Az európai zsidóság elvesztése

Kopátsy Sándor                EH                   2018 04 05

Az európai zsidóság elvesztése

Betoldás a Harari könyvhöz

Európa legnagyobb vesztesége a 20. században elveszett zsidóság volt. Szinte folyamatosan lázadoztam az ellen, ha Magyarország történelmét Európa történelme nélkül értékelik. ennél is jobban bosszantott, ha Európa történelmét nem a világtörténelembe ágyazva magyarázzák. Harari, mint izraeli professzor, meg sem említi azt, mint kapott, és mint vesztett Európa a zsidó etnikuma felszámolásával.

A vasúthálózat kiépítése mit jelentett Európának.

Nagyon tagolt kontinensünk is elég nagy volt ahhoz, hogy a történelmünk alakulásában figyelmen kívül hagyhassuk a belvízi szállítás szerepét. Ez különösen fontos szerepet játszott a Kárpát Medence, a történelmi Magyarország izolációjában. Nacionalista politikusaink és történészeink állandóan hangsúlyozták a Kárpát Medence nagyon kedvező földrajzi adottságait. Ugyanakkor egyetlen említés sem található arról, hogy a legkedvezőtlenebb szállítási lehetőséget éppen országuk jelentette.

A vasút előtt szárazföldön az áruszállítás tőlünk volt a legköltségesebb elérni a gazdagabb Nyugat-Európai piacokat. Egy olyan térkép bizonyítná az állításomat, ami azt ábrázolná, hogy a szárazföldi áruszállításnak honnan mekkora volt a költsége. Ez meggyőzne arról, hogy miért nem tudtunk beépülni a fejlett Nyugat-Európa gazdaságába.

Ezt a kor földbirtokosai jól látták. Minden nagy földesúri magyar család tudta, hogy nyugati piaca csak a súlyához viszonyítva nagyon értékes áru viselte el a szállítási költséget. Ez a felismerést jól jellemezte az a tény, hogy minden arisztokrata család élőállat exportjára rendezkedett be. A színes fémek, a keletről érkezett fűszerek és drága luxuscikkek viselték el a szállítás költségét. Mivel az utóbbiak közvetítő kereskedelmére a magyar arisztokrácia alkalmatlan volt, jelentős szerepe csak a lábon hajtott állatnak volt. Ezért szinte minden arisztokrata család három helyen igyekezett birokot szerezni. Az ország keleti felén, a hegyvidéken, ahol a legelőkön nevelt állat volt a legolcsóbb. Aztán legyen egy birtokuk az alföldön, ahol a rövid időre elég gazdagok a legelők, az exportra szánt jószág feljavítására. A harmadik birtokra Nyugat-Magyarországban volt szükség, ahol a hajtókkal együtt eladták a csordát a nyugat-európai nagykereskedőknek. Ez a két piac Székesfehérváron és Nagyszombaton volt. Az előbbi az olasz az utóbbi a német kereskedők felvásárló helye volt.

Ez az élőállat export is csak akkor virágzott fel, amikor a török megszállók felismerték, hogy mekkora lehetősége van az élő állat exportjának. Ezt aztán a Bécsi Udvar is felismerte, és vállalta az együttműködést.

A vasúti hálózat kiépítése aztán óriási, de nem elégséges volt a tény, hogy a vasúti szállítás ideje és költsége tizede volt a lábon hajtásnak, még így is drága, de már elviselhető lett. A magyar nagybirtokosok földjeinek az értéke többszörösére nőtt annak köszönhetően, hogy a magyar zsidóság kihasználta a megnövekedett export lehetőségeket. Egy generáció alatt a földesúri kastélyok, parkok, paloták százai épülhettek. Az arisztokrácia azonban csak a zsidók meggazdagodásán botránkozott, a saját érdekét sem volt képes felismerni.

Harari pedig említést sem tesz arról, hogy mit köszönhetnek az európai társadalmak, különösen a saját etnikumú polgársággal nem rendelkező közép- és kelet-európai országok az európai zsidóságnak. A vasúthálózat kiépülésének köszönhetően az alacsony urbanizációjú, polgársághiányos Közép- és Kelet-Európa államai, ahol a vasút előtt csak a falusi térségek kis hányada volt olyan közel a városok piacaihoz, hogy árulhassa a családi gazdaságok termékeit. Nem találtam arra vonatkozó felmérést, hogy a vasúthálózat kiépülése után hogyan nőtt meg a falusi lakosság potenciális áruinak a volumene. Becslésem szerint a falvakban termelt zöldség, gyümölcs, baromfi, tej és termékei, az állatok tolla, bőre tizede sem válhatott áruvá a vasút előtt.

A Nemzeti Parasztpárt elitcsapatának lehettem a tagja, de arról a körükben sem hallottam, hogy mennyit köszönhetett a magyar parasztság annak, hogy a kiegyezést követő ötven év alatt mintegy tízszeresére nőtt a parasztasszonyok árutermelése. Ilyen szerencsében csak a városokhoz tíz kilométernél nem távolabbi falvak asszonyainak volt szerencséje.

Arra sem találtam adatot, hogy az ország etnikumai között hogyan oszlott fel az adófizetés aránya.

Tehát még a magyar zsidóság sem mutatta be, hogyan járult hozzá az állami bevételekhez.

Véleményem szerint, az első zsidótörvényt azért vezette be a Horthy rendszer, mert bosszantotta, hogy a zsidók gyermekei olyan arányban végeznek középiskolát és egyetemet, mint az úri középosztály. Az nem zavarta az urakat, hogy a lakosságban az úri középosztály aránya közel azonos volt a zsidóság számával. De arra hivatkoztak, hogy a zsidóság is egy etnikum. Ugyanakkor a magyar választási törvényben a zsidó nem etnikumként, hanem vallásként szerepelt, mert csak így érhette el a magyarság a lakosság 50 százalékát. A zsidótörvények ugyanakkor fajként kezelték a zsidóságot, és még egyetlen nagyszülő is elég volt, hogy zsidóként üldözhessék.

Magyarországon belül a már polgárrá emelkedett, legalább középfokon képzett zsidóság aránya a legmagasabb volt. Lengyelországban és Ukrajnában ugyan magasabb volt a zsidók aránya, de nem az iskolázottaké.

Minek volt köszönhető, hogy a 20. század küszöbén Nagy-Budapest volt a legtöbb szidó lakosú város a világon, a négy legnagyobb zsinagóga közül kettő Pesten volt, nálunk jelent meg a legtöbb zsidó újság, itt volt a legtöbb zsidó tőkés.

Ez annak volt köszönhető, hogy komp-ország voltunk, Nyugat-Európától keletnek, Kelet-Európától nyugatnak számítottunk.

Tőlünk nyugatra a zsidóságnak az államalkotó nép erős polgárságával kellett versenyezni. Tőlünk keletre pedig kedvezőtlenebbek voltak a viszonyok, a lakosság még nagyobb többsége volt a kereskedelembe bevonható.

Az európai történészek még fel sem vetették, hogy mint köszönhetett Európa a lakosság néhány százalékát kitevő, alig tízmilliós zsidóságának, és mit veszett azzal, hogy ennek kilencven százalékát elpusztítottuk, illetve Izraelbe és az Egyesült Államokba kötöztek. Meggyőződésem, hogyha nincs a nácik által történő zsidópusztítása, nincsenek zsidóüldözések, az európai zsidóság nagy többsége Európában marad.

Még nehezebben érthető, hogy a világ zsidó diaszpórájában csak a nyugati kultúrába menekültek tartoztak a világ szellemi élvonalába. Amennyire minden okuk megvan a nyugati zsidóknak arra, hogy magukat a világ legfejlettebb diaszpórájának tekintsék, az nekik sem jutott az eszükbe, hogy ez csak az európai zsidóságra igaz. Ez keményen jelentkezik az Izraelbe hazatértek között. A nyugati és a közel-keleti zsidók társadalmi fejlettsége között óriási a különbség. A Nyugaton élő zsidóság torony magasan az első helyen áll a lakosságuk számához viszonyított Nobel díjasok arányában. Ugyan a közel-keleti zsidók között nincsenek. Ez legalább ennyire egyértelmű, ha azt vetjük össze, mekkora volt az arányuk a művészetekben. Tehát az kellene feltárni, hogy minek köszönhető, hogy a zsidóság a Nyugaton példátlanul kiemelkedett, a Távol-Keleten pedig az arab világ csillogása óta nyoma sincs.

A világ két legsikeresebb etnikuma.

Bármennyire egyértelmű tény, hogy az elmúlt száz évben két diaszpórában élő etnikum a zsidó és a kínai volt a leggazdagabb, a legmagasabban képzett. Nem az anyaországában, hanem az üldözött, kiközösített kisebbségben.

Jelenleg a zsidóság közel fele az Egyesült Államokban él. Nincsen az egy lakosra jutó vagyonukról és iskolázottságukról adatom, de vitathatatlannak tartom, hogy az ott élők ma is lényegesen megelőzik az Izraelben élőket. Ezt jól bizonyítja az Izraelnek adott támogatásuk nagysága. Egy ilyen adat jól bizonyítaná, hogy mit veszített Európa azzal, hogy az európai zsidóságot elpusztította, illetve elüldözte. Megdöbbentő különbség válna nyilvánvalóvá, milyen lenne Európa 8 milliós zsidó etnikumával.

Ez a legnagyobb különbséget Magyarországon jelentené. Még nem akadt olyan történészünk, aki megmutatta volna, hol tartana országunk, ha megmarad a 700 ezres zsidóságunk. Feltételezésem szerint, a második világháború óta nagyon másként, sokkal eredményesebben alakul a történelmünk, ha megmarad a zsidóságunk, és azoknak nem ellett volna, és kellene ma is félni a magyarság antiszemitizmusától.

A Rákosi rendszer máig úgy marad meg a közvélemény tudatában, hogy annak tagadhatatlan túlzásai jelentős részben annak köszönhető, hogy a zsidóság megmaradó hatoda jobban félt a magyar antiszemitizmustól, mint a sztálinista terrortól. A kor tanújaként állítom, hogy a megmaradt magyar zsidóságnak sem tetszett a sztálinista terror, de attól kevésbé féltek, mint a lakosság zsidóellenességétől. Az 56-os forradalomban is egyértelműen jelentkezett az antiszemitizmus. Holnapután lesz a választás, és a szélsőjobbot a második pártnak várom. Nem attól félek, hogy a mai Európában sikere lehetne egy szélsőjobb pártnak, de megértem a magyar zsidóság túlzott óvatosságát is.

A háború alatt a Nyilas Párt kormányra kerülése sem csak a Hitler támogatásán múlt, hanem a magyar szavazók antiszemitizmusán is. A jobbik várható szereplése is azt bizonyítja, hogy nem alaptalan a magyar zsidóság óvatossága.

Malajziában magam is tapasztalhattam a kínai etnikum elleni gyűlöletet. Ott ma is kínai ellenes törvények vannak. Ez volt az oka annak is, hogy Szingapúr elszakadt az országtól. Szerencséjére, mert az országon belül maradva nem juthatott volna olyan magasra, mint az önálló, kínai többségű Szingapúrban, ahol magasabb az egy lakosra jutó jövedelem, mint az Egyesült Államokban. Ez ugyan annak is köszönhető, hogy a világ legjobb kikötői adottságú városállam.

Azt mégis érdemes volna tudatosítani, hogy már Mao azért küldte kiszemelt utódját, Tenget féléves tanulmányútra Szingapúrba, hogy tárja fel a kikötőváros páratlan sikerének a kulcsát. Az már csak véletlen, hogy Teng és a szingapúri elnök, Lee és családjának egy párti, gazdasági tekintetben nagyon liberális politikát folytató, az etnikumokat rugalmasan kezelő diktatúrája. Érdekes véletlen, hogy mind Teng, mind Lee ugyanahhoz a kínai etnikumból származott.

Dél-Korea csodája is azt bizonyította, hogy a kínai kultúra mire képes. A Koreai Háborúban az ENSZ, gyakorlatilag az Egyesült Államok megvédte Dél-Koreát. Ez óta ez az ország a legsikeresebben fejlődő lett a világon.

A háború után közel tíz éven keresztül katonai diktatúra volt, amelyik példát mutatott arra, hogy nemcsak a demokrácia lehet hatékony. A diktatúra törvényesen megkövetelte, hogy minden munkaképes lakos évente 2.600 órát dolgozzon. Ez évente közel ezer órával több munkát jelentett. Ki sem lehetett mutatni, hogy hány százalékos foglalkoztatásnak felelt meg.

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a magas foglalkoztatás milyen siker alapja lehet. Dél-Koreában jelenleg is 2.300 az évente ledolgozott órák száma. Ez a mutató az EU országokban 1.600 óra, a négy angolszász országban 1.800 óra. Ehhez számoljuk hozzá, hogy Dél-Koreában a nyugdíjba menők átlagos kora 71.9 év. vagyis jó tíz évvel tovább dolgoznak, mint az EU tagországokban.

A Dél-Koreai csodát jól jellemzi a tény, hogy 1990-ben, Németország egyesülése idején a bolsevik NDK lakosinak harmada akkora volt az egy laksora jutó jövedelme, mind a demokratikus NSZK-ban. Ezzel szemben ma dél-Koreában 16-szor magasabb az egy lakosra jövedelem, mint a bolsevik Észak-Koreában.

Izrael és Szingapúr szembeállítása is érdekes. Izrael térsége nagyon mostoha adottságú, és a több százmilliós zsidógyűlölő arab világba ékelődött. Ezért kényszerült a kozmopolita zsidó nép elképesztő katonai erényekre. Ezt az sem kisebbíti, hogy számíthatott az Egyesült Államok védelmére, és az amerikai zsidóság anyagi támogatására. Ennek ellenére Izrael csodálatosan teljesített. Azt el sem lehet képzelni, hogy mit érhetett volna el Izrael, ha a Panama Csatorna térségében épülhetett volna.

Az Európai Uniónak pedig azt kellene látnia, hogy száz éve 8 millió olyan zsidó élt Európában, aki százszor többet ért, mint a beözönlő arabok és afrikaiak. Az a tény, hogy Európa ma fele olyan sebességgel fejlődik, mint az Egyesült Államok, és negyed úgy, mint a Távol-Kelet. Tehát egyre jobban lemarad az a Nyugat-Európa, amelyik az első évezred utolsó századai óta fokozatosan az élre tört.