2013. november 25., hétfő

A gyengélkedő Feltörekvők

Kopátsy Sándor                  PG                  2013-11-15

A gyengélkedő Feltörekvők

Jó húsz éve találták ki a bankárok a Feltörekvő Országok fogalmát. Jó ideig csak négy országot, Brazíliát, Indiát, Oroszországot és Kínát tekintették ilyeneknek, és angol nevük kezdőbetűi alapján BRICs néven futottak.
Már néhányszor kifejtettem, hogy a négy mindegyike ugyan törekvő, de a feltörekvés sikere csak Kínától várható. A másik három számára teljesíthetetlen a felzárkózás.
Az élvonalhoz közelítésére csak olyan ország számíthat, amelyikben a lakosságot a puritanizmus jellemzi, és nem nő a lakossága. Ennek a kettős elvárásnak csak Kína felel meg. Mind a négy nagyon messze van attól, hogy a lakossága viselkedését a puritán magatartás jellemezné, és csak Oroszország, ahol nem nő elviselhetetlen sebességgel a lakosság száma.
Az utóbbi években a Feltörekvők közé sorolták Indonéziát, Törökországot és Dél-Afrikát is. Most a The Economist csak arról ír, hogy a csoport gyengéiről, Indiáról, Brazíliáról és az említett három eredeti tagról, kiderül, hogy valóban gyengék. Gyengék, mert a két alapfeltétel egyikének sem felelnek meg. Nem alkalmas a lakosságuk viselkedési kultúrája, és elviselhetetlen gyorsan nő a lakosságuk.
India köztük egyedül, a lakosság száma alapján óriás, de eleve túlnépesedett, lényegesen jobban élhetne, ha csak fele ennyi lakosa volna, és az sem növekedne. Akkor sem maradhatna egyetlen ország, hiszen mind földrajzi, mind etnikai, mind nyelvben, mind kultúrában több tucatnyi országgá fog szétesni. Elég arra gondolni, hogy minden tekintetben széttagoltabb, mint Európa a maga negyven országával.
Oroszország, ahogyan egyetlen pravoszláv keresztény társadalom alkalmatlan a felzárkózásra. A társainál azért áll valamivel jobban, mert óriási importbevételhez jut a hatalmas olaj és földgáz exportjából. Ez azonban nem lesz tartós, hiszen az Egyesült Államok lényegesen olcsóbban ellátja Nyugat-Európát pala-gázzal, és Afrikából is olcsóbb nyersolajhoz lehet majd jutni. Az EU nem lesz tartósan olyan ostoba, hogy ilyen drágán vásárolja meg az energiaellátását. Oroszországnak ugyan van potenciálisan elegendő nyersolaja, földgáza, sőt palagáz vagyona is, de azok olcsó kitermelése nem lesz megoldható.
Ami pedig a három új tagot jelenti.
Indonézia túlnépesedett és a lakossága alkalmatlan a versenyképességre. A munkaereje ugyan nagyon olcsó, de nem versenyképes a konfuciánus országok fegyelmezett, tanult munkaerejével. Olcsó, de nem jó minőségű munkaerővel tele lesz a világ, de a keresletük csökkeni fog. Minél fejlettebb lesz a technika, a gyenge minőségű munkaerőt felváltják a robotok.
Törökország ugyan a többi arab országnál jobb, de nem elég jó, és képtelen lesz munkával ellátni a gyorsan szaporodó gazdaságát.
A Dél-afrikai Köztársaság jövője reménytelen. A bányajáradékát le fogja húzni a számos dél-afrikai versenytársa, és a belátható jövőben nem lesz olyan nyersanyagiránti keresletrobbanás, amilyent Kína az elmúlt évtizedekben okozott. Mindehhez járul az őslakosságának fergeteges szaporodása, és a munkaerőpiacra való alkalmatlansága.
Összegzés.

Nincs a láthatáron olyan ország, amelyik fejődésre képes. Egyelőre, Kínának nincs a láthatáron sem méretében, sem minőségében követője. Nem várható jelentős felzárkózó. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése