2015. május 6., szerda

Az emberiség harmadában nőhiány lett

Kopátsy Sándor                 PD                   2015 05 06

Az emberiség harmadában nőhiány lett

A világ két legnépesebb országában, Kínában és Indiában, az emberiség harmadában soha nem tapasztalt nőhiány jött létre. Kína, az egy lakosra vetített mutatók alapján, a világ leggyorsabban növekvő ország. India pedig elsősorban az elviselhetetlenül gyors népszaporulata alapján képtelen a felzárkózására.
Társadalomtudósként vallom, hogy csak annak van rangja, amiből hiány van, és fajunk elmúlt hatezer évét az elviselhetetlenül sok születés jellemezte. A gyermekszülés tehát nem jelentett társadalmi értéket. Mivel a múltban az fel sem merült, hogy a tudomány képes lesz a szülés előtt megállapítani a gyerek nemét, a nők társadalmi helyzetének javulást csak a növekvő gazdasági szerepükben láttam.
Ezért értékeltem nagyra a gabonaterelő társadalmakban a kapásnövények és az istállós tehéntartás megjelenését.
A tudományos és technikai forradalomtól pedig azt vártam, hogy a nők az iskolázottságukkal lehetnek versenyképesebbek.
Arra nem gondoltam, hogy a szülőknek lesz módjuk, hogy többen a fiúgyerekeket válasszák. Erről csak pár évtizede értesültem. Ettől a szakma megriadt, és eleve örültem neki. Ha a családi érdek a fiúk mellett szól, és lehet választani, létrejön a lányhiány. Ez majd megteremti a nők nagyobb egyenjogúságát.
A több fiú szülése általánossá vált a túlnépesedett Távol-Keleten és Dél-Ázsiában, ahol megvannak ennek a választásnak a kulturális feltételei.
Az már csak időkérdés, hogy mikor válik a fiúk választása általános jelenséggé az egész világon. Jóslatom szerint ez a legdrasztikusabb formájában a Szahara alatti Afrikában fog megjelenni.
Ennek ellenére még nem találkoztam olyan demográfusi munkával, ami a népszaporulat fékezését jelentő eszközök között megemlítette volna a nőhiányt. Én ugyan nem érem meg, de ennek jelentőségét már látom. Ebből eddig csak azt vettem örömmel tudomásul, hogy a nők szülése a magasabb iskolázottság érekében kitolódott.
Ötven éve prédikálom, hogy Európa nyugati fele a legutóbbi ezer éves kiemelkedő eredményét annak köszönhette, hogy a kiscsaládos jobbágyrendszerben a házasságok jó tíz ével a nemi érettség utánra tolódtak ki. Ma a fejlett társadalmakban a továbbképzés okán ugyanez következett be. A fejlett társadalmakban a túlszaporodás két okból állt le. Egyrészt a fogamzásgátlás lehetővé tette a gyermekvállalás nélküli szexet, másrészt a nők karrierje jó tíz évvel kitolta a gyermekvállalásukat.

Most pedig azt olvashatom, hogy a világ lakosságának harmadát jelentő Kínában és Indiában 10-15 százalékkal több fiú születik, mint lány. Ha fajunk jövője szempontjából rangsoroljuk az eseményeket, akkor ez minden politikai eseménynél nagyobb és üdvösebb hír. Mégsem jut eszébe senkinek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése