Az állati fehérjék termelése

Kopátsy Sándor                EH                   2018 10 20

Az állati fehérjék termelése.

Harari

Életem jelentős eseménye volt, amikor barátomat, Burgert Róbertet, a Pécsi Állami Gazdaság igazgatóját lebeszéltem a tejtermelési profilról, és a modern baromfi tojás és hústermelésére beszéltem rá. Ezért most közel hatvan évvel később érdeklődéssel olvastam a The Economist legutóbbi számában egy tanulmányt, hogy melyik állat húsa és tojás, illetve tej termelése milyen hatékony. Akkor még csak azt tudtam, hogy a szarvasmarhát és tejét csak ott érdemes terelni, ahol sok a gyep, és kevés a szántóföld. Még egyszerűbben kifejezve: Szarvasmarhát ott lehet hatékonyan tartani, ahol sok a legelő, de kevés a szántó. Ilyen Európában az észak-nyugat és az Alpok. Ennek az ellenkezője a jelenlegi Magyarország. Kevés a csapadék és az erdő.

Történészként felismertem, hogy a Kárpát Medence hegyes, erdős, csapadékosabb részei csak a marhatartásnak feleltek meg. Az ország jelenlegi területe, különösen az Alföld pedig arra volt jó, hogy tavasszal, amikor még jók a legelői áthajtsák rajta a Nyugat-Európába áthajtó gulyákat. Ezért aztán a magyar arisztokrata családok úgy házasodtak, hogy három birtokuk legyen, egy a hegyekbe, ahol a legelőkön szaporíthatók, egy az Alföldön, ahol feljavítják, és egy az ország nyugti részén, ahol a vevőknek a terelő pásztorokkal együtt átadják. A Trianoni Magyarország már nem volt alkalmas erre.

Ugyanakkor már érkeztek a hírek arról, hogy az Egyesült Államokban, és a nyugt-európai fejlett társadalmakban megindult az iparszerű baromfi és tojás termelése. Ehhez a kukoricát termelő országunk alkalmasnak ígérkezett. Ugyanakkor a baromfi százszor szaporább volt a szelekcióra, és tizedénél is rövidebb volt a megtérülése a befektetésnek.

Azt csak megemlítem, hogy elvileg a halfarmokat még a baromfinál is nagyobb lehetőséget ígérőnek tekintettem, de ezzel akkor még csak a lazactenyésztők kezdtek foglalkozni.

A The Economist utóbbi számában először került a kezembe olyan tanulmány, ami a háziállatok húsának és termékének a hatékonyságát összevetik. Ez is hasznos, de hiányos útmutatás. Hiányzik a legfontosabb állati fehérje a halak, méghozzá a tengerben élő és a halfarmokban termelt mennyiség bontásban.

A múlt század közepén jelent meg a baromfi és annak tojásának nagyüzemi termelése, ami mára a leggazdaságosabban termelt állati fehérje lett, ha a halfarmoktól eltekintünk. De ez nem megengedhető, mivel a halfarmokban termelt halak mennyisége éppen a közelmúltban haladta meg mind a tengerekből kifogott, mind a marhahús mennyiségét.

Az állati fehérjék közül a tengeri farmok termelése a legújabb és a leggyorsabban növekedő. Ugyanakkor azt is ismertetni kellene, hogy melyik állati fehérje termelése mögött mekkora kihasználhatatlan kapacitás van.

A tengerekből kihalászott hal mennyisége már nem fokozható, azt inkább csökkenteni kellene.

A szarvasmarha és a többi kérőző állatfaj legeltetése alig növelhető annak ellenére, hogy hússzor nagyobb a legeltethető terület, mint amennyi szántföld van, és az alig növelhető. Ezt a tényt a felmelegedéssel riogatók figyelmen kívül hagyják, éppen a legeltetésre alkalmas területek hozamának növekedésével járnak. A természetes növényi táplálékon tartott állatok közül a kecske ma már jelentéktelen, mert a károkozása nagyobb, mint a termelési értéke. A melegebb klíma elsősorban a marhatartás kapacitásának a növekedésével jár.

Ezzel szemben a tengeri halfarmok szinte korlátlan mértékben növelhetők.

Az idézett írás, említést sem tesz arról, hogy a felsorolt állati fehérjék termelése mennyi befektetést igényel, a befektetett összeg mennyi idő alatt térül meg. Hatvan éve még csak azt láttam, hogy melyik állat, milyen szapora, vagyis mekkora lehetőséget jelent a tenyésztők lehetséges szelekciója. Márpedig ennek van és még inkább ennek lesz jelnősége a tenyésztési eredményekben. Hatvan éve még a szakmabelieknek sem volt elképzelése arról, mennyi idő alatt lehet vágásérett a csirke, mekkora lesz az éves tojástermelés mennyisége.

Arról, hogy a tengerekben mivel és hogyan lehet a haltermelést fokozni, még utalásokkal sem találkoztam. Pedig a halfarmok tapasztalati szerint már az is növelné a tengerekben élő halak növekedését, ha növelnénk a tengervizek oxigén tartalmát, amire a napelem és a szélkerekek fejlettsége már ma is óriási lehetőségeket jelenthet. A növényekkel táplálkozó halak számára pedig óriási lehetőségek vannak a tengervizek növényvilágának gazdagítására.