Az életkort nem lehet az évekkel mérni.

Kopátsy Sándor                   PS                 2013-03-17

Az életkort nem lehet az évekkel mérni.

Látszólag a leginkább egyértelmű az életkor években való mérése. Ezért aztán akkor sem fog megszűnni, ha eljárt felette az idő. Ez mégsem jelenti azt, hogy a közgazdaságtan egyre kevésbé használhatja. Ennek egyértelmű területe a nyugdíjrendszer. Minél tovább élünk, annál inkább ahhoz kell igazítani a nyugdíjkorhatárt. A jelenlegi nyugdíjrendszerek ugyanis egyre kevésbé igazodnak a tényhez, hogy a munkaviszonyban töltött, és a nyugdíjat évező évek számának arányához. A társadalom fejlettségével arányban egyre később történik a munkaképessé válás, és egyre hosszabbodik az életkor. Ahhoz, hogy az adott nyugdíjrendszer egyensúlya ne változzon, a munkában és a nyugdíjban töltött évek arányának változatlannak kellene maradni. Vagyis egy munkaviszonyban töltött évre változatlan nyugdíjas idő jusson.

Ennek az aránynak azonban mindegyik feltétele állandóan változik.

- Egyre jobban kitolódik a munkába lépés kora.

- A munkaképes korban való kihalások száma egyre csökken.

- Hosszabbodik a nyugdíjban töltött évek száma.

A rögzített százalékos nyugdíjjárulék csak akkor jelenthet fedezetet, ha e három állandóan változó feltétel ellenére egységnyi ledolgozott időre jutó nyugdíjas idő nem változik.

Ezt azzal lehet biztosítani, ha a nyugdíjkorhatárt folyamatosan, a feni három folyamatosan változó tényező hatásának megfelelő mértékben, korrigáljuk.

Ebből az következik, hogy a nyugdíjkorhatárt állandóan emelni kell. Ennek azonban politikai akadálya van. A nyugdíjas, illetve az arra váró szavazók ellenállnak. Nincs olyan párt,amelyik vállalná az ilyen változást. Sokkal inkább jellemző, hogy a szavazatokra számító pártok az ilyen reformmal szembeni ellenállásukat ígérik. Ezért aztán nincs is példa arra, hogy nem nő az egyégnyi ledolgozott időre jutó nyugdíjban töltött idő. Ebből azonban az következik, hogy egyre magasabb nyugdíjjáradékra van szükség, vagy egyre romlik a várható nyugdíjigény fedezete.

Ezek ismeretében javaslom, az életkorhoz kötött kötelezettségeket és jogokat nej az évek számához, hanem a várható életkor hányadához kössék. A várható életkor hányadában kell megállapítani a nyugdíjkorhatárt. Ez önmagában is igen jelentős mértében lecsökkentené a nyugdíjjárulék és a szükséges nyugdíjfedezet közti kialakuló különbség növekedését.

Az ilyen rendezésnek az teremti meg az előfeltételét, hogy a munkaképesség határa a technika fejlődésével kitolódik.

- A munkavégzés egyre kevesebb fizikai erőt igényel. A nagy fizikai erőt igénylő munkák szinte eltűntek. Ezzel szemben a minél több tapasztalatot, fegyelmet igénylők nőttek.

- A javuló életfeltételek mellett lassabban csökken a fizikai munkaképesség. Gyermekkoromban a 40-50 évesek jelentős hányada már erejében megfogyott öregnek számított a legtöbb fizikai erőt igénylő munkákhoz. Ma ez a korosztály a leghatékonyabb munkaerő. Számos olyan új munkaigény jelentkezett, amelyhez a nyugdíjas korúak többsége még nagyon alkalmas.

Véleményem szerint, a munkaképesség még a várható életkornál is több évvel tolódott ki. Ezek munkaerejének kihasználásában óriási tartalékok vannak.

Sajnos az orvostudomány sem mutat rá arra, hogy az életkornak megfelelő munka nem csökkenti, hanem növeli az élethosszát. A munkátlanság, a feladat hiány viszont rövidíti.

Alapvető társadalmi érdek volna az öregek foglalkoztatására minél több lehetőséget teremteni.