1867-2203 A kiegyezéstől a jelenkorig I. A kiegyezéstől Trianonig

Kopátsy Sándor                 EH                   2013-11-19

A kiegyezéstől a jelenkorig

I.

A kiegyezéstől Trianonig

Annak ellenére, hogy a jelenlegi és a várható közép-jobb kormány nem lesz a támogatója annak, hogy megszülethessen a két háború közti magyar történelem reális ábrázolása, ennek érlelődésének látom a jeleit. A reális kép annyira egyértelmű, hogy a politika támogatása nélkül is létrejöhet.

A 20. század magyar történelme csupa deformációra épül.

A 19. századnak a kiegyezés utáni része kitartott az első világháború elvesztéséig. Erről azért nem születhetett tárgyilagos kép, mert egyrészt a nemzeti önállóságnak aránytalanul nagy szerepet adunk, másrészt a sikerben a magyar zsidóság szerepét nem vagyunk hajlandók tudomásul venni.

A félrevezetés a kiegyezés értelmezésével kezdődik. Ennek ugyan kétségtelen előny volt a magyar királyság korábbinál nagyobb önállósága, de sokkal nagyobb volt a hátránya.

A Habsburg császár már a szabadságharc bukásakor azon a politikai fonalon állt, hogy a császári hatalom szempontjából előnyös, ha a magyar királyság a birodalom konzervatív bástyája marad.

A magyar történészek elhallgatják a változás tényét, ami tavasztól őszig történt. Tavasszal, Olmützben a Császári Tanács még a modernizálás híve volt, a. Habsburg Monarchiát át akarta alakítani a viszonylag egyenrangú örökös tartományok közös államává, októberben pedig már csak a széteséssel fenegetett Birodalom stabilizálása volt a szempont.

Áprilisban még olyan alkotmányt írt alá a császár, amiben felosztotta a Magyar Királyságot. Ebben leválasztotta nemcsak Erdélyt és Horvátországot, de létrehozta a Temesvári Szerb Vajdaságot is. Vagyis maga a császár írta alá az ország felosztását. Októberben pedig már szó sem volt a történelmi Magyar Királyság felosztásáról, sőt Erély is az ország része maradt.

Annak ellenére, hogy a császár startijának fordulat nélkül nehéz megérteni már a kiegyezés előtti, de főleg azutáni helyzetet, erről mélyen hallgat a magyar történelem.

Ebben közrejátszik az is, hogy Trianont nem lehetne ennek ismeretében váratlan eseményként tálalni.

Véleményem szerint, a következő százötven év magyar történelme megértésében fontos szerepet játszott, hogy a Habsburgok, 1849 ősze után a feudális arisztokrácia támogatására építettek. Megijedtek a gyors polgárosodástól. Fogalmuk sem volt arról, hogy semmi sem gyorsíthatja jobban a Monarchia szétesését, mint a polgárosodás, és az etnikai jogok érvényesülésének elnyomása.

A vasút százada.

Annak ellenére, hogy a Kárpát Medence történetének a legfontosabb eseménye a vasúthálózat kiépülése volt, amit a közúti szállátás fokozott még jelentősebbé, szinte nyomát sem találjuk annak, hogy a 19. százazd végére a Kárpát Medence tizednyi távolságra került Nyugat-Európához.

A magyar történelem tanítását azzal kellene kezdeni, hogy a Kárpát Medence elérhetetlen messzeségben volt a világ társadalmi, gazdasági és kulturális éllovasához, Nyugat-Európához. Ezt jól illusztrálja a tény, hogy Csehország azért lehetett a leginkább nyugat-európai állam, mert vízi úton volt összeköttetése a Német-Római Birodalomhoz.

A másik még meggyőzőbb példa. A lengyel, a román és az ukrán búza sokkal olcsóbban juthatott el Nyugatra, mint a magyar.

A nyugatra vezető vízi út hiányából következett az is, hogy a Magyar Királyság számára miért volt olyan fontos a Balkén felé történő terjeszkedés.

A vasút előtt a nyugati piacok gyakorlatilag elérhetetlenek voltak, oda csak a lábon elhajtható állat és lovas kocsin utazó ember juthatott el, de az is csak nagyon drágán és keservesen hosszú idő alatt. Vagyis Nyugat-Európa gyakorlatilag elérhetetlen volt.

A vasút azonban tizedénél is rövidebbé tette az utazás idejét és költségét mind az ember, mind holt áru számára, nemcsak nyugatra, hanem az országon belül is.

Elképesztő hibának tartom, hogy a történészek mennyire figyelmen kívül hagyják mind az emberek, mind az áruk szállítása forradalmának társadalmi következményeit. Ez talán egyetlen másik ország, nép számára nem volt fontosabb, mint a Kárpát Medencét uraló magyaroknak. Ebből következett az, hogy végre megindulhatott a magyar társadalom polgárosodása.

Már számos alkalommal kifejtettem a hálám azoknak a magyar történészeknek, akik végre megmutatták, hogy a magyar történelem sajátos karaktere döntően abból fakadt, hogy alig volt polgársága, és a kevés között nagyon kevés volt a magyar etnikumú. A magyar társadalom polgárhiánya az ipari forradalom után vált még tragikusabbá.

A vasúthálózat kiépítése óriási lendületet adott a szárazföldi bel- és külkereskedelemnek, de nem volt olyan polgárságunk, amelyik élhetett volna ezzel a frissen megnyílt lehetőséggel.

A szállítás nehézsége következtében a mezőgazdaságból a belkereskedelembe csak olyan termékek kerültek, amelyek a városi piachoz nem voltak 10-15 kilométernél messzebb, fejükön az asszonyok piacra vihették. A mezőgazdasági lakosság számára legfontosabb pénzforrást a gabona és az élő számosállat jelentette. Ezek értékesítése számára elég volt az évi néhány vásár. A potenciálisan áruvá válható termékek, a tej, a baromfi, a zöldség, gyümölcs, és az olyan melléktermékek, mint a tojás, a toll, a bőrök nagy többsége nem is vált a vasút előtt, áruvá. A vasút azonban azonnal potenciális lehetőséget jelentett szinte minden termék áruvá válására.

Megszületett a lehetőség, de nem volt olyan réteg, amelyik ezzel élni tudott volna. A vasút előtt ugyan voltak vándorkereskedők, akik gyalog, szamáron, vagy egy lovas kordélyon vitték el a falusi lakosságnak a kevés iparcikket, a gyufát, a tőt, cérnát, gombot cserébe olyan, és annyi áruért, amit el tudtak szállítani.

A vasúton azonban egyrészt a lakosság árujával többször nagyobb távolságra képes volt a piacra vinni az árut, a kereskedők pedig a felvásárolt árut szállíthatták a városi raktáraikban. Mivel nem ismerek a falú-város kereskedelmére vonatkozó adatokat, csak becsülni tudom, hogy a parasztság árutermelése megsokszorozódott.

Arról még kevesebb szó esik, hogy különleges szerencsénk volt, hogy a térség zsidósága gyorsan felismerte, hogy a legkedvezőbb anyagi lehetőségek éppen a Kárpát Medencében vannak.

Annak sincs nyoma a magyar történészek munkáiban, hogy a lakosság számához viszonyítva melyik országban mennyi polgárosodó zsidó élt. Ugyanis a lengyel és kelet-európai zsidóságnak nagy többsége akkor még nem lépett, léphetett a gyors polgárosodás útjára. Azt a tényt, hogy Magyarországon a zsidóság viharos ütemben polgárosodott, azért tartom fontosnak, mert csak az ad magyarázatot arra, hogy a magyar, mindenek előtt a budapesti zsidóság itt érezte a legjobban magát. Budapest, nemcsak a legnagyobb zsidólakosságú, de talán a legsikeresebb zsidóságú város volt a világon.

Budapest sikere elsősorban a nagyon dinamikus zsidó lakosságával magyarázható. Vitathatatlan, hogy az első világháború előtt Budapest volt a legközelebb a fejlett, modern Nyugathoz, sőt annak szerves részét alkotta.

Akkor a budapesti irodalom, zene, festészet, tudomány a világ élvonalába tartozott. Mi azóta is csak azon sírunk, hogy mekkora területet veszített el a háború után Magyarország. Az azonban fel sem merül, hogy a háború előtti Budapesthez képest, mint vesztett a színvonalából a fővárosunk.

Azt a tényt, hogy az első világháború előtt volt az országunk legközelebb az államalapításkor kitűzött célhoz, a nyugat-európaisághoz. Azt azonban, hogy európai polgári társadalom felé gyorsan közeledtünk, nem a magyar társadalom elitjének, az arisztokráciának, és az úri középosztálynak, köszönhettük, hanem elsősorban a magyar asszimilálódni akaró zsidóságnak.

Amíg ezt nem fogadjuk el, nem érthetjük meg mindazt, ami az óta történt.

Az ugyan tény, hogy a magyar társadalom legértékesebbjei közt nem zsidók is voltak, de azok sem lehettek volna örök nemzeti büszkeségeink, ha nem fedezi fel, ha nem támogatja őket a zsidó polgárság.

Ady Endre számomra a századforduló legnagyobb magyarja. Belőle sem lehetett volna ekkora óriás, ha nem fedezi fel a zsidó polgárság. Zsidóknak íródott újságnál dolgozott, majd főleg szidó által olvasott újság vette meg, és közölte írásait. A magyar úri középosztály szinte semmit sem értett meg belőle.

Bartók Béla sem érhetett volna a csúcsra, ha koncertjei hallgatóinak, kottáinak vásárlóinak nagy többsége nem zsidó.

A magyar operaház színvonala is ekkor volt a csúcson. , vezetői,

A magyar festészet legnagyobbjai számára a megértő közönséget és a vásárlókat a magyar zsidóság adta.

A tudományok legnagyobb magyar alakjainak a többsége zsidó volt.

A magyar zsidóság hatalmának alapja azonban a magyar ipar volt. A bankok, a tőzsde, a bányászat, az ipar szinte minden ágazatában ők voltak többségben.