Nemzeti gyászünnepünk IV. Trianon

Kopátsy Sándor                 PH                   2016 03 18

Nemzeti gyászünnepünk

IV.

Trianon

Nyolcvan éve tudom, hogy mi a határon belül, és a magyarság négyötöde jól járt azzal, hogy végre a saját országunkban élhetünk. Meg kellett élnem a kilencvenes éveim derekát, hogy ezt különösebb kockázat nélkül leírhatom. Most sem azért, mert megértenének, hanem azért mert már nagyon öreg vagyok, és veszélytelen.

Azt eleve nem fogadtam el, hogy az országunk lakosságának nagyobb fele voltunk. Elsősorban mi számolunk. Másodsorban ravaszon úgy rendelkeztünk, hogy a zsidó és a cigány nem etnikum, a magyarok közé számítható. Nélkülük pedig még a mi jegyzőink sem tudtak volna úgy számolni, hogy többségben lehessünk. A cigányokat nem vettük emberszámba, a zsidókat pedig igyekeztünk kiirtani. De a számlálásunktól függetlenül, az országunk területének nagyobb felén szigorú etnikai alapon nem voltunk többségben. Ha Trianon „igazságos” és következetes, nagyobb lett volna a trianoni ország, mert a győztesektől csak mi várjuk el a tárgyilagosságot. Ezért aztán a Hitlernek köszönhető korrekciók többsége, ha nem is erkölcsös, de indokolt volt.

Az Amerikába kivándoroltak többsége ugyan csak a költők szerint volt magyar, de vitathatatlan, ők jártak a legjobban. Ma is ötször jobban élnek, mint akik itt maradtak. Ráadásul, ahogyan belépett azonnal titkos szavazati jogot is kaptak.

Azt se merte még leírni senki, hogy a Burgenlanddal Ausztriához került magyarok lényegesen jobban éltek és szavazati jogot is kaptak.

Azt csak sejtettem, amíg ott nem jártam, hogy a Csehszlovákiához kerültek is jobban és szabadabban éltek.

A Romániához került magyarok minden tekintetben rosszul jártak.

Jugoszláviához került magyarok viszonylag gazdagok voltak, de egy még nálunk is szegényebb és etnikai téren türelmetlenebb országban joggal veszteseknek érezték magukat. De a második világháború után még mi is irigyelhettük őket, akik szabadon vállalhattak munkát a gazdag Nyugat-Németországban, és nagyobb volt a politikai szabadságunk, mint Rákosi alatt az őshazában.

Egészen a 90-es évekig, Jugoszlávia széteséséig ott etnikai béke volt, de aztán elszabadult a pokol. Ekkor döbbentem rá, hogy ezt mi sem ússzuk meg, ha nincs Trianon a magyarországi etnikumok között lett volna véres leszámolás.

A magyar történelemben csak egyszer volt, a Szultán felügyelete alatti Erdélyi Fejedelemségben vallási és etnikai béke. A magyar uralkodó osztály ugyan korán felismerte, hogy nem ért a bányászathoz, az iparhoz és a kereskedelemhez, hát behívta az idegeneket, döntően a germánokat, akik számára megkülönböztetett önkormányzati jogokat adott. Ezek aztán a maguk törvényei szerint élték a maguk izolált életét.

Az etnikai problémák élesen csak a vasúthálózat kiépülése után jelentkeztek. Az egynapi járóföld tízszeresére nőtt és kényelmes lett. Ezzel a városok vonzásköre százszoros területű lett. A falvak árutermelő képessége, ezzel a társadalom kereskedőigénye megsokszorozódott. Ezt a teret töltötték be a zsidók, és gazdagodtak meg viharosan. Ezt lett a kiegyezés és az első világháború közti fellendülésünk ideje.

A vállalkozásra, kerekedésre alkalmatlan uralkodó osztályunk, az arisztokrácia és a nemesek helyére lépő úri középosztály úgy értelmezte, hogy a zsidók elrabolták előlük a könnyű meggazdagodás lehetőségét, és azt hitték, hogy a zsidóságtól megszabadulva, övék lesz a zsákmány.

Így került az első világháború után a feudális urak kezébe a magyar társadalom. Azt már elképzelni sem tudom, hogy a magyar történelem eljut odáig, hogy a Horthy rendszert, mind a feudális viszonyok újraéledését leplezi le.

Trianon okozta tragédiánkat abban látom, hogy az ország szétesését nem eredménynek, hanem olyan nagy tragédiának fogta fel a magyar közvélemény, hogy a revíziót tekintette elsődleges feladatának. De ez nemcsak akkor érezte így a magyarság többsége, de még ma is érdemein felül értékelik a két háború közti társadalmi állapotunkat.