2016. szeptember 2., péntek

Nem jó az egységes foglalkoztatási feltétel

Kopátsy Sándor                 PF                   2016 08 28

Nem jó az egységes foglalkoztatási feltétel

Ezt az írást több okból kezdtem.
A rendszerváltás óta a legsürgősebb társadalmi feladatnak a foglalkoztatás jelentős növelését, és azon belül a cigányság foglalkoztatását tartom. Világosan látom ennek a megoldási módját is. A legfontosabb termelési tényező, a munkaerő kihasználását is a piacra kell bízni, és ott a kereslet és a kínálat egyensúlyát biztosítani.
Az Egyesült Államokban hatvanadik évfordulóját ünneplik a feketék egyenjogúságának. Ebből az alkalommal sorra jelenek meg a feketék társadalmi helyzetéről készített felmérések. Ezekből kiderül, hogy a látványos eredmények ellenére is óriási maradt a szakadék, és tanácstalanok a megoldások tekintetében. Ehhez járul egy véletlen aktualitás. Bill Clinton húsz éve hirdette meg a jóléti reformját, és most az ősszel valószínűleg a felesége lesz az elnök. Ennek a húsz évnek az elemzése is azt bizonyítja, hogy a feketék, ha nem is a közép-európai cigánysághoz hasonló, da az államukon belül visszahúzó szerepben maradtak. Csak két szám. A feketék munkanélkülisége kétszerese az átlagnak. A fiatalkori bűnözésük pedig sokszoros.

A munkaerő árának piacosítása 62 éve problémám.

1954-ben a mechanizmus reform kidolgozásakor felmerült a legfontosabb termelési tényező a munkaerő árának piacosítása. De hamar letettünk róla, mert egyrészt istenkáromlásnak számított volna. A piacosabb gazdasági irányítás kidolgozáskor mégis fennakadtunk azon, hogy a munkaerőt, vagyis a legfontosabb termelési tényezőt nem lehet áruként kezelni, piacosítani. Nem lehetett, mert az erőltetett iparosítás olyan munkaerő keresletet teremtett, a miben a nem szabályozott bérek emelése megállíthatatlan lett volna. Ezért nyugodtunk bele az átlagbér szabályozásba. Annak a hátrányát, a munkaerő javának teljesítmény arányos megfizetését szinte lehetetlenné tette. Az előnyét, a gyenge minőségű munkaerő mesterségesen gerjesztett keresletét azonban nem várt ajándékként kaptuk. Ma már büszke lennék, ha ezt is tudva vezettük volna be az elkerülhetetlen átlagbér szabályozást. Tudomásul vettük, hogy a munkaerő nem vélik áruvá, a foglalkoztatás feltételeit az állam és a szakszervezetek között kötött megállapodás szabályozza.
A rendszerváltás követő, a liberális közgazdászok által levezényelt privatizáció azonban kijózanított. Az erőltetett iparosításból átestünk a ló másik oldalára, a katasztrofálisan alacsony foglalkoztatásra. Lapítunk arról, hogy 25 éve, a volt csatlósok között, nálunk a legalacsonyabb a foglalkoztatás. Ez ugyan eleve is nagy baj, de ezt megsokszorozza az a tény, hogy a tartós munkanélküliség óriási a képzetlen, mindenekelőtt a cigány etnikumú munkaerőben. Ugyanakkor fokozatosan hiány keletkezett a képzettekben.
Az EU tagországok között nálunk lett a legalacsonyabb a foglalkoztatás, ráadáson ezen belül hiány keletkezett a minőségi, és felesleg a képzetlen, különösen a cigány munkaerőben.
A tartós munkanélküliség kártékony hatása ugyanis a munkaerő minőségével fordítottan arányos. Történik ez annak ellenére, hogy a képzett munkaerő kimaradása nagyobb értékvesztést okoz, de a képzetlen munkaerő munkátlansága nagyobb közvetett károkozó társadalmi károkozó.
Az állam és a szakszervezetek ugyan csak a munkásnak kifizetett bérét szabályozzák, de ezzel a munkaadó számára a bérjárulékot is meghatározzák.
A klasszikus közgazdaságtan idejében még nem volt különbség a munkásnak kifizetett bér és a foglalkoztatásával járó költség között. Jelenleg azonban a kifizetett bér közel fele bérjárulék, és a foglalkoztatással járó egyéb költség. Erről azonban még a munkaügyért felelősök sem vesznek tudomást.

