Nyers Rezső meghalt

Kopátsy Sándor                PP                   2018 06 25

Nyers Rezső meghalt

Vele utolsó kortársam is meghalt. Az rendszerváltást megelőző pályámon a három leghasznosabb munkatársamnak Erdei Ferencet, Fehér Lajost és Nyers Rezsőt tartottam, azzal, hogy a Rákosi rendszerben ilyen értékesek nem lehettek volna. A jelenlegi rendszer egyikük érdemét sem ismeri el. Pedig Magyarország politikusait egyszerűen értékelni lehet. Csak azt kellene mérni, kiknek mennyi érdemük volt abban, hogy első királyunk céljának megvalósítását hogyan teljesítették. Azt ugyan az ezer éves történelmünkben soha nem tartottam reális célnak, hogy nyugat-európai társadalom legyünk, de az ebbe az irányba való haladás mértékének mindig az eredmény legjobb mércéje a Nyugattól való lemaradásunk mértéke volt.

Ezzel mérve, a legközelebb a kiegyezés és az első világháború között voltunk. Ezt a tényt ma sem divat tudomásul venni, mert a jelenlegi közép-jobb kormányunk, a magyar történészekhez hasonlóan, a felzárkózást az ország szuverenitásával méri. Számomra az egyetlen mérce, ha az ENSZ három mutatójának a nyugat-európai társadalmak mutatóihoz való közelség méri. E három mutatató: az egy főre jutó jövedelem, a várható életkor és az átlagos iskolázottság. Ezzel a három mutatóval a kiegyezés és az első világháború között, vagyis 1914-ben álltunk a legjobban. Különösen akkor reális ez a mérce, ha a távolságot országunk mai területére, vagy csak a magyarul beszélő lakosságra vetítve vetnénk össze. Ezt csak azért nem vesszük tudomásul, mert az eredményt elsősorban a közel egy milliós magyar zsidóságnak köszönhetjük. Először ugyanis ők voltak a magyarosodni akaró polgárságunk.

A rákosi rendszer sem azért vizsgázott gyengén, amit elért, hanem annak a módszere volt a lakosság óriási többsége számára elfogadhatatlan. Az említett három politikus sem lehetett volna eredményes, ha Kádár politikája nem sokkal türelmesebb.

Azt azonban végre be kellene látni, hogy a Szovjetunó megszállása nem rajtunk múlt és elég hosszú volt ahhoz, hogy ne kényszerüljünk tudomásul venni. Nemcsak a jelenlegi magyar politikai elit, de a történészek sem veszik tudomásul, hogy a közel fél évszázados hidegháborút történelmi kötelességünk volt tudomásul venni. Nemcsak azért, mert a Szovjetunó felügyeletét nem lehetett elkerülni, hanem azért, hogy azt minden másik általa megszállt csatlósa akkor járt a legjobban, ha rendszerét Sztálinnal és utódaival el tudta fogadtatni. E kor egyetlen magyar történésze sem fogalmazta meg, hogy a csatlósok között, mi voltunk a legsikeresebbek. Márpedig az a siker csak annak volt köszönhető, hogy Moszkvában tudomásul vették, ahogyan viselkedtünk. Nagy Imrét máig pozitívebbnek minősítjük, mint Kádár Jánost, pedig a hidegháborúban a demokraták közé való átállásnak az esélye nulla volt. Amit a forradalom és a Szovjetunió szétesése között elértünk, azt Kádárnak köszönhetjük.

Fehér, Erdei és Nyers csak azért lehetett a kor három leghasznosabb politikusa, mert a lehetőségeiket Kádár személye biztosította. Ők voltak a hatalom második vonala, akik bölcsen éltek a lehetőséggel. A csatlósok között mi voltunk a legsikeresebbek. A két háború között a sokkal előttünk járó kelet-németeknél és cseheknél mi éltünk nemcsak sokkal szabadabban, de jobban is.

Márpedig egy olyan világpolitikai helyzetben, amin mi változtatni nem tudtunk, mi voltunk a legsikeresebbek.

A rendszerváltás és 2010 között gyorsan eltűnt a kelet-németekkel és a csehekkel szembeni fölényünk. Ők újra nálunk lényegesen gazdagabbak, jobban élők lettek. Amit a bolsevik megszállás alatt elértünk, az a rendszerváltás után gyorsan elvesztettük. Ma a kelet-németek még egyszer, a csehek ötven százalékkal jobban élnek, akárcsak a két világháború között.

A magyar rendszerváltást viszonylag sikertelennek kell minősíteni. A nemzeti vagyonnal a legnagyobb hányadát olcsón eladtuk, a magas foglalkoztatásunk pedig a legalacsonyabbra nyomtuk.

A közép-jobb Fidesz 2010 után lényegesen javított, megnőtt a politikai önállóságunk, és lényegesen javult a foglalkoztatásunk. De még ma is messze vagyunk attól, hogy a kelet-németek és a csehek színvonalán lennénk.

Visszatérve Nyers Rezső politikai szerepére. Ő is azok közé a szociáldemokraták közé tartozott, akik a Rákosi által kierőszakolt pártegyesülés során vállalta a kommunistákkal való együttműködést. Ezt a rendszerváltás után felrótták neki. Pedig az élet őket igazolta. Nyers százszor annyit tett a gazdasági mechanizmus bevezetéséért, mint akik büszkén visszavonulta, külföldre menekültek, de megmaradtak hatástalan magyar politikusnak. Senkinek sem jutott eszébe, hogy kik használhattak jobban a rendszerváltás előtti mechanizmusok bevezetésével, mint éppen Nyers Rezső. Tekintettel arra, hogy én kezdettől fogva a mechanizmus reform kidolgozói közé tartoztam, és Nyersnek köszönhettem, hogy újra a reformerek csapatába kerülhetem, és 1984-ig a reformbizottságok tagja lehettem. Ő hozott vissza az aktív gazdaságpolitikába, lehettem a Beruházási Bank elnökhelyettese, majd a Pénzügy Kutató Intézet igazgatója, és minden reformbizottság tagja.

Közelről láthattam, hogy az ő érdeme volt a tehetséges zsidó közgazdászok bevonása a mechanizmus reformokba. Nálunk máig szinte tilos a megmaradt magyar zsidó értelmiségnek a gazdaság piacosításában játszott szerepét hangsúlyozni. A Nyers által vezetett mintegy tucatnyi közgazdász csapatnak, akiket Nyers havonta egyszer a Duna parti csónakházba tanácskozásra összehívott, csak ketten, Pulai Miklóssal voltunk a nem zsidók. A csapatból jelentős politikai szerepet is kapók között Vályi Péter, Hetényi István, Tardos Márton és társai voltak a szakmai tekintélyek.

Sok eseményt ebből a korból akkor értenénk meg jobban, ha nyíltan feltárnánk, kik voltak a magyar társadalom közgazdasági elitjében a zsidók. A reformerek mögött a politikai hatalom birtokosa Nyers Rezső volt.

Én szobrot állítanák neki.