Ferenc József kettős megítélése

Kopátsy Sándor                  PH                  2016 12 28

Ferenc József kettős megítélése

Egyik barátom elküldte hozzám egy közös barátunk írását Ferenc József helyes történelmi megítélésétől, amiben a kegyetlen megtorlót, szembe állítja a nép szemében jóságos királlyal.

Az írás nem sok történelmi ismeretről tanúskodik.

Nem tesz említést az Olmützi Alkotmányról. A forradalmi Bécsből az olmützi érdek palotájába menekült Bécsi Udvar merész reformtervvel váltja le az uralkodásra alkalmatlan császárt, V. Ferdinándot, és császárrá koronáztatja a 18 éves Ferenc főherceget. A reformfordulatot pedig azzal jelezi, hogy az egyetlen reformer császár, a mi Kalapos Királyunk, II. József nevet is felvetetik vele a Ferenc mellé, ezzel a reformer császár utódjának szánják. Ezzel szemben Ferenc József alkatilag csak a megőrzésre lesz jó.

Az olmützi reform legfontosabb eleme Magyarország felosztása. Az udvar felismeri, hogy a Monarchia beteg része a császári tartományoknál lényegesen feudálisabb Magyar Királyság. ezt kell elemeire felosztani. Ennek alapján Horvátország, Erdély és a Temesi Szerb Vajdaság a császár önálló örökös tartományai lesznek. A megmaradó Magyar Királyság egyetlen jelentős kisebbségi, szlovák etnikumú része a Felvidék maradt. A megkicsinyített ország lakosságának négyötöde a magyar nyelvű lesz. Vagyis a Kárpát Medence etnikai felosztása, Trianon előtt hetven évvel, lényegében megtörtént. Az ezt törvényerőre emelő okmányt, az Olmützi Alkotmányt a fiatal császárral, Ferenc Józseffel aláíratják.

Az még jobban őrzött titok, hogy 1849 januárjában, a kor három legtekintélyesebb személye, Széchenyi István, Eötvös József és Deák Ferenc, az utóbbi kezdeményezésére felkeresik az osztrák hadak fővezérét, herceg Windisch-Graezet és a fegyverletételről akarnak tárgyalni, de az nem tartja őket illetékeseknek, hiszen Magyarország kormányzója Kossuth Lajos.

A Monarchia nagyon törékeny.

Azt nem tudom, hogy ezt a reformista Udvar, vagy a fiatal császár vette először tudomásul, de a tény, hogy ettől kezdve Ferenc József stratégiai elve lett a minél kevesebb változtatás. A Monarchia szétesik, ha hozzá nyúlnak. Ez már ősszel a Világosi Fegyverletétel alkalmával egyértelművé vált. Ennek érdekében a megtorlás nem a magyar uralkodó osztály, az arisztokrácia és a nemesség szabadságharca, de még nem is a nép szabadságvágyának kirobbanása, hanem egy katonai esküszegés elkövetői ellen irányult.

Ideje volna a magyar történészeknek egyértelművé tenni, hogy a szabadságharc megtorlása század annyi sem volt, mint a Fehérhegyi Csatavesztést követő bosszú a cseh nép ellen történt. Ez már abból következett, hogy a császár a feudális magyar társadalom arisztokráciájában és nemességében nem ellenséget, hanem potenciális támaszt látott. Igyekezett elfelejteni, hogy hónapokkal korábban még az ország etnikai felosztását tartotta céljának. Most már tudomásul vette, hogy a Habsburg Birodalomnak a legerősebb pillére, nem a polgárosultabb Ausztria és Csehország, hanem a Magyar Királyság. A császár ennek érdekében ezt követően törekedett a kiegyezésre, a Kossuth és a Petőfi kultusz türelmes kezelésére, az arisztokráciával és a nemességgel történő kiegyezésre. Ezt hálálta meg a magyar arisztokrácia és nemesség azzal, hogy császárpárti lett.

Ferenc József ezt követően a kiegyezés híve lett. Halála előtt, 1914-ben azonban elrontott mindent, a mikor hadat üzent Szerbiának, és kirobbantotta az első világháborút. Ez abból fakadt, hogy nem az antiklerikális József, hanem a betegesen katolikus Mária Terézia követője lett. Szerbiát nem azért akarta eltörölni, mert meggyilkolta ott egy anarchista a trónörököst, hanem azért mert a szerbek ortodox keresztények voltak.

A magyar történészek máig nem jutottak el odáig, hogy a történelmünket nem a katolikus egyház, hanem a magyar állam érdekéhez kellett volna igazítani.