2013. július 25., csütörtök

Az életkort nem szabad csak az évekkel mérni

Kopátsy Sándor                  PP                  2013-07-19

Az életkort nem szabad csak az évekkel mérni

A közgazdászok körében is divat a társadalmak elöregedésétől való félelem. Nem számolnak azzal, hogy a jómódban élő iskolázott ember sokkal lassabban öregszik. Nemcsak sokkal tovább él, de sokkal korábban munkaképes marad. Amíg a fizikai munka és a szegénység gyorsan öregít, a szellemi munka és a jómód idősebb korban is öröm, és fiatalon tart.
A közgazdászok csak azt látják, hogy egy dolgozóra több öreg ellátása hárul. Azt figyelembe sem veszik, hogy egyrészt a munkaképesség egyre jobban kitolódik, másrészt a rövid életkorú társadalomban sok olyan fiatalt nevelnek fel, akik hamarabb halnak meg, minthogy munkaképesek lesznek, és sokan vannak olyanok is, akik munkaképessé válásuk éveihez viszonyítva, korai haláluk okán kevés évet dolgoznak.
Véleményemet fényesen igazolja egy angliai tanulmány, ami kimutatja, hogy nálunk 25 év alatt 25 százalékkal csökkent a 65 évesek körében a demencia, vagyis az öregkori szellemi leépülés. Ezt úgy kellene fogalmazni, hogy ma Angliában a nyugdíjkorhatáron 25 százalékkal kevesebben vannak azok, akik 25 éve már munkaképtelenekké váltak.
Az okot azonban a kutatást végzők nem vizsgálták.
A fizikai leépülés elsődleges okát az elszigetelődésben látom. E téren történt az elmúlt 25 év legnagyobb forradalma. Csökkent az öregséggel járó magány. A kommunikáció forradalma lehetővé teszi a világgal való állandó kapcsolatot. A telefon, a rádió, a televízió, és mindenek előtt a számítógép általánossá válása megszüntette a korábbi izolációt. A magam példáján, 92 évesen sokkal több információt kapok, és adok magamról, mint 25 éve. Ennek köszönhető, hogy szellemi állapotom sokkal jobb, mint akkor lenne, ha a 25 évvel korábbi technika állna rendelkezésemre.
Ahogyan 25 éve még a tudomány élenjáróinak sem volt fogalma arról, hogy hol tart ma a világ, az elkövetkező 25 év még kevésbé elképzelhető. Ezért aztán az elöregedést sem szabad a jelenkor viszonyaival mérni.

Ha valaki 25 éve leírta volna, hogy mára Angliában a 65 évesek fizikai és szellemi leépülése 25 százalékkal csökken, bolondnak tartották volna. Ma sem hinnénk annak, aki azt állítja, hogy öregedésünk az elkövetkező 25 ében még 25 százaléknak is jobban csökken. Én azonban azokon botránkozom, akik a tényekből sem tanulnak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése