Két, három pártnál több nemzeti tragédia

Kopátsy Sándor                 PP                   2016 03 07

Két, három pártnál több nemzeti tragédia

Az elmaradt, gyorsan szaporodó, szegény polgárságú társadalmakban az egyetlen párt a leghatékonyabb megoldás. Büszkén mondom, hogy már 1954-ben az Új mechanizmus kidolgozása idején is ez volt a véleményem. Az ilyen társadalmakban az egynél több párt uralma anarchiához vezetett. Ezt sem a politikusok, sem a társadalomtudósok nem értik meg.

Ami a fejlettséget illeti.

A Szovjetunió által megszállt Magyarország a fejlett Nyugathoz képest elmaradott ország volt, az egy lakosra jutó jövedelem a fejlettekének a negyede sem volt. A 20. században az alól egyetlen kivételt ismerek, Finnországot, amelyeik a mienkével azonos szintről az élvonalba emelkedett a nélkül, hogy egy párti diktatúra lett volna. Ezt annak köszönhette, hogy lakosságát a skandináv népekre jellemző kemény puritánizmus jellemezte. Ez volt az utolsó protestáns vallású ország, amelyik a 20. század elején már volt az élvonalban.

Szerencséje volt az is, hogy az első és a második világháború során független állam maradt. Finnország volt az utolsó kivétel Max Weber állítására, hogy a protestáns népek a többinél hatékonyabb társadalomműködtetők. De az sem mellékes, hogy a finnek voltak az egyedüliek, akik megértették, hogy a Jalta Egyezmény mire kötelez.

Ami a túlnépesedési nyomást illeti.

A Jaltában a Szovjetuniónak odaajándékozott, csatlós sorsra ítélt országok között a közép-európaiaknál már nem volt túlnépesedés, inkább a társadalomnak kellett támogatni a gyermekvállalást. Nem úgy, mint Kínában, ahol a népszaporulat elviselhetetlenül gyors, a az ebből származó felhalmozás a gazdaságfejlesztéssel összeegyeztethetetlen volt. A Nyugat liberális közgazdászai képtelenek megérteni, hogy Kínában addig szó sem lehetett az egy lakosra jutó nemzeti vagyon növeléséről, a foglalkoztatási tárta javításától, amíg nem képesek a népszaporulatot a néhány ezrelékes szintre csökkenteni. Márpedig a politikai demokrácia és a gyermekvállalás csökkentése egymást kizárja. Lásd India gyors lemaradását Kínához képest, pedig az ország nemzeti jövedelme hasonló mértékben növekszik.

Azoknak a politikusoknak és társadalomtudósoknak, akik háborognak a kínai gyermekvállalást csökkentő módszereken, azt tanácsolom, mondják meg hogyan lehetett volna a kínai gyermekvállalást a társadalmi érdekhez igazítani.

A Nyugat liberálisait az jellemzi, hogy a liberális politikát akkor is elsőleges követelménynek tartják, ha a gyakorlatban eredménytelen. Indiát dicsőítik annak ellenére, hogy az egy laksora jutó jövedelme negyed úgy nő, mint Kínáé, az egy laksora jutó vagyona pedig inkább csökken, mint nő.

Ami a polgárság erejét illeti.

Egyelőre nem ismerünk példát arra, hogy a Nyugat országai közül felemelkedett volna olyan, amelyiknek gyenge volt a polgársága. Ebben a tekintetben egyetlen változást az jelentett, hogy amíg az ipari forradalom eredményeit a görög-római kultúrából megmaradt urbánus polgárok hozták létre, a reformáció, majd a tudományos és technikai forradalom óta a jobb eredményt a parasztok polgárosodása hozta. Svájc és Dánia, majd a skandinávok előzték meg az urbánusokat. Jellemző, hogy jelenleg a világ tíz legfejlettebb társadalmai, az ENSZ tagállamok sorrendjében, az egy laksor jutó jövedelem, a várható életkor és az iskolázottság alapján, Norvégia, Dánia Kanada, Finnország, Új-Zéland, Ausztrália, Svájc, Hollandia és az Egyesült Államok. Mind a tíz többségében protestáns, azaz puritán.

A második világháború óta a legtöbbet növekedettek húsz ország között csak a Nyugat protestánsai és a Távol-Kelet konfuciánusai vannak.

Nehezen érthető, hogy már jó száz éve Max Weber megállapította, hogy a Nyugat társadalmaiban a puritánok fölényt jelentenek. Ez a Nyugaton, nemcsak Európában, hanem az óceánokon túl egyértelműen bebizonyosodott. Max Weber csak azt nem vette észre, hogy a Távol-Keleten a protestánsoknál is puritánabb népek élnek, a konfuciánusok. Még nem láttam olyan statisztikát, ami a világgazdaságon belül a protestáns Nyugatot szembe állította a konfuciánus Távol-Kelettel. Ebből kiderülne, hogy az egy lakosra vetített mutatók alapján csak ez a két puritán kultúra fejlődik, ezek adják e mutatók alapján a növekedés 90 százalékát. Ezen belül a távol-keletiek kétszer gyorsabban fejlődnek, mint a nyugatiak.

Pedig, aki a világgazdaságban történő változásokat feltárni akarja, annak ezek a mutatók mondanak a legtöbbet.

A most felvetett téma, a pártok optimális száma alapján is megállapítható, hogy a nagyobb eredményt azok a társadalmak érték el, ahol kevesebb a párt.

Csak két példát idézek, a nyersanyagok és a mezőgazdasági árak zuhanása Brazíliát válságba kergette. Ott 18 párt van a parlamentben. A tegnapi szlovákiai választáson nyolc párt került a parlamentbe, és még a két legerősebbnek együtt sem volna parlamenti többsége. Tehát garantálva van, hogy legalább három pártos koalícióra lesz szükség. Nem ismerem annyira a szlovák pártok programját, mégis állítom legalább a nyolcból hatnak jobb volna a programja, mint akármelyik három között kötött kompromisszum.

Számomra az Egyesült Államok választási törvénye a legjobb, de az is csak a fejletteknek. A kevésbé fejlett, demokratikus tapasztalatokban, szegény országokban azonban hosszabb ciklust tartanák jónak. Talán tíz évenkénti választás volna jó. Az a jó választási ciklus, amelyik elegendő időt ad a győztes párt számára, hogy bizonyítson. Ostoba felfogás, hogy a törvényhozók választása nem a pártok közti választás, hanem bizonytalan döntés arról, hogy mely pártok mely pártokkal kötnek alkut, milyen programot valósít meg a közös kormány. Ha nem sikerül egymást vádolják, fel sem merül, hogy rossz kompromisszumot kötöttek.

Az a jó választás, amin egy ciklusra történik döntés arról, melyik pártra bízzák a szavazók négy évre a kormányzást. Az olyan választást, aminek alapján egyetlen párt nem kap annyi törvényhozói helyet, kormányozzon, egy ciklusra felhatalmazást arra, hogy egyedül kormányozzon, érvénytelennek minősül. Vagyis meg kell ismételni, méghozzá úgy, hogy csak a három legerősebb maradjon versenyben. Erre már kitaláltak más megoldást is. Ezzel először Renzi olasz miniszterelnök állt elő. E szerint a legerősebb párt listájáról annyi törvényhozói helyet kap, hogy meglegyen a többsége. Ezt azzal egészíteném ki, hogy ezekkel az utólag adott listás helyekkel a legkisebb párok mandátumait kell csökkenteni. Tehát csak annyi törvényhozó legyen, mint amennyit a választási törvény megenged.

Ezzel az elképzeléssel is egyetértek, mert ez eleve kiírtja a kis párokat, megszünteti a pártalapításokkal játszadozókat. Mégis az a véleményem, hogy az Egyesült Államokban bevált módszernél kellene maradni. Csak az lehet törvényhozó, akit a körzetében megválasztottak, a kormányhatalomért csak két párt versenyezhet, de ez egy ciklusra államfő és kormányfő marad. Ennek a rendszernek az is előnye, hogy a választás előtt olyan előválasztások vannak, amely során a két párt tagjai döntik el, hogy ki lesz a jelöltjük. A pártoknak tehát már abban sincs jogkörük, hogy ki legyen a jelöltjük.

Az éppen most folyó előválasztások bizonyítják, hogy a két párt még abban sem dönt, kire szavazhatnak a szavazók, hogy egy ciklusra elnökük legyen. Jelenleg a törvényhozás két házában az ellenzék van többségben, a Köztársasági Párt. Neki fél tucat elnökjelöltje indult, ezek között egyik mögött sem áll egységesen a saját pártja. Sőt eddig a legsikeresebben szereplőt nem is szívesen látnák elnökként.

A Demokrata Párt adja a jelenlegi elnököt, de mivel annak ez már a második ciklusa, nem maradhat. Ennek a pártnak is két jelöltje van, hogy ezek közül melyik lesz a jelölt, abba csak az előválasztásokon részvevők dönthetnek.

Ráadásul az is nagy előny, hogy az Egyesült Államokban, de a többi angolszász országban nincs sem szélsőjobb, sem szélsőbal politikai erő.

Lehet azonban bármilyen választási törvény, csak a puritán kultúrájú lakosság társadalma lehet sikeres. Az elmúlt száz év azt bizonyítja, hogy csak a puritán népek társadalmai emelkedhetnek az élvonalba. Ez alól nem fordult elő kivétel. Jelenleg a világon nincs a sikeres államok között olyan, amelyik lakossága nem puritán. Az ENSZ tagállamai között a legjobb helyezett ország a katolikus és latin Franciaország a 23. helyen áll. Az sem versenytársa sem a Nyugat protestáns, sem a Távol-Kelet konfuciánus államainak.

Magyarország Lengyelországhoz, Szlovákiához, Horvátországhoz, és a balti országokhoz hasonlóan komp ország, amelyik vágyódik a nyugati partra, de azért meg akarja őrizni keleti és katolikus karakterét.