Az Egyesült Államok megszabadult Szaúd-Arábiától.

Kopátsy Sándor                 PH                 2015 02 01

Az Egyesült Államok megszabadult Szaúd-Arábiától.

Ezzel megszabadult a válságos arab világba történő oktalan, ostoba beavatkozásoktól. Ehhez hetven évnek kellett eltelni.

Rooseveltet a 20. század legnagyobb politikusának tartom. Ami a Jaltai Egyezmény óta történt, az ő műve volt. Ő ismerte fel, hogy a gyarmattartók korának felszámolásához szükség van a Szovjetunió katonai erejétől, és a polgári demokráciáknak a kommunista pártjai erejétől való félelemre.

E mellé csak azt akarta biztosítani, hogy legyen olcsó olaja. Számára a második világháború nagy tanulsága az volt, hogy még az élelemnél is fontosabb az üzemanyag. Ezt talán Eisenhower magyarázta meg neki.

Ezért kellene tudatosítani a tényeket.

Roosevelt azért ment Jaltába, hogy biztosítsa a Szovjetunió veszélyét a tőkés osztálytársadalmakkal szemben. Ezt megoldotta azzal, hogy a Szovjetunió megkapta Németország harmadát és az attól keletre lévő államokat.

Jaltából nem haza sietett, hanem elment Egyiptomba a szaúdi arábiai szultánnal való személyes találkozásra, ahol a feudális uralkodót biztosította a rendszerének, hatalmának megvédéséről, amiért cserébe az országa olajigényének kielégítését várja el. Így lett a legdemokratikusabb szuperhatalom a leginkább feudális állam szoros szövetségese.

Ebből fakadt, hogy a Szovjetunió imperializmusával csak akkor szállt szembe, amikor az arab közelkeltre is kivetette az igényét, megszállta Afganisztánt.

Az Egyesült Államok azt elnézte, hogy a szovjet tankok leverték a berlini lázadást, az 56–s magyar forradalmat, a 68-as prágai reformot, de azt már nem, hogy megszállja a semmit nem érő Afganisztánt.

Tényleges ok nélkül lerohanta Irakot, azzal az ürüggyel, hogy ott demokrácia lehessen. Támogatta a perzsa sah feudális rendszerét, majd Egyiptomban a katonai diktatúrát.

Az amerikai külpolitika folytatná a rendszerével ellentétes diktatúrákat, nem figyelve arra, hogy annak a feudális hercegek vagy az imperialista tábornokok a diktátorai.

A gondosan felépített politika lába alól azonban kicsúszott a talaj. Az olajárak olyan magasra emelkedtek, hogy az amerikai tőkések hozzáláttak a jóval drágább pala földgáz és olaj feltárásához. Ez ugyan közel tízszer drágább, mint a szaúdi olaj, és háromszor drágább, mint az orosz, vagy a venezuelai, de harmadába került, mint a 150 dollár hordónkénti olajár.

Az Egyesült Államok mára önellátó lett annak ellenére, hogy nem takarékoskodik vele.

Azzal, hogyan fog ez hatni a világgazdaságra, és a világpolitikai erőviszonyokra, nem gondoltak a palák olajkincsét kitermelő tőkések. Pedig ez negyedére csökkentette az arab országok bányajáradékát, szinte felszámolja az Oroszországot eltartó bányajáradékot.

A sok okos politikus most abban látja a veszélyt, hogy Oroszország Ukrajna rovására terjeszkedik, de nem veszik tudomásul, hogy az 50 dolláros olajárak mellett megszűnt a gazdasági ereje, és vissza fog zuhanni Fehér-Oroszország színvonalára, ami már nem teszi lehetővé, hogy katonai nagyhatalom maradhasson.

Nagyon nehéz annak a nagypolitikában eligazodni, aki nem méri fel, hogy mi következik abból, ha az olaj ára a harmadára csökken, és ott is marad.