A politikai párt is csupán felépítmény

Kopátsy Sándor                  PP                  2013-05-11

A politikai párt is csupán felépítmény

A Népszabadság hétvégi számában a vezércikket Tamás Ervin Társasjáték címmel írta. A cím megfelel a tartalomnak. Arról ír, hogyan kell a politikusoknak ügyeskedni annak érdekében, hogy leváltsák az Orbán kormányt.

Tamás Ervin is a rendszerváltást követő úton jár. Hogyan kell a politikusoknak ügyeskedni a hatalom megszerzése érdekében. Öt cikluson keresztül a szoclib szövetségnek ez többé-kevésbé sikerült. 2010-ben azonban csúfosan megbukott. Megbukott, mert a liberális pártként indult Fideszt Orbán Viktor kétharmados győzelemre vitte, mert felismerte a tényt. Ebben az országban tartós többséget csak olyan párt nyerhet, amelyik vonala igazodik a magyar társadalom közép-jobb súlypontjához. Olyan pártnak van a legnagyobb nyerési esélye, amilyen az Antall József előtti Demokrata fórum volt. Közép-jobb párttá kell tehát átalakítani a liberális Fideszt.

Máig a Demokrata Fórum lenne a kormányon, ha a szoclib erők nem ültetik az élére az alkotmányos konzervatív Antallt, és nem sikerül a Fórumból neki megfelelő, lényegében az úri középosztály érdekét szolgáló pártot formálni.

A politológusok sem ismerték fel, hogy minek köszönheti a Fidesz a 2010-es elseprő győzelmét. Ez annak volt köszönhető, hogy Orbán felismerte, a megüresedett közép-jobb mezeje üresen maradt, és csak azon könnyű győzni. A liberális Fideszt az eredeti Fórum politikai közép-jobb vonalára kell átállítani.

A rendszerváltás óta Orbán volt, és maradt az egyetlen politikus, aki felismerte, milyen program kell a könnyű győzelemhez. Ezért már 1998-ban már a legerősebb párt lett annak ellenére, hogy a káderállománya, szervezeti kiépültsége töredéke sem volt a szoclib koalícióénak. Ezzel magyarázható, hogy a következő két választáson ugyan esélye volt, de vesztett.

A nyolc év szoclib kormányzás azonban annyira nem felelt meg a magyar társadalom elvárásainak, hogy 2010-ben bekövetkezett a szoclib vonal katasztrofális veresége. A Fidesz megnyerte a körzetek 99 százalékát, amire a demokráciák történelmében nem volt példa. Ennyire volt szükség a kétharmados parlamenti többséghez. Az Antall-Tölgyessy paktum ugyanis olyan választási törvényt teremtett, amiben a körzetek 98 százalékának megnyerése kell a kétharmados parlamenti képviselethez, vagyis az alkotmány módosíthatóságához.

A szoclib ellenzék mélyen még ma is hallgat arról, hogy van szélsőjobb is, tehát neki az sem elég, ha legyőzi a Fideszt, mert marad a harmadik erejű párt, a Jobbik, ami sokkal inkább támogatja, mint megbuktatná a Fidesz kormányt.

Erről Tamás Ervin is mélyen hallgat. Ha valami segítené egy jobboldali kormány létrejöttét, az olyan választás volna, amiben a Fidesz erősebb, mint a szoclib ellenzék, de nincs abszolút többsége. Ez esetben is csak Fidesz kormány jöhet létre. Akár kisebbségi, ami számíthat, hogy a Jobbik nem buktatja meg, hogy ezzel a szoclib erőket segítse kormányra, akár koalícióban a Jobbikkal. Ez a kevésbé valószínű, mert Orbán nem köt még egyszer olyan koalíciót, amiben a kisebbik partner többet árt, mint használ, és attól nem kell félni, hogy ellene szavaz, mert azzal a Jobbik számára sokkal rosszabb lenne.

Valamiről következetesen megfeledkeznek az Orbánt leváltani akaró szoclib erők. Arról, mit akarnak hallani a választók. Erről még soha nem írt senki, pedig ez a győzelem záloga. A magyar választók kétharmada ugyanis közép-jobb. A Fideszt csak azzal lehet legyőzni, ha a közép-jobb szavazók jelentős hányadát el tudják csábítani. A programjukban azonban ilyenről szó sincs. Ezzel szemben a hazai és külföldi liberálisokra építenek.

Velem azon nem kell vitatkozni, hogy jobb volna a Fidesznél kevésbé jobboldali, kevésbé történelmi romantikus, és liberálisabb kormány, de ez reménytelen, mert a választóknak ez nem kell. Aki ennyit sem tanult Gyurcsány Ferenc csúfos bukásából, az nem számíthat arra, hogy elnyeri a választók kellő támogatását. A rendszerváltás egyik bűne, hogy olyan politikát folytattunk, ami után a választók 90 százaléknak szitokszó a liberalizmus.

Ezért látom reménytelennek Bajnai erőfeszítését is. Benne Gyurcsány választottját, és az SZDSZ volt vezető kádereinek támogatottját fogják látni.

Minél több választói tapasztata lesz a magyar választóknak, annál inkább csak azok a pártok győzhetnek, illetve számíthatnak jelentős politikai súlyra, amelyek jobban igazodnak a választók igényéhez. Ilyen párt egyelőre csak a Fidesz, a többinek még meg kell tanulni, hogy aki a magyar politikában súlyt akar szerezni, az vegye tudomásul, hogy a magyar közép-jobb társadalom.

A leginkább meglepő, hogy a választási harcban mély hallgatás van a rendszerváltást követő két legnagyobb politikai bűnről, a foglalkoztatásról és a gyermekvállalásról.

Foglalkoztatás.

A szocialista évtizedek legnagyobb érdeme a magas foglalkoztatás volt. Ezer éves történelmünkben először történt meg, hogy évtizedeken keresztül mindenkinek volt munkája. Ezt megelőzően, főleg a jobbágyfelszabadítás után, és különösen a két háború közt, a legnagyobb társadalmi bűnünk a nagyon széles, alsó társadalmi réteg krónikus munkátlansága volt, és maradt. Ezt váltotta át a bolsevik rendszer túlzott foglalkoztatása. Akkor ennek a hibáját akkor éreztük. Azt csak most tudjuk felmérni, hogy százszor nagyobb hiba, sőt bűn a jelenlegi nagyon alacsony foglalkoztatás.

Most divat csak a Kádár rendszernek csak a negatívumait emlegetni, és szó sem esik arról, hogy óriási társadalmi érdemei voltak. Számomra, a rugalmasabb gazdaságirányítási módszerek bevezetését követő húsz év a történelmünk legsikeresebb korszaka volt.

- Mindenkinek volt munkája.

- A túlnépesedett falvak egymillió lakosából lett városi lakos és munkás.

- Példa nélküli mértében jövedelemtermelő munkára mozgósítottuk a lakosság szabadidejét.

- Felneveltünk egy népi származású értelmiséget.

- A nagyságunknál nagyobb tekintélyünk volt a hidegháborús front mindkét oldalán.

A rendszerváltás után.

A szuverenitásunk visszanyerését követően a szoclib ügyeskedés előbb szétverte azt a Demokrata Fórumot, aminek a politikai arculata megfelelt volna a közép-jobb magyar társadalomnak. Aztán olyan túlzottan liberális vonalra terelte a magyar politikai és gazdasági életet, ami a liberálisokat tette a legjobban elutasított párttá.

A rendszerváltás során olyan liberális és kiárusító privatizáció történt, ami a foglalkoztatást nagyon gyorsan a másik végletbe rántotta.

- A munkaerő negyede évtizedekre kiesett a foglalkoztatásból. Húsz év után is reménytelen beláthat időn belül a többségüket visszahozni a társadalmi munkamegosztásba, a többségük reménytelenül deklasszálódott.

- Az alacsony foglalkoztatás végzetesen megkurtította az állam pénzbevételeit. Ezért aztán az első két kormány áron alul eladott olyan szoláltató ágazatokat is, amik nem voltak indokoltak, amiket meg kellett volna tartani.

- A magyar mezőgazdaságot tönkre tették. Egyrészt politikai elfogadhatatlannak tekintették mind az állami gazdaságokat, mind a termelőszövetkezeteket. Másrészt eszetlen módon felszámolták a keleti kereskedelmet, amire épült a magyar mezőgazdaság. Ezt aztán megfejeltük azzal, hogy az EU tagságunk révén versenyképtelenné lettünk azt a nagyobb mértékben támogatott korábbi tagok mezőgazdaságával szemben.

- A liberális gazdaságpolitika felszámolta a kiskertek és a kiegészítő gazdálkodások versenyképességét, ezzel a korábban virágzó szabadidő gazdaságot. Ismereteim szerint a rendszerváltás előtt Európában nálunk volt a legmagasabb volt a szabadidőben termelt jövedelem. A szabadidős vállalkozások voltak a vállalkozói szellem óvodái. Ráadásul döntően az alsó rétegek számára jelentős mellék-jövedelmet jelentettek.

- Az ország történelmében először vált jellemzővé a népesség csökkenése. Ez azzal vált különösen katasztrofálissá, hogy a kevés szülésen belül megnőtt a leszakadt rétegekben szülöttek aránya.

Mindennek következtében, a bolsevik tábor legvidámabb barakkjából a demokráciák lemaradója lettünk.

Ennek ellenére a kormány, és az ellenzék fel sem veti a jelenlegi problémáknak a megoldását. Az ellenzék fő kifogásai olyanok, amik nem érintik a közvélemény többségét.

Mik is az ellenzék fő panaszai?

1. Az alkotmány nem eléggé demokratikus. Mintha az alkotmány nem volna alkalmas arra, hogy a társadalom jobban teljesítsen.

2. A bíróság és a jegybank függetlensége csorbult. A választók óriási többségét ez nem is érinti.

3. Nem elég függetlenek a kommunikációs csatornák. Ez is legfeljebb egy nagyon szűk réteget érint. Nagyobb baj, hogy ez a szakma is lejáratta magát. A még ennél is hangosabb politikai vita keveseknek hiányzik.

3. Antiszemitizmus van. Még az is lehet, hogy nagyobb, mint más európai országokban. Ezt nekünk kell kezelni. A szélsőjobb ellen azonban jelenleg van a legnagyobb biztosítékunk. Semmi sem jelent nagyobb biztosítékot, mint az erős közép-jobb kormány. Az érintettek sem veszik tudomásul, hogy az antiszemitizmust semmi sem erősítené jobban, mint a liberális erők támogatottságánál nagyobb hatalma. A közép-jobb Fidesz elég jobboldali ahhoz, hogy ne élhessen meg mellette a Jobbik. A következő választáson semmi sem hat kedvezőbben a Jobbik eredményére, mint az, ha a választók az SZDSZ kádereinek feléledését látják az ellenzékben.

Mondandómat a cím jelzi. Marxnak, mint forradalmárnak ugyan szinte semmiben sem lett igaza. De még ez sem azt jelenti, hogy nem volt óriási a pozitív történelmi hatása. A második világháború után sok nagyon pozitív világtörténelmi jelenséget köszönhettünk annak, hogy erősek voltak az európai marxisták. Ezzel szemben, mint társadalomtudós számára, óriás jelentősége volt, van és lesz annak, ami Kínában a marxizmusnak köszönhető.

Marxnak köszönhetjük a történelmi materializmust. Vagyis azt, hogy nemcsak a vallás, az ideológia, de a politika is csak felépítmény. Az a párt, amelyik nem a társadalom alépítményére épít, hosszú távon bukásra van ítélve. A Nyugaton, nemcsak Európa keleti felén, a marxista pártok azért szenvedtek katasztrofális vereséget, mert a politikát alépítménynek kezelték. Miután Kínában a marxisták rájöttek, hogy nem az ideológiára kell a társadalmat ráformálni, hanem az ideológiát kell a társadalomhoz igazítani, példátlan győzelmet arattak.

Tamás Ervin, és a Népszabadság szerkesztősége azt a hibát követi, hogy a magyar társadalmat akarja a politikai eszméjéhez igazítani, pedig a politikát kell a magyar társadalmi valósághoz passzítani.

Milyen a jelenlegi magyar társdalom?

Ezer éve közeledne a Nyugathoz, mégis egyre jobban lemarad. A lemaradás nemcsak gazdasági, hanem kulturális is.

Az egy lakosra jutó nemzeti jövedelmünk harmada sincs a puritán nyugati társadalmakénak. A középkorban ennél sokkal jobban álltunk. A lemaradásunk oka azonban elsősorban kulturális. A jelenkorban ugyanis a sikeres felzárkózás első feltétele a lakosság puritán viselkedése. Ebben vagyunk a legjobban lemaradva. Tegyük hozzá, hogy ebben a tekintetben a rendszerváltás óta visszafelé csúsztunk. Máig nem akadt senki, aki kimondta volna, a magyar társadalom a rendszerváltás óta rossz irányban változott. Ma a magyar társadalom arra sem képes, amire képes volt a rendszerváltás küszöbén.

A mai politikának a mai társadalomhoz kellene igazodni. Ezt az igazodást csak a Fidesz tette meg. Orbán Viktor volt az egyetlen politikus, aki felismerte, hogy a magyar társadalom középé-jobb, tehát, aki győzni akar, ebbe az irányba álljon.

Ezért, csak az a szocialista, és liberális politikus lehet eredményes, aki a közép-jobb szavazók számára is elfogadható. A Fidesztől balra álló erők csak akkor nyerhetnek szavazókat, ha a közép-jobb szavazói nem látnak bennük ellenséget.

A szélső-jobb is csak akkor lehet erős, ha elég mérsékelt ahhoz, hogy a közép-jobb szavazóira is számíthat.

Mondandóm lényege: A politika tudomány és nem társasjáték.