Mikor lesz újra igazi háború?

Kopátsy Sándor                PH                    2014-07-14

Mikor lesz újra igazi háború?

A fenti címen írta le a Népszabadság hétvégi számában egész oldalas, tudományos színvonalú véleményét Csaplár Vilmos.

Mivel nagyon más a véleményem, leírom.

Az írás felett egy első világháborús fényképen a katonák rohannak a géppuskákkal védekező ellenség felé. Ez tipikus kép az első világháborúból, de sokat mondana mellette, hogyan történne ez ma. Távirányított fegyverek potyogtatnák le a bombáikat az ellenséges állásokra. Előtte azonban egy távirányított kis repülővel bombáznák a vezérkari központot. Sehol egyetlen ember, csak távoli bunkerekben biztonságot évező diplomások, a szakma elitje által irányított számítógépek.

A két kép jól jellemezné, hogyan változott meg száz év alatt a hadviselés. Régen a front mindkét oldalán tudatos emberpusztító volt. Legfeljebb sokak számára nem volt tudatos, hogy védetlenül vannak kiszolgáltatva. A múlt minden háborúja emberpusztító volt, a jelenkor haditechnikája alapvetően emberkímélő.

Aki a két kép által ábrázolt változást meg tudja magyarázni, semmiben sem fog egyetérteni Csaplár Vilmossal. Száz éve ugyanis még a legfejlettebb társadalomban is többen éltek, mint amekkora volt a társadalom munkaerőigénye, mint amennyiről a társadalom képes volt gondoskodni. Abban a tekintetben mindkét fél jól jött ki a háborúból, hogy sokan meghaltak.

Saját földosztó tapasztalataim győztek meg arról, hogy 1945-ben mintegy ötször annyian éltek a magyar falakban, mint amennyi lakos optimálisan megélhetett volna. Ugyanis mindenki ötöd annyi földet kapott, mint amennyit képes lett volna megművelni. Az óta az erőltetett szocialista iparosítás elvitte a lakosság nagyobb felét, de még mindig kétszer annyian maradtak, amennyinek a favak határa optimális jövedelmet biztosított volna

Alig lehetett más a helyzet az első világháború előtt, amikor a fénykép készült. Nincsenek pontos adataim, de a géppuskák tűzének nekirohanó katonák kilenctizede falusi, felesleges ember volt. Csak megemlítem, most fogy az ország lakossága, de még mindig egymillió falusi ember számára nincs munkaalkalom. Ma már nem annyira azért, mert sokan vannak, inkább, azért mert a munkaerő hivatalos árán nem érdemes őket alkalmazni.

Csaplár Vilmos azt sem említi, hogy a fejlett világban alapvetően megváltozott a lakosság tudata. Az első világháborúba még dalolva mentek a katonák. A másodikba már csendben. Ma pedig szinte mindenki kibújna belőle, ha módja volna rá, a képen ábrázolt rohamra pedig nem volnának hajlandók.

Arról a hadsereg vezetői sem beszélnek, hogy a mai ember ezerszer jobban vigyáz az életére, mint száz éve. Már csak olyan ember fogható hadviselésre, ami reálisan látja a túlélési lehetőségét.

Még fontosabb változás, hogy a mai haditechnikához csak a képzett katona alkalmas. Az első világháborúban a legénység kilencven százaléka képzetlen, többségük írástudatlan volt. A második világháborús tankokra, repülőkre néhány hét alatt ki lehetett képezni a személyzetet. Jelenleg pedig a már olyan a haditechnika, aminek hatékony használatára csak diplomás és több éves gyakorlattal rendelkező értelmiségiek képesek. Az első világháborúban mozgósított katonák 99 százaléka ma alkalmatlan lenne a besorozásra.

Csaplár Vilmosnak abban ugyan igaza van, hogy az atomfegyvernek elrettentő szerepe van. A nyertes is sokkal többet veszthet, mint amennyit nyerhet. Ezért nincsenek a fejlett világon belül háborúk. A fő visszatartó erő a nemzetközi munkamegosztás. Minden fejlett társadalom a legtöbbet azzal vesztene, hogy megbénult a világkereskedelem. Azon többet veszít, mint a háborún nyerhet.

Számomra a második világháború mutatta meg, hogy a háború kimenetele másodrangú abban a tekintetben, ki a nyertes, ki a vesztes.

Az Egyesült Államokat tartják annak. De az sem azért, mert nyerte volt. Ezt jól bizonyítja, hogy a másik három volt angol gyarmat, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland megelőzi az Egyesült Államokat és a háború fő szereplőit az ENSZ társadalmi fejlettéi rangsorában. Ez a négy tengerentúli protestáns, angol nyelv ország azért van az élcsapatban, mert protestáns, azaz puritán, angol nyelvű és adottságaihoz képe alulnépesedett. Ezért az Egyesült Államok sem azért lett szuperhatalom, mert háborút nyert, hiszen a nélkül is az lett volna.

A háborút fő szereplői közül a vesztes Japán és Németország javított a legtöbbet a háború előtti helyzetéhez képest. Pedig ezek szenvedték el a háború során legnagyobb ember és anyai veszteséget. Már az 50-es években Jánossy Ferenc csak azt bizonyította be, hogy a háború előtti fejlettségi szintek, függetlenül attól ki nyert, ki vesztett, gyorsan helyreálltak. Húsz évvel később már az vált nyilvánvalóvá, hogy a háború előtti rangsorok attól függően változtak, milyen mértékű a lakosság puritanizmusa. A Nyugat minden protestáns országa javított a helyzetén, kivéve a győztes Nagy Britanniát. Nálunk is többel javultak a távol-keleti konfuciánus népek országai, mert azok még a protestánsoknál is puritánabbak.

Nem kívánok Csaplár Vilmos azon érveivel vitatkozni, hogy a háborúra mindig szükség volt és lesz. Megelégszem azzal, hogy ez csak akkor igaz, ha hozzátesszük a túlnépesedő jelzőt, Minden túlnépesedő társadalomnak objektív szüksége van az embert és vagyont pusztító háborúkra. A nem túlnépesedők azonban nem háborúznak, ha mégis, akkor ostobák, és maguknak ártanak.

Ezt bizonyítják a tények. 1945 óta a fejlett világon belül nem voltak háborúk. A fejlett Egyesült Államok ugyan háborúskodott, de értelmetlenül, a túlnépesedő társadalmakban akart neki tetsző rendszereket stabilizálni. Ezek végül minden esetben kudarcba fulladtak. Azt már más alkalommal részletesen kifejtettem, hogy a hidegháborús fegyverkezési verseny lényegében az Egyesült Államok stratégiai célját szolgálta a volt gyarmattartókkal szemben, és végül a Szovjetunió összeomlását eredményezte. Ezért nem is jelentett semmiféle reális háborús veszélyt.

Csaplári Vilmos tévedését semmi sem bizonyítja jobban a ténynél, hogy a második világháború után a hadikiadások a nemzeti jövedelemhez viszonyítva a felére, a Szovjetunió összeomlása után a negyedére zsugorodtak. Ezt a haderőt is szinte csak arra használják, hogy az elmaradt világban a csendőr, a rendfenntartó, a békét őrzők szerepet játsszák. A Nyugat ugyanis nem ismerte fel, hogy a túlszaporodó társadalmakban faji érdek az emberpusztító háborúskodás. Tekintve, hogy a lemaradó világ többségében tízszer gyorsabb a népszaporulat, mint amennyit a társadalmuk elviselhetne, ott a háború nélküliség katasztrófához vezet.

Csaplárinak azt kellene felismerni, hogy az ember csak akkor válik háborúzóvá, ha túlnépesedik, de akkor létérdekévé válik