Állati fehérjetermelés

Kopátsy Sándor                EH                   2018 04 24

Állati fehérjetermelés

Betoldás a Harari könyvhöz

Nemcsak a történészek általában, de Harari sem foglalkozik súlyának megfelelően a Homo sapiens élelmezésével, legfeljebb azzal, hogy mennyire érezte a gyűjtögetést kellemesebb munkának, mint a termelést. Abban ugyan igaza van, hogy a keresés, a találás nem volt nehéz, sőt sikerrel járó munka. Ezt én is elfogadom, de csak akkor, ha egyben azt is mindig hozzátesszük, hogy az eredménye nagyon bizonytalan volt. mert csak ennek a szembeállításnak alapján lehet mondani, amint Harari hangsúlyoz, az ember becsapását. Ha a gyűjtögetésnek az eredménye olyan biztos lett volna, mint a munkával végzett termelésé, az ember nem tért volna rá a biztosabb eredménnyel járó, de kevesebb örömöt okozó munkával való megélésre.

A gabonatermelés ugyan nem volt örömmel végzett munka, de a betakarított, egy évre biztosított élelem egy éves biztonságot jelentett. Az ipari forradalom még kevesebb örömmel járó munka volt, mint a szántóföldi növénytermelés, de az pedig biztosította a hétvégi, illetve a hónap végi bért, az azért megvehető fogyasztási igények elérhetőségét. Az ember és az állat közti egyik minőségi különbség, hogy az ember igényli a jövőjének biztonságát.

Hosszú életem is bizonyítéka volt annak, hogy a társadalom legalsóbb szintjére szorultak, napszámot vállaltak, a fizikai munkások heti, a tisztviselők havi bért kaptak. Mara szinte mindenki havibérért dolgozik. Az mégis egyértelművé vált, hogy a cigány etnikum számára a havi bér hosszú beosztást követelő, tehát nem megfelelő megoldás. A többségük képtelen egy hónapra beosztani a bérét. Még a havonta kapott munkanélküli segélyt is azonnal elköltik.

Ezért a Homo sapiens történelmét azzal is ábrázolni kellene, hogy milyen hosszú távra osztja be a jövedelmét. Ezt egyértelműen bizonyítja egy felmérés a nagyon gazdag Egyesült Államokban. A havi munkabérből élő családok éves jövedelméhez viszonyított megtakarított vagyona a családfő képzettségével arányos.

A túlnépesedett társadalom válsága éppen abból fakad, hogy az éves jövedelmükhöz viszonyított vagyont nem képesek előteremteni. Ez a mutató ugyanis a jövő biztonságának is mércéje.

Gyermekkorom falusi világában a jövő biztonságát a betakarított gabona, a téli tüzelő és levágott disznó jelentette. A falusi lakosság a családokról alkotott véleményét, elsősorban ezzel a biztosítottsággal mérte.

A 20. század elején aztán elsősorban az egészségvédelem forradalmának köszönhetően felgyorsult a népszaporulat a lakosság eltarthatóságának, élelmezésének a problémáját vetette fel. A gabonatermelés gyorsan növekvő hatékonysága a kenyérrel való ellátást viszonylag jobban biztosította. Ezért inkább a húsellátás veszélyeztetett. Annak ellenére, hogy ez alig kapott nyilvánosságot, az állattenyésztők felismerték ezt a fogyasztói igényt.

Mi a hidegháború alatt kevés információhoz jutottunk, mégis értesültünk arról, hogy a fejlett Nyugton beindult az iparszerű baromfitermelés. Az agrártudomány az iparszerű hústermelést elsősorban a sertéstartásban és a tejtermelésben iparosította. A nagyüzemi mezőgazdaág döntően a szántóföldi növénytermelésre épült. Az istállókban csak a vágósertést és a tejet termeltek. Az agrárszakemberek felső oktatása is csak ezt tartotta nagyüzemi feladatnak technikai.

A baromfi húsának és tojásának termelése szinte csak a falusi házak udvarai voltak. A liba volt az egyetlen baromfi, amit pásztorkova tartottak.

Ezért meglepetéssel fogadtuk az ipari baromfi húsának és tojásának a termelését. Az nem lepett meg, hogy a baromfi az első nem emlős háziállat, egy fennmaradt Dinosaurus, ami viszonylag nagyszámú tojásaival szaporodik, tehát gyorsan szelektálható, gyorsan kifejlődik, tehát hamar kész a szaporodásra. Épen e tulajdonságai alapján tartottam a térhódítását gyorsnak. Ez be is következett, ötben év alatt harmincszorosa nőtt a baromfihús és a tojás termelése. Ma már a súlya alapján is megelőzi a szarvasmarhát.

Ekkor, tehát az ötvenes években előre láttam, hogy a baromfinál is sikeresebb lesz az iparszerű haltermelés. A tengerek művelésre fogása lesz a jövő elsődleges állati fehérje forrása. Mára ez is megvalósul, a tengeri farmok megelőzték a szarvasmarhát és a sertést is. Még becslést sem olvastam arról, mi várható száz év múlva. Azt ma még megbecsülni sem lehet, mi várható a halak táplálásának biztosítására, nyilván az is valamilyen sósvízi növény, vagy állat lesz.

Azt biztosnak tartom, hogy a tengerek megművelése az ember számára is több táplálékforrást jelenthet, mint a szárazföldeké.