Miért marad le az EU

Kopátsy Sándor                EG                  2013-09-28

Miért marad le az EU

A Magyar Nemzet e hétvégi száma Pósa Tibor írását közli Rükverc címmel. Fontos tényre hívja fel a figyelmet, általában a fejlett Nyugat, különösen az EU tagországai, azon belül is elsősorban a latinok, elviselhetetlen mértékben vesztették el a korábbi ipari munkahelyeket. A ténnyel nem lehet vitatkozni. Még azzal sem, hogy ebben a fő ludas, az EU Brüsszeli vezetésének liberális foglalkoztatási politikája. Az írásnak csak örülni lehet. Végre valaki kimondta, hogy hol kell keresni az EU vállságának az okát.

Mivel mi, magyarok a rendszerváltás során egy sebesség fokozattal feljebbi szinten követtük el ugyanazt a hibát, amit a szerző joggal ostoroz. A rendszerváltás előtt nálunk lényegesebben magasabb volt a foglalkoztatás, mint a vasfüggöny másik oldalán, és a szuverenitásunk visszanyerése után pedig az EU legutolsója lettünk a foglalkoztatásban.

Pósa Tibor nem veti fel, pedig az általa idézett adatokból egyértelmű, hogy az általa is feltárt hibát elsősorban a nem, puritán, Weber szavaival nem protestáns erkölcsű népek országai követték el. Vagyis viszonylag azok a népek kerülték el a válságot, amelyek csődjét jósolták évtizedek óta a liberálisok.

Az is a különös, hogy az EU legerősebb tagja, Németország maradt a legsértetlenebb. Ennek kettős a magyarázata. Németország egyrészt puritán, másrészt az ipara minőségi igényeket kielégítő közép vállaltokra épült, amit a távol-keleti tömegtermelés nem fenyeget.

Elég megnézni a tagországok foglalkozatási rátáit, kiderül a protestáns lakosságúak ebben is, lényegesen megelőzik a katolikusokat és az ortodox keresztényeket. A puritán erkölcsűek szégyellik a munkanélküliséget, képzettebbek, fegyelmezettebbek. A gazdasági statisztika csak a munkaerő árát nézi, nem veszi tudomásul a minőségét. Pedig minél fejlettebb a gazdaság, annál kevésbé fontos a bérszínvonal, és annál fontosabb a minőség.

Pósa Tibor is csak azt nézi, hogy a poszt-indusztriális társadalomban már nincs szükség kézzel végzett munkára, de ha mégis kell, legyen minél olcsóbb. Nem veszi tudomásul, hogy a távol-keleti munkaerő drágán is olcsó, mert jó. A Kínába települt gyárakban a futószalagok mellett is lelkes, lelkiismeretes munkások dolgoznak. Ha, kell, 14 órát.

Ezzel szemben a már gazdag Nyugaton a gyárak futószalagjai mellé nem megy el a munkások jobbik négyötödéből senki. Ott kénytelenek török, olasz, arab, balkáni, dél-olasz munkásokkal dolgoztatni.

Bármennyire látszólag egyszerű, a bárki által képzettség nélkül elvégezhető a futószalag mellett végzett munka, azon a nem lelkiismeretes munkaerő olcsón is drága. Egyetlen ember egyszerű mozdulatának hibája nemcsak a szalag mellett dolgozó száz munkáját teszi értéktelenné, de értékét veszti a márka is, amiben minden századik termékben egyetlen mozdulat hibás volt. Ezt jól példázza az, hogy még minőségi gépkocsit is csak ott lehet gyártani, ahol nemcsak a bedolgozók, beszállítók, de az összeszerelők is lelkiismeretesek.

Kelet-Ázsiával a puritán Nyugat azért nem versenyképes, mert ott a tömegtermékeket is lelkes és fegyelmezett munkaerővel állítják elő. A nemzetközi tőke nem oda megy, ahol olcsóbb a munkaerő, hanem oda, ahol az árához képest hatékonyabb. Az egy laksora vetített ipari tőkeáramlás ott nagyobb, ahol jobb a munkaerő, és nem oda, ahol olcsóbb.

Ugyanakkor egy sor drága terméket, luxusautót, repülőgépet, egyedi szerszámgépet csak ott lehet hatékonyan gyártani ahol nagyon drága a munkaerő. A repülőgépeket, a luxusautókat ott gyártják, ahol az órabér 40 dollár felett van.

A cikkben nagyon jó adatok igazolják, hogy hol mennyire csökkent az iparban dolgozók aránya. A szerző csak ott téved, hogy ennek a politikai hozzáállás volt az oka. A közölt adatok is azt bizonyítják, hogy a latin, főleg a mediterrán népeknél volt nemcsak a legnagyobb nemcsak az ipar visszaesése, de az eladósodás is.

Az elsőleges ok a latin népek hozzáállása. Azok kevesebben és kevesebbet dolgoznak, könnyebben elviselik a tartós munkanélküliséget, és könnyen vállalják az eladósodást. A jelenkor tudományos és technikai feltételei csak a nyugati puritánok, és a távol-keleti még puritánabb, konfuciánus népek számára előnyösek.

A másodlagos ok az EU vezetés által is megkövetelt munkajog. Örömmel olvastam, hogy az EU kétségtelen előnyei mellett súlyos hibák sorozatát követi el. A liberális közgazdászok, és az európai szakszervezetek olyan munkajogot alkalmaznak, ami mellett a munkaerő jelentős alsó hányada nem foglalkoztatható.

A liberális közgazdászok azt vallják, hogy ami vállalati szinten veszteséges, társadalmilag sem lehet hasznos. Vagyis csak azt a munkaerőt kell foglalkoztatni, amelyik a munkaadónak profitot termel. Az utókor ezt fogja a Nyugat legnagyobb hibájának minősíteni. A Nyugat gazdasági lemaradása abból fakad, hogy a gyenge minőségű munkaerőt tétlenségre kárhoztatták azon az elven, hogy csak az dolgozzon, akinek az alkalmazása vállalkozói nyereséget termel. Vagyis a makro-gazdaság éreke helyett a munkaadói érdek érvényesült.

A szakszervezetek hibája pedig, hogy nem a társadalom, de még nem is a munkások, hanem csak a foglalkoztatott munkások érekét képviseli. A szakszervezetek követelései is abban az irányban hatnak, hogy csak az dolgozzon, akinek az alkalmazása nyereséges. Minél jobban sikerül emelni a béreket, a munkásoknak annál szélesebb rétegét zárják ki ezzel a munkavállalásból. Ennek jellemző példája a minél magasabb minimálbér. Ennek az a következménye, hogy magasabb az a korlét, mai alatt már nincs remény a munkaerőpiac keresletére. A minimálbér alatt ugyanis nem köthető munkaviszony. Minél magasabb a minimál bér, a munkaerőnek annál szélesebb hányada kerül ki a munkaerő keresletéből, vagyis annál magasabb a pályakezdők, és a képzetlenek munkanélkülisége. A szakszervezetek is azonos alapon állnak, mint a liberális közgazdászok. Azonos munkáért azonos bér jár, aki ezt a szintet nem éri el, ne is dolgozhasson. Csak olyan új munkaviszony jöhessen létre, ami a munkaadónak jövedelmet biztosít.

Ezzel szemben áll a társadalom nyilvánvaló érdeke, hogy lehetőleg minél több munkaképes dolgozzon. A társadalom éreke csak akkor valósítható meg, ha az állam a pályakezdők, és a képzetlenek foglalkoztatását ugyanúgy támogatja, mint a csökkentett munkaképességűeket, a rokkantakat, a vakokat, a süketeket. Ennek azonban a legnagyobb akadályozója a brüsszeli bürokrácia.

Brüsszel ugyanis ragaszkodik ahhoz, hogy az állam nem dotálhassa a munkaerőpiacon helyt állni nem tudó munkavállalókat, nem engedi meg a normatívtól eltérő bérezést, vagyis egyrészt a bérnek magasabbnak kell lenni, mint a minimálbér, másrészt azonos bér után azonos súlyú járulékot kell fizetni.

Pósa Tibor ezzel eljutott a lényeghez. A gyenge minőségű munkaerőt ugyanis úgy kellene jogi értelemben kezelni, mint csökkentett munkaképességűeket. Hiszen azok, csak nem valamilyen fizikai képességük, hanem a munkaerejük hatékonysága tekintetében. Elég volna a pályakezdőket és a tartósan munkanélkülieket csökkentett képességűnek tekinteni, és ennek alapján valamilyen formájú és mértékű bér- illetve járuléktámogatásban részesíteni a munkaadójukat.

A csökkent munkaképesség alatt tehát nemcsak valamilyen fizikai, de a munkavégzési képességben való hiányt is támogatni kellene.

A csökkent munkaképesség azt jelenti, hogy munkaadónak nem ér annyit, amennyiben a normatív feltételek melletti foglalkoztatásuk kerül. Mivel a társadalomnak alapvető érdeke, hogy azok is dolgozzanak, akinek a teljesítménye nem haladja meg a foglalkoztatásuk költségét, az államnak kell akkora kedvezményt biztosítani, ami mellett a foglalkoztatásuk a munkaadónak is megéri.

A minimálbér megkövetelése, a normatív bérjárulék kötelezettsége azt jelenti, hogy csak az a munkaerő foglalkoztatható, aki a minimálbért és annak járulékait megkeresi a munkaadójának. Márpedig a gyenge minőségi munkaerő nem ér ennyit a munkaadónak. A társadalom érdeke pedig az volna, ha mindenki dolgozna, aki olcsóbb, és főleg hasznosabb, mintha tartósan nem dolgozik.

A tények azt mutatják, hogy a mediterrán államokban a fiatalok, és a képzetlenek munkanélküliségi rátája 30-50 százalék körül mozog. Ezek foglalkoztatása olyan alapvető társadalmi érek, ami mellett eltörpül a foglalkoztatását biztosító társadalmi támogatás.

Európai Unió jelenlegi vállsága fel sem merült volna, ha a közgazdászok kiszámítják, hogy mibe kerül hosszú távon a társadalomnak, ha a pályakezdők, és a képzetlen munkaerő nem talál munkát. Márpedig jelenleg nyoma sem látszik annak, hogy ezt tudomásul vegyék.

A jelenlegi kormány azzal igyekszik kijátszani a brüsszeli követelményeket, hogy a tartósan munkanélkülieket igyekszik közmunkára fogni. A semminél ez is jobb, de nem jó megoldás. A csökkentett képességű munkaerő foglalkoztatását a munkaadókra kell bízni. Számukra kell olyan kedvezményeket biztosítani, ami mellett munkát találhatnak.

Mekkora legyen a munkaadóknak adott kedvezmény?

Akkora, ami mellett a pályakezdők és a tartósan munkanélküliek foglalkoztatása megfelelő szintet ér el.

Javaslatommal szemben szinte hallom a liberálisok riadalmát. Az állam szerepét kívánom növelni, holott szerintük, annak a minimalizálása a fontos. Azzal ugyan egyetértek, hogy számos állami beavatkozás kártékony, de az is tény, hogy Európa nem azért maradt le a Távol-Kelettel szemben, mert sok volt az állami beavatkozás. Az ugyanis ott több. Van olyan helyzet, amikor még a gyermekvállalás is az államnak kell szabályozni. Szerencsére, Európában erre nincs szükség, de annál indokoltabb volna az állam számára szerepet adni arra, hogy biztosítsa a jelenleginél lényegesen magasabb foglalkoztatást.

Valami biztos, az európai államokban a foglalkoztatás, és az évente ledolgozott munkaórák száma botrányosan alacsony. A válságból csak azzal lehet kimenekülni, hogy többen és többet dolgozzanak.

Az ehhez szükséges módszereket kell sürgősen kidolgozni, és bevezetni.