2016. január 5., kedd

Az Európai Unió úttévesztése

Kopátsy Sándor                   EG                2015 12 27

Az Európai Unió úttévesztése

Az Európai Unió első megjelenési formája a Szén és Acél Unió volt. A sok kis államú Nyugat-Európa 500 éves történelmi rangját visszaállítani akaró politikusok, elsősorban Németország és Franciaország célja az volt, hogy ha már a saját korábbi világpolitikai szerepük nem is, de legalább, mint Nyugat-Európa vezetői nagyhatalmak szerepében tetszeleghetnek.
A szén és az acélipar egyesítése eleve hibás koncepció volt. Ezt a két ágazatot nem naggyá tenni, hanem elsorvasztani kellett volna. El is sorvadtak. Nyugat-Európa érdeke a vállatok közti munkamegosztást könnytő szállításnak, az energiaellátásnak korszerűsítése volt fontos. A második világháború után Európa nyugati felének már nem a minél nagyobb vállatok összeszervezése, hanem a vállatok közti munkamegosztás könnyítése volt az érdeke. Az áruk és szolgáltatások határok nélküli mozgatása és a korszerű szállítási feltételek biztosító infrastruktúra volt az érdeke.
A munkaerő szabad mozgása megfontolandó lett volna.
Ez ugyan a térség érdekét szolgálta, de a tagállamok közti szintkülönbségeket növelte, ezzel sérti az alacsonyabb bérű országok érdekét. A munkaerő szabad áramlása csak a fejlettek érdekét szolgálja, de a gyengébbeket még gyengébbekké teszi. Ezt az érdekellentétet az EU-n belül a német-francia túlzott hatalma elfojtotta, azonban egyre inkább a kárvallott gyengék ellenállását váltja ki.
Az euró övezet.
Németországnak az EU-ban élvezett hatalma azonban nem elégedett meg a munkaerő szabad áramlásából fakadó előnyével, egyre több tagállammal közös valutaövezetet szervezett. A létrehozott euró övezet közös valutát adott az erős és puritán, valamint a gyenge, kevésbé fegyelmezett latin államoknak. Az utóbbiak számára a Németországban jól bevált nagyobb pénzügyi fegyelem azonban a nyakukra tekert kötélnek bizonyult.
Az euró övezetet létrehozók, mindenekelőtt a bankárok, figyelmen kívül hagyták a közös valuta feltételeit. Közös valutájuk csak a közös kultúrájú és azonos fejlettségi szintű országoknak lehet. De még ezek közös valutájára sem találunk példát. Ezzel szemben az euró övezetben részt vesznek a fejlett protestáns, azaz puritán és a gazdasági fegyelmet nem ismerő latin országok, mindenekelőtt az ellenpólust jelentő négy mediterrán ország is. A gazdagok és a szegények között pedig 3:1 különbség van.
Már kezdetben az EU elkövette azt a hibát, hogy a tagországok számára kötelezővé tette a Németország számára bevált szigorú pénzügyi, költségvetési fegyelmet. Ennek a kényszernek a nyomása alatt, a latin országok, különösen pedig a mediterránok szenvedtek a rájuk kényszerített német kultúrára szabott pénzügyi fegyelem alatt. Ezek ezért aztán örömmel beugrottak a közös valutaövezet csapdájába, ahol a magas infláció és a gyorsan romló devizájuk helyett stabil valutát, és olcsó hitelekhez jutást remélhettek. Közel tíz évre volt szükség, hogy reménytelenül eladósodjanak.
Ez az eladósodás azonban csapdahelyzetet teremtett nemcsak az eladósodottak, hanem a hitelezők számára is. Az adósok nem tudnak újabb hitelek nélkül törleszteni, a hitelezők pedig már akkora behajthatatlan követeléssel rendelkeznek, amit nem akarnak nyilvánvalóvá tenni.
Ez az érdekellentét az elmúlt évben felpörgött közel-keleti beözönlés hatására. Az EU fejlett tagállamai, mindenekelőtt a lakosságvesztő és az euró övezetben a saját devizáját leértékelt Németország már úgy értelmezi, hogy nemcsak joga és lehetősége van arra, hogy a gyengébb tagállamokból elszívjon a munkaerejűk javából, de a gyengéknek kötelessége a fejlett tagországok számára nem megfelelő munkaerő bizonyos hányadát befogadni.

Szerencsére, ez a német arrogancia kezdi kiütni a biztosítékot, és elindította a gyenge tagállamok szervezett ellenállását. Egyre inkább világossá válik, hogy mind az EU jelen formája, mind a valutaövezet működésképtelen. Vissza kellene táncolni az áruk és személyek szabad mozgását biztosító szintre.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése