Kopátsy
Sándor PP 2014-07-25
Svájc és Európai Unió
Svájcban minden
megvalósult, amiről az EU bürokratái álmodoztak. Azért, mert azonos kultúrájú
emberek közös országa, függetlenül attól, hogy ki, milyen nyelven beszél, melyik
keresztény egyházhoz tartozik.
A nemzeti
államok kialakulása századiban az a hiedelem volt általános, hogy a közös
nemzet elsődleges feltétele a közös nyelv. Nyelvében él a nemzet. A közös nyelv
alatt közös kultúrát értettek. Ez ugyan sok eseten igaz, de egyre inkább
kiderül, hogy nagyon eltérő kultúrák is beszélhetnek közös nyelvet, és közös
nyelvű nép is tartozhat nagyon eltérő kultúrába.
Európában két
kultúra a legsikeresebb, a kandinál és az alpi népeké. Nyelvi tekintetben
mindkettő sokszínű, de erkölcsben, életvitelben rokon. Ezért közös államban is
megférhetnének, de külön-külön is sikeresek.
A skandináv térség országaiban nem
jártam, de a közös jellemzőiket ismerem. Jóléti társadalmak, magas a
költségvetési elvonásuk és visszaosztásuk. A megkésett Észtországtól
eltekintve, Európában a másik négy ország a társadalmi fejlettség rangsorában,
három mutató, az egy lakosra jutó nemzeti jövedelem, a várható életkor és az
átlagos iskolázottság, eredője alapján, az első négy helyen van. Mindegyik kis
népessége ellenére megőrizte a saját nyelvét.
Az alpi népek térségét már
tapasztalatból ismerem. Hat országban élnek, négy nagy nyelven beszélnek, de
azonos módon élnek akkor is, ha nagyon eltérő kultúrájú országhoz tartoznak.
Többségben római katolikusok, de jelentős hányaduk református. Ezért aztán, ha
ejtőernyővel dobnának le az Alpokba, sem a nyelvük, sem a vallásuk alapján nem
tudnám megmondani, hogy melyik országba ejtetek, de abban biztos volnék, hogy
az Alpokban vagyok. A tisztaság, a rend, az ablakokban lévő sok virág és a
látott jólét alapján tudnám, hogy az Alpok népek között vagyok. Sehol a világon
nincs annyi virág az ablakokban, sehol nincs a télre előkészített tűzifa olyan
rendben, és sehol nincsenek lekaszálva az olyan meredek rétek, mint náluk. Nincs
tengerük, nincs termékeny rónaságuk, el vannak zárva a világtól, mégis joggal
érzik, hogy ott van a világ közepe.
Közös
jellemzőjük az alacsony állami elvonás és újraelosztás, még sincs leszakadt
réteg. Általános a jólét.
A napokban
olvastam egy európai közvélemény kutatást arról, ki, hol szeretne élni. Az első
Norvégia, a második Svájc. Egyik sem tagja az Európai Uniónak.
Itt még
megjegyzem, hogy bántja a csőröm, hogy az országokat nem a lakosság jóléte,
hanem lakosságának és területének nagysága alapján rangsorolják. Nem veszik
tudomásul, hogy a fejlődés csúcsán mindig a kicsik voltak. Az ókorban a görög
városállamok, a középkorban az itáliai és a németalföldi városállamok, illetve
az autonómiát élvező nagyvárosok. Jelenleg Európa leggazdagabb állama a kis
Luxemburg, és a még annál is kisebbek, a Távol-Keleten pedig Szingapúr és Hong
kong. Az ENSZ rangsor alapján az első tízben az Egyesült Államok az utolsó,
előtte van hat európai és a három tengerentúli, protestáns, angolszász ország.
Ebből a tanulság,
hogy csak a rokon kultúrájú, és hasonló fejlettségű
országok alkothatnak hatékony közösséget. Csak ezen az elven lehet
közösséget szervezni.
- Csak a fejlett nyugat-európai országok
férnek meg szoros közösségben. Ebbe ugyan belefér a négy tengerentúli angolszász
ország. Sőt nélkülük ez a közösség nem is lehet versenytársa a Távol-Keletnek. Ennek
lehet egy másik alacsonyabb szintjén létrehozni a közép-európai és a balti
államok közösségét.
- A latin kultúrájú országok csak egy másik
kultúrájú szintet alkothatnak. Ez még inkább heterogén és gyenge csak az
európai latinokkal, ebbe férne vele minden latin-amerikai ország. Ezek
közösségének a közép-európai és balti államok közössége felelne meg.
- A kelet-európai, ortodox keresztény
kultúrájú népek még nem érettek a gazdasági közösségre
Az EU eddigi tapasztalatai azt bizonyítják,
hogy Európa három kultúrája eleve versenyképtelen egyetlen közösségben. A
Nyugat csak akkor maradhat viszonylag versenyképes, ha egyrészt kulturális
tarkaságának megfelelően szervezkedik, és nem korlátozódik Európára. Annak
nagyobb, dinamikusabb felét ugyanis a tengerentúli négy ország jelenti. Amíg
nem látjuk be, hogy Európa elvesztette a félévezredes fölényét, ereje egye
inkább az óceánon túlra tevődik át. Aki ragaszkodik a kontinenshez, eleve
kudarcra van ítélve.
Abban ugyan nem
reménykedem, hogy a kisstílű brüsszeli vezetés erre ráébred. Ezért azonban a
kontinensünk nagy árat fog fizetni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése