A világgazdaság a második világháború után

Kopátsy Sándor                EH                   2018 10 04

A világgazdaság a második világháború után

Harari könyvhöz

Ma kaptam meg a Pénzügykutató ZRT. E hónap 19. 20. napján tudományos konferenciát tart. Surányi György A világgazdaság helyzete és távlatai, valamint Tölgyessy Péter Politikai és társadalmi alapok címen tartanak előadást. Mivel két hete egészségi állapotom nagyon leromlott, aligha vehetek részt a találkozón, de mivel mondanivalóm volna, leírom, és elküldöm a véleményem.

Annak ellenre, hogy a 20. század derekán berobbant tudományos és technikai forradalom hetven év alatt az emberiség történetében több változást hozott, mint az osztálytársadalmak történetében az évezredek, a társadalomtudományok nem ismerték fel, hogy sokszorosára gyorsultak fel az események.

Fajunk létszáma az utóbbi hetven évben ötszörösére nőtt.

Ezt megelőzően a létszámunk maximálisan 1-2 ezrelékkel nőtt, annak köszönhetően, hogy minden osztálytársadalom következetesen növelte a halandóságot, és ezzel a katasztrofális túlnépesedést féken tudta tartani. Ennek ellenére csak kivételesen fordult elő, hogy valami nagy járvány, vagy féktelen háborúzás a lakosságot az eltartás optimuma alá csökkentette. Tartósan azonban nem fordult elő, hogy a társadalmak nem voltak túlnépesedettek. A második világháború után földosztóként kellett megállapítanom, hogy a magyar falvak munkaképes lakossága többször akkora volt, mint amennyi elegendő lett volna a falu határának a megművelésére. Azt állapítottam meg, hogy a falusi lakosság optimális száma ötöde volt az adott technikai szinten a ténylegesnek.

A ránk kényszerített bolsevik rendszernek csak a brutalitását hangsúlyozzuk, nem vesszük tudomásul, hogy a legnagyobb érdeme az volt, hogy a falusi lakosság jelentős hányadát felszívta az erőltetett iparosítás. Máig egyetlen történész sem tette fel a kérdést, mi lett volna, ha az erőltetett iparosítás nem szívja el a falusi lakosságot azzal, hogy az iparban kaptak munkát.

Elég lett volna megnézni, hogy az Egyesült Államok mezőgazdasága a munkaerő egyetlen százalékával többet termelt, mint amennyit a belső piac felvesz. Dánia úgy lett Európa legfejlettebb mezőgazdaságú országa, hogy a munkaerejének huszada dolgozik ebben a szektorban.

Az osztálytársadalmak kritikusai figyelmen kívül hagyták, hogy a túlnépesedés ellen védekezni kell. Ezért nem értették meg, hogy miért zsákmányolják ki a dolgozókat, miért háborúznak, miért üldözik a tudásvágyat. A demográfusok nem állapították meg, hogy a Homo sapiens természetes faji szaporasága a 25 éves várható életkorral volt összhangban. A gabonatermelő és pásztorkodó társadalmakban az életfeltételek, mindenekelőtt a táplálkozás megjavulása a várható élettartam meghosszabbodásával járt. Ismereteim szerint a gabonatermelő és a pásztorkodó ember lett az első olyan faj, amelyik viszonylag nagyon gyorsan növelte a várható életkorát, ezzel felgyorsította a szaporodását.

Sokáig nem találtam magyarázatot arra, hogy minden kultúra az ember az óta tartja isten teremtményének, amióta gabonát termelés és állatot tenyészt. A Homo sapiens képes lett arra, hogy meghosszabbítsa a várható életkorát, de csak az elmúlt száz évben jutott el odáig, hogy mindkét neme szabályozni képes az utód vállalást.

Fajunk a termelésével való megélés után közel tízezer évig nem volt képes szabályozni az utódvállalást, ezt csak az osztálytársadalmak oldhatták meg azzal, hogy növelték a halandóságot. A társadalom lelkiismerete nem tudta elfogadni a nyomor fokozását, a háborúzást és a tudásvágy üldözését. De senki sem vette tudomásul, hogy ezek megkerülhetetlen szükségszerűségek voltak. 

A fogamzásgátlás és a magzateltávolítás történelmi szerepe.

A munkájából megélő ember egyre tovább élt, és ezért elviselhetetlenül szaporodott. A Homo sapiens még nem volt isten teremténye mivel nem az esze, hanem az ösztöne szabályozta az utódjai feletti döntését. Eddig csak a fajunk társadalmi felépítményei, az osztálytársadalmak tudták fékezni a túlnépesedésünket azzal, hogy fokozták a lakosság nagy többségének a nyomorát, egymás közt háborúzva pusztították az élőket és vagyonukat, valamint üldözték az ember tudásvágyát. Közel tízezer év után, csak az elmúlt száz évben oldotta meg a tudományos és technikai forradalom, hogy mindkét nemünk képessé vált arra, hogy fogamzásmentesen kiélje szexuális ösztönét, és a létrejött terhességet meg tudja szakítani.

A jelenkor történészei máig nem ismerték fel, hogy a társadalmi fejlődés sikereinek kulcsa a fogamzásgátlás és a magzat eltávolítás megoldhatósága. Csak azok a társadalmak fejlődtek, amelyekben megszűnt a spontán túlszaporodás. Ez az elmúlt hetven évben három lépcsőben történt meg. Először Japán, és két volt gyarmata alkalmazta széles körben a fogamzásgátlást és a terhesség megszakítást. Ezt kis késéssel követték a Nyugat puritán társadalmai, és 1990-ben a Kínában az egyetlen gyerek vállalhatóságának a kikényszerítése. Ezzel az emberiség puritán erkölcsű kétötöde a fajunk történetében példátlanul gyorsan növekedővé tette az egy lakosra vetített eredményeit.

Nyomát sem találtam annak, hogy alaki feltárta volna, miért éppen a nők egyenjogúságát tagadó három távol-keleti ország volt az első a túlszaporodásának megállításában. Japán és a Két Kis Tigris tért rá először a fogamzásmentes szexuális viselkedésre. Ez a három ország volt az, ahol a nők termékenysége az újratermelés szintje alá csökkent. Nemcsak a fogamzásgátlók használatában, de a terhesség megszakításában is. Ezt bizonyítja, hogy ebben a három országban a lányok aránya a fajunknak megfelelő 4 százalékról tíz százalék alá, a tíz százalék fölé csökkent. A nemek arányát csak a magzatelhárítással lehet csökkenteni.

Azt sem állapították meg a demográfusok, hogy a viszonylag csökkenő lányok száma azzal fog járni, hogy a nők társadalmi éréke nőni fog. Ez be is bizonyosodott. A családok számára az iskolázott nők értékesebbek lettek, mint a fiúk. Nagyobb lett a rangjuk, mint a házasodni akaró fiúknak.

A Távol-Kelet országai közül az Egyesült Államok mögé felsorakozók között Japán volt az első, hiszen az már az első világháborúból is fejlett, iparosodott társadalomként került ki. E három ország demokráciája azonban csak a háborúvesztése után, az amerikai megszállásnak köszönhetően lett. Azt a megszálló amerikai hadsereg vezette be.

Szinte ugyanaz történt, mint Európában a háborút veszetett, náci Németország esetében. Mindkét keményen puritán ország, már iparosodott nagyhatalom csak azért lehetett demokrácia, mert mint imperialista diktatúra elbukott.

A hidegháború az Egyesült Államok érdekét szolgálta.

A zseniális Roosevelt Jaltában emelte a bolsevik Szovjetuniót katonai szuperhatalommá, hogy ezzel a demokráciákat a szövetségesévé tette. A második világháborúból az imperialistává vált bolsevik Szovjetunió akkora katonai világhatalomként került ki, amivel szemben minden demokrácia arra kényszerült, hogy az Egyesült Államok védelme alá meneküljön. Nemcsak a győztesek, de a vesztesek is. A jelenkori történészek máig nem veszik tudomásul, hogy az Egyesült Államok azért biztosított a Jaltai Szerződésben a Szovjetunió számára katonai tekintetben szuperhatalmi szerepet, hogy a tőkés demokráciák a katonai védelmére szoruljanak. A hidegháborúnak a Jaltában kialakított célja az Egyesült Államok számára megszűnt azzal, hogy a bolsevik, imperialista Szovjetunió, mint katonai szuperhatalom összeomlott. A megmaradt Oroszország ugyan egyértelműen a második atomhatalom maradt, de imperialista céljai elvesztek.

Az európai marxizmusok összeomlottak, amit a világpolitika a marxizmus megsemmisülésének tekintett. Nem vették tudomásul, hogy ezzel egy időben az 1.3 milliárd lakosú, 1949 óta hatalom lévő bolsevik Kína két gyökeres reformot hajtott végre azzal, hogy piacosította a gazdaságát, és drasztikus szigorral korlátozta a gyermekvállalást. Azt szinte senki nem vette tudomásul, hogy a kínai bolsevik tiktatúra nemzeti jövedelme ugyan gyorsan növekedik, de az egy lakosra jutó jövedelme szinte csak stagnált. A közel 3 százalékkal növekvő lakosság akkora felhalmozási igénnyel járt, ami nem tette lehetővé az egy lakosra jutó fizikai és szellemi vagyon növelhetőségét.

1990-ben az emberiség legszegényebb része, a napi 1.9 dollár alatti jövedelem alattiak fele továbbra is Kínában élt. Ha egy marxista rendszer csődben van, semmi sem bizonyítja jobban, mintha a lakosságának a fele negyven év után is mély nyomorban maradt.

Nagyon keveset tudunk az 1990-es kínai reformot előkészítő vitákról, de minden bizonnyal felmerült, hogy a gazdaság piacosítása önmagában nem megoldás addig, amíg évente 3 százalékkal nő a lakosság száma.

A második világháború után Japán, és két gyarmata Dél-Korea és Tajvan, valamint a többségében kínaiak által lakott példátlanul kiváló kikötői adottságokkal rendelkező Szingapúr, a hidegháborúban a polgári demokráciák oldalán álltak, azokban nőttek a leggyorsabban az egy lakosra jutó mutatók, mert ebben a négy országban vált általánossá a fogamzásgátlók és abortálások használata. A Távol-Keleten bebizonyosodott, hogy Max Weber a gyors társadalmi fejlődésnek csak az egyik feltételt ismerte fel, hogy a lakosság erkölcse puritán legyen. Azt nem vette tudomásul, hogy a gyerekvállalásnak is a létszámtartás közelébe kell csökkenni.

Egyetlen nyugat-európai társadalomtudós sem vette tudomásul, hogy a 20. század második felében a Nyugat fejlett társadalmaiban is általánossá vált a fogamzásgátlók használata, és a magzatelhajtás. Ezzel megszűnt a halálozás fokozásának a szükségessége. Weber idejében még nem volt megoldva a nőknek a fogamzás elleni védekező képessége. Ezt csak a második világháború után történt meg. Ha ez nem történik meg, nem lett volna az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon gyors növekedésének. Márpedig a néhány ezreléknél gyorsabban szaporodó lakosság estén elkerülhetetlen a társadalmak halálozás fokozásának működtetése, a többség nyomorának fokozása, a háborúzás és a tudásvágy üldözése.

Nyugat-Európában általánossá vált mindkét nemünk számára a fogamzásgátlók használata, illetve a terhes nők magzatainak eltávolítása. A társadalomtudósok máig nem vették tudomásul, hogy a dolgozók kizsákmányolása, a fejlett társadalmak közti háborúk megszűnése és a tudásvágy elnyomása azért szűnhetett meg, mert megszűnt a túlnépesedési nyomás. Erről nem volt fogalmuk a marxistáknak sem. Elítélték ugyan a dolgozók kizsákmányolását, de nem ismerték fel, hogy ez nem a rabszolgatartásból, a földesurak jobbágytartásából és nem a tőkéstulajdonból fakad, hanem a munkaerő mennyiségi és minőségi túlkínálatából. Elég lett volna azt felismerni, hogy a nagy munkaerő pusztulással járó járványok, és háborús emberveszteségek idején megszűnt a kizsákmányolás. Ezt bizonyítja az is, hogy Nyugat-Európában a második világháború után munkaerőhiány keletkezett, és a tőkésállamoknak kellett a bérek emelkedését törvényekkel korlátozni.

A bolsevik rendszer magas foglalkoztatást eredményezett.

A bolsevik rendszerekre jellemző erőltetett iparosítás mesterségesen teremtett a munkaerő kínálatánál nagyobb keresletet, ezért az államnak kellett a bérek kiáramlását korlátozni. Egyértelművé vált, hogy a munkaerő is áru, aminek az árát a keresletének és kínálatának az aránya határozza meg, függetlenül attól, ki a munkaadó. Ennek ellenére máig nem vált felismertté, hogy a Nyugat puritán tőkés osztálytársadalmai azért alakulhattak át jóléti társadalmakká, mert megszűnt a túlnépesedésük. Senki nem ismerte fel, hogy ez azért történhetett, mert a fogamzásgátlás és a terhesség megszakítás megszüntette a túlnépesedési nyomást.

Max Weber megállapítása a múlt század küszöbén azért nem volt teljes, mert az osztálytársadalmakon való túllépésnek csak az egyik feltételét tartalmazta, a lakosság puritán, racionális viselkedését. Ezt ki kellett volna egészíteni a fogamzásgátlás és a magzateltávolítás megoldásával. Ahol a fogamzásgátlók általános használatát megoldották, ott spontán létrejöttek a jóléti társadalmak. Az osztálytársadalom az olyan társadalmak felépítménye, amelyekben társadalmi szükségszerűség a halálozás fokozása. Ahol megszűnik a túlnépesedési nyomás, ott megszűnik az osztálytársadalom is. A túlnépesedő társadalmak csak osztályuralom felépítménnyel működhetnek. Ebből az következik, hogy minden túlnépesedő társadalom csak akkor maradhat működésképes, ha kikényszeríti az olyan magas halálozást, ami mellett a lakosság létszáma csupán 1-2 ezrelékkel nő.

Ezt az állítást a tény bizonyítja, hogy a gabonatermelő és a pásztortársadalmak népessége tízezer év alatt csupán év 1-2 ezrelékkel növekedett. Csak nagy járvány, vagy háborúzás következtében fordult elő, hogy a munkaképes lakosság létszáma tartósan az eltartó képesség optimuma alá csökkent. Fajunk mintegy tízezer éve nagyobb számban élt az élettereiben, mint amennyi mellett maximális lehetett volna az egy lakosra jutó jövedelem, valamint a fizikai és szellemi vagyon. Erre mégsem terjedt ki a társadalomtudomány figyelme. A társadalomtudományok képviselői soha nem vizsgálták, hogy minden osztálytársadalomban gyorsabban nőtt a lakosság száma és minősége annál, ami mellett optimális lett volna az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon. Ha ezt Marx megvizsgálta volna, akkor felismeri, hogy minden osztálytársadalomban gyorsabban nőtt a munkaerő mennyisége és minősége, mint amennyi a kereslete volt. Márpedig minden áru ára az értéke alá süllyed, ha kisebb a kereslete, mint a kínálata. A rabszolgatartó, a földesúr és a tőkés csak azért juthatott az értékénél alacsonyabb áron a munkaerő birtokába, mert a kínálata nagyobb volt, mint a kereslete. A munkaerő kizsákmányolása tehát nem azon múlt, hogy szívtelen volt rabszolgatartó, a földesúr, a tőkés, hanem azon, hogy a munkaerő árunak nagyobb volt a kínálata, mint a kereslete.

Az osztálytársadalmak működését azért nem érthették meg a társadalom kritikusai, mert figyelem kívül hagyták a tényt, hogy mind a gabonatermelés, mind a pásztorkodás, mind a tőkés ipar jobb életfeltételeket teremtett, mint amennyi mellett a születések és a halálozások között egyensúly legyen.

A termelésből élő Homo sapiens olyan faj lett, aminek a természetes szaporasága a 25 év körüli várható életkornak felet meg. A gabonatermelés és a pásztorkodás mellett egyre hosszabb lett a várható életkor, ennek megfelelően a népszaporulat. A magát termelőmunkával eltartó emberiség olyan faj lett, aminek a várható életkora a 20. század közepére a faját jellemzőnek a háromszorosára nőtt.

Egyetlen demográfusnak sem jutott az eszébe annak felmérése, hogyan nő a spontán népszaporulat a várható életkor függvényében. Pedig egyértelmű, hogy fajunk spontán népszaporulata mindaddig nő, amíg a várható életkor eléri a szexuális érettséget. Amikor a várható életkor meghaladja a szaporodásképességet, az öregkori életűek száma csökkenti a spontán népszaporulatot. Ez vált az első okává annak, hogy lelassult a spontán népszaporulat.

Ennél is nagyobb szerepet játszott az, hogy a 20. században a tudományos és technikai forradalom mindkét nemünk számára megoldotta a fogamzásmentes szexuális élet lehetőségét, és a nem kívánt terhesség megszakíthatóságát, az abortálást. Jelenleg a fogamzásgátlók és az abortuszok nélkül 3 százalék közelében lenne a népszaporulat, az elviselhető 1-2 ezrelékkel szemben. Ezt történik közel száz éve az emberiség szegényebb és kevésbé iskolázott részében. A már gazdag puritán Nyugat és Távol-Kelet országaiban spontán általánossá vált mindkét nemünk számára a fogamzásgátlók használata, és a nők terhességének a megszakítása. Ez azt jelentette, hogy a már gazdag és iskolázott puritán társadalmakban, az emberiség ötödében leállt a túlnépesedés.

1990-ben aztán még nagyon szegény, de puritán erkölcsű Kínában nemcsak a gazdaságot piacosították, de erőszakkal korlátozták a gyermekvállalást is. Ennek hatására a világgazdaság legnagyobb sikerét érték el az egy lakosra jutó jövedelem, valamint a fizikai és szellemi vagyon növekedésében.

A túlnépesedést továbbra is csak a lakosság számának a növekedésében mérik. A helyes az volna, ha a munkaerő keresletének és kínálatának arányát mérnék. A tudományos és technikai forradalom, vagyis a 20. század előtt a gyermekhalandóság volt nagyon magas. Ugyanakkor a munkaképes korúkat meghaladók aránya nagyon alacsony volt. Az elmúlt száz évben a gyermekhalandóság még a legszegényebb társadalmakban is nagyon lecsökkent. Ugyanakkor a munkaképes kort meghaladók aránya többszörösére nőtt. Ebben a statisztika is jelentős szerepet játszik, mert csak a munkaviszonyban végzett munkát mérik.

A világgazdaság jelenlegi struktúrája.

Az elmúlt évben a világgazdaság 3.56 százalékkal nőtt. Ilyen mértékű növekedés csak a jelenkorban történt, de ennek jelentős hányada annak volt köszönhető, hogy évente 70 millióval, közel 1 százalékkal nőtt a létszámunk. Ez a növekedés azt jelenti, hogy mind az egy lakosra jutó jövedelem, mind a vagyon közel 1 százalékkal növekedhetett. Ezen belül megkülönböztetett sebességgel, a világátlag ötszörösnél is gyorsabban csak Kínában javult mind az egy lakosra jutó jövedelem, mind az az egy lakosra jutó vagyon.

1990-es Kínai reformok nélkül egészen másként alakult volna. Aligha fordult elő fajunk történetében, hogy a fajunk értéktermelése 3 százalékos, de akárcsak 1 százalékos lett volna. Jelenleg Kína nélkül harmad olyan gyors sem lehetett volna a fajunk érték termelésének a növekedése.

Kína ugyan az ipari forradalomig az egyetlen gazdasági szuperhatalom volt, aztán kétszáz éven át Nyugat-Európa, és a közvetkező száz évben a négy óceánokon túli angolszász ország is hozzátársult. Ugyanakkor Kelet-Ázsia, Dél-Ázsia és a Közel-Kelet korábbi súlyát elvesztette, ugyanakkor a lakossága sokszorosan gyorsabban növekedett.

Egy gyermek jobb, mint a három.

A kínai egy gyermekvállalás bebizonyította, hogy sokkal eredményesebb az egy gyermek engedélyezése, mint a 3 százalékos népességnövekedés. Az 1990-es kínai reform azt bizonyítja, hogy a gyors népességnövekedés sokkal nagyobb társadalmi teher, mint az egyetlen gyermekvállalás kikényszerítése. Bebizonyosodott, hogy a családok az egyetlen gyermeküket viszonylag annál eredményesebben nevelik, minél szegényebbek és kevésbé iskolázottak a szülők.