Kopátsy Sándor
EH 2016 01 03
Hogyan lett volna a történelmi Magyarország megmenthető?
Részlet a Kis magyar
történelemhez
A cím az is lehetett volna: Hogyan lehetett volna Trianon mérsékelhető? Ez az utóbbi azért
lenne jobb cím, mert Horvátország elszakadása ugyan aligha volt elkerülhető,
ugyanakkor a vesztett háború után sokkal többet vesztettünk, mint amennyit
jogosan megtarthattunk volna. A
kisebbségek megtartásukhoz elegendő lett volna a kisebbségeket legalább úgy
kezelni, ahogyan azokat a Monarchia örökös tartományaiban kezelték. Ennek
ellenére még mindig azt tanítjuk, hogy nálunk jó dolguk volt. Szinte említést
sem teszünk arról, hogy mi nemcsak a nyugat-európai elvárásokhoz, de még a
Monarchiában jellemzőkhöz képest is elnyomtuk a kisebbségeket, különösen
azokat, akiknek etnikai testvérei, rokonai a határon túl is éltek.
Diákkoromban már felmértem, hogy a megcsonkított országban maradt magyarok jobban jártak, mint akkor, ha
mindent megtarthatunk. Trianon ugyan nem volt tárgyilagos megoldás, de a
magyarság öthatoda jobban járt azzal, hogy Magyarország szinte nemzeti állammá
változott, mint amik akkor lett volna, ha továbbra is az egész Kárpát Medence a
magyarok országa marad. Valljuk be végre, hogy a kisebbségekkel, a lakosság másik felével nem tudtunk osztozni az
országon. Ideje volna őszintén bevallani, hogy a történelmi Magyarország megmaradásának az volt a feltétele, hogy az
itt élők közös országa legyen. Mi, erre soha nem voltunk önerőnkből
alkalmasak. Azt sem vagyunk hajlandók tudomásul venni, hogy a Trianon előtti
állapot úgy jött létre, hogy mi folyamatosan magyarosítottuk a nem magyar
lakosokat, kivéve a germánokat, de azok az országon belül bezárkózva éltek. A
lakosság etnikai összetételét egészen a 19. század közepéig nem vizsgáltuk,
utána pedig a számlálásokat a magyar közigazgatás végezte. Ennek torzító
hatását jól mutatja, hogy az utódállamokban tartott felmérések lényegesen más
arányokat mutattak, mint amivel mi számoltunk.
A kisebbségek
magyarországi kezelését a bécsi kormány sem tartotta megfelelőnek. Ezt a
magyar történészek úgy tálalják, mintha a bécsi udvar a kisebbségeket uszította
volna a magyar hatóságokkal szemben. Még egyetlen magyar történész sem írta le,
hogy a Monarchia örökös tartományaiban
jobban figyelembe vették az ott élő etnikumok elvárásait, mint Magyarországon,
hogy mi kevesebb megértéssel kezeltük a kisebbségek elvárásait, mint az a
Monarchia egészére jellemző volt.
Móricz Zsigmond írói érzékenysége egyetlenként érzett rá az
etnikumok és a vallások türelmetlen kezelésére. Ezt az ország egy része, Erdély
akkor élt úgy, ahogyan az egésznek is élni kellett volna, amikor az Oszmán
Birodalom egyik provinciája volt. Erdély
aranykora akkor volt, amikor csak ott érezhette magát otthon minden etnikum,
minden vallás. Ezt hiszem, hogy akkor
Erdély Európa talán a legszabadabb politikai egysége volt. Móricz csak annak nem érezte a hiányát, hogy
ott sem volt helye a polgárosodásnak.
Olyan azonban még az irodalmunkban és tudományunkban sem
volt, aki felismerte volna, hogy a
lakosság nagy többsége számára a vallásválasztás és a nyelvhasználat legszabadabb
az Oszmán Hódoltságon volt. Csak ott volt folyamatosan vallásszabadság,
csak ott volt elképzelhető, hogy a nagyon ügyes még a nép köréből is
felemelkedhetett.
Diákkorom óta úgy éreztem, hogy az Oszmán Birodalomnak a Kárpát Medence, illetve Magyarország nagyobb
felében eltöltött másfél évszázadából csak azt látjuk, ami a magyar király, az
arisztokraták, a nemesek és a katolikus egyház érdekét sértette. Az még
egyetlen magyar történésznek sem jutott az eszébe, hogy a lakosság kilenctizede
számára mit jelentett az uralkodó rétegtől való megszabadulás.
Az oszmán és a bolsevik megszállás történészi tálalása
között megdöbbentő a párhuzam. Mindkettőnek csak a negatívumait hangsúlyozzuk,
a pozitív hatását elhallgatjuk.
A magyar történészek csak azt tanították, hogy az Oszmán
Hódoltságban földesurak jobbágyai a szultán bérlői lettek, és még a kéményük
füstjét is megadóztatták. Olyan felmérés nem történt, hogy mi volt a nagyobb bérleti díj a földesúri tized, az egyházi kilenced, a
kötelező robot, az költözés és ingatlanszerzés tilalma, vagy a szultánnak
fizetett bérleti díj. A szabadságjogokban nagyobb volt a különbség, mint az
anyagiakban. A szultán bérlője szabadon
költözhetett, választhatott vallást, kereskedhetett, ingatlant vásárolhatott,
vagyis önállóbb volt. Ez akkor is nagy előrelépés, ha csak nagyon kevesen
élhettek a nagyobb szabadsággal.
