Kopátsy Sándor PP 2015 09 23
A görög választások
tanulsága
Eleve a rendszerváltás egyik végzetes hibájának tartom az
olyan választási törvényt, ami koalíciós kormányok sorozatára kényszerít. Csak
az a választási rendszer adhat garanciát arra, a ciklusonkénti választások egy
ciklusra garanciát jelentsenek arra, hogy a győztes egy ciklusra hatalmat kap
arra, hogy kormányon maradhasson. A választás arról adjon biztosítékot, hogy a
többséget nyert párt egy cikluson keresztül egyedül kormányozhasson.
Ez egyedül az Egyesült Államok választási rendszere
garantálja azzal, hogy az elnökjelölt 50 százalék plusz egy szavazattal öt évre
hatalmon marad. Az óta csak ennél rosszabb választási rendszert találtak ki.
A korábbi választási rendszerek megfeleltek azzal, hogy
képviselő csak az lehetett, akit a körzetében megválasztottak. Ezért minden
párt csak olyant állított képviselőjelöltjének, aki számíthatott a választók
bizalmára. A szavazók pedig igyekeztek olyan képviselőt küldeni a
törvényhozásba, aki nem lesz ott egyedül, illetve a legerősebb párt áll a háta
mögött.
Ez a választási rendszer működőképesnek bizonyult, nem
kellett a jobbal, az Egyesült Államokéval felcserélni.
A második világháború után azonban profittá váltak a pártok,
és kitalálták a listák alapján bekerülő törvényhozók rendszerét. Ezzel a
törvényhozók jelentős hányadának megválasztását kivonták a választók
hatásköréből, ezeket a pártvezetések jelölték ki. Még a független politológusok
sem fogalmazták meg, hogy a listán bekerülő képviselők ki vannak vonva a
választók hatásköréből.
A rendszerváltás után a liberális párt arra szedte rá a
koalíciós kormányzásra kényszerült, és a baloldaltól félő kisgazdapárti
kormányfőt, hogy olyan legyen a választási rendszer, amiben olyan sok a listás
törvényhozó, hogy szinte lehetetlenné váljon a fontos törvények számára előírt
kétharmados többség. Ez volt az Antall-Tölgyessy Paktum. Ez olyan nagy súlyt
biztosított a kisebb pártok listáról történő bekerülésének, hogy a kétharmados
többség megszerzéséhez a 315 körzet 99 százalékát meg kellett nyerni.
Ennek következtében húsz éven keresztül minden választás
olyan törvényhozást eredményezett, amiben még a kormányalakításhoz sem volt
elég a választási győzelem, koalícióra volt szükség. Ezt szenvedte meg a magyar
társadalom azzal, hogy mindig egy kis párt kényszerítette ki a nagyobb hozzá
való alkalmazkodást. Ezt hívta a magyar humor, a farka csóválja a kutyát,
rendszernek.
A koalíciós kényszerhelyzethez való alkalmazkodás lehetővé
tette, hogy a közép-jobb magyar társadalom közép-jobb pártját, a Demokrata
Forumot bedarálják. A szoclib baloldal pedig erejénél nagyobb hatalomhoz
jusson. Ezt a helyzetet ismerte fel a kis liberális párt elnöke, Orbán Viktor,
és nemcsak átállította a pártját közép-jobb párttá, de a klerikális pártot is a
szárnya alá gyűrte. Ezzel olyan széles két párti kormányzást tett lehetővé, ami
mögé oda tudta állítani a választók példátlan többségét. Ennek és a
balliberális oldal liberális túlzásainak köszönhetően 2010-ben megnyerték a
körzetek 99 százalékát. Ezzel a demokráciák történelmében példátlan győzelemmel
elérték az elérhetetlennek tartott kétharmados törvényhozási többséget,
megváltoztathatóvá tették a választási törvény módosítását. A módosítás
kifejezést ezért használom, mert a listás szavazatok csak csökkentett, de
továbbra is aránytalanul nagy szerepet kaptak. A jelenlegi törvény szerint is a
körzetek 90 százalékának a megnyerése is elég a kétharmados többséghez. Ez is
túlságosan magas küszöb. A Fidesznek a körzetek 90 százalékának megnyerésére
volt és marad szüksége ahhoz, hogy a törvényhozásban kétharmados többsége
legyen. Ezt is lehetetlennek tartottam, de a Fidesz ezt is éppen teljesítette.
Most ezen inog, minden pótválasztás során lebeg a kétharmados többség.
Ezért maradtam a listás szavaztok teljes törlése mellett.
Olyan választási törvény mellett voltam, ami már a harmadik párt létét is ritka
kivételnek tartom. Maradtam az Egyesült Államok választási rendszerének a híve.
Egy éve azonban örömmel olvastam az olasz miniszterelnök
választási tervét, ami a listás trükköt szellemesen megordítja. A győztes párt kap akkora többlet törvényhozót,
ami a többségét garantálja. Ezt a
megoldást tarom a jelenlegi sokpártos demokráciákban a legjobb megoldásnak.
A vasárnapi görög választáson nyolc párt indult, de lényeges
támogatást csak kettő kapott. A győztes 36.5 százalékot, a második 35.5
százalékot. Ezek arányában osztottak fel 250 törvényhozói helyet, de a győztes
plusz 50 mandátumot kapott. Ezzel 6 szavazat hiányzik a többséghez. Így a
második párt a csupán 2 százalékkal kisebb támogatása ellenére csak felét, mint
a győztes. Biztosra lehet venni, hogy a következő választáson már lesz olyan
párt, amelyik eléri a 40 százalékot, ami biztos többséget jelent.
Először érzem úgy, hogy lassan felszámolják a gyengéknek
osztogatott listás szavazatokat, és az erősebb kap plusz törvényhozási képviseletet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése