Ki adott minket a sztálinista Szovjetuniónak?

Kopátsy Sándor                EH                   2018 10 23

Ki adott minket a sztálinista Szovjetuniónak?

Ezzel is úgy vagyunk, mint a Trianoni békeszerződéssel. tévesen látatjuk a megfogalmazóját. Mi a csehek és a románok mesterkedésének. Valójában a megfogalmazója és kivitelezője az Egyesült Államok elnöke Wilson volt. Ma is úgy viselkedünk, mintha minket a bolsevik Szovjetunió nem a Jaltai Szerződés alapján tekintett csatlósának, hanem a győztes hatalmak Jaltában megfogalmazott megállapodása alapján, hanem csak a saját érdekében szállt volna meg. Jaltában a három szövetséges hatalom képviselői Roosevelt, Sztálin és Churchill találkozásán, 1945. február 4. és 11 között, egyértelműen elfogadtak. Churchill aligha lelkesen, de súlytalanságnak megfelelően kénytelen tudomásul vette. Akkor a náci Németország veresége már egyértelmű volt. A háború megnyerése elsősorban az Egyesült Államoknak volt köszönhető. Ezért pedig a legnagyobb áldozatot a Szovjetunió hozta.

Ez a konferencia volt az első, ahol Franciaország még nem volt jelen, de a győztesek között a negyedik szerepet már az Egyesült Államok elnökének köszöneten, megkapta azzal, hogy a megszállt Németország nyugati kétharmada harmadának a megszállója, az a győztesek között lesz. Ezt elsősorban a háború megnyerésében a főszerepet játszó Egyesült Államok elnöke, Roosevelt kezdeményezte, ezzel érzékelve, hogy Churchill ne egyedül szerepeljen a volt gyarmattartó európai demokráciák között.

A Jaltai Szerződés legnagyobb világtörténelmi jelentőségű döntése az volt, hogy Sztálin bolsevik Szovjetuniója befolyási övezetének ismerték el a hadserege által megszállt országokat. Ebbe értve Németország keleti harmadát is. Jaltában mindenben Roosevelt stratégiája érvényesült. Roosevelt azzal lett a második világháborút követő, a Szovjetunió összeomlásáig tartó időnek a legnagyobb demokrata politikusa, hogy kitalálta a hidegháborút. A külpolitikájának az iránytűjét már az első világháború előtt, az Egyesült Államok akkori elnöke Wilson állapította be arra, hogy az elsődleges cél a gyarmati rendszer felszámolása, és a nemzeti államok általánossá válása legyen. Ez a világpolitikai stratégia érvényesült már az első világháborút követő párisi békékben, elsősorban a Habsburg Birodalom elemeire bontásával. Ez azért nem vált máig nyilvánvalóvá a magyar közvélemény előtt, mert a Habsburg Birodalom szétesését mi indítottuk el azzal, hogy kimondtuk Magyarország önállóvá válását. Ennek azonban nem csak Magyarország önállóvá válása volt az oka, mert ez nélkülünk sem volt nemzeti államnak tekinthető. Ezt csak mi, magyarok nem vesszük tudomásul, mert akkor nyilvánvalóvá válna, hogy elsődlegesen a házasságokból épült heterogén birodalom volt inkább a népek önrendelkezési elvének ugyanolyan megcsúfolása volt, mint az egész Kárpát Medencét birtokló Magyar Királyság.

Roosevelt ugyan a második világháború előtt még nem hangsúlyozta, hogy az elsődleges célja nem az eleve bukásra ítélt diktatúrák felszámolása, nem a politikai demokráciák kötelezővé tevése, hanem a népek szuverén államokká válása. Ennek egyértelmű jelét mindaddig mégsem mutatta, amíg az országát Japán nem rántotta be a világháborús hatalmak közé a második világháborúban.

Hitler kicsiségét mindennél jobban mutatta, hogy nem ismerte fel egyrészt a Szovjetunió megsemmisítésének lehetetlenségét, és azt, hogy Sztálin inkább az ő szövetségese lett volna, mint a gyarmattartó nyugat-európai hatalmaké.

Roosevelt aligha lépett volna be a fasiszta diktatúrák elleni háborúba, ha erre nem kényszeríti a náci Németország a demokráciáknak nyújtott segítségnyújtását. Az Egyesült Államok politikai érdeke az volt, hogy ne csak a fasiszta, de a gyarmattartó demokráciák is minél jobban kimerítsék egymást. Ezt a német vezérkarnak is látnia kellett, de Hitler imádatával szemben reménytelen lett volna az eltávolítása.

Roosevelt világpolitikai stratégiája először Jaltában lepleződött le, amikor a szovjet hadsereg által megszállt térségeket a háború utáni rendezésben a Szovjetunió befolyási övezetének minősítette. Ebben kisebb kockázatot látott, mint abban, ha a gyarmattartók ugyanúgy megtarthatják pozíciójukat, mint az első világháború után. Ez a döntése azon alapult, hogy a Szovjetunió népei még éretlenek arra, hogy a puritán Nyugat-Európa országai szintjére emelkedhessenek. Ugyanakkor a Szovjetunió annál gyengébb lesz, minél több nem puritán népre terjed ki a hatalma. Szálin szellemi törpe volt arra, hogy elődje Lenin vonalán maradjon. A cári Oroszországnak ugyan csak egy, viszonylag kis eleme volt, a skandináv kultúrájú Finnország, de ettől és a három másik balti országtól nem tagadta meg, hogy nemzeti államként függetleneké váljanak. Finnország a három skandináv államhoz csatlakozzon. A többi balti ország is nemzeti állammá változhatott, amitől csak Sztálin és Hitler egyezménye fosztotta meg ezeket.

Roosevelt volt az egyetlen, aki világosan látta, hogy a nemzeti államok kialakulásának nem a Szovjetunió lesz a fékezője, hanem a gyarmattartók. Ezért elsősorban az utóbbiak erejét kívánta csökkenteni. Előrelátása ugyan csak 1990-ben teljesült be. Ezt megelőzően azonban a gyarmatok nemzeti államokká alakulásának kellett megvalósulni.