Ki a hős és a forradalmár?

Kopátsy Sándor                 EH                   2016 12 23

Ki a hős és a forradalmár?

A hősök minden faluban felállított emlékművei gyermekkorom óta irritáltak. Állampolgári kötelesség volt a hadviselésben való részvétel. Megbüntették, hazaárulónak minősítették, aki megtagadta. A fronton gyalogrohamban nekihajtották a géppuskáknak, a tankoknak, amikkel szemben ki voltak szolgáltatva. Nem rajtuk múlt, ki marad életben. Akit megöltek, annak járt az, hogy a hősi emlékműre kiírni a nevét. Hős volt, minden engedelmes áldozat.

Most, az 56-os forradalmat ünneplők hősöknek tekintik azokat, akik meghaltak, börtönt viseltek a forradalomban meghirdetett irreális célokért. Pedig azok nem hősök, legfeljebb megtévedt, vagy megtévesztett célok elérése érdekében elkövetett teteikért lettek áldozatok.

Annak érekében, hogy különbséget tudjunk tenni megtévedtek illetve megtévesztetek és hősök között azzal kellene kezdeni, hogy kettéválasztjuk a reális és az irreális célokat. A reális célkért harcolók hősök, az irreális célokért harcolás nem hősiesség, hanem félrevezetettség.

Most, hogy újra olvashatom a forradalmi célokat, megerősödik bennem, amit akkor is tudtam, hogy mi a reális és mi az irreális követelmény.

Nulla volt annak a realitása, hogy kiléphetünk a hidegháború szocialista oldaláról, és átléphetünk a demokráciák oldalára. Minden követelés, ami ezzel járt volna, eleve lehetetlen volt, amiért nem érdemes a halált, vagy akárcsak a börtönt vállalni.

Szinte minden követelésben szerepelt az uránérc exportjának a leállítása. Semmi értelme sem volt, mert más vevőt nem találhattunk volna.

Általános követelés volt a pálinkafőzés szabadsága. Ennek ugyan nem ettek volna politikai következményei, de értelme akkor sem volt, amikor bevezettük.

A Varsói Szerződésből való kilépésnek és a több párt alapításának azonban az volt a következménye, hogy bevonult a szovjet hadsereg. Márpedig, minden olyan követelés, aminek szükségszerű követelménye a Szovjetunió katonai beavatkozása, a forradalom minden reális követelményének lehetetlenné válását jelenti, kártevésnek számit.

Két fontos és reális forradalmi követelmény volt.

Az állampártban megerősíteni a reformereket és meggyöngíteni a sztálinistákat. Ennek a realitása kiderült akkor, amikor Rákosit és szűkebb körét vissza sem engedték Magyarországba, és Kádárt és híveit ültették a hatalomra.

Piacosítani kell a gazdaság minden ágazatát. Erre csak jó tíz évvel később nyílt lehetőség, de a Nagy Imre által 1954-ben elképzelt reform minden része megvalósult.

Máig nem jutott el odáig a politikai hatalom, hogy ezt tudomásul vegye. Pedig ez azt jelenti, hogy az 56-os forradalom minden eredeti, Nagy Imre által kitűzött célja 68-ban megvalósult annak ellenére, hogy a reform atyját, őt kivégezték. De nem ezért, hanem azért, mert az eredeti tervét a forradalom első tíz napja után irreális célokkal bővítette ki. Szerintem, ha megelégszik az eredeti céljaival, ő maradt volna a miniszterelnök, és be lehetett volna vezetni azt, amit Kádár Jánosnak csak 12 évvel később sikerült.