A befogadottaknak nem a száma, a minősége számít

Kopátsy Sándor                 PH                   2015 09 16

A befogadottaknak nem a száma, a minősége számít

A közel-keleti menekült áradat megítélése azért hibás, mert a betelepülőket darabra számolják. Ez az osztálytársadalmak életében, egészen a jelenkorig, megengedhető volt, mert nemcsak a haderőt, de a munkaerőt is lehetett darabra mérni. Ez a tudományos és technikai forradalom hatására anakronizmussá vált.

A társadalomtudósok nem veszik tudomásul, hogy ez a sokkal hosszabb gyűjtögető korban nem így volt, és a tudományos és technikai forradalom óta pedig anakronizmussá vált.

Mint szenvedélyes gombagyűjtő és vadász, megtanultam, hogy mind a természet ajándékaiból való megélésben, mind a tudásalapú társadalmakban való érvényesülésben nem a létszám, nem a fizikai erő, hanem a minőség a megkülönböztető. Márpedig minőségben, szellemi képességben nagyságrendekkel nagyobb az egyének közti különbség, mint a fizikai adottságokban.

A társadalomtudósok is figyelmen kívül hagyták, hogy a jelenkorig a technikai találmányok fejlődése során egyre csökkent a munkaerő többségével szemben a minőségi igény. Ez éppen a tudományos és technikai forradalom előtti ipari társadalmakban, a 20. század elején volt a legalacsonyabb. Ettől kezdve a fejlettebb eszközökkel történő termelés és szoláltatás egyre magasabb igényt támasztott a munkaerő minőségével szemben. Ez a legkorábban és legvilágosabban a hadviselésben jelent meg. Az első világháborúban a haderő értékét még lehetett mérni a haderő létszámával. A második világháborúban már a haderő emberi és technikai tényezői lettek az elsődlegesek. Ma már a haderő létszáma másodlagos a minőségéhez viszonyítva. Ezt jól jellemzi az izraeli haderő fölénye a százszor népesebb arab ellenfelével szemben.

Száz éve a gazdaság az olcsóbb munkaerőt kereste, ma a minősége az elsődleges. Minden bonyolult technikai feladatot ott oldanak meg a leghatékonyabban, ahol drága a munkaerő. Ez alól kivételnek a távol-keleti népek páratan sikere számított. Ennek az oka az volt, hogy a konfuciánus népek olcsón is kiváló munkaerőt jelentenek, mert fegyelmezettebbek, ami még a futószalagok mellett is nélkülözhetetlen. A távol-keleti népek a monoton munkákra is jobbak, mint a fejlett országok tízszer drágább munkaereje.

A jelenkor társadalmaiban a gyenge minőségű munkaerő ára már szinte kizárja őket a foglalkoztatásból. Az ebből fakadó feladatait még fel sem ismerte a közgazdaságtan, pedig a képzetlen munkaképesek munkátlansága egyre drágább és egyre jobban rontja a társadalom erkölcsét.

Az általános tapasztalat ellenére nem tudatosul, hogy a jelenlegi foglalkoztatási feltételek mellett minden társadalomban hiány van a minőségi munkaerőben, és nagyon alacsony a kereslet a képzetlen, fegyelmezetlen munkaerő foglalkoztatására. Ebből az következik, hogy a gyenge munkaerő a teljesítményéhez viszonyítva drága. Illetve a törvényben biztosított minimálbér olyan magas, hogy a gyenge munkaerő alig foglalkoztatható. Ez különösen olyan társadalmakban jelenik meg karakterisztikusan, ahol van, illetve vannak gyengébb minőségi munkaerejű etnikumok. Ilyen a mi országunk is, ahol elve alacsony a foglalkoztatási ráta, mégis ebben a tekintetben is óriási különbség a magyar és a cigány etnikum között. A magyar etnikum foglalkoztatási tárája mintegy 60, a cigányságé pedig alig 20 százalékos. Vagyis minden negyedik munkaképes cigánynak van munkája! Ugyanakkor a termékenységi rátában ezzel ellentétes a különbség. Ezt a társadalmi deformációt csak azzal lehet csökkenteni, ha a cigányok munkáltatásával járó költségeket a szabályozás jelenősen csökkenti.

Tejintettel arra, hogy a minőségi munkaerőben általános a hiány, a gyengében pedig a felesleg, a minőségi munkaerő nemzetközi áramlását meg sem lehet fékezni, a gyenge minőségű pedig mindenütt gond, azért nincsenek fogadók. A munkaerő javának megtartása minden kevésbé fejlett társadalom számára gond, védekezni kényetlen azok kiáramlása ellen, ezzel szemben a gyenge minőségűt senki sem fogadja. Ezek foglalkoztatását minden társadalomnak magának kell megoldani. Ráadásul a gyenge minőségű munkaerőből, amitől minden társadalom szeretne megszabadulni, milliárdok vannak. Ezek túltermelése nemcsak világjelenség, de minden társadalomban is jelentkezik. A jelenkorban az emberiség egészére jellemző a kontraszelekció. Ez pedig minden faj számára elviselhetetlen.

Életem legjelentősebb felismerésének tartom, hogy minden termelőtársadalom azért működött a halálozást fokozó osztálytársadalmi formában, mert csak ezzel tudott védekezni a túlnépesedés ellen. Csak az osztálytársadalmak halálokozása volt képes az emberiség létszámnövekedés átlagát az 1-2 ezrelék szinten tartani.

A tudományos és technikai forradalom a 20. században megoldotta az emberiség mintegy ötödében, a fejlett társadalmakban a gyermekvállalás olyan csökkenését, amivel megállt a túlnépesedési nyomás. Ugyanakkor az emberiség négyötödében az egészségvédelem vívmányainak, a háborúk megakadályozásának hatására az egész százalékokra ugrott a népszaporulat. Ennek következében az emberiség létszáma száz év alatt az ötszörösére ugrott. Vagyis száz év alatt az emberek száma ötször annyival növekedett, mint fajunk egész életében összesen.

Szinte érthetetlen, hogy ezt a tényt mind a tudományok, mind a politikai elit figyelmen kívül hagyta. Kína volt az egyetlen ország, ahol a vezetés felismerte, hogy a népességének évenkénti 2-3 százalékos növekedése eleve lehetetlenné teszi az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon növelését, a növekvő létszám felnevelését, iskoláztatását, végül a munkaképessé válók számára elegendő munkahely teremtését. Ezért erőszakkal korlátozták a gyermekvállalást. Ezen nemcsak a Nyugat politikusai, de még a társadalomtudósai botránkoztak, a kínai társadalom elöregedésének veszélyét huhogják, nem veszik tudomásul, hogy a kínai gazdasági csodáról szó sem lehetett volna, ha nem történik meg a gyermekvállalás korlátozása. Ezt jól illusztrálja India, ahol a gazdaság növekedése közel olyan gyors, mint Kínában, az egy lakosra jutó mutatók azonban a kínaiaknak közelében sincsenek.

Ide kívánkozik egy másik kínai-indiai összevetés is. Kínából százezrek tanulnak a világ egyetemein, és ezek között kevés marad külföldön. Ezzel szemben India számos egyetemén angol az oktatási nyelv, és a végzősek javából sok tízezer települ át az Egyesült Államokba, ahol a legértékesebb elit lesz belőlük.

A fenti gondolatok megfogalmazására az késztetett, hogy az EU Németország tanácsára felbolondította az évek óta a menekült táborokban céltalanul élő szíriaiakat, hogy Nyugat-Európa örömmel várja őket. Azt nem mérték fel, hogy a menekült táborokban ötmillió ember él gyökértelenül, és azok a legkisebb reménysugárra ugrottak. Mivel ezektől való megszabadulás mind Törökország, mind Libanon érdeke volt, mindkét megtett mindent annak érekében, hogy a menekülők eljuthassanak az EU határai közelébe.

Azt ugyan elismerem, hogy a hárommilliós menekült táborban, azon kívül Irakban és Afganisztánban könnyen lehet százezer olyan ember, akinek befogadása jótékony lenne, de ezeket csak ott lehet kiválogatni.

A Juncker és Merkel által javasolt kvóta-rendszer eleve ostobaság. A menekültek 99 százaléka csak a gazdag országokba akar menni. Ezeket hiába osztják be a szegényebb EU országokban, azonnal a fejlettekbe mennek, mert óriási a különbség a befogadók között. Ráadásul rokonuk, honfitársuk is csak a gazdag országokban él. Juncker és Merkel azt sem gondolta végig, hogyan lehet hazaküldeni a be nem fogadottakat, és a szegényebb EU országokban tartani az oda osztottakat.

Semmi sem bizonyítja jobban Brüsszel és Berlin alkalmatlanágát Európa nyugati felének vezetésére, mint a jelenlegi menekült áramlat, amit magunkra hoztak.