A TÁRSADALOM IRÁNYÍTÁSÁNAK MINŐSÉGE

Kopátsy Sándor                EE                    2013-01-10

A TÁRSADALOM IRÁNYÍTÁSÁNAK MINŐSÉGE

Mániám, hogy Kínára figyelni kell. Az utóbbi hatezer évből csak az utóbbi félezerben keresztül nem tőle lehetett a legtöbbet tanulni. Ennek az okát csak most kezdem megérteni.

Negyven éve, amikor felmerült a Szovjetunióban is a gazdaság megreformálása, örömmel fogadtam, hogy a próbálkozást ránk bízták. Abban ugyan nem kételkedtem, hogy ez a Nyugaton nem jelenthet fölényt, legfeljebb lassabb lemaradást. Azt a kelet-ázsiai csodákat látva, meg éreztem, hogy a Távol-Keleten, Kínában a Nyugatot is legyőzheti. Ezt megmagyaráztam azzal, amit száz éve Max Weber még nem vehetett észre, hogy a távol-keleti kultúra, viselkedési mód még a nyugati protestáns etikánál is puritánabb.

Aztán megéltük a kelet-európai marxizmus, a bolsevik rendszer bukását, vele párhuzamosan a távol-keleti formájának szédítő sikerét. Kiderült, hogy a társadalmi siker nem a módszertől, hanem annak alkalmazóitól függ. A puritánok Nyugaton, a konfuciánusok Távol-Keleten az ideológiájuk rendszerétől függetlenül sikeresek, akik pedig nem ilyenek, bukásra vannak ítélve.

Negyven éve még inkább csak éreztem, mert bíztam benne, hogy az a rendszer győz, amiben az emberek szorgalmasabban tanulnak, és dolgoznak, vagyis puritánok. Pár éve Fukuyama könyvét olvastam, abból jöttem rá arra, hogy Kína fölényét jelentős részben a mandarin rendszernek köszönhette. Ez volt az egyetlen olyan társadalom, melyikben kezdettől a jelenkorig a gondosan szelektált vezetés volt a jellemző.

A történelemtudomány ugyan gondosan minősítette a jó uralkodók, vezetők szerepét, de nem foglalkozott azzal, hogyan szelektálódtak, kikből, hogyan lettek a vezetők. Pedig nagyrészt erről függött a sikerük. Hatezer éve, minden osztálytársadalomban egy szűk rétegre korlátozódott azok köre, amiből a végrehajtók kikerülhettek. A szűk kör Kínától, és néhány évszázadra az Oszmán Birodalomtól eltekintve, nagyon zárt maradt. Vagy vérségi, vagy vagyoni alapon öröklődött. A mandarinok által történő irányítás csak Kínában volt, és maradt jellemző.

A Nyugaton az ipari forradalom technikai eredménynek köszönhetően kialakult tőkés osztálytársadalmak voltak az elsők, amiben az uralkodó osztály, a tőkéseké, a teljesítmény alapján szelektálódott. Nemcsak képességet jelzett a tőkéssé válás, de az oda kerültek egymáshoz viszonyított helyzete, a rangsoruk is képességtől függően változott. Azt is figyelembe kellene venni, hogy a tőke működtetésének hatékonysága is egyre inkább a működtető képességétől függővé vált annak következtében, hogy milyen nagy volt a tőkehiány, és milyen gyors a technikai fejlődés. Kezdetben, amikor nagyon nagy volt a tőkehiány, és nagyon lassú a technikai fejlődés, a gyenge képesség mellett is jellemző maradhatott a jövedelmező működtetés. Ezért volt általános, hogy generációkon keresztül egy család vagyona és vállalti profilja öröklődhetett.

Ez olyan, amit ugyancsak nem tanít a történelem, a lassan fejlődő társadalomban az uralkodó és apparátusának képessége alig hatott a teljesítményre. Nem találtam példát arra Európa történelmében, hogy egy ország attól ért volna el jobb eredményeket, hogy jobbak voltak az uralkodói. Sokkal inkább azt láttam, hogy az uralkodók, és az apparátusok minősége attól függ, milyen a lakosság minősége. Minden országnak olyan a vezetése, amilyen a vezetettek képessége. Ebben ugyan lehetnek egyedi különbségek, de az átlagot az irányítottak minősége determinálja.

A tudományos és technikai forradalom hatására megsokszorozódott a társadalmak növekedési potenciája, és azok közt a szóródás. Csak az nem változott, hogy a végeredmény továbbra is az irányítottak minőségétől függ. Sőt sokkal inkább, mint valaha. Ezt bizonyítja a tény, hogy csak olyan országok vannak a társadalmi fejlődés elitjében, ahol a lakosság puritán. Ahol nem az, lehet bármilyen zseniális a vezetés, a lemarók közt maradnak.

Ennek ellenére a vezető, és az apparátusának a szelekciója marad az a tényező, amire hathatunk. Azonban erről is az derül ki, hogy jó szelekció is csak a puritán társadalmakban lehet. Ennek ugyanis feltétele, hogy legyen a tudásnak tekintélye. Elég volna megnézni, hogy melyik társadalomban a szülő mennyire tarják fontosnak a gyermekük iskoláztatását, mennyire segítik annak eredményességét. A távol-keleti családok ebben ugyanis még a nyugati puritánokat is messze megelőzik. Még nem találtam olyan felmérést, ami ne azt mutatná, hogy a távol-keleti szülők költik az idejük, a jövedelmük nagyobb hányadát a gyermekük iskoláztatására, az iskola megválasztására, a minél magasabb szintű képzettség elérésére.

Ez azonban az oktatás társadalmi támogatására is vonatkozik. A távol-keleti országokban kap az oktatás a legtöbbet a költségvetésből.

Márpedig, ahol az oktatásnak, a képzettségnek nagy a rangja, ott a szelekció is jól működik. A rendszerváltás előtt gyakran idéztem a Lenin és Sztálin közti minőséget. Lenin jelszava a tanulás, a villannyal ellátás, Sztáliné az ideológiai hűség és az atombomba volt. A Lenin vezette Népbiztosok Tanács tagjaiból állt a legokosabb kollektíva, Brezsnyevé pedig a leggyengébb. Ma pedig azt hiszem, hogy a kínai felső vezetés színvonala messze megelőzi bármelyik nyugati országét.

A fejlett Nyugat politikai elitje viszonylag leértékelődött. A tőkés polgárok jobban szelektálták, kik legyenek a kormány tagjai, mint a közvéleményt képviselő általános, és titkos választók.

A mandarin rendszerben a mandarinok maguk közül szelektáltak. A demokráciákban az átlag, amiben többséget jelentenek azok, akik képtelenek racionálisan dönteni, akik érzelmük alapján döntenek.

A vallások klérusainak vezetői ugyan a saját szelekciójuk alapján kerültek pozíciókba, de nem a társadalmi érdek volt a szelekció, hanem a dogmához való hűség, megbízhatóság, aminek nem sok köze volt a társadalmi érdekhez.

A tudományos társaságok vezetői már jobb szelekciót jelentenek, de az sem a társadalom, hanem a tudomány érdekében történik.

Minden osztálytársadalomban az anyagi elismerés a hatáskörrel arányos volt. A hatalommal arányos volt a jövedelem. Ez így volt a mandarin rendszerben is, de abban a hatalomból fakadó jövedelem nem válhatott örökölhető vagyonná. Akárcsak a vallási vezetők esetben.

A nyugati társadalmakban a legnagyobb vagyonúak, jövedelműek nem is vállalnak politikai pozíciót. Ezt meghagyják azoknak, akik politikai halalomra vágynak.