Ezért nem jó az egységes foglalkoztatási feltétel

A társadalom érdekét az a foglalkoztatás szolgálja, amiben magas a foglalkoztatási ráta közel azonos szintű, mind a szakmákban, mind a térségekben, mind az etnikumokban. Ez az igény azt jelenti, hogy mindenütt úgy kell megállapítani a foglalkoztatási feltételeket, hogy magas és hasonló legyen a foglalkoztatási ráta.
Tekintettel arra, hogy a foglalkoztatás két kötelezettséget támaszt a munkaadóval szemben. Egyrészt bért kell fizetni a munkavégzőnek, másrészt járulékot a nyugdíj és az egészség biztosítás fedezeti alapja számára. Ezt a két kötelezettséget jelenleg egységes bérarányos mértékben állapítja meg az állam. Mivel ennek nincs objektív indoka, a járulékok bérarányával a foglalkoztatás politika játszhatna. Elég, ha az országos összege változatlan maradna. Tehát az egységes bérarányos járulékfizetés nem szükséges. Ennek felosztásával a foglalkoztatás politika úgy játszhatna, hogy a végösszege maradjon. Ez azt jelenti, hogy a költségvetés megállapítja a járulékok összegét, a foglalkoztatáspolitika pedig a belső felosztását a foglalkoztatás igényéhez igazíthatja. A kormány és a szakszervezetek csak abban állapodnak meg, hogy mennyit kap a munkás a munkaadótól bérként. Azt, hogy ez után a bér után milyen feltételek mellett mennyi járulékot kell fizetni, azt a munkaügy ossza fel úgy, hogy a végösszeg a költségvetésben megállapított maradjon.
Ez azt jelenti, hogy a munkaügy úgy oszthatja fel a bér járulékot, ahogy a foglalkoztatás érdeke megkívánja, de az összeg ettől nem változik.
Ezt először a képzetlen munkaerő tartós munkanélküliségének felszámolása érdekében kellene bevezetni úgy, hogy ne legyen jelentős a tartós munkanélküliség. Tekintettel arra, hogy jelenleg a képzetlen munkaerő tartós munkanélkülisége elsősorban a cigány etnikumot érinti, először a bérjárulék kedvezményt csak a cigányság részére biztosítanám.
Tekintettel arra, hogy a cigányok foglalkoztatását az is fékezi, hogyha nem felelnek meg, nehéz és költséges tőlük megszabadulni, velük szemben a felmondást egy évig nem lehet a bíróságon megtámadni. Ez ellen ugyan a tiltakozás várható, de végre tudomásul kell venni, hogy szinte minden európai államban a gyenge minőségi munkaerő felmondásának nehézsége éppen nekik árt, mert visszatartja a foglalkoztatásukat.
A gyenge minőségű munkaerő foglalkoztatását fékezi nemcsak a magas költsége, de a felmondás nehézsége is. Ezért foglalkoztatásukat csak a bérük utáni járulék csökkentése, elengedése, és a felmondásuk megkönnyítése biztosíthatja.
Azt még senki sem vette tudomásul, hogy az azonos százalékú nyugdíjjárulék a cigányság, de még a képzetlen munkaerő esetében is igazságtalan. A nyugdíj nagysága a bérarányos járulékfizetéssel arányos, a várható költsége azonban elsősorban a nyugdíjban töltött évektől is függ. Ezt még aktív koromban igyekeztem bizonyítni, de olyan adathoz nem jutottam, hogy az átlagnál mennyivel rövidebb ideig élnek nyugdíjból a képzetlenek, és a cigányok. A téma ismerői 10-15 évet becsültek. A cigányság nyugdíjalapja ezért volt nyereséges. A másik oldalon pedig, mivel a diplomásuk tovább élnek az átlagnál, ők a bérarányos nyugdíjrendszer fő haszonélvezői.
Az egészségbiztosítás esetében még a becslésig sem juthattam el, mert azt mindenki elismerte, hogy a diplomások jóval többe kerülnek az egészségügynek, de adatokat mondani sem mertek. Azt ugyan elismerték, hogy a diplomások lényegesen több éven át, és igényesebben élvezik az egészségügyi ellátást, de erre vonatkozó adatok hiányában, senki sem mondott számokat.
Ezek a hibák ugyan nálunk a rendszerváltás óta másokénál felerősödtek, de minden olyan európai országban jelen vannak. Európa és azon belül az Európai Unió egyik fő jellemzője nemcsak a távol-keleti, de az óceánokon túli angolszász országokhoz viszonyítva kevesebben és kevesebbet dolgoznak. A hozzájuk viszonyított lemaradásunk elsősorban ezzel magyarázható. Elég volna, ha a brüsszeli adminisztráció készítene egy kimutatást arról, hogyan állnánk, ha annyian és annyit dolgoznának. mint a négy óceánokon túli, és ha annyian és annyit, mint a távol-keleti országokban. Megdöbbentő adatok lennének arra, hogy miét marad le az EU az élcsapaton belül.
Ez a leleplezés azt is bizonyítaná, hogy a tagországok között meglévő kulturális és fejlettségi különbségek olyan óriásaik, hogy egységes foglalkoztatás eleve megengedhetetlen volna. Ezzel szemben éppen a kevésbé fejlett tagországokban alacsonyabb a foglalkoztatási ráta, és kisebb az egy dolgozó által évente ledolgozott órák száma.
Az EU tagországokra az jellemző, hogy az élenjáró, fejlett tagországokban magasabb a foglalkoztatás és magasabb a ledolgozott órák száma. Tehát a tagországok között olyan maratoni futóverseny folyik, amelyben eleve nagyok a már megtett útban a különbségek, ráadásul a meghirdetett utolérési célt úgy akarják teljesíteni, hogy a minél jobban lemaradtak annál kevesebbet és lassabban futnak.
De az a fenntarthatatlan módszer nemcsak az EU egészére, de a lemaradt Magyarországra különösen igaz.

Úgy fogok meghalni, hogy csak ráérzéseim vannak, milyen társadalmi kár származik abból, hogy alacsony a foglalkoztatás, és igazságtalan a nyugdíjrendszer és az egészségügy költségeihez való hozzájárulás.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése