2013. november 13., szerda

Minél kevesebben ismerik, annál jobban utálják

Kopátsy Sándor                 PO                   2012-11-17

Minél kevesebben ismerik, annál jobban utálják

Az ELTE kérésére a TÁRKI ezer embert kérdezett meg a magyar-orosz viszonnyal kapcsolatban. Maguk az adatok nem leptek meg, mert előzőleg is az volt a magyar történelem, és az irodalom oktatásáról a véleményem, ami a felmérésből is kiderül.
A felmérést egy hasonló előzte meg tíz évvel korábban.
Ebből kiderül, hogy a magyar lakosság félretájékoztatási állapota számottevően nem változott.
A magyarság számára legkárosabb befolyása a törököknek, és az oroszoknak volt.
A kártékonyak sorrendje utánuk: német, tatár, osztrák és az amerikai.
Történészként az a véleményem, hogy a tatároktól eltekintve minden nép hatásának egyenlege pozitív volt.
A terjedelem okán az oroszok hatásával nem kívánok foglalkozni, megelégszem a kijelentéssel: a második világháborút követő megszállás sokkal több eredményt hozott, mint amennyi kűrt okozott.
Az Oszmán Birodalom népszerűtlensége diákkorom óta irritált. Csak ott volt vallásszabadság, ahol ezt a szultán elvárta. Csak a Hódoltságban és Erdélyben volt vallásszabadság. Ennek ellenére még a reformáció hívei sem tudják, hogy a török uralom nélkül nem volnának jelen országunkban ezek az egyházak.
Arról a szakma sem vesz tudomást, hogy a Hódoltságban ugyan nem maradtak főpapok és földesurak, de a jobbágyok ennek csak örültek. A szultáné volt minden föld, a lakosság nem jobbágy, hanem adóalany volt, méghozzá nem egyénileg, hanem település tagjaként. A jobbágyfelszabadulás előtt csak ott alakult ki magyar polgárság, ahol minden föld, és minden települések ura a szultán volt, akinek az adózója nem az egyén, nem a család, hanem a település volt. Ezért lehetett nálunk először a magyar is polgár. Debrecen, Szabadka, Szeged, Kecskemét, csakhogy a nagyokat említsem magyar polgárok által vezetett városok voltak. A Királyi Magyarország területén 1847-ben még nem volt olyan város, ahol a magyarság a legnagyobb etnikum lett volna.
A német és osztrák népé mutatta számunkra az utat a nyugatosodás felé. Elég volna reálisan ismerni első királyunk és a német lovagok szoros szövetségét.
Az orosz történelem és irodalom ismerete is elszomorító, pedig a megkérdezett ezer főnek jelentős hányada még olyan iskolában tanul, amiben azt tanították, hogy minden jó először Oroszországban jelent meg.
A számunkra legkedvezőtlenebb hatású népek sorrendje a törökök és az oroszok után: németek, tatárok, osztrákok és az amerikaiak. Ebből csak a tatárok szerepelnek indokoltan a listán.

Nálam a legjobb hatású népek listáján a németek, az osztrákok és a csehek vannak az első három helyen. Tőlük tanulunk a legtöbb puritanizmus, szorgalmat, takarékosságot, azaz legtöbbet ahhoz, hogy a Nyugathoz tartozónak érezhessük magukat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése