A mesemondás napjára

Kopátsy Sándor                EH                   2018 09 16

A mesemondás napjára

Harari könyvhöz

Tegnap a mesemondás napja volt. Ehhez azzal kívánok hozzájárulni, hogy azt bizonyítsam, hogy ami évezredek, legalább sok évszázad óta népi hagyomány, ami midig valami ösztönös bölcsesség felismerést rejti. Jelenleg, sorra örvendeztetnek meg a példák.

Most a néhány éves gyermekeknek mondott mesékről derült ki, hogy akik megteremtették és ápolták a gyermekiknek elmondani, elolvasni azokat a meséket, amikről most állapította meg az agykutatás, hogy jobb tanácsot ők sem adhatnának. Én eddig azon botránkoztam, hogy a kisgyermekeknek miért nem praktikus tanácsod adó történeteket mesélnek el, hanem egy egészen más világ szörnyűségeit mutatják be. A közelmúltban éppen azt tanulhattam meg, hogy ezek a mesék éppen a gyermekek számára ismeretlen világ szókincsét adják át.

Tizenöt éve az Egyesült Államokban a négyéves gyermekek közül százezernek felmérték a szókincsét, és meglepődve azt tapasztalták, hogy a nagyobb szókincsű gyermekek bölcsődések, óvodások voltak. A szülők és az idősebb testvérek ugyan nagy szókinccsel rendelkeznek, de ezek a kisebbekkel azok már megszerzett szókincsével kommunikálnak. A különböző szülői háttérből érkező gyerekek nem nagy, de eltérő szókinccsel érkeznek a bölcsődébe, az óvodába, ahol egymás viszonylag kis, de eltérő szókincse egymást jobban gazdagítja.

Ezt a tény tapasztalva, néhány év után már a tejes korosztály szókincsét mérik, és megállapíthatták, hogy a négyéves szókincs nagysága szoros korrelációban van a 18 éves korukban elért iskolai eredményükkel.

Ezzel párhuzamosan egy amerikai és egy belga egyetemen kutatják az agyfejlődésének genetikai útját a homo sapiens és elődei cromosomájuk vizsgálata alapján. Arra a meglepő eredményre jutottak, hogy abban már egymillió éve megjelent egy elem, ami az agy fejlődését serkentheti. A fejlettebb agy mégis alig tízezer éve a homo sapiensnél jelent meg. Eddig azt tudtam, hogy minden mitológia és vallás csak ettől tekinti a Homo sapiens nem egy emberszabású majomnak, hanem isten megkülönböztetett teremtményének.

Erre a magyarázatot azzal találtam meg, hogy ugyan egy millió éve a homok olyan fajjá váltak, ami képes lett arra, hogy az agya fejődhessen. Ez azonban csak akkor történt meg, amikor a homo sapiens már képessé vált arra, hogy a nyers húst és növényi keményítőt nyersen fogyasztotta, aminek megemésztése az elfogyasztott élelem alacsony hányadát használhatta a fizikai test és az agy táplálására. Vagyis nemcsak genetikai elődeink, de a homo sapiens táplálkozása sem juthatott annyi energiát, aminek negyede már az agyfejlődést szolgálhatta. Ez csak akkor történhetett meg, amikor az állatok húsát feldarabolták, megsütötték, edényben megfőzték és ezzel párhuzamosan a növényi keményítőket tartalmazó füvek magjajból gabonát nemesítettek. A magvakat megtörték, megőrölték, a tésztájukat élesztővel erjesztették, majd megsütötték. Tehát nem a gyűjtött nyes táplálékot ette, hanem megoldotta annak könnyebb emészthetővé tevését, ezzel az agy fejlődésének potenciális lehetőségét maga az ember oldotta meg, és lehetett lényegesen nagyobb kapacitású agya, mint a biológiai elődeiknek.

A jobb táplálkozásnak köszönhetően nagyobb agyú újszülöttek világra hozása azonban szülési problémákkal járt. Ezt az akadályt már a darwini szelekció azzal oldotta meg, hogy a Homo sapiens agyfejlődésének jelentős része csak a születést követő négy évre tevődött át. Bármennyire köztudott, hogy az ember újszülöttként nagyon életképtelen fajként jön a világra, járásra, védekezésre, menekülésre, kommunikációra születése után évekig képtelen.

Az eredeti magas-kultúrákat nem az isten teremtette, hanem homo–sapiens azzal, hogy forradalmasította azzal, hogy könnyebben emészthetőbbé tette.