Kopátsy Sándor EH 2012-08-20
A JELENKORI NÉPVÁNDORLÁS
Alig kap
figyelmet a tény, hogy jelenleg évente több ember kötözik az egyik országból a
másikba, mint valamikor száz év alatt. Igaz, hogy az óta megsokszorozódott a világ
népessége, tehát aránylag nem olyan nagy a változás. Ennek ellenére most is
történelemformáló hatása lesz.
A történészek
alig hangsúlyozzák a két Amerikába való kivándorlás, hogyan hatott Európa
történelmére. Meggyőződésem szerint, Európa története egészen másként alakul
volna, ha az élettere nem nő meg tízszeresére. Közel fél évezreden keresztül
Európa kifelé rajzott, a második világháború óta befogadó lett. Ennek a
befogadásnak még nagyobb lehet a következménye.
Európa 20.
századi történelmének egyik jelentős eseménye volt a második világháborút
követő években az Alpoktól északra a mediterrán, a balkáni, az észak-afrikai és
török bevándorlók megjelenése a nyugat-európai ipari államokban. Ennek
sebessége meghaladta az amerikai és ausztráliai kivándorlásét. A következménye
sokkal inkább negatív, mint pozitív lett. A fejlett és gazdag puritán
Nyugat-Európa nehezen asszimilálódó és a befogadónál gyengébb munkaerőt importált.
Közben azonban
kiderült, hogy a bevándorlási kínálat sokszorosa a befogadó képességnek, és az
átlaga nem üti meg a kívánt mértéket.
Egyre
nyilvánvalóbbá vált, hogy a befogadó állam átlagosánál jobb munkaerő a legjobb
import, a gyengébb minőségű pedig a legrosszabb. A kibocsátó állam számára
pedig fordítva, a jó munkaerő kivándorlása a legnagyobb veszteség, a gyenge
minőségű elveszése pedig óriási nyereség. Mivel a befogadó válogathat, a
kivándorló országa pedig nem képes megakadályozni, a világgazdaságban a
munkaerő államok közti mozgása lesz az egyik legnagyobb differenciáló hatás.
A klasszikus
közgazdaságtan a munkaerőt még úgy kezelhette, hogy ez olyan áru, amelyik alig
játszik szerepet a nemzetgazdaságban. Ráadásul Nyugat-Európát a 20. századik a
túlnépesedési nyomás jellemezte, csak előny származott a kivándorlásból. Ezért
aztán nem is akadályozta a kivándorlást, pedig akkor még lehetett volna. Ma már
nem lehet.
Ezek a
gondolatok fényében olvasom, hogy a múlt évben, az Egyesült Államokba több
ázsiai, többségében kínai vándorolt be, mint hispániai, azaz mediterrán latin.
Eddig nem értettem, hogy miért engedett be, illetve tűrte a beszökését évente
mintegy félmillió többségében képzetlen személyt. Vagyis olyan munkaerőt,
aminek az értéke a befogadók átlagánál alacsonyabb volt. Ezt ugyan magyarázta a
kaliforniai kertész ágazat képzetlen, de olcsó munkaerőigénye, de az alacsony
hatékonyságával nem lehetett dicsekedni.
Ma olvasom az
újságban, hogy 2010-ben először fogadott be az Egyesült Államok több ázsiait,
mint latin-amerikait.
Amerika a
második világháború óta egyre inkább szűrte az európai bevándorlók minőségét.
Az ázsiai bevándorlást a koreaiak és a vietnámiak kezdték. Nagyon beváltak.
Kínából a bevándorlás csak később vált jelentőssé.
A nyolcvanas
években már köztudottá vált, hogy a kínai bevándorlók kiemelkednek,
iskolázottságban elérik az angolszász, puritán etnikumot. Mégis negyedszázadnak
kellett eltelni, hogy a kínai lett a legnagyobb befogadott etnikum.
A nagy többségük
városi lakos lesz. A többségük a kiskereskedelemben kezdi. A gyermekeinek
többsége diplomás lesz. Egyáltalán nem veszélyeztetik a tartósan
munkanélkülieket, mert azoknak való munkákat eleve nem is vállalnak.
Ha majd egyszer
valaki kiszámolja, mennyibe került az évi félmillió mexikói beengedése, és
mennyi haszonnal jár ugyanennyi kínai befogadása, ki fog derülni, hogy az
előbbit le kell állítani, az utóbbit pedig kétszeresére kell növelni.
A közgazdászok
az Egyesült Államok és Kína szuperhatalmi versengésétől félnek. Én az
összeborulásukban reménykedem. A kínai diaszpóra lesz a jövő élesztője.
Kínában, illetve Kelet-Ázsiában egy milliárd olyan ember él, aki bárhova kerül
a világba, ott az élesztő szerepét fogja játszani.
Ezt a jóslatomat
ugyan nem érem meg, de látom a jeleit. Nekünk európaiaknak, különösen Európának
a Rajnától keletre élő térségében tudatosítani kellene, hogy számunkra a motort
a zsidó diaszpóra jelentette. Ez a térség a vasúthálózat kiépülése után gyorsan
közeledett a fejlett Nyugathoz. Erre csak a zsidó kisebbség szerepvállalása
tette képessé. A Hitler uralomra jutását megelőző közel száz év történelmének
alakítói a zsidók voltak. E kor orosz, lengyel, vagy magyar történelmét nem
lehet megérteni, a zsidó kisebbség szerepe nélkül.
Azzal a zsidó
történészek is adósak maradtak, hogy minek volt köszönhető, hogy ebben a
térségben a zsidóság ilyen kiválóan vizsgázott.
Mivel magyarázható, hogy az államát elvesző
zsidóság csak Európa keleti felén vált a világ legfejlettebb, legiskolázottabb,
a leggazdagabb, a tudományokban és a művészetekben legsikeresebb etnikuma?
Ennek az
elűzött, kiirtott zsidóságnak a sikere Észak-Amerikában és Izraelben
folytatódik tovább. Arról nem olvastam, hogy mit nyert az Egyesült Államok
azzal, hogy befogadta az Európából elűzött zsidókat, pedig nemcsak a háború
megnyerésében, de a tudományos szuperhatalmi státuszában is fontos szerepük
volt.
Izraelben csodát
értek el, de a saját ortodox hittestvéreikkel szemben nehéz lesz győzni.
Európa keleti
felének a legnagyobb vesztesége, hogy a 20. században elvesztette a zsidó
etnikumának szinte az egészét. Nehéz elképzelni, hogy hol tartana ez a térség,
ha megtartotta volna a zsidóságát.
A kínai
diaszpóra a 20. század második felében játssza azt a szerepet, amit a zsidóság
száz évvel korábban játszott száz évvel korábban.
Kedvet beszélünk
arról, hogy mint ért el a Kínai diaszpóra Szingapúrban. Ötven év alatt a
periféria státuszából a világ egyik leggazdagabb városállama lett.
Hong Kong csoda
lett, és maradt akkor is, amikor a szegény Kína részévé vált.
Arról sem
beszélünk, hogy Tajvan megelőzte Japánt.
Harminc éve
pedig a fergetegesen fejlődő közel másfélmilliárd lakosú anyaországuk erejére
is támaszkodhatnak.
Mindezt most azért írtam le, mert az évente
félmillió kínait befogadó Egyesült Államok is felébred. A zsidókat tát karokkal
fogadó a kínaiakat is tárt karokkal fogadóvá vált.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése