Kopátsy Sándor EG 2015 12 27
Az Európai Unió
úttévesztése
Az Európai Unió első megjelenési formája a Szén és Acél Unió
volt. A sok kis államú Nyugat-Európa 500 éves történelmi rangját visszaállítani
akaró politikusok, elsősorban Németország és Franciaország célja az volt, hogy
ha már a saját korábbi világpolitikai szerepük nem is, de legalább, mint
Nyugat-Európa vezetői nagyhatalmak szerepében tetszeleghetnek.
A szén és az acélipar egyesítése eleve hibás koncepció volt.
Ezt a két ágazatot nem naggyá tenni, hanem elsorvasztani kellett volna. El is
sorvadtak. Nyugat-Európa érdeke a vállatok közti munkamegosztást könnytő
szállításnak, az energiaellátásnak korszerűsítése volt fontos. A második világháború után Európa nyugati
felének már nem a minél nagyobb vállatok összeszervezése, hanem a vállatok
közti munkamegosztás könnyítése volt az érdeke. Az áruk és szolgáltatások
határok nélküli mozgatása és a korszerű szállítási feltételek biztosító
infrastruktúra volt az érdeke.
A munkaerő szabad mozgása
megfontolandó lett volna.
Ez ugyan a térség érdekét szolgálta, de a tagállamok közti
szintkülönbségeket növelte, ezzel sérti az alacsonyabb bérű országok érdekét. A munkaerő szabad áramlása csak a fejlettek
érdekét szolgálja, de a gyengébbeket még gyengébbekké teszi. Ezt az
érdekellentétet az EU-n belül a német-francia túlzott hatalma elfojtotta, azonban
egyre inkább a kárvallott gyengék ellenállását váltja ki.
Az euró övezet.
Németországnak az EU-ban élvezett hatalma azonban nem
elégedett meg a munkaerő szabad áramlásából fakadó előnyével, egyre több
tagállammal közös valutaövezetet szervezett. A létrehozott euró övezet közös valutát adott az erős és puritán,
valamint a gyenge, kevésbé fegyelmezett latin államoknak. Az utóbbiak számára
a Németországban jól bevált nagyobb pénzügyi fegyelem azonban a nyakukra tekert
kötélnek bizonyult.
Az euró övezetet létrehozók, mindenekelőtt a bankárok,
figyelmen kívül hagyták a közös valuta feltételeit. Közös valutájuk csak a közös kultúrájú és azonos fejlettségi szintű
országoknak lehet. De még ezek közös valutájára sem találunk példát. Ezzel szemben az euró övezetben részt vesznek a fejlett protestáns, azaz
puritán és a gazdasági fegyelmet nem ismerő latin országok, mindenekelőtt az
ellenpólust jelentő négy mediterrán ország is. A gazdagok és a szegények között
pedig 3:1 különbség van.
Már kezdetben az EU elkövette azt a hibát, hogy a tagországok számára kötelezővé tette a
Németország számára bevált szigorú pénzügyi, költségvetési fegyelmet. Ennek
a kényszernek a nyomása alatt, a latin országok, különösen pedig a mediterránok
szenvedtek a rájuk kényszerített német kultúrára szabott pénzügyi fegyelem
alatt. Ezek ezért aztán örömmel beugrottak a közös valutaövezet csapdájába,
ahol a magas infláció és a gyorsan romló devizájuk helyett stabil valutát, és
olcsó hitelekhez jutást remélhettek. Közel
tíz évre volt szükség, hogy reménytelenül eladósodjanak.
Ez az eladósodás azonban csapdahelyzetet teremtett nemcsak
az eladósodottak, hanem a hitelezők számára is. Az adósok nem tudnak újabb
hitelek nélkül törleszteni, a hitelezők pedig már akkora behajthatatlan
követeléssel rendelkeznek, amit nem akarnak nyilvánvalóvá tenni.
Ez az érdekellentét az elmúlt évben felpörgött közel-keleti
beözönlés hatására. Az EU fejlett tagállamai, mindenekelőtt a lakosságvesztő és
az euró övezetben a saját devizáját leértékelt Németország már úgy értelmezi,
hogy nemcsak joga és lehetősége van arra, hogy a gyengébb tagállamokból elszívjon
a munkaerejűk javából, de a gyengéknek kötelessége a fejlett tagországok
számára nem megfelelő munkaerő bizonyos hányadát befogadni.
Szerencsére, ez a
német arrogancia kezdi kiütni a biztosítékot, és elindította a gyenge
tagállamok szervezett ellenállását. Egyre inkább világossá válik, hogy mind
az EU jelen formája, mind a valutaövezet működésképtelen. Vissza kellene táncolni az áruk és személyek szabad mozgását biztosító
szintre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése