Gondolatok a Biszku ítélet után

Kopátsy Sándor                 PP                   2015 12 18

Gondolatok a Biszku ítélet után

A hivatalos politikai megítélése után az ítélethez gratulálok a bíróságnak. Ezzel sem kerül börtönbe. A politikai elvárásnak megfelelően az ügyész ugyanis életfogytiglanit kívánt.

A bajom az 1956-os forradalom hivatalos történelmi értékelésével van. Még mindig abban a hitben ringatjuk a közvéleményt, hogy a forradalom november elején vállat céljai teljesíthetők voltak. Véleményem szerint minden olyan cél, ami túlment volna a Kádár-kormány gyakorlatán, irreális volt. Nemcsak azért, mert a Szovjetunió nem tűrt volna el többet, hanem azért is, mert a hidegháború szocialista oldalán sem maradtak olyanok, aki elfogadhatónak tartottak volna egy olyan több párt rendszert, amiben megszűnt volna a marxisták politikai befolyása is. A fő érvem a magyar demokrácia bevezethetősége ellen a tény, hogy a hidegháború nemcsak akkor, de 1990-ig az Egyesült Államok érdekét is szolgálta.

Már akkor is, de az óta még sokkal inkább a forradalom még megmenthető maximális eredményét a Kádár-rendszerben látom.

Annak érdekében, hogy vissza ne hozzák, Rákosít és csapatát, a Kárár-rendszernek tudomásul kellett venni a Szovjetunió elvárásait. Ezek között számura a legfontosabb volt a szovjetellenesség felszámolása, ezért a belügyminisztérium feletti felügyelet. Tehát csak olyan káder lehetett a belügyminiszter, akiben megbíztak.

Azt is tudni kellene, hogy a forradalom leverése után két-három évig Kádárt nemcsak a közvélemény, de az állampárt vezetésnek többsége sem fogadta el. Biszku személyében Kádárnak olyan belügyminisztere volt, akiben megbízhatott, de az ellenzéke is elfogadta.

A forradalom fegyveres védelmezőinek viselkedését én is akkor hazafiasnak, de irreálisnak éreztem. Szerettem volna, ha nem kell ellenük fegyveres erőszakot, kivégzéseket alkalmazni. Ma már belátom, hogy ennek hiányzott a realitása. Tudom, hogy a bolsevik marxizmus történelmében a mienkénél is brutálisabb megtorlások voltak.

Biszku történelmi érdemének tartom, hogy mindig Kádár mögött állt. Márpedig az kezdettől fogva, máig a szilárd meggyőződésem, hogy nála nem lehetett senki alkalmasabb arra, hogy mi lehetünk a legvidámabb barakk. Nemcsak a politikusok, de a történészek sem veszik tudomásul, hogy a hidegháború szocialista oldalán az volt a legjobb, aki a táboron belül a legtöbb mozgásteret biztosította. Ennek alapján nemcsak Kádárnak és társainak, Nyersnek, Fehérnek, de még Biszkunak sem volt versenytársa.

Ezért fogadtam megelégedettséggel az ítéletet.

Meggyőződésem szerint az utókortól pedig felmentést fog kapni.