A lemaradó Afrika

Kopátsy Sándor                 PP                   2016 07 28

A lemaradó Afrika

A Szahara alatti Afrikát az emberiség legreménytelenebb részének tartom. Ott következett be az emberiség elszabadult túlszaporodása. A túlnépesedése ugyan közismert, de ennek a tragikus következményeit a társadalomtudomány nem hajlandó tudomásul venni. Számomra az élvezeti cikkek szenvedélyes fogyasztása, a szerencsejátékok és a spotok szerepének túlzása mindig a reménytelenség jele volt. Ezt láttam a Szovjetunióban és Lengyelországban az alkoholizmus, a dohányzás és a sportversenyek aránytalan súlyában. De számomra Kína lemaradását jelezte a 19. században az ópiumfogyasztás és a szerencsejátékok terjedése, amikor Kína tehetetlennek érezte magát a Nyugat iparosítási eredményeinek az alkalmazására.

De ezt jelezte a sztálinista diktatúrával szembeni alkoholizmus, dohányzás és az amatőr sport profivá változása. Érthetetlen módon a társadalomtudományok ezeket a jelenségeket figyelemre sem méltatják.

Engemet viszont elszomorított, amikor a labdarúgás volt a kiemelt nemzeti cél, a megjelent szerencsejátékok szinte a lakosság minden rétegét érintették, és a dohányzás történelmi csúcsra emelkedett.

Ez jutott most az eszembe, amikor azt olvasom, hogy a Szahara alatti Afrikában szinte elszabadult a dohányzás. Jó 50 éve olvastam először egy szakkönyvet arról, hogy a társadalom vagyonigénye ugyanúgy növekszik, mint a nemzeti jövedelme. Ebből következően a lakosság növekedés minden százaléka 2-3 százalékos felhalmozási igénnyel jár. Mivel akkor már Afrikában 3-4 százalékkal nőtt a lakosság, az egy lakosra jutó vagyon szinten tartásához 6-12 százalékos vagyon felhalmozásra van szükség. Ezt pedig nemcsak az afrikai népek, de még a távol-keletiek sem képesek megvalósítani. Ezért tartottam Afrika déli felét a világ legreményetlenebb térségének.

Ezzel szemben utalást sem találtam arra, hogy reménytelen e térség jövője. Az indoktalan optimizmusnak két magyarázata volt.

Egyrészt a közgazdászok nem szoktak le arról, hogy a társadalom fejlődését nem egy laksora, hanem az országra vetítve nézzék. Márpedig éppen a gyorsan növekvő lakosság egyre több munkaerővel működik, viszonylag gyorsan nő az ország nemzeti jövedelme. Azt, hogy az egy lakosra jutó élettér és vagyon ugyanakkor csökken, figyelmen kívül hagyják. Ha ezt is mérnék, azonnal kiderülne, hogy katasztrofálisak a kilátások.

Másrészt Afrika a lakosságához viszonyítva az ásványi kincsekben leggazdagabb kontinens. Márpedig az elmúlt 25 év, Kína példátlanul nagy lakosságával és gyors fejlődésével olyan óriási keresletet támasztott a bányászati nyersanyagokkal szemben, hogy felverte az árukat. Nem vált közismertté, hogy az elmúlt negyedszázadban volt a világtörténelem során legmagasabb a bányajáradék. Ugyanakkor ennek az egyik legnagyobb élvezője éppen Dél-Afrika volt. Most pedig az egyik legnagyobb kárvallottja. Tekintettel arra, hogy a belátható jövőben nincs remény arra, hogy megismétlődhet egy másik óriási iparosítás, és az olaj árát pedig már a palaolaj és gáz hordónkénti önköltsége 30-50 dollár behatárolja, semmi remény nincs arra, hogy a bányajáradékok visszaemelkednek a néhány évvel korábbi szintre.

Az említett írás a dohányzás terjedéséről Dél-Afrikában azt bizonyítja, hogy a lakosság pesszimizmusa jobb előrejelző, mint a közgazdaságtudomány. 2000-2015 között, ami nagyon rövid időszak, a térség minden országában jelentősen megnőtt a dohányos lakosság aránya. Néhány országban ötszörösére, a többségben kétszeresére. A leglassabban, 25 százalékkal Nigériában, aminek az a magyarázata, hogy ott 2014-ig még folyt az olajból származó bevétel. Jelenleg azonban éppen ott a legnagyobb a válság. Számomra húsz éve Nigéria volt a dél-afrikai tragédia legjobb illusztrációja. Ott 2014-ben 9 millió lakos élt, közel annyi, mint a trianoni Magyarországon. Most pedig már 240 millió, vagyis 25-ször annyi. A demográfusok 2050-re 1000 milliós államnak becsülik. Még megdöbbentőbb a fővárosuk, Lagos. 2014-ben 70 ezer lakosa volt, most 11 millióra, 2050-re 40 milliósra becsülik.

Az ilyen tendenciákat azért volna hasznos ismerni, mert kijózanítaná azokat, akik a jövőt egyre homogénebb társadalomnak képzeli el. Ebből megértenék, hogy a század közepére még a jelenleginél is sokkal változatosabb lesz az emberiség.