Ne féljünk a változásoktól

Kopátsy Sándor                 EB                   2013-05-06

Ne féljünk a változásoktól

A természetvédők hisztérikusan tiltakoznak minden a természetet változtató emberi tevékenység ellen. Most éppen a Kossuth-téri néhány fa kivágása miatt háborognak. Fogalmunk sincs arról, hogy fajunk az utóbbi mintegy hatezer évben, amióta a megélhetését termeléssel biztosítja, mennyit módosított a természeti környezetén. Ma már legfeljebb néhány folt van a trópusi és sarkvidéki térségekben, ahol olyan a természeti környezet, mint akkor volt, mielőtt az ember beavatkozott annak életébe.

Az fel sem vetődik előttük, hogy mindent ennek a környezetünket változtató tevékenységünknek köszönetünk. Azt ugyan nem állíthatjuk, hogy már kipusztult volna a fajunk, ha megelégszünk azzal, amit a természettől kapunk, de azt igen, hogy legfeljebb ott tartanánk, ahol induláskor voltunk. Nem ismerünk olyan fajt, amelyik létének első százezer évében lényegesen más lenne, mint amilyen formában megjelent. Csupán nálunk sokkal öregebb fajokat ismerünk, de azok egyike sem változott. Azt nem állíthatjuk, hogy új fajt jelentő egyedek nem is jöhetett létre, de ezek mindegyike elpusztult.

A fajunk fennmaradása ugyan akkor is valószínűsíthető, ha nem terjed el, hiszen fajunk eredetének helyén is fennmaradt, de ott alig változott mindaddig, amíg nem érintkezett a más természeti környezetben fejlettebbé vált fajtestvéreivel. Ezért állíthatjuk, hogy eredeti természeti környezetében az ember sem változott volna.

Az sem vitatható, fajunk nagyon gyorsan, mintegy ezernél kevesebb generáció után a földünk szinte minden természeti környezetében életképesnek bizonyult, mert a fejlett agyának köszönhetően, képes volt szinte minden természeti környezetben nagyon gyorsan, az annak megfelelő életmódot kialakítani. Ezzel példátlan fajnak bizonyult.

A nagyon eltérő természeti környezetekben fajunk nagyon eltérő életmódot alakított ki. Ezeken a nagyon eltérő gyűjtögető életmódon belül a tudomány máig nem derített ki, jelentős fejlődési folyamatot.

Pedig, meggyőződésem szerint ilyen már jóval a jégkorszak előtt jelentkezett. Mégpedig a laikusok szerint a legkedvezőtlenebb természeti körülmények között, az északi övezetben, az örök tél birodalmában.

A romantikus tudományosság szerint fajunk számára a legkedvezőbb természeti adottság, a paradicsom, valahol a meleg, csapadékos természeti környezet volt. Ezzel szemben mint természetjáró ember hamar rájöttem, hogy a melegben ugyan nem kellett a létért keményen megdolgozni, de a kiszolgáltatás itt volt legnagyobb. A kiszolgáltatottság alatt azt kell érteni, ami ellen nem volt védelem. Felismertem, hogy az őseik a meleg veszélyei ellen képtelenek voltak védekezni. A hideg ellen ugyan sok munkával, de képesek voltak rá.

A melegben ugyan sokkal bujább a természet, és az éghajat is elviselhető, de az embert fenyegető veszélyek is itt a legnagyobbak.

Kezdem az életet fenyegető vírusokkal, baktériumokkal, és zárom a felsorolást a nagy ragadozókkal.

Ennél is nagyobb veszélyt jelentett, hogy a megszerzett táplálék gyorsan elromlott, nem volt tárolható. Az is könnyen megérthető, hogy hűtőgépek előtt, mennyi gondot jelentett az élelmek tárolása melegben, és mennyire gondtalan volt a hideg télben.

Az orvosok a megmondhatói, hogy hol a legveszélyesebbek és a leggyakoribbak a kórokozók.

Fajunk a hideg ellen, igaz, csak sok munkával, de képes volt védekezni, a meleg okozta nehézségek ellen, egészen a jelenkorig, tehetetlen volt.

Ezért gondoltam úgy, hogyha választanom kellett volna, hogy hol éljek a jégkorszak idején, akkor a messzi északot, a tengerparti tundrát választottam volna. Ott is valamelyik folyópartot, ahova hazajárnak a lazacok. Itt volt a legkönnyebben megszerezhető, és tárolható táplálék. Az ikrarakásra hazatérő lazacok és az ikráik könnyen elérhető, nagyon egészséges, és tárolható táplálékot jelentettek. Ehhez járult, hogy a lándzsával, bunkóval is elejthető nagyvad a fóka volt.

A tűzzel a hideg és a vadak ellen védekezni lehetett.

Fantáziám számára a paradicsom tehát nem a meleg, hanem a hideg éghajlat volt.

A legújabb tudományos eredmények alapján nyilvánvalóvá vált két tény.

1. Jó húszezer éve, tehát a felmelegedés megindulása előtt jó tízezer éve a tundrákon kialakultak az első, rénszarvastartó pásztortársadalmak. Ezek domesztikálták a rénszarvast és a kutyát. Az ember, a rénszarvas és a kutya kooperációja lehetővé tette, hogy az életfeltételek elsősorban az állattartásra épülhessenek. (Ezt a termelési módot már többször leírtam, most csak hivatkozok erre.)

2. A genetika megállapította, hogy több ezer éve kapáskultúra formájában, kiegészítő élelmiszertermelés folyt. Már ekkor megjelent a búza, az árpa, a köles, a burgonya és a kukorica. Ezen belül különösen érdekesnek találtam, hogy valószínűleg a burgonya volt az első kapás kultúrnövény. Az Andok hegyeiben jó 15 ezer éve számos térségben, egymástól függetlenül termelték. Ez azt jelezi, hogy a kiegészítő élelmiszerforrást jelentő növénytermelés vagy előbb megjelent, mint Eurázsiában és Afrikában, de igásállat hiányában nem válhatott szántóföldi termeléssel az élelmezés alapvető ellátójává.

E két példa azt bizonyítja, hogy fajunk fejlődött a nem változó természeti környezetben is. Ez a fejlődés azonban nagyon lassú volt. Csak két feltétel mellett vált minőségi fordulattá.

1. A felmelegedés kontinensnyi térségekben, ahol fajunk jelentős hányada élt, szinte megsemmisítette a gyűjtögetésből megélés lehetőségét. Ezt bizonyítja a tény, hogy külső hatások nélkül, a gyűjtögetés csak ott szűnt meg, ahol megszűnt a térség természetes eltartó képessége.

2. Térség műszakilag öntözhetővé vált, és volt a talajműveléshez és szállításhoz elég erős domesztikálható állat.

- Az elsős önözéses növénytermelésre épülő társadalmak csak ott alakultak ki, ahol a tengerszínt mintegy hetven méteres emelkedése úgy visszaduzzasztotta a folyamokat, hogy jelentős területek önözhetőkké váltak. Még nem találtam olyan történészt, aki kimondta volna a tény, hogy csak a tengerszint emelkedése tette lehetővé, hogy Kelet-Ázsiában, Dél-Ázsiában, a Közel-Keleten, és Egyiptomban csak a magasabb tengerszínt tette lehetővé a völgyek önözését.

- A szántóföldi földművelés csak ott alakulhatott ki, ahol volt a talajműveléshez és szállításhoz alkalmas, az embernél sokkal erősebb domesztikálható állat. Mivel ilyen nem volt a két Amerikában, belső forrásokból nem jelenhetett meg a szántóföldi növénytermelés. Ez azt bizonyítja, hogy az emberi faj fejlősének az alapja a fejlett agy, de a fejlődés tempójának gyorsasága szinte véletlen természeti adottságokon múlik.

Az első magas-kultúrák megjelenése csak azért történhetett meg viszonylag nagyon gyorsan, mert a fajunktól független változások, adottságok kedvezően befolyásolták.

Az első minőségi lépést az ember ott tette meg, ahol sok munkával, de meg lehetett teremteni a viszonylagos létbiztonságot. Ahol ugyan viszonylag kevés munkával is meg lehetett élni, de nem ehetett a létbiztonságot biztosítani, ott sehol nem volt előrébb lépés. Ilyen környezetben, az egyenlítői Afrikában jelent meg fajunk. Mivel ott máig nem történt életét alapvetően befolyásoló környezeti változás, ott nem is történt belső erőkből történt változás.

Először fajunk ott lépett előre, ahol kemény munkával, de megoldható volt a létbiztonsága. Ilyen volt a nagyon hideg éghajlatú tundra és a zord telű magas hegy térsége.

Ebből fakadt, hogy fajunk ugyan lassan, de csak a zord éghajlaton fejlődött.

A tundrákon már sok évezreddel korábban megjelent a pásztorkodás.

A magas hegyekben pedig a kapás növénytermelés.