A családról szóló pápai szinódus.

Kopátsy Sándor                EV                    2015 10 08

A családról szóló pápai szinódus.

A két napja írt anyag folytatása.

A család valóban a legfontosabb sejtje a társadalomnak. Ezt a római katolikus egyháznak kellene a legjobban figyelembe venni. Ezzel szemben nemcsak a Vatikán, de még az egyháztörténészei számára sem tudatosult, hogy a vallásuk volt az első, amelyik a kiscsaládra épült társadalomé volt.

Az első évezred végén bekövetkező agrártechnikai forradalom már a kiscsaládos jobbágyságra épült. Elég gyorsan kiderült, hogy a kiscsaládra épült tárdalomnak lényegesen más kereszténységre van szüksége, mint a kelet-európai és balkáni nagycsaládosoknak. Ez bármennyire kézenfekvő, még nem találkoztam azzal, hogy valaki leírta volna, hogy az ezredforduló környékén a két európai feudális társadalomnak két egyházra lett szüksége.

A szinódus előkészítése során azzal kellett volna kezdeni, hogy a tudományos és technikai forradalom szintjén hogyan alakult át a kiscsalád társadalmi funkciója.

Nem ártana, ha a kereszténység feltárná, hogyan alkalmazkodott a mindenkori családi formákhoz.

Krisztus még a nagycsaládos Izraelben igyekezett megreformálni a zsidók vallását. Ismereteim szerint nála fel sem merült, hogy létezhet egy másik, kiscsaládos családforma, hiszen ilyen nem is létezett.

Szent Pál, mint római polgár is természetesnek tartotta, hogy a Római Birodalom vallása nagycsaládos. Nála is természetes volt, hogy a nagycsalád feje, a család egyetlen képviselője. Az első ezredforduló végén a nagycsaládos társdalom átalakult kiscsaládossá, ezzel az apa lett a családfő. Ennek az alapvető társadalmi változásnak a nyomát sem találtam.

Azt is csak a történészek tanítják, hogy a jobbágyok gyerekei csak akkor részesülhettek a házasság szentségében, ha a földesúrtól telket kaptak. Legfeljebb azzal a pletykával találkoztam, hogy a menyasszonnyal töltött első éjszaka a földesúr joga volt. Ebből csak az igaz, hogy a pap csak olyan jobbágy gyerekeinek a házasságát kötötte meg, akik számára a földesúr jobbágytelket biztosított.

A gyermekvállalásra joga csak az egyházi házasságot kötött házaspárra vonatkozott. Más elfogadott házasság nem is létezett.

Ismereteim szerint, ez a házasságkötési feltétel csak a nyugat-európai feudális társadalomban létezett, a jobbágyság megszűnésével meg is szűnt. Az ipari forradalom után megszűnt a földesúr telek biztosítási kötelezettsége. Az új család alapításához nem kellett az anyagi feltételek előzetes biztosítása. A munkás számára még az sem jelentett biztosítékot, hogy a házasságkötéskor volt munkája, mert a munkaviszony már nem volt megkötött, mint a jobbágy esetben. A katolikus egyház is áttért a jövőjét nem biztosítottak összeadására.

A kereszténység kétezer éves történetében tehát a házasságkötés formája és tartalma is több változáson ment keresztül. A jelenkorban pedig csak a polgári házasságnak van jogi következménye. Ráadásul, a házasságon kívül született gyermek után is jár a társadalmi támogatás.

Ennyi is elég arra, hogy a római katolikus egyház, ha problémákat lát a családalapításban, és a gyermekvállalásban, akkor először tárja fel a bekövetkezett változások társadalmi, gazdasági hátterét.

Ennek érdekében a társadalomtudósokhoz, a demográfusokhoz, és mindenekelőtt a hívekhez és a házasságtól eltiltott papokhoz kellett volna fordulni. Meghallgatni a szakma és az érintettek véleményét, feltárni a bekövetkezett változások társadalmi és gazdasági okait, és csak ezek alapján meghozni a döntéseket.

Ezzel szemben a pápa összehívta a témában járatlan bíborosokat, és azok tanácsára akar támaszkodni.

Az ugyan tagadhatatlan, hogy a soha nem tapasztalt társadalmi változások közepett, a család társadalmi szerepe is keresi a kor követelményeinek megfelelő megoldást, és ebben a vallásnak is segíteni kell. Erre a szerepe is kötelezi.

Ahhoz azonban nagy bátorság kell, hogy az egyház illeszkedését a tudomány és az érintettek megkérdezése nélkül eldöntheti.

A római katolikus egyház vezetése a gyermekvállalásban megmaradt a korábbi kényelmes álláspontjánál, hogy a gyermekszületés isteni döntés, amibe senkinek nem szabad beavatkozni. Ebben csak annyi engedményt tett, hogy a megerőszakolt nő jogosult az abortuszra. Ez legfeljebb a semminél több.

Az első bátor kijelentést a jelenlegi pápa tette, amikor a Fülöp Szigeteken járva, ahol köztudottan elviselhetetlenül nagy a népszaporulat, kijelentette, hogy a gyermekvállalásért a szülők is felelősek. Bátorságát csodálom, mert a szinódusra összehívott bíborosok egyetértését hiányoltam. Ezért örültem a család kérdésének megoldása érekében összehívott szinódusnak. A felkészületlenség azonban elszomorít. Úgy kezelik a család jelenleg felmerülő problémáit, mint csupán a teológusokra tartozó kérdést.

Fajunk eltartó képessége.

A szinódus előkészítése során szó sincs arról, hogy a föld eltartó képessége határos, máris messze túlléptünk annak optimumán. Az emberiség létszáma a legutóbbi száztizenöt évben ötszörösére nőtt. Ez lett az elsődleges oka a beindult klímaváltozásnak. Ettől a témától azonban nemcsak a vallások, de a tudomány és a politikai is húzódik.

Még nem írta le senki, hogy a keresztény egyházak között a túlnépesedés leginkább az Európán kívül élő katolikusokra vonatkozik. A római katolikus egyház a gyermekvállalásért való felelősség tekintetében jelentősen elmard a protestáns egyházak mögött.

Jelenleg csak két vallás hívei nem túlnépesedők, a Nyugaton a protestánsok, a Távol-Keleten a konfuciánusok. A római katolikusok többsége már nem Európában él. Azok pedig a társadalom érdekénél, teherviselő képességénél sokkal gyorsabban szaporodnak. Ennek okán aztán egyre inkább lemaradnak a protestáns keresztényekhez képest.

Jó száz éve, Max Weber már megállapította, hogy a protestáns vallású, erkölcsű társadalmak működése lényegesen hatékonyabb, mint a katolikusoké. Ez az óta egyre nyilvánvalóbbá vált.

Jelenleg a tíz legfejlettebb társadalom mindegyike protestáns, és a második tízben sincsen katolikus, mert abban is a protestánsok mellett távol-keleti konfuciánusok vannak. A rangsorban az első katolikus ország, Franciaország a 23. Ha, valami, ez egyértelműen bizonyítja, hogy a reformáció idején a sikeresebb keresztény vallást a reformátorok választották. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a katolikusok csak azért maradtak le, mert a konzervatívabb kereszténységet választották, de annyit mégis jelent, hogy a katolicizmusnak a gyermekvállaláshoz való hozzáállása is oka a több gyermekvállalásnak, az pedig a társadalmi lemaradásnak.

Ideje volna a teológusoknak is tudomásul venni, hogy az emberi faj sem bírja el a népesség gyors növekedését. A nem gyors alatt az éves 1-2 ezreléket értem. Ezt bizonyítja a tény, hogy az elmúlt ötven évben csak olyan országok maradhattak, illetve kerülhettek az élvonalba, ahol a természetes népszaporulat nem volt ennél gyorsabb. Ezzel a ténnyel a teológusoknak is illene számolni.

Az emberi faj kontra szelekciója.

Száz éve fajunk történetben mindig szelekció jellemezte a fajunkat. A tudományos és technikai forradalom e téren is fordulatot hozott. Eddig, mivel a várható életkorunk és a termékenységünk elsősorban a nyomor mértékétől függött, a táradalom elitje az átlagnál gyorsabban szaporodott, a halálozás pedig a nyomorral párhuzamosan nőtt. Sajnos, a demográfusok sem foglalkoztak azzal, mikor, hogyan szelektálódott az emberiség.

A 20. században azonban egyértelművé vált, hogy a fejlett társadalmakban teljesen lelassult a népszaporulat, a lemaradó világban azonban a történelemben valaha tapasztaltnak a hússzorosára gyorsult. Ez a sebesség aztán a fogamzásgátlásnak, és az iskolázottságnak a növekedésével lassult, de még mindig az elviselhetőnél egy nagyságrenddel gyorsabb. Az egyetlen kivétel Kína, ahol a gyermekvállalás erőszakos korlátozása következtében néhány ezrelékre lassult a népesség növekedése. Ez is elsősorban annak köszönhető, hogy gyorsan növekedik a várható életkor.

A kínai gyermekvállalás korlátozása az emberiség mintegy ötödét érinti. Ezért az ezredfordulóra, az emberiség mintegy felében leállt a túlnépesedési nyomás.

Spontán leállt a Nyugat puritán társadalmaiban, és a Távol-Kelet már fejlett részén, vagyis az emberiség fejlett ötödében. Itt azonban kemény kontraszelekciós a létszám stagnálása. Minden stagnáló népesedésű társadalomban a családok iskolázottabb és gazdagabb harmadában a természetes népszaporulat erősen negatív, az alsó harmadban pedig nagyon pozitív. Ez ugyan nagyon éles formában jelentkezik, mégsem veszik tudomásul. Ez azért történhet meg, mert a gyermekvállalás családi háttere nagyon kontraszelekciós, de olyan erős az alsó rétegekből történő felemelkedés, hogy a következő generáció értéke gyorsan növekszik. A következő generáció életminősége, képzése, információ szerzése olyan gyorsan nő, hogy a születéskori kontraszelekció negatív hatását messze ellensúlyozza.

Ennek ellenére nem készült olyan tanulmány, felmérés, hogyan alakult volna a társadalom fejlődése, ha a gyermekvállalás családi háttere is pozitív lenne.

Egyelőre csak a kínai gyermekvállalás tapasztalata ad képet arról, mekkora pozitív hatása volna annak is, ha a születések mögötti családi háttér nem lenne kontraszelekciós. Vagyis a gyermekvállalás nagysága független volna a családi háttértől. Ez is elképesztő eredményt hozna.

Arról azonban fogalmunk sem lehet, milyen eredménnyel járna, ha a családi háttér minőségével arányos volna a gyermekvállalás. Ennek a jelentőségét hangsúlyozom a témával kapcsolatos írásaimban. Ha a családok felső harmadában születne annyi gyermek, mint az alsóban, és az alsóban csak annyi, mint a felsőben, akkor ötven év múlva a társadalmunk teljesítménye, háromszor nagyobb volna, mint a jelenlegi gyermekvállalási struktúra mellett. A társadalmi érdeknek megfelelő gyermekvállalási struktúra nagyobb hatással van a társadalom által elérhető eredményre, mint bármilyen politikai felépítmény.

-       - - - - -

Ilyen kérdésekkel a római pápa által összehívott szinódus nem foglalkozik, a dogmák alapján akarja megközelíteni az emberiség legfontosabb problémáját, mikor milyen családforma szolgálja a társadalom érd