Vádirat hat év után

Kopátsy Sándor                  PH                2013-01-04

Vádirat hat év után

Paul Lendvai ezen a címen írta le a véleményét Debreczeni József közíró legújabb „A 2006-os ősz” könyvéről. Amit, természetesen, a Népszabadság azonnal leközölt.

Paul Lendvait a közel száz éve szétesett Monarchia nyugati térsége egyik legjobb publicistájának tartok. De ő, nekünk, magyaroknak még mindig sok volt és marat. Sok, ahogyan Gyurcsány is az volt. Ezen nem a politikusi minőségét, hanem csupán a stílusát értem.

Ezzel a véleményem is elmondtam.

Lendvai legalább időben felismerte, hogy az ő stílusa Bécsben sikeres lehet, de Budapesten nem. Aki Magyarországon olyan liberális akar lenni, mint Lendvai, vagy Gyurcsány, mennyen nyugatabbra. Nálunk bukásra vannak ítélve. Ezt Lendvai tudta, Gyurcsány nem. De Gyurcsány Bécsben sem lett volna olyan sikeres politikus, mint amilyen publicista Lendvai lett.

Lendvai téved, amikor Debreceni bátorságát értékeli. Debreczeni ugyanolyan bátor közíró, mint amilyen bátor politikus volt Gyurcsány 2006-ban, Öszödön. A tudomány és a művészet nagyjai esetében nem baj, ha olyan bátrak, mint e két férfiú volt, hogy belebuknak, mert az igazságukat el fogja fogadni az utókor. A bátorságával megbukott politikus azonban olyan, mint a cigány vak lova, hogy fejjel megy a falnak. Mind a jó politikust, mind a jó közírót, csak a győzelme minősíti, nem a bátorsága.

Azon nem csodálkozom, hogy Debreczeni könyvében fel sem merül, hogy Gyurcsány bukásának az volt az oka, hogy fejébe szállt a dicsőség, és nyegle módon úgy kezelte még a saját pártjának legfelső közösségét is, mint buta emberek gyülekezetét.

Abban ugyan nem kételkedek, hogy Lendvai is örülne Orbán bukásának, de azon botránkozom, hogy az SZDSZ megsemmisítő, valamint az MSZP katasztrofális vereségét, a Fidesz kétharmados győzelmét, a Jobbik harmadik párttá emelkedését valamiféle összeesküvéssel lehet magyarázni. Ez nem annyira bátorságot, mint butaságot jelent.

Lendvainak, mint okos pesti zsidó polgárnak illene tudni, hogy az otthagyott országában a szavazókat a közép-jobb, konzervatív, klerikális politikával a legkönnyebb megnyerni, mint a túlzott liberalizmussal. Ez a magyar politikai múltunkra és jelenünkre egyaránt jellemző.

Az első választáson az MDF azért győzött, mert a választók közép-jobb pártot láttak benne. Aztán, ahogyan kiderült, hogy az a párt már nem a Lakiteleken alapított népi, közép-jobb párt, hanem az úri középosztály pártja lett, el is fordultak tőle. Annál még a kis embereket támogató MSZP-t is jobbnak ítélték.

Közben azonban, Orbán Viktor felismerte, hogy milyen pártot kíván magának a választók többsége, ezért közép-jobb párttá építette át a liberális Fideszt, és megnyerte az 1998-as választást. De még túl korán.

A sokkal erősebb hazai és külföldi támogatást élvező szoclib koalíciónak még sikerült két ciklusban megszerezni a többséget. A szoclib koalícióban azonban, főleg Gyurcsány Ferencnek, sikerült annyira liberálissá tenni az MSZP-t is, hogy egyre inkább elfogadhatatlanná vált.

2006 után nem kellett összeesküdni a Fidesz győzelme érdekében, elég volt várni, amíg a Gyurcsány vezette szoclib politika végleg lejáratja magát.

A Fidesz kétharmados győzelme nem csupán annak köszönhető, hogy Orbán élt a felkínált alkalommal, hanem sokkal inkább annak, hogy az MSZP elzavarta a számára nem elég liberális Medgyessyt, és odaállt a liberális, az SZDSZ-be inkább való Gyurcsány mögé. Neki aztán elég volt egy esztendő, hogy Öszödön úgy kezelje az őt megválasztó, magukat király-csinálóknak tartó Központi Bizottságot, mint hülye gyerekeket.

Debreczeni politikai elvakultságát még megértem, Lendvaiét nem.

Debreczeni botránkozik Sólyom László köztársasági elnöki szerepén, de nem teszi hozzá, hogy csak az általa jó ideje istenített Gyurcsány mesterkedésének volt köszönhető, hogy nem Szili Katalin, hanem Sólyom lett a köztársasági elnök. Az erejét és befolyását túlértékelő Gyurcsánynak nem volt elfogadható, hogy azok közül legyen valaki a köztársasági elnök, aki őt nem javasolta pártelnöknek. Gyurcsánynak nem volt elég intelligenciája ahhoz, hogy felismerje, az MSZP szavazótáborának erejét nem a liberálisok adják. Nem vette tudomásul, hogy az MSZP választótábora még utódpártot jelent.

Debreczeni nem bátor, hanem nyegle, amikor Kiss Jánost és Tamás Gáspár Miklóst leminősíti. Mindketten nála magasan értelmiségiebbek. Lehet valakinek a tőlük eltérő véleménye, de ez nem indok arra, hogy ő minősítse le őket.

Röviden.

Magukat minősítik azok, akik a politikai események alakulása mögött összeesküvést látnak.

Orbán azért győzött, mert olyan pártot formált a kis liberális Fideszből, amilyent a többség támogatni fog. Győzött.

Gyurcsány azért bukott meg, mert olyan liberális hatalmat akart felépíteni, ami csak a magyar választók kis hányada szavazatára számíthat. Megbukott.

Ezt a különbséget egy közírónak kellene a legjobban látni.