Kopátsy
Sándor PE 2012-08-14
AZ ALACSONY NÉPSZAPORULAT A TÁRSADALOM
MOTORJA
A The Economist
e heti száma (2012. aug.14. 59 old.) füleimnek zenét jelentő témával
foglalkozik. Meggyőződésem szerint, az elmúlt száz év legnagyobb vívmányának
egyike, talán egyelőre a fajunk egészének történetét érintő a legnagyobb
vívmány a fogamzásgátlás megoldása.
Mivel az elmúlt
száz és a várható ötven év legnagyobb problémája a túlnépesedés, ami ellen
egyetlen hatékony, erőszakmentes eszköz a fogamzásgátlás, ennek a
megoldhatóságát tartom a legnagyobb vívmánynak. Ez nem jelenti azt, hogy
lebecsülném a tudomány és a technika eredményeit. Azok nélkül nem érhettük
volna el a természet erői feletti uralmunk megsokszorozódását, a várható életkor
és iskolázottság kétszereződését, és a száz éve még elképzelhetetlen
életvitelt. De ezt semmi sem veszélyezteti jobban, mint a túlnépesedés. Ez
ellen pedig egyetlen nem erőszakos, és a zavartalan szexuális élet nem romboló védekezés
a biztos, egyszerű, olcsó fogazásgátlás.
Néhány éve azt
láthattam, hogy születésem óta három és félszeresére nőtt az emberiség
létszáma. Még azt is megérhetem, hogy halom idején négyszer annyi ember él a
földön, mint születésem idején. Ennek tudatában könnyű volt felismernem, hogy
fajunk éltét ez a növekedés minden másnál jobban fenyegeti.
Az utóbbi
évtizedekben a tudósok és az áltudósok ezrei azzal ijesztgetnek, hogy mennyibe
fog kerülni a felmelegedés, az éghajlat változás következményeinek kivédése. Ez
valóban sokba fog kerülni, de tizedében sem, mint a 4-5 milliárd emberrel több
eltartása. Az utolsó jégkorszakot követő, mintegy 5-8 ezer évvel ezelőtti, a
várhatónál is nagyobb felmelegedést fajunk győztesen élte túl. Pedig az, a
tengerszínt 70 méteres emelkedésével, ebből fakadóan több millió
négyzetkilométer terület tengerré, több tízmillió terület sivataggá válásával
járt. Ellene nem állt rendelkezésünkre semmi védekezési eszköz, erőforrás.
A felmelegedés,
a tengerszint emelkedése elleni védekezés a jelenlegi eszköztárral is tized
annyi költséggel megoldható, mint a népességtöbblet fenntartásának egyetlen
éves költsége.
Ezzel el is
jutottam a mondanivalóm lényegéhez.
Annak ellenére,
hogy már a téma felvetését is örömmel fogadom, és hogy számos fontos
következetést is levon, a probléma lényegét nem érti meg.
Először, aminek örültem.
Végre valaki kimondja,
hogy az 1-2 gyermek felnevelése
hatékonyabb, mint ennél többé. Márpedig a demográfusok számára a
legfontosabb annak a megértése lenne, hogy a
gyerekek számánál sokkal fontosabb azok minősége. Azt kellene tudomásul
venni, hogy még a nagyon szegény társadalmakban is a gyerekekből felnövő
munkaerő értéke már ma is az 1:10 arányban szóródik, de ez mire felnőnek még
nagyobb lesz. A fejlett országokban a szóródás mindkét irányban exponenciálisan
nőni fog. A kiművelt képesség átlaghoz viszonyított értéke a gazdasági
fejlettséggel hatványozottan nő, és egyre szélesebb lesz a társadalom számára
értékes képességek skálája. Ugyanakkor egyre szélesebb sávú lesz a társadalom
számára nem igényelt, sőt a negatív értékű munkaerő.
Sajnos, ebből a
tényből a demográfia semmit nem vesz tudomásul, az embert továbbra is darabra
méri. Nemcsak az átlagosat és a tízszer akkora értékűt, hanem még a negatív
értékűt is összeadja. Vagyis még az elemi oktatás szabályát is felrúgja.
Itt olvasom
először, hogy a család az egyetlen gyermekét gondosabban neveli, jobban
iskoláztatja, több vagyonnal engedi útjára, mint akinek sok gyermekről kell
gondoskodni. Vagyis ahol egy, vagy két gyermeke nevelnek, azok értékesebbek
lesznek, mint ahol többet.
A tanulmány
részletesen foglalkozik a gyermekszámnak a jövedelmek differenciálódására való
hatásával. Ez sem mellékes, de másodrangú következmény.
Annak a
megállapításnak is örültem, hogy a jobb módban élő, iskolázottabb szülők
kevesebb gyermeket vállalnak, körükben elterjedtebb a fogamzásgátló használata.
Ami hiányzik.
A kutatás csupán
a családi körre tejed ki. Ez azért hiba, mert a legfontosabb a társadalmi hatás.
Ezért a társadalom számára optimális népszaporulatot csak akkor lehet
megállapítani, ha egyrészt figyelembe vesszük, hogy túl, vagy alul népesdett a
társadalom.
Ezt eddig csak
Kína esetében tapasztaltam. Ott a túlnépesedett keleti térségben szigorúan
veszik az egy gyermek vállalását, ezzel szemben az ország nyugati ritkán lakott
térségeiben nincs korlátozás.
Az sem véletlen
hogy a túlnépesedett Japán, Dél-Korea, Tajvan és Szingapúr lakossága nem
növekszik.
Ugyanebben a
számban azt is felvetik, hogy az Egyesült Államokban is leállt a belső
népszaporulat. Ezen a republikánusok panaszkodnak, pedig örülni kellene. Ha
kiszámolnák, hogy mi jobb a társadalmuknak a kiváló munkaerő befogadása, ez jó
és ingyen kapják, vagy a lakosság nagyobb gyermekvállalása, örülni kellene. Ez
az ország kedvére válogathat, hogy kiket enged be.
Hatvan éve
igyekszek a szakmával elfogadtatni, hogy a népszaporulat felnevelési
költségével és vagyonigényével is számoljon. Aki ezzel számol, megtudja, hogy a
néhány ezreléknél gyorsabb népszaporulat elviselhetetlen felnevelési
költséggel, és vagyon igénnyel jár. Aki ezt a fáradságot vállalja, rádöbben,
hogy miért marad le India Kínához képest, és miért rohan az eleve szegény
Afrika az anarchiába.
Mivel csökkenthető a gyermekvállalás?
Azt az idézett
tanulmány is elismeri, hogy az anyagi jóléttel csökken a gyermekvállalás. A
baj, hogy társadalmi szinten az anyagi jólét csak olyan társadalomban nőhet,
ahol lassú, sőt nincs népszaporulat.
Nehéz azzal nem egyet érteni, hogy a világ legnagyobb országmonstrumainak korábbi népességnövekedése roppant gyorsan élhetetlenné teszi bolygónkat.
VálaszTörlésUgyanakkor azt gondolom, gyökeresen más a szituáció Európa csökkenő népességű kisállamaiban, ahol a népesség fogyása pontosan képzetlenebb, műveletlenebb, a bejegyzés stílusával élve "értéktelenebb" munkaerő beáramlását okozza.
Az "értékes" gyermek receptje pedig legfeljebb statisztikai táblázatok tekintetében függ a családban található gyermekek számától. Valójában az egyetlen releváns tényező a szülői attitűd. 3-4 gyermekre odafigyelni abszolút értékben valóban komolyabb erőfeszítés, mint 1-re vagy 2-re, ugyanakkor azt gondolom egyetlen gyermeket értékesen felnevelni is az emberi élet egyik legnagyobb munkája. A lényeges különbség ott jelentkezik, hogy egy szülő a gyermeke(i) odaadó nevelésére egyáltalán vállalkozik-e, nem az, hogy hány gyermek esetében teszi ezt.
Az utolsó mondattal kapcsolatban pedig: ahol nincs népszaporulat, ott hosszú távon NINCS anyagi jólét, hiszen nincs aki azt megtermeli...