Azt is csak a sorok közül lehet kiköveteztetni, hogy a
Hódoltság lett a nyugat-európai térség legnagyobb élőállat forrása. A Nyugatra hajtott élőállat exportja, Buda
elfoglalása után, néhány évtized alatt megtöbbszöröződött.
A marhakereskedők, a
tőzsérek, meggazdagodott jobbágyok voltak. A százezernyi élőállat árát nem
a földesurak tették zsebre, hanem a szultán kizsákmányolt bérlői.
Azt sem taníjuk, hogy az osztrák császár és a budai basa
apparátusa közti szoros kapcsolat tette lehetővé, hogy virágzó külkereskedelmi
kapcsolata legyen a Kárpát Medencének a Nyugattal.
Tizenéves korom óta
kacérkodott bennem, hogyan alakult volna nemcsak Magyarország, de Ausztria és
Csehország sorsa is, ha a szultánnak sikerül Bécs elfoglalása. Ezt a
kudarcot akkor értettem meg, amikor megtapasztalhattam a Komárom és Bécs közti
Duna sokkal gyorsabb folyását. Budára
fel lehetett vontatni a haderő felszerelését, utánpótlását, de Komáromnál
tovább nem. Ez is példája annak,
hogy ezer éves történelmünkben milyen fontos szerepet játszott a tény, hogy a
Duna csak Komáromig volt vonatással hajózható.
Azt sem értető, hogy a
magyarországi protestáns egyházak máig sem tudatosítják, mi történhetett volna,
ha a Szultán Bécset is elfoglalja. Szerintem, Magyarország lakosságának
többsége a protestáns egyházak híve marad. Márpedig az óta a protestáns
vallású népek többre vitték, mint a pápisták. Tudatosítani kellene, hogy a reformáció elképesztően gyorsan
meghódította a Kárpát Medence lakosságát. Az ellenreformáció győzelmét a
Habsburgok csak erőszakkal érték el.
Arra büszke vagyok, hogy kinyomozhattam, mit mondott Luther
a német birodalmi gyűlésen Werbőczynek. Azt, amit én feltételeztem, ha az Oszmán Birodalom nem fenyegeti a
Spanyol - Osztrák Habsburg Birodalmat, akkor nem győzhetett volna ilyen könnyen
Nyugat-Európában sem a reformáció. Luther tanításának ötszáz évét ugyan
buzgón terjesztik a lutheránusok, de ezt a véleményét mélyen elhallgatják. Nemcsak
ők, hanem a magyar történészek is. Azt a
tényt, hogy a magyar történelemfelfogásra mennyire jellemző a katolikus egyház
befolyása, jól mutatja, ahogyan a reformáció pozitív szerepét mellőzi. Ezt
még Európa történelmének tárgyalása során is elhallgatják. Itt csak megemlítem,
hogy nagyon elhallgatjuk, hogy a Nyugat
felemelkedésében mekkora szerepet játszott a reformáció, hogy a puritán népek
kereszténysége puritán lett.
A Trianon felé vezető
lejtő.
Erre akkor léptünk,
amikor a 18. század végén, II. József reformjainak bevezetését, mindenekelőtt a
jobbágyság felszabadítását a magyar törvényhozásnak sikerült megakadályozni.
Reformáció.
Katolikus létemre viszonylag gyorsan felismertem, hogy a Nyugat kereszténységének mennyivel
modernebb formái a protestáns vallások. Most, hogy a reformáció ötszáz éves
történelmét ünnepeljük, ideje lett volna felmérni, mint köszönhetett a Nyugat a
reformációnak, hogyan alakult a római
katolikusok és a protestánsok sorsa az ötszáz év alatt. Ezt nem várhatjuk
el a Vatikántól, de a protestáns egyházak kötelessége lenne.
Rám kevés politológiai mű hatott jobban, mint Max Weber
felismerése. Ő mondta ki először, hogy a
tőkés osztálytársadalmat másoknál hatékonyabban csak a protestáns kultúrájú
népek képesek működtetni. Ez óta már eltelt száz év, és egyre fényesebben
igazolódik, mégsem vált az elmúlt ötszáz, különösen a legutóbbi száz év
történéseinek iránytűjévé.
Az ipari forradalmat
a protestáns népeknek köszönhetjük.
Elég volna térképeken illusztrálni, hogy melyik találmány,
hol született, melyik keresztény vallás hívei voltak a találmányokat
elterjesztő tőkések. A protestánsok ugyanis hatékonyabb nagytőkések,
adminisztrátorok és munkások voltak. Ezt számomra először a két legnagyobb
bankárcsalád, a Medici és a Fugger szembeállítása illusztrálta.
Itáliában azt is felmérhettem, hogy a katolikus egyház
főpapjai, nem beszélve a pápáiról, hogyan éltek, és hogyan éltek a protestáns
egyházak alapító, főpapjai.
Ma is sokat mondana,
ha felmérnénk a katolikus és a protestáns hívők jövedelmét, vagyonát,
iskolázottságát. Az ilyen adatok többet segítenének a múltunk és a jelenünk
megértésében, mint amennyi segítséget adnak a politikai történetének adatai.
De minden adatnál többet mond a tény, hogyan alakult a protestáns és a katolikus népek sorsa Amerikában. Ott
ma a protestáns Észak-Amerikában ötször nagyobb az egy laksora jutó jövedelem,
mint a katolikus, latin-amerikai országokban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése