Hány államra van szükség?

Kopátsy Sándor                EH                   2018 04 21

Hány államra van szükség?

Harari könyvhöz

Harari tévedése, hogy a minél nagyobb államok jövőjét látja. Ha nem is ilyen egyértelműen, egy a Soroshoz hasonló kozmopolita. Egyiküket sem értem. Izrael állama is csodabogár, minden logikával ellenkező állam. A lehető legkedvezőtlenebb gazdasági és politikai helyzetű szülőföldjét romantikus alapon választotta.

A második világháború előtt egyértelművé vált, hogy a világ két legsikeresebb etnikuma, a Nyugat államaiban és a Távol-Keleten szétszórtan élő zsidó diaszpóra volt. Ezek a térségükben a vasút századában, a tudományos és technikai forradalom küszöbén példátlanul meggazdagodtak és iskolázottak szellemi elitté váltak.

A Nyugaton élő zsidóság sikerét szinte csak a művészetekben és a tudományokban illusztrálták, pedig az anyagi meggazdagodásuk legalább annyira páratlan volt. Ezért aztán az Európában és Észak-Amerikában élő zsidóság, azt érezhette, hogy ők valóan az isten választott népe. Nem kételkedtek abban, hogy bárhova kerülnek, éppen úgy sikeresek lesznek, mint ahogyan Európában és Amerikában azok lettek. Azt máig nem vették tudomásul, hogy hol, és kikkel szemben voltak azok. Megelégedettek lettek azzal, hogy a megmaradtak történelmi őshazájukba mehettek. Ott valóban csodára voltak képesek, a fejlődésre képtelen, de vallási türelmetlen mohamedánok arabok százmilliós tengerében, a féktelen gyűlöletükkel szemben is sikeres államot alakítottak, fényesen bebizonyították, hogy katonáknak is páratlanok.

Ez azonban nemcsak az ő képességükön múlt, hanem az Egyesült Államok védelmének, és az ott élő zsidóság páratlan szolidaritásának is köszönhették.

Jelenleg a zsidóság kilencven százaléka Izraelben és az Egyesült Államokban él. Azt még senki sem merte leírni, hogy mit vesztett Európa azzal, hogy a zsidósága húszadára csökkent. Az pedig elhallgatott titok, hogy a Közel-Keletről hazájukba menekült zsidóság fejlettségi szinte meg sem közelíti a Nyugatról hazatelepülteket. Az isten választott népe rájuk nem vonatkozik.

A kínai diaspóra.

Max Webernek még fogalma sem volt arról, hogy a távol-keleti népek még a Nyugat puritánjainál is puritánabbak. Ezt először a távol-keleti szigetország, Japán mutatta meg, amikor tönkreverte a cári Oroszországnak a Csendes Óceánra küldött flottáját. Aztán az első világháborúban már az európai gyarmattartókkal szemben szerepelt. A két háború között olyan hadsereget, azon belül olyan hadiflottát épített, ami nemcsak az európai gyarmattartók, de az Egyesült Államok csendes óceáni flottája felett is a katonai fölényt biztosított a számára. Elfoglalta Koreát, Tajvant és a nyersanyagokban gazdag Mandzsúriát, bégül Kína jelentős részét is. Tehát nemcsak az európai gyarmattartókkal, Kínával és a Szovjetunióval, de még az Egyesült Államokkal is szembe került.

Ahogyan Európában a náci Németország legyőzhetetlennek látszott, az imperialista Japán hadüzenet nélkül akarta elpusztítani az Egyesült Államok flottáját is. Japán katonai vezetése irreálisan túlmérte gazdasága hadviselési kapacitását. Japán már az Egyesült Államok megtámadása előtt is erejét messze meghaladóan fegyverkezett. A legnagyobb hátrányát az jelentette, hogy eleve maximumon pergette a gazdaságát, ugyanakkor a nők foglalkoztatásáról hallani sem akart. Vele szemben az Egyesült Államok nemcsak néhányszor gazdagabb volt nyersanyagokban, de munkaerő tartalékokban is.

