2016. szeptember 30., péntek

Az EU katonai ereje elhanyagolható

Kopátsy Sándor                PK                    2016 09 27

Az EU katonai ereje elhanyagolható

Az EU Nagy Britanniával is béna kacsa volt, de nélküle még inkább az. Ez ugyan világgazdasági szerepében is igaz, de fokozottan áll a katonai erejére. Az még reális elvárás, hogy a nyomor és a belső bizonytalanság elől szervezetlenül menekültek áradatának fenntartására alkalmas hadereje van az, de legfeljebb arra használható, hogy az elmaradt országokban megakadályozzák a belső háborúkat. De a világpolitikában nem játszatnak szerepet, ha katonai erejükről van szó.
A NATO lényegében az Egyesült Államokat jelenti, a többi tag egyrészt eleve kevés pénzt áldoz erre a célra, de még ennek sincs komoly katonai súlya. Szerencsére, Európát nem fenyegeti egyetlen külső állam sem. A hidegháborúban még félni kellett a demokratikus Európának a Szovjetunió haderejétől, ezt az Egyesült Államokra kellett bízni. Ennek a haderőnek felét sem örökölte Oroszország, de ma már tizedét sem tudja erejének fenntartására fordítani. Ez, most az olajárak lezuhanása óta megszűnt. Oroszországnak meg kell elégedni azzal, hogy a politikai hatalma ne omoljon össze. Oroszország kifelé erőtlen lett. Szerencséjére, nincs ellensége, mint az első világháborúban az imperialista császárja, a másodikban a megszédült Hitler volt. Jelenleg és a belátható jövőben Oroszországot Európa nem veszélyezteti. Legfeljebb Szibériát kell Kínával szemben megvédeni, de az is reménytelen lenne. Az EU-nak nincs olyan, hogy külső ellenségtől kellene félnie, hiszen nem nyerne semmit, ha majd egyszer az Egyesült Államok és Kína összemérné az erejét.
Az Egyesült Államokban az elmúlt 8 évben jelentősen, 5.3 százalékról 3.7 százalékra csökkent a katonai kiadások aránya. Az EU tagállamok kiadása, a kilépett Nagy Britanniától eltekintve, 2 százalék alatt van, és a részaránya csökken. Egyedül Lengyelországé valamivel nőtt, de minek. Oroszországnak nem tudna ellenállni, mástól pedig nem kell félni. Mint említettem, attól sem, megvan annak a maga baja.
Európa katonai erőtlensége azonban jól illusztrálja, hogy az EU az Egyesült Államok nélkül nem katonai tényező. Ehhez csak azt kell hozzá tenni, hogy gazdasági tekintetben sem versenyképes, egyre jobban lemarad.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése