Kína a világ csodája

Kopátsy Sándor                 EH                   2016 07 13

Kína a világ csodája

A The Economist e heti száma egy alapos elemzést készít arról, hogyan erősödött a kínai középosztály olyan mértékben, hogy már nem fog beleférni a politikai diktatúra kényszerébe.

A számos szakértő adataira támaszkodó tanulmány azzal kezdődik, hogy egy pekingi elit középiskola olyan telekre épült, aminek a talaja súlyosan fertőzött. Amikor ez kiderült, a kormány nem zárta be az iskolát, az ma is működik. Azt ugyan elismeri az írás, hogy ez az idegen nyelveket oktató iskola érte el a legmagasabb arányt abban, hogy a tanulóit a világ elit egyetemeire felvették. Azon nem vitatkozom, hogy mi lett volna az ideális megoldás, mert nem ismerem az okozott egyészségi károk nagyágát, de az lenne a jó, ha arról készülne a mérleg, hogyan aránylik az okozott kárhoz az elért eredmény.

Engem megdöbbentett, hogy az egyetlen gyermek vállalhatóságát kikényszerítő törvénynek mekkora volt az oktatás eredményére gyakorolt hatása. 25 év alatt Kína az ENSZ-nek az oktatás hatékonyságát felmérése ugyanis azt bizonyította, amire előzőleg nem gondoltam, hogy a kevesebb gyermek vállalása hogyan hat az oktatás eredményére. Ezekben a felmérésekben korábban Kína nem is szerepelt, mos pedig felzárkózott az élvonalba.

Ezt a hivatkozott tanulmány is elismeri. Már az első oldalon megemlíti, hogy jelenleg az egyetlen gyerek képzésére, nevelésére koncentrál nemcsak a két szülő, de a négy nagyszülő is. Sajnos, a magyar oktatáspolitika ezzel az elsődleges feltétellel nem is számol. Pedig az iskolában elért eredmény elsősorban a szülői háttéren múlik. Az iskolai eredmény ugyanis elsősorban azon múlik, hogy mennyit foglalkoznak a szülők, nagyszülők a gyerekükkel, hogyan választanak számára iskolát. Az olyan diákokkal nem érhet el sikert a pedagógus, akinek a szüleit nem érdekli a gyermekük iskolai eredménye. Pedig a magyar oktatási rendszerünk gyengülő eredménye elsőssorban abból fakad, hogy megnőtt az olyan tanulók aránya, akiknek az oktatási eredményével a szülők alig foglalkoznak.

Ideje volna felmérni, hogyan alakul az egygyerekes családok gyermeke a 3-4 gyermekesekével szemben. Kiderülne, hogy az oktatás minősége nem annyira az iskolán, mint a családi háttéren múlik. Márpedig, ha ez igaz, akkor az államnak lenne a kötelessége a szülőket nem a minél több, hanem a minél sikeresebb felnevelésbe tegye érdekeltté.

Az idézett tanulmány középosztálynak azokat a családokat tekinti, ahol az éves jövedelem 11.500 és 43.000 dollár között van. Az ilyen jövedelmű családok száma 2.000-ben 5 millió volt, jelenleg 225 millió ilyen család van. Vagyis negyed száza alatt 45-szörösre nőtt. A növekedés szinte csak a városban élőkből került ki. Ez igaz úgy is, hogy a városban élő családok gyermekei nyolcszor nagyobb valószínűséggel szereznek diplomát is.

A tanulmány bölcsen nagy gondot fordít a szociális változásokra is. Annak kegyetlenségét gondosan illusztráljuk, amivel az egyetlen gyermek állalhatósága jár, de arról most olvasok először, hogy a házasságok 2-3 évvel kitolódtak. Nekem a házasságkötők életkora évtizedek óta mániám. A történészek pedig említést sem tesznek róla. A Nyugat utolsó ezer évének sikerét azzal magyarázom, hogy a kiscsaládos jobbágyok tíz évvel később házasodtak, vállaltak szülést, mint a világ minden más kultúrájában. Most megdöbbenve látom, hogy Kínában az 1990-as reform óta közel három évvel idősebbek a házasságkötők. Tehát nemcsak az állam kényszerítette ki az egyetlen gyermek vállalását, de a fiatalok is egy szüléssel később házasodnak.

A Gini mutató.

Ezt a mutatót és is szívesen használom, de figyelembe veszem, hogy ez csak azonos fejlettségi szintű országok között vethető össze. E tanulmány szerzői is lelkesen hangsúlyozzák, hogy Kínában nagyobbak a jövedelemkülönbségek, mint a fejlett nyugti országokban. Megfeledkeznek arról, hogy egy hányados nagysága attól függ milyen alacsony az osztója. Ezért aztán, minél szegényebb az ország, annál nagyobb a Gini mutatója. Kínában nemcsak sokan könnyen gazdagodtak meg, de a falusi nyomor alig változott. Ez a mutató Dániában a legkisebb. De azért, mert ebben az országban élnek a farmerek a legjobban.

A Gini mutató az Egyesült Államokban is viszonylag magas. Ott ugyan a farmerek is gazdagok, de a feketék és a spanyolok szegények. A napokban számoltam ki, hogy az Egyesült Államokban is alacsony volna a Gini mutató, ha a feketéket és a spanyolokat kihagynánk a számításból. Megdöbbentem, amikor egy statisztikában azt láttam, hogy azonos éves jövedelem mellett a feketéknek tized annyi vagyonuk sincs, mint a protestánsoknak.

A tanulmány használ számomra kedves mutatókat is.

A várható élethossz 1966-2015 között 52-ről 77-re nőtt. Szerintem világrekord. Ez a mutató számomra százszor fontosabb, mint a Gini. Ebben is Kína a világrekorder.

A diplomások aránya az évjárton belül, 1990-2015 között 1 százalékról 30 százalékra nőtt. Erről az jutott az eszembe, amikor a Horn kormány alatt Boros Lajos be akarta vezetni a tandíjat az egyetemeken.

Az egy lakosra jutó húsfogyasztás 1975-2013 között 7 kilóról 30 kilóra nőtt. Ez is világrekord.

1998 óta a semmiből 520 ezerre nőtt a külföldre utazó kínai turisták száma.

Elég ennyi adat ismerte is ahhoz, hogy megállapíthassuk az EU csődjét és belássuk, a demokrácia mértékénél is fontosabb az emelkedő életszínvonal.