Az Egyesült Államok minden a fronton harcoló katonája mögött tíz fő kiszolgálót, ebből hét nőt foglalkoztatott. Ezzel szemben a japán katonákról három fő gondoskodott, amiből egy külföldi munkaszolgálatos volt.

Ennél is nagyobb különbség volt az észak-amerikai és a japán hadsereg üzemanyag ellátásában.

Ugyanakkor mind a japán, mind a német hadsereg katonái kiválók voltak.

Azt elképzelni is nehéz, hogy mind a két oldalon milyen áldozatokkal járt volna Japánnak a klasszikus fegyverekkel történő megszállása. Ha valaki ezt is figyelembe venné, be kellene látni, hogy az atombombák nélküli megszállás tízszer nagyobb emberveszteséggel járt volna a japán, és ezerszer nagyobbal az amerikai oldalon. Be kellene látni, hogy az atombomba volt a hadtörténelemben a legtöbb életet megmentő fegyver. Azt csak felbecsülni lehet, hogy a hidegháború csak azért nem lett meleg háború, mert mindkét fél rendelkezett több ezer atomfegyverrel. Ezen belül pedig az Egyesült Államok a hidegháborúban az anyagi erőforrásaival a bolsevik tábor eleve versenyképtelen volt. Ha nincs fegyverkezési verseny, az eltérő kultúrájú népek közös birodalma, a Szovjetunió ma is állna.

Harari ugyan a nagy birodalmak történelemformáló szerepére épít, nem veszi tudomásul, hogy a Szovjetunió szétesése után csak India maradt heterogén birodalom. A napjai azonban meg vannak számlálva, mert a széthullása akkor is megállíthatatlan, ha megpróbálná a túlnépesedését leállítani. Erre azonban éppen azért képtelen, mert nem egyetlen etnikum állama, mint Kína. A század végére egyetlen nemzeti állam, Kína lesz csak szuperhatalom. Az Egyesült Államok is kétségkívül az marad, de nemzeti államnak nem nevezhető. Annak, hogy az Egyesült Államok miért fog egyben maradni egyetlen magyarázata van, az alkotmánya, ami keményen angolszász, és a tagállamai belpolitikai értelemben önállóak. Az önállóságuk csak abban korlátozott, hogy kifelé közös államok. A tagállamok lakosságának mozgása nem korlátozható.

Az csak az egyéni véleményem, hogy az ország legnagyobb hátránya, hogy a lakosságának harmada latin-amerikai és afrikai. Ezek az országuk angolszász törvényeit viszonylag nehezen viselik, de ennek ellenére sehol sem élhetnének olyan jól, mint az Egyesült Államokban. A latin-amerikai népek sehol nem élnek olyan jól, mint az angolszász országukban. Ebből fakad az a tény, hogy a bevándorlásuk ellen csak átmászhatatlan kerítéssel lehet védekezni. Ugyanakkor az a veszély nem fenyeget, hogy az Egyesült Államokban élő latin-amerikaiak onnan el akarnának olyan országokba vándorolni, ahol a társadalom felépítménye rájuk van szabva.

Az Egyesült Államokban élő feketék tízszer jobban élnek, mint bármelyik afrikai államban élnének. Még nem írta le senki, hogy az Egyesült Államokba hurcolt afrikai rabszolgák utódai nyertek végül a legtöbbet azzal, hogy láncra verve eladták az amerikai ültetvényekre. De a magyar történészek és politikusok sem vallják be, hogy az Amerikába vándorolt nincstelen parasztok, akik az akkori országuk legszegényebb tizedébe tartoztak, a ma az amerikai jövedelműkkel a magyar a legfelső tizedbe tartoznának. Ez, ha nem is ilyen mértékben a Latin Amerikába hurcolt rabszolgák esetben is igaz.

Az is vitathatatlan, hogy az Egyesült Államok nem lehetett volna szuperhatalom, hogy nem közös államok országai, hanem több tucat szuverén ország maradnak. Az Egyesült Államok a vasutak, majd száz évvel később az autópályák kiépítésének köszönheti gazdasági egységét. Ezek biztosították, hogy a kontinensnyi ország lakossága kontinensnyi térségben szabadon mozoghatott, generációról generációra vándorolhatott egyre nyugatabbra.

Az Egyesült Államok azért lehetett a 20. század elejére szuperhatalom, mert hatalmas területen, hatalmas erőforrásokkal rendelkezett. Ebben az értelemben Hararinak igaza van, az államok nagyobb mérete előnyös.

A kisebb államok előnyei.

Nemcsak Harari, de a történelemtudomány is túlértékeli az államok területének és lakosságának nagyságát. A kis állam előnyét azonban meg sem említik. Pedig szinte mindig a kis államok, a városállamok, a kikötők, a gazdasági cetrumok voltak a gazdagabbak.

A görög és a római társadalom lényegében urbánus volt. Azt az európai történészek európai történelemnek tekintik. Meggyőződésem szerint ezek még közel-keleti társadalmak voltak ugyanúgy, mint az egyiptomi, az anatóliai. Rajtuk kívül Európa nagy többsége még pogány marhapásztorok ázsiai félszigete volt.

Európa csak a sörét közékor bégén lett kultúra, amikor már a természetes csapadékkal termelte meg a kenyérgabonáját. Az ugyan érthető, hogy Harari a nyugat-európai gabonaterelés megjelenésének jelentősét meg sem említi. Figyelmen kívül hagyja, hogy a természetes csapadékra épült gabonaterelést, az istállós állattartás és a kiscsaládos jobbágyság megjelenése óriási technikai és társadalmi forradalom volt.

Harari ugyan a nagycsalád szerepével jelentőségének megfelelően foglalkozik, de említést sem tesz arról, hogy a kiscsalád megjelenése, majd az ipari forradalom óta tartó terjedése milyen minőségi változást jelent.

Számomra a kiscsalád megjelenése volt a legnagyobb forradalom. Ennek köszönhette Nyugat-Európa, hogy a társadalmi fejlődés élcsapata lehetett. Harari még említést sem tesz arról, hogy a kiscsalád először Nyugat-Európában a feudális társadalomban jelenik meg. Ez azonnal azzal jár, hogy a kor lakosságának nagy többsége kiscsaládban élt.

Ez első európai birodalom a Frank Birodalom volt.

Európa nyugati fele a sötét középkor után lépett a homo sapiens történelmének a színpadára. Ezt megelőzően csak az öntözéses gabonatermelésre lehetett magas-kultúrát építeni. A görögök is azzal próbálkoztak, hogy a Földközi Tenger északi vízgyűjtő területén hasznosítják a viszonylag kis folyók völgyeit. E térségnek egyetlen viszonylag jelentős folyója a Pó volt. Az azonban csak az Adrián keresztül volt a Közel Kelettel összeköthető. Ez a tenger az iránytű előtt ködös éghajlata miatt veszélyes hajóutat jelentett. Ezért a görög városállam a nyílt tenger közeli kis folyók völgyeit gyarmatosították, mint önözéses, de méretüknél fogva kis területeket. A görög városok kenyeréről a sokkal közelebbi, derűsebb éghajlatú és apró szigetekkel teli tengeri úton, főleg Egyiptomból hozták a gabonát. De nemcsak a gabonát, a keresztény vallást is onnan hozták. Eurázsia nyugati félszigetének nagy része a Közel-Kelettől elzárt, fagyos telű térség volt, ahol a fagyos telekben nem lehetett ősszel vetni a búzát és az árpát. Ezért Európa területének kilenctizede nem épülhetett be a közel-keleti magas-kultúrába.

Annak ellenére, hogy a kereszténységet a kelet-római császár vezette be, a sötét középkorban a kereszténység még sokkal inkább közel-keleti, mint európai vallás volt.  Mohamed megjelenése után nagyon gyorsan a közel-keleti keresztények nagy többsége áttért a keményebben egy istent hívő mohamedán vallására. A sötét középkor végén az Európában élő emberek többsége pogány volt, a Közel-Keleten élő keresztények többsége pedig mohamedán lett.

Mohamed térítése előtt a római katolikus keresztények többsége közel keleti volt. Az öt pátriárka közül csak a római volt európai. Az öt pátriárka: a római, a konstantinápolyi, az alexandriai, a jeruzsálemi és az antiockiai közül, csak a római a mai volt értelemben európai.

Sajnos, a római katolikus egyház elhallgatja, hogy a mohamedán térítés a kor keresztényeinek mekkora hányadát hódította el. Nem volna alaptalan feltételezés, hogyha nem történik meg a sötét középkort lezáró agrártechnikai forradalom, és nem válik gabonatermelő kultúrává Európának az Alpoktól északra lévő része, a katolikus vallás nem lesz világvallás. A kereszténység csak akkor vált európai vallássá, amikor térségének nagy része gabonatermelő lett. Előtte a kontinensen főleg pogány marhapásztorok éltek.

A római pápa zseniálisan felismerte, hogy a kereszténnyé, földművelővé, azaz kenyeret termelővé váló Európa császára a Frank Birodalom királya legyen.

Számomra azonban a nagy kérdőjel az maradt, hogyan lett ezzel párhuzamosan Nyugat-Európa kiscsaládos feudális állam. Ennek a korszakalkotó találmánynak a létrejöttét Harari sem ismeri fel. Csak az köztudott, hogy a római katolikus kereszténység lelkes támogatása nélkül a kiscsaládos jobbágyrendszer nem jöhetett volna létre. Az sem vitatható, hogy a 9. század fordulójának kimagasló egyénisége a frank császár I. Károly volt, aki világosságot hozott a sötét középkorba. A gazdaság számára egységes pénzt vezetett be. Az egységes írásmód is az ő érdeme. Az Alpoktól északra ő volt a kereszténység tényleges terjesztője. A római pápák elismerték az elsőségét.

Ennek ellenére nyoma sem található annak, hogy bárki felvetette volna a nagycsaládról a kiscsaládra való áttérés indokoltságát.

Hararinál annak sem találtam a nyomát, hogy a szántóföldi gabonaterelésre való áttérés óriási élelmezési forradalom volt, aminek köszönhetően nőtt a várható életkor, és ennek hatására felgyorsult a túlnépesedés, és jobban szóródott a nagycsaládok létszáma, azon belül a munkaképes férfilakosság tagjainak a száma.

Az ebből fakadó problémát a történészek sem magyarázzák.

A magyarok jó időben vonultak be a Kárpát Medencébe, éppen akkor, amikor az itt élő marhapásztor népek gabonatermelésre tértek. Nem véletlen, hogy a kereszténység szimbóluma a kenyér. A pásztor pogány volt, a gabonatermelő földműves aztán keresztény. Európa egésze csak akkor lett keresztény, amikor a lakossága földművelő lett.

Az európai történészek máig nem tárták fel az útját annak, ahogyan az öntözéses, fagyot el nem viselő búzát és árpát kiszelektálták a fagyot elviselő, a természetes csapadékkal megelégedő gabonává. Az időszámításunk előtti utolsó évezredben a görögök hozták be a Földközi Tenger északi vízgyűjtőének északi mocsaras völgyeibe. A görög városállamok mocsara gyarmati kisegítő forrást jelentettek az egyiptomi és a közel-keleti gabonái importjával szemben. Ezek a görög gyarmatok gyorsan meggazdagodtak. Viszonylag gyorsan megjelentek a maláriát terjesztő szúnyogok, és kiirtották a lakosságot.

Nem tanítjuk, hogy a malária ellen egyetlen védekezése volt a lakosságnak, a mocsaras völgyekből a dombokra menekültek. Ezt a spontán folyamatot jól jellemezte az, hogy a Rómát alapító pásztorok a dombokra menekültek. A görögök által alapított gabonaterelő mintegy 2.500 évre szúnyogokban gazdag mocsarakká váltak. A mocsarak lecsapolása csak a két háború között történhetett meg, és kerültek megközelíthetővé a sértetlenül ott hagyott görög városok.

Mikor 1965-ben először mehettem Olaszországba, azonnal feltűnt, hogy minden település a dombokon van, a talajvizektől távol. Azonnal megértettem, hogy az Appennini-félsziget, vagyis a Római Birodalom szíve, igen jelentős hátrányú térség volt. A földművelés a völgyekben volt a települések pedig a dombokon, ahol szinte kutak nem is lehettek, az esővizet kellett tárolni, forralni. Ugyanakkor a szántóföldeken termeltet a dombokra kellett felhordani. Egyetlen kivételt a Pó völgye jelentett, ami 2.500 éve Európa egyik legjobb mezőgazdasági adottsága volt. Ma is ez Olaszország leggazdagabb része.

A közelmúltban kínai és brit tudósok felméréseket végeztek arról, hogy az ipari forradalom előtt Európa térségei hol tartottak Kínához képest. Ebből kiderült, hogy a leggazdagabb európai térség a Pó völgye, Németalföld, és a francia síkság volt. Csak itt volt Európa kínai szinten. A történészek munkáinak egyik gyenge oldala, hogy nem tárja fel, hogy az ipari forradalom előtt hol, milyen magas volt a várható életkor. Ezért keresem mindenütt, hogy hol, milyen magasak voltak, meddig éltek az emberek. A testmagasság és a várható életkor az életminőség legjobb mércéje. Erre vonatkozó adatok csak az óta vannak, amióta sorozáskor mérték a testmagasságot.

Visszatérve az európai gabonatermelésre.  

A sötét középkor végét az jelentette, hogy jó ezer éves szelektálódás után a Pó völgyében és Dél-Franciaországban kiszelektálódott a fagytűrő búza és árpa. Erre volt kiéhezve Európa lakossága. Sajnos, a történészek máig nem veszik tudomásul, hogy a természetes csapadékon, a téli fagyot elviselő búza és árpa termelése volt Európa felemelkedésének alapja. Pedig az ipari forradalom előtti világtörténelemben csak ott alakulhatott ki magas-kultúra, ahol a lakosság fő tápláléka a kenyér lett. Kenyeret azonban az időszámításunk utáni első évezred utolsó századai előtt csak gravitációsan önözhető síkságokon lehetett. Márpedig az öntözéses gabonatermelés nagyon korlátozott területen volt lehetséges. Harari sem hangsúlyozza, hogy csak a klímaváltozás végén, a tengerszínt emelkedésének köszönhetően alakultak ki a gravitációsan öntözhető gabonatermeléshez. Ezeket a létrejövő adottságokat bámulatosan gyorsan kihasználták a Kelet-Ázsiai, a Dél-Ázsiai és a Közel Keleten kialakult öntéses gabonatermelő, magas-kultúrák. Ezek alig egy évezred alatt kialakultak, utána azonban mintegy öt évezreden keresztül szinte változatlan területen stabilizálták magukat. Ezen a viszonylag kis terülten élt az emberiség nagy többsége.

Előrelépés csak az első évezred utolsó századaiban, Nyugat-Európában történt.

A következő lépést is Európa tette meg azzal, hogy az amerikai kultúrnövényeket, a kukoricát, a burgonyát, a napraforgót, a repcét, a szóját, a babot és a paradicsomot beépítette az alapvető táplálékok közé.