Tölgyessy Péterrel nem értek egyet

Kopátsy Sándor                 EE                   2017 05 16

Tölgyessy Péterrel nem értek egyet

Tölgyessy Pétert a magyar bal-liberális tábor egyik legtekintélyesebb tagjának tartom. Két tényt mégsem képes megérteni. Egyrészt, a koalíciós kormányzás nem lehet hatékony, másészt a magyar társadalom közép-jobb, és ezen az sem változtat lényegesen, hogy ez is korrupt.

A koalíciós kormányzás.

A demokratikus alkotmányt az angolszász népek tőkés osztálytársadalmai alakították ki. Ennek a máig legjobb formáját az Egyesült Államok alkotmánya jelenti. A lényege, hogy a választás a győztesnek egy ciklusra stabil kormányt biztosít. Ebből fakad az is, hogy két párt között folyik a kormányhatalomért a verseny. Ritka kivétel, hogy harmadik párt is indul. Ebből fakadóan a törvényhozás tagjai lényegében két pártból kerülnek ki. Csak az lehet törvényhozó, aki nyer a választási körzetében.

Az első világháború után a demokráciák már egyre kevésbé tudták megoldani a magas foglalkoztatást, ennek hatására lelassult a gazdasági fejlődés, lecsökkent az uralkodó tőkések hatalmát elfogadó bizalom. Mind a politikai baloldal, mind a jobboldal egyre népszerűbb lett. Először a tőkésállamnak is alig nevezhető Oroszország, majd a puritán népek társadalmaitól egyre jobban lemaradó latin és a felzárkózásban még jobban lemaradó fél-perifériák váltak jobboldali, fasiszta diktatúrákká. Végül a gyarmatokból kiszorított, de keményen puritán Németország és Japán is fasiszta lett.

A kelet-európai marxista, bolsevik diktatúra jelentett a tőkés osztálytársadalmak demokráciái számára veszélyt. A Szovjetunió népszerű lett, mert az első olyan társadalom volt, ami a teljes foglalkoztatást biztosította. A magas munkanélküliséggel küzdő tőkés demokráciák munkásai számára vonzó volt még az a szegény, kemény diktatúra is, amelyikben nem volt munkanélküliség. A reménytelen és a munkanélküliségtől félő munkások számára vonzó volt még a szegény diktatúra is.

A fasiszta diktatúrák sikerét is a nagyobb foglalkoztatásuk és a nacionalizmusuk biztosította.

Mind a bal-, mind a jobboldali diktatúrák a saját országukban népszerűek voltak, jobban vizsgáztak, mint a tőkésosztály demokráciái.

A második világháború is lényegében azt bizonyította, hogy a diktatúrák a háborúban is jobban vizsgáztak, mint kulturális demokrata kortársai.

A náci Német Birodalom és a Japán diktatúrája csak azért vesztette el a háborút, mert a saját erejét jóval meghaladó ellenfeleket akartak felszámolni. Az óriási háborús veszteségeik után azonban éppen ez a két ország építette a legsikeresebbe a rájuk kényszerített demokráciát. Tizenöt évvel a háborúvesztésük után ez a két ország lényegesen erősebb lett Nagy Britanniánál és Franciaországnál. Bebizonyosodott Weber jóslata, hogy a tudományos és technikai forradalom korában a puritán népek lettek a társadalom hatékonyabb működtetői.

A háborúban a bolsevik Szovjetunió is a vártnál jobban vizsgázott. De egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy a puritanizmustól távoli lakossága, és eszetlen fegyverkezése versenyképtelenné tette. A szovjetunió nem azért esett szét, mert kegyetlen diktatúra volt, hanem azért, mert erejét messze meghaladóan fegyverkezett, agresszív imperialistaként viselkedett.

A második világháború azonban átalakította a tőkés osztálytársadalmakat. Ez a társadalmi átalakulásuk és a háborús újjáépítés megoldotta a foglalkoztatásukat. A tőkésosztály demokráciái átalakultak össznépi támogatást élvező társadalmakká. A tőkések osztályuralma átalakult az eltérő politikát javasló pártok által irányított demokráciává. Ez a folyamat különösen jellemzővé vált Európában és Latin-Amerikában. A Nyugat államai, kivéve az angolszász országokat, 6-16 pártos törvényhozású rendszerben éltek. A többpártos törvényhozást annak köszönhetően érték el, hogy a választási körzetek győztesei mellett a pártok listáin szereplő jelöltek is törvényhozók lehetnek. Ugyan a körzetek jelöltjeit is a párvezetés szelektálja, de esetükben figyelembe kell venni a körzetükben élvezett befolyásukat is. A listáról bekerülő törvényhozók esetében a választók véleménye már nem szempont.

A sokpártos törvényhozás esetén már ritka lett, hogy egy párt egyedül kormányt alakíthat. Egyre gyakoribbak lett a két, vagy még több pártú kormány. Ezekre pedig jellemző a farka irányítja a kutyát rendszer.

A ritka egy párti kormány is béna kacsa, ha az alkotmány a fontos törvények esetében megkövetelni a kétharmados többséget, és a kormánynak csak abszolút többsége van.

Azt ugyan nem tudom, és nem is akarom bizonyítani, hogy a rendszerváltás alkotmányában mi volt Tölgyessy személyének és a pártjának a szerepe. Kétségtelen azonban, hogy az erre épülő választási törvényt Antall-Tölgyessy Paktumnak hívják. Amikor ez a választási törvényt elolvastam, meggyőződésem lett, hogy soha nem lesz olyan választás, ami után a kormánynak kétharmados többsége, vagyis komoly törvényhozó hatalma lehet. A 317 körzet 99 százalékát kellett megnyerni a győztes pártnak ahhoz, hogy a törvényhozásban elérje a kétharmados többséget, tehát jelentős törvényeket megváltoztathasson. Mivel több párt és tikos szavazás mellett ilyen győzelem közelébe sem került senki, megállapítottam, hogy Tölgyessy bolonddá tette nemcsak Antall Józsefet, a magyar demokráciát is. Feltételezem, hogy aligha számolta ki, hogy a javasolt választási törvény gyakorlatilag lehetetlenné teszi egyetlen párt kétharmados többségét, csak arra törekedett, hogy az minél több párt legyen a törvényhozásban, és minél kisebb legyen a legtöbb szavazatot nyert párt képviselete. Valószínű, azt már nem számolta ki, hogy a kétharmados többség elérhetetlen. Legalábbis én ebben biztos voltam.

Azt azonban máig nem értem, hogy az előző választási törvényt sem a politikusok és sem a sajtó nem értette meg, hogy abból nincs kiút, mert olyan titkos választás még nem fordult elő a demokráciák történelmében, amiben az egyik párt csak akkor szerezhet kétharmados többséget a törvényhozásban, ha a 317 körzet 99 százalékát megnyeri.

Ez mégis megtörtént 2010-ben, és akkor kiderült, hogy ez is csak éppen elég volt arra, hogy a Fidesz egyedül kétharmados törvényeket módosítson.

Ez meg is történt, a választási törvényt úgy módosította a Fidesz, hogy még mindig annyi listás szavazat maradt, ami mellett a kétharmadhoz a lecsökkentett körzetek 90 százaléka is elég a kétharmados törvényhozói többséghez. Ez ugyan nagyon valószínű, hogy a Fidesz biztosan megnyeri a következő két-három ciklust is, de a körzetek 90 százalékának a megnyerése még mindig irreális követelmény maradt.

Ellene vagyok minden listás törvényhozói mandátumnak. Kezdettől ellene voltam, de beláttam, hogy a pártok többsége ellene van a legerősebb párt érdekének. Szerencsére, a mediterrán országok rájöttek, hogy a sok párt közötti kompromisszum kártékony. A görög választási törvény már csak a választokon legerősebb pártnak ad listás helyeket. Ilyen választási törvényt tervez mind a spanyol, mind az olasz kormány. Ha ezek sikerülnek, még jobb lesz, mint a listák eltörlése. Ahol kettőnél több párt van, ez a jobb megoldás, mert a győztes akkor is kormányalakító lesz, ha megszerzi a körzetek 40 százalékát, mert a megnyert mandátumok mellé még 20 százalék törvényhozói mandátum is kap.

A legjobb választási törvény az, ami mellett a legerősebb párt egyedül is kormányalakító többséget kap a törvényhozásra, és a kormánya csak a választási ciklus végén, az új választással váltható le.

Azzal, hogy Tölgyessy átverte Antallt, elvesztettünk húsz évet, mert az első négy választáson választás után a győztess párt egyedül nem tudott kétharmaddal támogatott kormányt alakítani. Márpedig a magyar társadalomnak több kárt okozott az, hogy öt cikluson át csak koalíciós kormányok alakulhattak. Egyetlen többséget nyert párt az MSZP volt, 1994-ben. A kétharmados törvények mellett az egyszerű többség csak arra lett volna elég, hogy kormányt alakítson. A kétharmad nélkül azonban nem lehetett a fontos törvényeket módosítani.

Elég végig gondolni az 1990-2010 közti koalíciós kormányokat.

Antall kormány.

Az első választáson ugyan nyert az Antall József elnöksége alá szervezett Demokrata Forum, de az abszolút többség érdekében koalíciót kellett kötni a Torgyán vezette Kisgazdapárttal. Ennek következménye lett a nagyüzemi mezőgazdaság máig tartó szétverése. Én, a Nemzeti Parasztpárt vezetésének résztvevője voltam, és ma is a családi, a farmergazdaságot tartom az ideális megoldásnak, de, ha az lehetelten, a nagyüzem a kisebbik hiba. A farmergazdaság azonban csak akkor oldható meg, ha a mezőgazdaságban maximum a családok ötöde marad. A földreform során győződtem meg arról, hogy a falvak lakossága ötször, tízszer nagyobb volt, mint amennyi család farmerként elegendő volna arra, hogy megművelje a községek határát.

Azt azonban csak a 70-es évek végén értettem meg, hogy a mezőgazdasági korszerűsítése érdekében a legtöbbet a Rákosi rendszernek köszönhettünk. Az vonta el túlzott iparosítással a falusi lakosság kétharmadát a mezőgazdaságból. Sajnos, rendszerváltás ezen sokat visszarontott azzal, hogy egymillió falusi lakost épített le az iparokban. A jelenlegi tartós munkanélküliség négyötöde falusi lakos, képzetlen cigány és nem cigány.

A koalíciós Antall Kormány a generációkra tartó kárt okozott a magyar mezőgazdaságnak azzal, hogy visszaosztotta a termelőszövetkezeti tagoknak a földjeit. Ennek következménye lett a földárak mélybe süllyedése. A földek máig tartó példátlanul alacsony ára a legbiztosabb jele annak, hogy a rendszerváltás tönkre tette a mezőgazdaságot.

Horn Kormány.

A sok tekintetben az úri középosztály társadalmát visszaállítani akaró Antall ugyan a második választás előtt meghalt, mert addigra már megbukott. de ez csak az 1994-es választáson vált törvényessé. A második világháború óta nem bukott meg olyan vereséggel kormány, ahogyan 1994-ben a Demokrata Forum. A Szocialista Párt, a bolsevik utódpárt pedig 2010 előtt példátlan győzelmet aratott, megnyerte a körzetek 80 százalékát. Ennek ellenére, az Antall-Tölgyessy választási törvénynek köszönhetően, nem lett kétharmados többsége. Ezért koalíciót kötött Tölgyessy liberális pártjával, az SZDSZ-el. Ez a koalíciós kormány ugyan erős kétharmados többséget élvezhetett, de valójában a liberális SZDSZ és az MSZP erős liberális szárnya uralkodott.

Orbán Kormány.

1998-ban az Orbán Viktor vezette a liberális kis pártból közép-jobb néppárttá átalakult Fidesz lett a legerősebb párt. Az abszolút többség hiányában Orbán Viktor a Kisgazda Párttal alakított koalíciós kormányt. Véleményem szerint, Orbán tévedett, amikor koalícióra lépett a Kisgazdapárttal. Ekkor már világosan láttam, hogy a magyar választók többsége közép-jobb pártot akar. Ha ekkor Orbán vállalja a saját pártja kisebbségi kormányalakítását, megkapta volna a bizalmat, mert minden párt tisztában volt azzal, hogy a megismételt választáson a Fidesz abszolút többséget kap. A Torgyánnal kötött koalíció azonban több kárral, mint előnnyel járt. A Fideszénél sokkal nagyobb politikai tapasztalattal rendelkező MSZP SZDSZ páros nyerte meg a választást.

Medgyessy és a Gyurcsány kormány.

Az Orbán kormány ellen összefogott az MSZP és az SZDSZ. A Fidesz káderei nem voltak elég tapasztaltak, a Kisgazda Párt koalíciós szerepe pedig csak rontott a népszerűségén. Medgyessyt néhány év után lecserélték a liberálisok, és az MSZP liberálisai Gyurcsányt emelték miniszterelnökké.

Az a nyolc éves szoclib politikai azonban egyre jobban érlelte a választók közép-jobb erejét. A szoclib koalíció teljes összeomlása mégis csak 2010-ben következett be. Orbán nemcsak a Demokrata Forum politikusainak többségét nyerte meg, de szárnyai alá vette a Keresztény Demokrata pártot is, és egyre jobban megerősítette a Fidesz közép-jobb karakterét. 2008-ban már egyértelmű volt, hogy a választók kétharmada a Fideszt fogja támogatni, a Demokrata Forum és az SZDSZ pedig eltűnik a politikai térképről. Ez következett abból, hogy az úri középosztály kihalt, a liberálisok pedig erős, de kevés választóval rendelkeztek.

A Fidesz pedig egyre jobban azonosult a közép-jobb többséggel. A rendszerváltás politikája azzal jellemezhető, hogy a baloldal és főleg a liberálisok, a maguk arcára akarták formálni a választókat, a Fidesz pedig egyre inkább a közép-jobb társadalommal azonosult. Jelenleg ott tart a magyar politika, hogy még néhány cikluson keresztül semmi sem fenyegeti a Fidesz kormányon maradását. Nincs a láthatáron olyan párt, amelyik a Fidesz táborát gyengítené.

Milyen választási törvényre van szükség a demokráciáknak.

A demokráciában olyan alkotmányra van szükség, amiben annyi választási körzet van, amennyi törvényhozói helyet ír elő az alkotmány. Ez a szám 300 körül legyen. Törvényhozó pedig csak annyi legyen amennyi választási körzet van. Ezen lehet elméletileg vitatkozni. Ebben az is előfordulhat, hogy egy párt csak a szavazatok 40 százalékával minden körzetet megnyer a többi párt jelöltjeivel szemben. Tehát a választás győztese annál könnyebben megszerezheti a kormánya támogatását, minél több párt között oszlik meg az ellenzéke. Ez akkor biztosított, ha a választási törvény szerint a körzetekben minden jelölt csak a saját pártja nevében indulhat. Az ilyen demokráciában az erős pártok erősebbek, a gyengék gyengébbek lesznek. Ezt ugyan a kisebb pártok hátrányosnak minősítik, de ez a társadalom érdeke.

Az a jó választási rendszer, amiben csak a két legerősebb párt méri össze a választói támogatását. Köztük a győztes akár egyetlen szavazóval is, egy választási ciklusra hatalmon marad.

A három, vagy még több párt indulása esetében is az a jó, ha a legerősebb abszolút többséget kap. Ebbe az irányba történnek elmozdulások a mediterrán országokban. Ez a rendszer a legerősebbnek kedvez, a kispártokat kiszorítja a hatalomból. A második világháború után ezzel ellenkező irányban léptek a demokráciák azzal, hogy bevezették a listás törvényhozók gyakorlatát. Ennek lett a következménye, hogy szinte általánossá váltak a kormánykoalíciók.

Ideje leszögezi, hogy a társadalmi érdek a legerősebb párt kormányzása akkor is, ha nincs abszolút többsége. Azért jó. ha csak két párt indulhat, akkor az egyiknek abszolút többsége van. A több páros országokban ezért előválasztást kellene tartani, amiben csak a két legerősebbnek van joga a választáson indulni. Ennek az lenne a gyors következménye, hogy a kisebb pártok gyorsan egyesülnének, mert csak a két legerősebbnek van a kormányra jutásra lehetősége. A két pártos szavazásos rendszerben csak annak a pártnak lehetnek ambíciói, amelyik legalább a második lehet. Ezt oldaná meg az olyan alkotmány, amelyik eleve megnehezíti a koalíciós kormányzás lehetőségét, mindig csak a legerősebb párt alkothasson kormányt. Az ilyen rendszerben a kormányt csak az olyan ellenzéki összefogás buktathassa meg, amelyik kettő az egyhez többséget ér el.

Lényegében ezt tervezi az olasz kormány azzal, hogy a választáson a legtöbb, legalább a körzetek 40 százalékát megnyerő párt, kapjon 50 százalékos többet képviselő helyet.

A három mediterrán ország olyan választási törvényt tervez, ami éppen az ellenkező irányba megy, mint nemcsak az Antall-Tölgyessy Paktum, de még a 2010-es Fideszes jelenlegi választási törvény is.

Antall kora.

A Lakitelken megalakult Demokrata Forum közép-jobb párt volt, aminek jobboldaliságától nemcsak az állampárt, de a szereződő SZDSZ, köztük Tölgyessy is az indokoltnál is jobban megijedt. Ezért kerestek számukra biztosítékot jelentő új elnököt az MDF élére. Ez már a 80-as években elkezdődött. Azt nem tudom, hogy milyen szintű határozat lapján Aczél György, Pozsgai Imre és Schultheisz Emil egészségügyi miniszter, lépéseket tettek annak érdekben, hogy Antall József fontos káder legyen az esetleges rendszerváltás utáni több pártos politikában a Kisgazdapárt élén. Ez azzal kezdődött, hogy Schultheisz kimondottan Antall József számára a minisztériumában egy egészségügyi kutatóintézetet alapított.

Ebben Antall összegyűjthette a kádereit. Annak ellenére, hogy ebben szinte jelentős tudományos munkát nem végzett, mégis magas politikai kitüntetést kapott. Akkor gyorsultak fel az események, amikor egyrészt kiderült, hogy a Kisgazdapárt nem fogadja be, ugyanakkor a Demokrata Forum már közép-jobb politikai erőként jelentkezett.

Ekkor született újabb felső politikai döntés arról, hogy Antall Józsefet a Magyar Demokrata Forum élére kell ültetni. Ez már Aczél György és Pozsgai Imre feladata volt. Ők győzték meg az MDF vezetőit arról, hogy indokolt volna Antall Józsefet elnöküknek megválasztani. Ezzel akartak biztosítékot teremteni arra, hogy az MDF nem lesz sem szélsőjobb, sem antiszemita. Azzal sem a még egyedüli politikai hatalom, sem az SZDSZ illetékesei, köztük Tölgyessy, sem az MDF vezetői nem számoltak, hogyha az MDF nem közép-jobb párt lesz, nem élvezeti a közép-jobb magyar társadalom többségnek bizalmát, nem lehet politikai jövője. közös akaratból Antall József az MDF elnöke lett, és megtett minden tőle telhetőt, hogy a pártja az úri középosztály érdekét védő párt legyen. Három év kormányzása után kiderült, hogy az általa formált MDF mögé nem áll a magyar társadalom. Szerencséjére, a katasztrofális választási bukást már nem érte meg.

Horn Gyula kormánya.

A második választáson, 1994-ben a választáron a szavazók nagy többsége elfordult az urizáló MDF-től, és az MSZP, Horn Gyula vezetése alatt, nagyarányú győzelmet aratott. Megnyerte a körzetek 80 százalékát. Ekkor derült ki, hogy Tölgyessynek milyen választási törvényt sikerült elfogadtatni Antall Józseffel. A körzetek 80 százaléka ugyanis nem adott kétharmados törvényhozói többséget. Mivel Horn tudta, hogy a fontos törvényekhez a kétharmados többségre van szükség, a többoldalú nyomásnak is engedve, koalíciót kötött a sokkal gyengébb SZDSZ-el. Annak ellenére, hogy az SZDSZ szinte csak ötöd annyi képviselővel rendelkezett, azt is listáról kapta, Horn kormánya csak olyan törvényeket hozott, amelyekkel az SZDSZ egyetértett. Ez a farka csóválja a kutyát helyzet nyilvánvalóvá vált.

A Fidesz győzelme.

A választók nagy többsége 1998-ban már a túlságosan liberális nemcsak MSZP-től is elfordult. A Fidesz pedig már messze volt a liberális múltjától, egyértelműen az egyetlen közép-jobb párt lett. Ezért aztán a választásokból a legerősebb pártként került ki. Mivel a Fidesznek sem volt abszolút többsége, Orbán Viktor csak két lehetőség között választhatott. Vagy kisebbségként kér bizalmat, vagy koalíciós partnert választ.

Meggyőződésem szerint, az előbbit kellett volna választani. Nem volt ugyanis olyan párt, amelyik megkockáztatta volna az újabb választást, ezért a többség tartózkodott volna az újabb választástól. A Kisgazdapárt pedig kívülről is támogatta volna. Orbánnak ez mégsem jelentett volna biztos kormányzást. Pedig a választás megismétlését egyetlen párt sem vállalta volna.

Orbán a koalíciót választotta a Kisgazdapárttal. A Torgyánnal való kormányzás és a Fidesz politikai tapasztalatlanága oda vezetett, hogy a ciklus végén elvesztette a többség támogatását.

A szoclib koalíció két ciklusa.

2002-2010 között az MSZP- és az SZDSZ koalíciója kormányzott. A magyar társadalom centrumánál sokkal liberálisabb kormány azonban egyre jobban ásta meg a maga sírját. Kiderült, hogy a magyar közvéleményben a túlzott liberalizmus erősen elutasított. Minél jobban elutasították a liberális politikai gyakorlatot, annál erősebb lett a közép-jobb Fidesz, ami csatlósának kezelhette a KDNP-t, ezzel számíthatott nemcsak a közép-jobb többségre, de a vallásos rétegekre is.

Érthetetlen módon a legjobban kereső, leginkább iskolázott szavazókra épült MSZP-SZDSZ koalíció nem vette tudomásul, hogy a támogatói száma nem lehet elegendő, hogy okosabb politikával is hatalmon maradhasson. A túlzott liberalizmusuk a szavazókat a közép-jobb Fidesz mögé tereli. Két évvel a választások előtt már biztos volt a szoclib oldal katasztrofális veresége.

Ennek ellenére a sok jó politikusok utólag sem látják be, hogy szinte mindent megtettek a fölényes Fidesz győzelem érdekében. Többek között, utólag azt Tölgyessynek is látni kellene.

A Fidesz kormányok.

A szoclib sír olyan mély lett, ami akkora választási vereséget, akkora tekintélyvesztést nem ismer a demokráciák történelme. A nyolc évig uralkodó szoclib kormány a 317 körzetből csak kettőt nyert meg. A Fidesz a demokráciák történelmében ismeretlen győzelmet aratott, megnyerte a körzetek 99 százalékát. Megtörtént az, amire én évszázadok után sem reménykedhettem. Az Antall-Tölgyessy Paktum átléphetetlennek tartott akadályát is átlépte a Fidesz, megszerezte a törvényhozói mandátumok kétharmadát.

A Fidesz a kétharmados többség birtokában úgy módosította a választási törvényt, hogy nemcsak a választási körzetek számát, de a listás helyek számát olyan mértékben csökkentette, hogy a körzetek 90 százalékának megnyerése is elég legyen a kétharmados többséghez. Ez az akadályt is átugorhatatlannak tartottam. 2014-ben a Fidesznek mégis sikerült. Nem sokon múlt, és az óta minden egyes körzeti választás eredménye a kétharmad elvesztésével fenyeget.

A jelenlegi választási törvény is olyan magas nyerést követel a körzetekben, ami a kétharmados többséget is jelent, ami a demokráciák történelmében titka, mint a fehér holló.

Tölgyessy mégis ellenzék marad.

A Fideszt így is még néhány cikluson keresztül verhetetlennek tartom. Ezt Tölgyessy is tudja. Ennek ellenére elég tárgyilagos ahhoz, hogy a Fidesz választási vereségét egyelőre nem tartja reális célnak. A rendszerváltás elején sikerült neki olyan választási törvényt Antall József miniszterelnökkel közösen kidolgozni, és ezt a választási törvényként húsz évig életben tartani, ami úgy fog az alkotmánytörténelem irodalmába be bevonulni, ami példátlan mértékben megnövelte a körzetekben nem nyerők politikai súlyát.

Ennek ellenére, Tölgyessy ma sem látja be, hogy ő volt az elsőszámú felelőse annak, hogy húsz évig nem lehetett olyan magyar kormány, amelyik ugyan közép-jobb, élvezheti a többség támogatását, de nem lehetett kétharmados törvényhozási többsége.

Tölgyessy jogászként most sem azt elemzi, hogy hol és hol van a magyar választók politikai súlya, hanem a korrupciót tekinti a kudarcok fő okozójának. Pedig a kudarc fő oka az, hogy az első választáson nem egy a lakiteleki alapítók által támogatott közép-jobb MDF, hanem az úri középosztály hatalmát építgető Antall József volt a rendszerváltás utáni első kormány elnöke.

Tölgyessynek, az alkotmányjogásznak abból kellene kiindulni, hogy milyen az ország lakossága. Ha ezt felmérte, olyan alkotmányt, népszavazási törvényt kell javasolni, ami a lakosság politikai elvárását segíti érvényre jutni. Ezzel szemben ő olyan választási törvényt hagyatott jóvá, ami a szavazók igényétől távol levőknek adott viszonylag nagyobb hatalmat. Ezzel szemben nekünk olyan választási törvényre van szükségünk, amelyik azoknak a politikai súlyát növeli, akik közel vannak a magyar társadalomnak a politikai súlypontjához. Az a jó választási törvény, ami olyan törvényhozást eredményez, ami a közvélemény súlypontját juttatja hatalomhoz.

Orbán hálás lehet az SZDSZ-nek és különösen Tölgyessynek.

Ha Antall József nem kerül az MDF élére, ez a párt a közép-jobb arculatát megtarthatja talán máig is hatalmon marad, mivel a közép-jobb magyar társadalom képviselője marad. Azzal, hogy Antall József lett az MDF elnöke, és arculatának megváltoztatója, 1990-ben nem volt a magyar közép-jobb társadalomnak közép-jobb pártja.

Ez a tény adott Orbán Viktornak alkalmat arra, hogy a kicsi, és liberális Fideszből közép-jobb néppártot formáljon. Ezt nehéz lett volna megoldani, ha az MDF közép-jobb marad.

Az is faj, hogy pártoktól függetlenül nagy a korrupció, de százszor nagyobb baj származott abból, hogy a liberálisoknak sikerült húsz évvel elhalasztani, hogy a közép-jobb társadalomnak olyan erős közép-jobb pártja legyen, amilyen erős a társadalmi támogatottsága.

Tölgyessynek pedig azt ajánlom, hogy a jogász kötelessége az olyan jogi felépítmény létrehozása, ami a társadalom állapotának megfelel.