Tartalom

Történelemszemléletem illusztrációja 1

Az európai kereszténység három formája. 2

Az osztálytársadalmakat létrehozó alépítmény. 2

A túlnépesedés leállásának a feltételei. 2

Az egyke. 2

A fogamzásgátlást is a piacnak köszönhetjük. 2

Minden osztálytársadalom szervezetten növelte a nyomort. 2

A Nyugat élettere megtízszereződött. 2

Kopátsy Sándor                 EH                   2016 04 16

Történelemszemléletem illusztrációja

Maga a marxizmus három formája tanított meg arra, hogy a viselkedési kultúra alépítményt jelent, ahogyan Európában három lényegesen különböző kultúra van, marxizmusból is három van, akár a kereszténységből, mert mindkettőnek, mivel felépítmény a három európai kultúrához kellett igazodni.

A már fejlett, gazdag puritán nyugati társadalmakban a marxisták megelégedtek azzal, hogy a tudományos és technikai forradalom által beindult társadalmi változást nem kell erőszakkal kierőszakolni, az kialakul erőszak nélkül. Ezek marxizmusát hívjuk szociáldemokráciának. Erről tartottam azt, hogy utólag Marx is ezt tekintette volna tanai megvalósulásának.

A latin népek marxizmusa már nem volt ennyire türelmes, gyorsítani akarta a társadalmi átalakulást. Ezek marxizmusát hívtuk euró-kommunistának. Látták, hogy a puritán népektől egyre jobban lemaradnak, tenni kell valamit.

A kelet-európai és a balkáni népek a társadalmi átalakulásukat ortodox dogmák és kemény fegyelem nélkül el sem képzelhették. Az ortodox igényükhöz idomult marxizmus volt a bolsevik diktatúra. Ez 1990-re megbukott, mert a gazdaságát nem bízta a piacra. Ma már tudom, hogy ez sem volt véletlen, mert az ortodox kultúrájuk eleve alkalmatlan a társadalmi modernizációra.

Kelet-Ázsiában a lakosság viselkedése keményen puritán, ennek megfelelően alkalmas a társadalmi modernizációra. Ez, először a fejlett szigetországban, Japánban derült ki. Japán néhány évtizeddel a második világháború után felzárkózott a Nyugat protestáns társadalmai közé. Viszonylag gyorsan követte a négy kis tigris, ezek szerencséjükre a hidegháború demokrata oldalára kerültek, és nyitott exportpiacot kaptak a tömegáruik számára. Japán és a négy kis tigris gazdasági csodája bebizonyította, hogy a távol-keleti munkaerő, a minőségéhez viszonyítva olcsó.

A Távol-Kelet lakosságának négyötödét jelentó Kína egyrészt a hidegháború szocialista oldalára került, tehát eleve nem számíthatott a tőkés országok támogatására, másrészt még nagyon elmaradott volt ahhoz, hogy békésen átállhatott volna arra, hogy a gazdaságát piacosítsa. Neki meg kellett tartani a politika és a gazdaság diktatúráját. Még 1990-ban is csak úgy térhetett át a piacosításra, hogy megtartotta a kemény politikai diktatúrát. Kínában a piacos gazdaság mellett két okból fent kellett tartani a politikai diktatúrát.

Egyrészt még nagyon gyors volt a népszaporulat. A születések korlátozását a nagyon alacsony jövedelem és iskolázottság miatt csak erőszakkal lehetett megvalósítani. Erőszak nélkül csak olyan társadalomban csökken elviselhető szintre a gyermekvállalás, ahol az egy lakosra jutó jövedelem meghaladja a 20 ezer dollárt, az iskolázottság pedig a 12 évet. Kína 1990-ben ettől még nagyon messze volt.

Másrészt a piacosítás anarchiába szalad, ahol nincs erős polgárság, széles középosztály. A demokratikus Kína egysége nem lett volna fenntartható. Egyelőre a kínai kulturális forradalmat politikai torzulásnak tekinti a Nyugat. Valóban borzalmas volt, de a nélkül még a hadsereg tankjai sem tudták volna megakadályozni a politikai demokrácia bevezetését, ezzel az ellenforradalommá való átlendülést. Ezt megtanultam az 56-os magyar forradalomban. Szegények és nem elég iskolázottak voltunk ahhoz, hogy a forradalom ne lépje túl a rend fenntarthatóságát. Kínában a kulturális forradalom ázsiai kegyetlensége sem volt elég ahhoz, hogy tankok nélkül is megállítható lett volna az elviselhetőség határán a nép követelése.

Ez, a konfuciánus kultúrához idomult marxizmus ma nemcsak azt bizonyítja, hogy a politikai demokrácia nélkül is lehetséges a piacosított gazdaság, hanem az eredmények társadalmi fejlődés példátlan csodáját illusztrálja.

A marxizmusnak ez a mégy nagyon eltérő formája, az ortodox népek bolsevizmusa, a latin népek euró-kommunizmusa, a protestáns fejlettek szociáldemokráciája, és a kínai kommunisták diktatúrájában sikeresen piacosított gazdasága is azt bizonyítja, hogy a felépítményt a kultúra is determinálja.

Sokszor elképzeltem Marx melyik marxizmusban látná tanai megvalósulását. Meggyőződésem szerint, a szociáldemokrata, jóléti államokban érezné tanainak megvalósulását. Legfeljebb azt fogadná értetlenül, hogy ezek nem azért lettek jóléti államok, mert marxisták, hanem azért sikeres a marxizmusuk, mert puritánok.

Az európai kereszténység három formája.

Ezt a három nyugati kultúrához való igazodást felismertem a kereszténység tagozódásában is.

Protestáns keresztények csak azok a népek lettek, amelyek magatartását eleve a puritanizmus jellemezte. A puritán népek kereszténysége is puritán lett. Protestánsok és szociáldemokraták szinte fedik egymást.

A latin népek katolikusok maradtak, mert ugyan nem puritánok, ugyanakkor már kiscsaládosak voltak. Ezek viselkedési kultúrája sok tekintetben a puritánok és az ortodoxok között van. Ezek lettek előbb fasiszták, majd az euró-kommunisták.

A kelet-európai és a balkáni népek pedig ortodox, azaz még konzervatívabb keresztények maradtak. Ezek kereszténysége is dogmatikusabb, akárcsak a marxizmusuk. Nekik a bolsevik, dogmatikus marxizmus felet meg jobban. Ezek a népek azért sikertelenek, mert nagycsaládosak voltak egészen a jelenkorig, ezért maradt a kereszténységük és a marxizmusok is ortodox.

Krisztus feltételezett véleménye is hasonló volna Marxéhoz, a puritán népek kereszténységével lenne jobban megelégedve. Tanításához a legközelebb állóknak a protestánsokat, vagyis a szociáldemokratákat tartaná. Ő is a skandináv jóléti államokban érezhetné leginkább tanításának megvalósulását. Vagyis Krisztus és Marx egyetértenének.

Az osztálytársadalmakat létrehozó alépítmény.

A társadalomtudomány ugyan éles különbséget lát az osztálytársadalmak között, más szintű társadalmaknak tekinti a rabszolgatartókét, a földesurakét és a tőkésekét. Fel sem vetetik, hogy rabszolgatartó, a feudális és tőkés az azonos társadalom, csak más volt az uralkodó osztálya, az osztálytársadalmak három formája.

Minden osztálytársadalom közös jellemzője, hogy túlnépesedne, ha hagynák. Ha ezt tudomásul vesszük, megtaláltuk az osztálytársadalmak közös alépítményt legfontosabb pillérét, amire minden osztálytársadalom épült.

Az osztálytársadalmak akkor és azért jöttek létre, mert a jégkorszak megszűnését követően a gyűjtögető társadalmak áttértek növénytermelésre és állattenyésztésre. Ez az átérés olyan mértékben megnövelte a várható életkort, és azzal a népesség spontán szaporodását, ami messze meghaladta az életterek növelésének lehetőségét. Ezzel olyan alépítmény jött létre, ami a társadalom felépítményének elsődleges feladatává tette a népszaporulat jelentős lefékezését. A spontán túlnépesedő társadalmak csak halálozást fokozó és a tudásvágyat üldöző osztálytársadalmak lehettek. Ha Marx eljutott volna idáig, akkor eleve olyan proletáruralmat létrehozását kellett volna megcélozni, ami képes a népességet viszonylag stabil szinten tartani.

Mivel az elmúlt hatezer évben ennek nem volt lehetősége, csak olyan társadalmi felépítmény biztosíthatta a stabilitást, ami féken tudta tartan a túlnépesedést. Ezekre csak olyan társadalom épülhetett, ami képes a népesség növekedését 1-2 ezrelékes szintre leszorítani. Ilyen társadalom csak az volt, amelyikben egy, a lakosság néhány százalékát kitevő kisebbség megoldja a lakosság többségének megfelelő szintű halálozását. Ennek érdekében jövedelem elvonással a többség jövedelmét a magas halálozási szint közelébe kellett leszorítani, fegyverrel, erőszakkal növeli a halálozást, háborúzással pusztítani a vagyont, valamint üldözi a tudásvágyat.

Ezek voltak minden osztálytársadalom közös jellemzői.

Ha Marx eljutott volna idáig, az alépítmény által determináló felépítményről szóló törvényt azzal fejezi be, hogy az osztálytársadalmat csak akkor lehet egy jobb, humánusabbal lecserélni, ha megállítjuk a túlnépesedést. Ameddig a túlnépesedés fennáll, az osztálytársadalom felszámolhatatlan szükségszerűség. Azt erőszakkal nem lehet felszámolni, mert bekövetkezik az elviselhetetlen túlnépesedés, ami anarchiát, társadalmi pusztulást jelent.

A tudományos és technikai forradalom előtt a spontán túlnépesedés ellen a társadalom csak a halálozás fokozásával és a tudásvágy üldözésével védekezhetett.

A túlnépesedés leállásának a feltételei.

A túlnépesedést csak akkor lehet a szervezett halálokozás és a tudásvágy üldözése nélkül megállítani, ha ismert és könnyen elérhető a fogamzásgátlás, bizonyos szintet meghaladja a jólét és az iskolázottság. Ezeket előre nem lehetett felismerni. Ma már tudjuk, de csak azért, mert megtörtént. A tudományos és technikai forradalom a polgárosult, puritán társadalmakban spontán létrehozta a túlnépesedés leállásának a feltételeit.

A tudomány megoldotta a fogamzásgátlást. Nem azért, mert a társadalomtudomány felismerte annak várható pozitív társadalmi következményeit, hanem azért, mert óriási piaci igény kikövetelte. A fogamzásgátlást megoldó tudósoknak eszükbe sem jutott, hogy a fogamzásgátlás megoldása az elsődleges feltétele annak, hogy a születések számának szabályozása lehetővé válhasson a szülők a szexuális igényükről lemondjanak, hogy csak annyi születést okozzanak, amennyit érdeküknek megfelel.

Bármennyire köztudott, hogy fogamzások jelentős hányada akkor is megtörtént, amikor a párok nem akartak, nem kívántak utódot. A társadalomtudomány szinte vallási sötétséggel leplezte, hogy a születések száma mindig a szülők célját messze meghaladó volt. Még annak nyomával sem találkoztam, hogy valamiféle társadalmi érdek kötődik ahhoz, hogy csak akkora legyen a következő nemzedék, amekkorát a létrehozói akartak.

Az egyke.

A református falvakban elterjedt egykézést nemcsak a vallás dogmája megszegésének, de a társadalom elleni bűnnek tartották. A református parasztok között az egyke azért terjedt el, mert a szülők gyermekeinek a jövője elsősorban attól függött, mekkora földet örökölnek. Csak az egyetlen gyermek számíthatott biztonsággal arra, hogy a szüleinél több földön gazdálkodhat, ha egyedül örökölte a családi birtokot.

Annak nagy irodalma volt, hogy az egykézés nemzetellenes, de arról nem olvastam, hogy mennyi kínlódást jelentett fogamzásgátló nélkül biztosítani az egyetlen születést. Ha valami embertelen kínlódást jelentett, ez az volt. Ezt csak a falusi lakosság kegyetlen ítélete, a kiközösítés tudta garantálni. Az egykéző falvakban ugyanis a második szülés gyakorlatilag erkölcsi kiközösítést jelentett.

Ezt tapasztalva tudatosult, hogy a gyermekvállalás korlátozása a fogamzásgátlás megoldása nélkül lehetelten társadalmi feladat. Ennek ellenére ezerszer annyi hangsúlyt kapott az egykézés által okozott nemzeti kár, ami csak a vak nacionalizmus számára volt kár, mint az egyetlen gyermek vállalásával járó szenvedés.

A fogamzásgátlást is a piacnak köszönhetjük.

A lakosság igénye a fogamzásmenetes szexuális életre óriási piacot jelentett. A 20. században a fejlett tőkés osztálytársadalmakban a piac ereje már nagyobb volt, mint a vallás és a nemzeti állam hatalma. A fogamzásgátlás megoldása óriási profitot ígért. Szerencsénkre, a piac a vallásnál és a nemzeti államnál is erősebbnek bizonyult.

A fogamzásgátlás kontraszelekciót eredményezett.

Kiderült, hogy az indokoltnál kisebb gyermekvállalás is sérti a társadalom érekét. Erre a társadalmak azzal reagáltak, hogy a vállalt gyermekek számával arányos támogatást adnak. Ez a támogatás aztán csak tovább fokozta a kontraszelekciót. Minél jobbak voltak a családok gyermeknevelési adottságai, annál kevesebb gyermeket vállaltak. Jelenleg minden fejlett társadalomban, a jövedelmük és iskolázottságuk alapján a felső harmadba tartozó családokban az átlagnál lényegesen kevesebb gyermek születik. Ugyanakkor a szegények és iskolázatlanok az átlagosnál több gyermeket vállalnak.

Ez azért okoz óriási társadalmi kárt, mert a gyermekek várható társadalmi értéke elsősorban a családi háttér minőségétől függ. A következő generáció teljesítménye sokkal inkább annak minőségétől, mint a mennyiségétől függ. Ezért a társadalom jövője érdekében a gyermekvállalás családi hátterének struktúráját kell optimalizálni. Ennek ellenére, a társadalmi szabályozása ismeretlen, a kontraszelekció ellen nincsen társadalmi ráhatás.

A jobb gyermekvállalási struktúrát csak olyan öregkori ellátás, nyugdíjrendszer oldaná meg, amelyikben a jutalmazás nem a felnevelt gyermekek számától, hanem a felnevelésük minőségétől függ. A társdalom érdeke ugyanis nem a gyermekek számának, hanem a minőségének optimalizálása.

Erre már a 30-as évek végén, Németh László A minőség forradalma címmel megjelent esszégyűjteménye megtanított. Azt, amit ma számomra a minőség forradalma jelent, ő ugyan még nem érthette meg, de ráérzett.

Szinte a jelenkorig minden osztálytársadalom közös jellemzője volt, hogy a lakosság száma nemcsak több volt az eltarthatóság optimumánál, hanem jobbak is annál, amit a társadalom optimálisan hasznosítani tudott. Ezért kellett minden osztálytársadalomban nemcsak a halálozást fokozni, hanem a tudásvágyat is elnyomni. Ez bármennyire karakterisztikusan jelentkezett, a társadalomtudományok ma sem veszik tudomásul.

Minden osztálytársadalom szervezetten növelte a nyomort.

Azt a társadalom szellemi elitje ugyan nem tudta elfogadni, hogy a társadalom szervezetten növelte a nagy többség nyomorát, de hogy ez szükségszerű volt, még a forradalmárok sem érttették meg. A nyomát sem lehet találni annak, hogy valaki vizsgálta volna a kizsákmányolás megszűnésének következményeit. Pedig érthető volt, hogy a többség nyomorának csökkentése jelentősen növelte volna az átlagos jólétet, ezzel a várható életkort, a lakosság növekedését, ami eleve is lényegesen nagyobb volt, mint az adott technikai színvonalon elérhető optimum. Ez az egyértelmű tény azért maradt rejtve, mert az életterük nagyobbításáért folytatott küzdelemben a győzelem az erőviszonyoktól függött. Ez pedig elsősorban a létszámok különbségén múlt.

Minden társadalmi egység, a család, a település, az állam ereje elsősorban a létszámán múlt az egymásközti harcban.

Az osztálytársadalmak hatezer évét a mennyiségüket maximalizálni akaró társadalmaknak is tekinthetjük. Mivel azonban a társadalom szerveződéseinek minden szintjén a jólét a mások rovására történő terjeszkedés, és a saját létszámuk csökkentése volt. Ezek pedig egymással ellentétes viselkedést követeltek. Az egyedek átlagos jövedelme azon múlt, ne legyenek többen az életterük optimális eltartó képességénél. Ennek ellenére a létszámok mindig az optimumnál lényegesen magasabbak volt. Az érdekük a létszámuk csökkentése lett volna. Az életterük növelésben való érdekeltség azonban a társadalmi szervezetek a létszámuk növelésében voltak érdekeltek.

Az első kiscsaládos rendszer, ami a gyermekvállalás egyetlen működő csökkentője volt, csak Nyugat-Európában, az első évezred utolsó századaiban jelent meg. A nyomát sem találtam annak, hogy a társadalomtudomány felismerte a kiscsalád társadalmi szerepét. Pedig Nyugat-Európa elsősorban a kiscsaládos rendszerének köszönhette, hogy a többi magas-kultúra fölé emelkedett. A kiscsalád az első olyan társadalmi szerveződés, aminek egyértelmű hatása lett a gyermekvállalásának korlátozása.

A kiscsalád kevesebb gyermekvállalása is általánosan csak akkor érvényesülhetett, amikor megoldódott a fogamzásgátlás. Ezt a nyugat-európai feudális rendszer azzal oldotta meg, hogy a házasságot, vagyis a gyermekvállalás lehetőségét jobbágytelkek juttatásához kötötte. Csak annyi gyermekvállaló család jöhetett létre, amennyi jobbágytelek volt.

A földesúr érdeke az volt, hogy a jobbágytelek minél nagyobb maradjon, tehát a jobbágycsaládok száma csak annyival nőtt, amennyivel növelni lehetett a szántóterületet. Ha ennél gyorsabban nőtt a házasságkötő fiatal párok száma, a házasságkötés egyre jobban kitolódott. A két háború között a francia történészek kimutatták, hogy a házasságkötők kora mintegy tíz évvel a nemi érettségük utánra tolódott. Ez azt jelentette, hogy az első két-három szülés kimaradt.

Ha valami a legnagyobb hatású különbség volt az osztálytársadalmak között, akkor a legnagyobb hatása annak volt, hogy Nyugat-Európában az első 2-3 születés kimaradt. Ennek a minden másnál nagyobb különbségnek még az említésével sem találkoztam. Pedig annak, hogy Európa nyugati fele a többi magas-kultúra fölé emelkedett, azokat kizsákmányolhatta, az elsődleges oka a kiscsaládos rendszere volt. Ezt, mint tényt ugyan a nyugati történelemtudomány tudomásul vette, a forradalmi jelentőségét azonban nem értette meg.

Az ipari forradalom technikai vívmányainak könyvtárnyi irodalma van, de hogy ennek köszönhetően, a nagycsaládos céh-ipart a kiscsaládos gyáripar váltotta fel, a nyomát sem találtam.

Amíg a kiscsaládos jobbágyrendszer a történelem első, és egyetlen hatékony megoldása volt, a kiscsaládos ipar csak növelte a gyermekvállalást.

Annak ellenére, hogy a történelmünk megértéséhez az egyik legfontosabb kulcs a demográfia, azt is mellőzik a történészek, hogy a jobbágyrendszer felszámolása szabadjára engedte a gyermekvállalást. Ehhez járult a kiscsaládos proletárság gyermekvállalása nem volt ebben korlátozott. Ezért a jobbágyrendszer felszámolása után Európa nyugati felén is megszűnt a gyermekvállalás fékezése, és a lakosság éppen úgy szaporodhatott, mint minden más kultúrában.

A gyors népszaporulathoz járult, hogy az iparosodásban meggazdagodott Nyugat-Európában volt legmagasabb a jövedelem, a leghosszabb a várható életkor, ebből fakadóan a lakosság növekedése is.

A Nyugat élettere megtízszereződött.

A fejlett, iparosodott Nyugat óriási szerencséje az volt, hogy az alig 5 millió négyzetkilométeres életterét Amerikával és Óceániával, 50 millióval növelhette. Ez a tény alig kap hangot a történelemtudományban, pedig ez volt a legfontosabb. A felfedezett élettér nemcsak kivándorlási lehetőséget biztosított, hanem élelmet és nyersanyagot is.

Még nem találkoztam annak közlésével, hogy a fejlett Nyugat élettere minden másik magas-kultúráét messze meghaladja. A 15. század végén még a távol-keletihez, a dél-ázsiaihoz és a közel-keletihez viszonyítva kicsi volt a Nyugat élettere. Ma a háromnak ugyan négyszer nagyobb a lakossága, de az együttes életterük harmadával kisebb.

Az ilyen életterek összevetése fontos volna annak megértéséhez, hogyan képzelhetjük el száz év múlva a világtörténelmet.

A belátható jövőben, a 21. század során alulnépesedett térség csak Amerikákban és Óceániában van. Észak-Amerika és Óceánia benépesítése sikeres lesz, mert a világ társadalmi élvonalába tartózó angolszászokra van bízva. Akik ide települnek, a világ társdali és gazdasági élvonalához fognak tartozni.

Gazdaságföldrajzi tekintetben Eurázsia északi síksága is alulnépesedett, de Kelet-Európát és Szibériát Oroszország kultúrája és gazdasági ereje képtelen lesz hasznosítani. Az csak akkor lesz majd sikeres, ha Szibériát a kelt-ázsiai népekre bízzák.

Arra is lehet számítani, hogy a néhány fokos felmelegedés is jelentősen felértékeli az Északi Sarkkör térségének gazdaságföldrajzi értékét.