A munkaerő értéke, vagyis szellemi vagyona

Kopátsy Sándor                 EF                  2013-10-03

A munkaerő értéke, vagyis szellemi vagyona.

A közgazdaságtudomány a munkaerő megváltozott szellemi értékét az iskolázottsággal méri, nem veszi tudomásul, hogy ugyanaz a tudás egészen más szintűvé válik milyen képességgel, és milyen erkölccsel párosul. Márpedig a lakosság erkölcse csak lassan, generációk során keresztül változtatható. Egyelőre csak két kultúra puritán népe versenyképesek. A Nyugaton a puritánok, és a Távol-Keleten a konfuciánusok

Jó harminc éve határoztam meg a munkaerő, szélesebb értelemben az egyedek szellemi vagyonát, mint annak három tényezőjének, a tudásnak, a tehetségnek és az erkölcsnek a szorzatát. Szemben a közgazdaságtannal, ami csak az iskolázottsággal, vagyis a tudásvagyonnal számol.

Az ugyan közhely, hogy a tudás, az ismeretek értéke nagyságrendekkel függ attól, milyen tehetséggel párosul. Az pedig szinte mellőzött, hogy a szellemi vagyon értékét, sőt esetleg az előjelét is az erkölcs határozza meg. Számtalan esetben idéztem Max Weber zseniális felismerését azzal, hogy a tőkés osztálytársadalmak hatékonysága lényegesen nagyobb, ha protestáns etikával párosul. Vagyis Weber is lényegében azt állította, hogy a tudás és tehetség szorzatát még meg kell szorozni az erkölccsel is. Ez azért rendkívül fontos, mert az erkölcs a hármas szorzat egyetlen tagja, aminek negatív előjele is lehet. A társadalom szellemi vagyonának az értéke nemcsak erkölcsfüggő, hanem az egyedek esetében lehet akár negatív is. A társadalomnak a legtöbb kárt a nagyon tehetséges és képzett, de erkölcstelen emberek okozhatják.

Kiderült, hogy felépítmény is visszahat az alépítményre.

A materialista, azaz dialektikus történelem felfogásból az következhet, hogy a felépítmény szerepe jelentéktelen. Ezt azonban a tények cáfolják. Egyrészt ha nem is tartósan, de létrejöttek a társadalom érdekével ellenkező felépítmények, másrészt ezeknek jelentős visszahatásuk volt. Ezt a régmúltban sokkal nehezebb bizonyítani, mint a közelmúltban, vagyis a jelenben.

Megkísérlem álláspontomat bizonyítani.

A két legjobb jelenkori példa a két Németország és a két Korea.

Mind Németországot, mind Koreát, a háborút követő világpolitikai erőviszonyok vágták ketté. Mindkét esetben azonos kultúrájú lakosság került alapvetően más felépítményű rendszerbe.

Németországot a hidegháború osztotta ketté. A nagyobbik nyugati része a demokratikus, a kisebbik keleti része a bolsevik tábor részévé vált. Elég gyorsan kiderült, hogy a nyugati országrész egészségesebben és gyorsabban fejlődik. Ez elsősorban annak volt köszönhető, hogy a nyugati rész olyan táborba került, amilyenhez kulturálisan tartozik. A keleti rész azonban a kelet-európai kultúra diktatúrájához volt igazítva. Ezzel a nyugat-németek a saját kultúrájuknak megfelelő rendszerben működhettek, a keletnémetek pedig protestáns puritanizmusuk ellenére egy pravoszláv kultúrájú diktatúrába kényszerültek. A kelet-németek jelentős lemaradása abból is származott, hogy a rájuk erőltetett felépítményük számukra kultúrájukhoz képest idegen volt. Ennek ellenére a bolsevik táboron belül nálunk volt a gazdaság legfejlettebb.

A hidegháború bolseviktáborában a népek közötti fejlettségi különbség nem változott lényegesen. A népek életszínvonalának és iskolázottságának sorrendjében nem történt lényeges változás. A Szovjetunión belül az észtek maradtak a legfejlettebbek, a gazdagabbak és iskolázottabbak annak ellenére, hogy az oroszok igyekeztek elnyomni őket. A csatlós országok közt sem változott meg a háború előtti sorrend. Ezen belül azonban általánosnak mondható, hogy a korábbi különbségek csökkentek. A legszegényebbek és a leggazdagabbak az átlaghoz közeledtek. A tábor mohamedán etnikumairól és a pravoszlávokról elmondható, hogy felzárkóztak, a csehek és a kelet-németek viszont veszettek. Ennek tükrében elmondható, hogy az európai bolsevik rendszerek az elmaradottabbaknak több jót, mint rosszat, az oroszoknál fejlettebbeknek, kevesebb jót, mint rosszat hoztak. Szinte semmi jó és sok csak a kelet-németek és a csehek sorsa volt.

A kultúra és a felépítmény közti ellentmondás a kis Jugoszláviban is tetten érető volt. A tagországok közül csak a szlovének tartoztak a haladás szempontjából kedvező kultúrájú alpi népé. Messze a szlovének élnek a legjobban a volt jugoszláviai népek közül. Ők lettek az első EU tagok. Utánuk következnek a nyugti keresztény horvátok, akik most lettek tagok. Középütt állnak az ortodox keresztény szerbek. Az utolsók lettek a mohamedán bosnyákok. Vagyis a közös államiságuk nem változtatott a sorrenden.

A klasszikus példa Olaszország, ahol 150 éves közös nyelvük és államiságuk nem hozta közelebb a dél-olaszokat az észak-olaszokhoz.

Spanyolországban az ötszáz éves közös állami lét ellenére a katalánok előnye nem csökkent.

Ezek a tények azt bizonyítják, hogy csak a közös kultúrájú népek élhetnek közös országban, közös felépítmény alatt.

A 20. századi Európa másik nagy tanulsága, hogy az államalkotó, tehát a politikai hatalmat gyakorló népek a náluk fejlettebb, számukra nagyon hasznos etnikumokat kitaszítják, a náluk elmaradottabbat pedig megtűrik annak ellenére, hogy számukra káros hatásúak. Ez történt a múlt század első felében a germán és zsidó etnikumok felszámolása során. Ez történt a század második felében, amikor a gazdag népek a mediterrán, arab, török bevándorlóit fogadták be, mint olcsó munkaerőt. Pár évtized után kiderült, hogy ezek nehezen asszimilálódnak, és visszahúzó erőt jelentenek.

Ezzel szemben az angol gyarmatokba települt minden kultúra viszonylag gyorsan puritán, a portugál és spanyol gyarmatokra települt minden nép, még a puritánok portugál és spanyol életvitelű lett. Ma nagyobb különbség van az amerikai kontinensen élők életvitelében, gazdasági fejlettségében, mint Európában. Az angolszász gyarmatokon ma fejlettebb társadalmú államok vannak, mint Anglia. Ezzel szemben volt francia, portugál, spanyol, gyarmatokon nagyobb a társadalmi elmaradottság, mint az őshazákban. Ezzel a ténnyel a társadalomtudományok sem foglalkoznak, pedig azt bizonyítják, amit Weber száz éve felismert, hogy a protestáns erkölcsű népek a kor tudományos és technikai eredményeit hatékonyabban működtetik, mint a latin, vagy az ortodox szlávok.

Ennek tükrében érthető volna, hogy miért van vállságban az EU, és miért kevésbé Amerika. Azért, mert nem akarják az angolszász gyarmatok utódai a latin népekkel a közösséget erőltetni. Az a tényt, hogy Európa már ezer évvel ezelőtt sem volt kulturális egység, jól mutatja, hogy a kereszténysége sem maradhatott közös. Az óceánok meghódítása után pedig az vált nyilvánvalóvá, hogy a puritán népek is más úton járnak, más kereszténységre van szükségük. A puritán kultúra fölénye azonban csak a tudományos és technikai forradalom során vált igazán nyilvánvalóvá. De Németország és Franciaország éppen ekkor fogott össze, hogy számukra közös Európát szervezzenek. Most pedig csodálkoznak, hogy az Európa Unió nem működik.

Tudomásul kellene venni, hogy a nemzeti államok nem lehetnek egységet alkotók, csak akkor, ha közös a kultúrájuk, és hasonló a gazdaságuk fejlettsége.

Nagyon leegyszerűsítve: Európa három kultúráját három nagyobb egységbe lehet integrálni.

1. A puritán népek közössége. Ezt is kétszintűen kell elindítani. A fejlettekre és a felzárkózni akarókra.

- Fejlettek a germán, az angolszász, és a skandináv országok. Ahol az egy lakosra jutó jövedelem meghaladja a 20 ezer eurót. Ezeknek lehet közös valutájuk. Ezek elsősorban a négy volt angolszász gyarmat államaival alkossanak minél szorosabb kapcsolatot.

- Felzárkózók a csehek, a szlovének, a lengyelek a magyarok, a szlovákok a horvátok és a három balti ország. Ezeknek csak az áru és a turistaforgalmuk közös. A tőke és a munkaerő áramlás esetén csak szerződésekben korlátozott forgalmuk lehet. Például, a diplomások befogadása esetén meg kell téríteni a képzési költséget. A tőkeforgalomban is lehet bizonyos ágazatok számára védelmet biztosítani. Közös valutájuk azonban nem lehet.

2. A latin népek közössége, amiben Franciaország legyen a vezető szerep, de lényegében az áruforgalomra és a turisztikára legyen korlátozva a piacszabadság. Ezeknek elsősorban a latin-amerikai országokkal kell építeni a kapcsolatukat.

3. A pravoszlávok közössége egyelőre csak kéttagú, de ezek körét bátran lehet bővíteni. A közösség az előzőn él is alacsonyabb színvonalú. Körükből a munkaerő áramlást a fejlettek felé erősen korlátozni kell.

A három szintnek külön költségvetése legyen. Fel kell adni azt a hiú ábrándot, hogy a lemaradást alamizsnákkal kell csökkenteni.

A közgazdaságtudomány a munkaerő megváltozott szellemi értékét az iskolázottsággal méri, nem veszi tudomásul, hogy ugyanaz a tudás egészen más szintűvé válik milyen képességgel, és milyen erkölccsel párosul. Márpedig a lakosság erkölcse csak lassan, generációk során keresztül változtatható. Egyelőre csak két kultúra puritán népe versenyképesek. A Nyugaton a puritánok, és a Távol-Keleten a konfuciánusok

Jó harminc éve határoztam meg a munkaerő, szélesebb értelemben az egyedek szellemi vagyonát, mint annak három tényezőjének, a tudásnak, a tehetségnek és az erkölcsnek a szorzatát. Szemben a közgazdaságtannal, ami csak az iskolázottsággal, vagyis a tudásvagyonnal számol.

Az ugyan közhely, hogy a tudás, az ismeretek értéke nagyságrendekkel függ attól, milyen tehetséggel párosul. Az pedig szinte mellőzött, hogy a szellemi vagyon értékét, sőt esetleg az előjelét is az erkölcs határozza meg. Számtalan esetben idéztem Max Weber zseniális felismerését azzal, hogy a tőkés osztálytársadalmak hatékonysága lényegesen nagyobb, ha protestáns etikával párosul. Vagyis Weber is lényegében azt állította, hogy a tudás és tehetség szorzatát még meg kell szorozni az erkölccsel is. Ez azért rendkívül fontos, mert az erkölcs a hármas szorzat egyetlen tagja, aminek negatív előjele is lehet. A társadalom szellemi vagyonának az értéke nemcsak erkölcsfüggő, hanem az egyedek esetében lehet akár negatív is. A társadalomnak a legtöbb kárt a nagyon tehetséges és képzett, de erkölcstelen emberek okozhatják.

Kiderült, hogy felépítmény is visszahat az alépítményre.

A materialista, azaz dialektikus történelem felfogásból az következhet, hogy a felépítmény szerepe jelentéktelen. Ezt azonban a tények cáfolják. Egyrészt ha nem is tartósan, de létrejöttek a társadalom érdekével ellenkező felépítmények, másrészt ezeknek jelentős visszahatásuk volt. Ezt a régmúltban sokkal nehezebb bizonyítani, mint a közelmúltban, vagyis a jelenben.

Megkísérlem álláspontomat bizonyítani.

A két legjobb jelenkori példa a két Németország és a két Korea.

Mind Németországot, mind Koreát, a háborút követő világpolitikai erőviszonyok vágták ketté. Mindkét esetben azonos kultúrájú lakosság került alapvetően más felépítményű rendszerbe.

Németországot a hidegháború osztotta ketté. A nagyobbik nyugati része a demokratikus, a kisebbik keleti része a bolsevik tábor részévé vált. Elég gyorsan kiderült, hogy a nyugati országrész egészségesebben és gyorsabban fejlődik. Ez elsősorban annak volt köszönhető, hogy a nyugati rész olyan táborba került, amilyenhez kulturálisan tartozik. A keleti rész azonban a kelet-európai kultúra diktatúrájához volt igazítva. Ezzel a nyugat-németek a saját kultúrájuknak megfelelő rendszerben működhettek, a keletnémetek pedig protestáns puritanizmusuk ellenére egy pravoszláv kultúrájú diktatúrába kényszerültek. A kelet-németek jelentős lemaradása abból is származott, hogy a rájuk erőltetett felépítményük számukra kultúrájukhoz képest idegen volt. Ennek ellenére a bolsevik táboron belül nálunk volt a gazdaság legfejlettebb.

A hidegháború bolseviktáborában a népek közötti fejlettségi különbség nem változott lényegesen. A népek életszínvonalának és iskolázottságának sorrendjében nem történt lényeges változás. A Szovjetunión belül az észtek maradtak a legfejlettebbek, a gazdagabbak és iskolázottabbak annak ellenére, hogy az oroszok igyekeztek elnyomni őket. A csatlós országok közt sem változott meg a háború előtti sorrend. Ezen belül azonban általánosnak mondható, hogy a korábbi különbségek csökkentek. A legszegényebbek és a leggazdagabbak az átlaghoz közeledtek. A tábor mohamedán etnikumairól és a pravoszlávokról elmondható, hogy felzárkóztak, a csehek és a kelet-németek viszont veszettek. Ennek tükrében elmondható, hogy az európai bolsevik rendszerek az elmaradottabbaknak több jót, mint rosszat, az oroszoknál fejlettebbeknek, kevesebb jót, mint rosszat hoztak. Szinte semmi jó és sok csak a kelet-németek és a csehek sorsa volt.

A kultúra és a felépítmény közti ellentmondás a kis Jugoszláviban is tetten érető volt. A tagországok közül csak a szlovének tartoztak a haladás szempontjából kedvező kultúrájú alpi népé. Messze a szlovének élnek a legjobban a volt jugoszláviai népek közül. Ők lettek az első EU tagok. Utánuk következnek a nyugti keresztény horvátok, akik most lettek tagok. Középütt állnak az ortodox keresztény szerbek. Az utolsók lettek a mohamedán bosnyákok. Vagyis a közös államiságuk nem változtatott a sorrenden.

A klasszikus példa Olaszország, ahol 150 éves közös nyelvük és államiságuk nem hozta közelebb a dél-olaszokat az észak-olaszokhoz.

Spanyolországban az ötszáz éves közös állami lét ellenére a katalánok előnye nem csökkent.

Ezek a tények azt bizonyítják, hogy csak a közös kultúrájú népek élhetnek közös országban, közös felépítmény alatt.

A 20. századi Európa másik nagy tanulsága, hogy az államalkotó, tehát a politikai hatalmat gyakorló népek a náluk fejlettebb, számukra nagyon hasznos etnikumokat kitaszítják, a náluk elmaradottabbat pedig megtűrik annak ellenére, hogy számukra káros hatásúak. Ez történt a múlt század első felében a germán és zsidó etnikumok felszámolása során. Ez történt a század második felében, amikor a gazdag népek a mediterrán, arab, török bevándorlóit fogadták be, mint olcsó munkaerőt. Pár évtized után kiderült, hogy ezek nehezen asszimilálódnak, és visszahúzó erőt jelentenek.

Ezzel szemben az angol gyarmatokba települt minden kultúra viszonylag gyorsan puritán, a portugál és spanyol gyarmatokra települt minden nép, még a puritánok portugál és spanyol életvitelű lett. Ma nagyobb különbség van az amerikai kontinensen élők életvitelében, gazdasági fejlettségében, mint Európában. Az angolszász gyarmatokon ma fejlettebb társadalmú államok vannak, mint Anglia. Ezzel szemben volt francia, portugál, spanyol, gyarmatokon nagyobb a társadalmi elmaradottság, mint az őshazákban. Ezzel a ténnyel a társadalomtudományok sem foglalkoznak, pedig azt bizonyítják, amit Weber száz éve felismert, hogy a protestáns erkölcsű népek a kor tudományos és technikai eredményeit hatékonyabban működtetik, mint a latin, vagy az ortodox szlávok.

Ennek tükrében érthető volna, hogy miért van vállságban az EU, és miért kevésbé Amerika. Azért, mert nem akarják az angolszász gyarmatok utódai a latin népekkel a közösséget erőltetni. Az a tényt, hogy Európa már ezer évvel ezelőtt sem volt kulturális egység, jól mutatja, hogy a kereszténysége sem maradhatott közös. Az óceánok meghódítása után pedig az vált nyilvánvalóvá, hogy a puritán népek is más úton járnak, más kereszténységre van szükségük. A puritán kultúra fölénye azonban csak a tudományos és technikai forradalom során vált igazán nyilvánvalóvá. De Németország és Franciaország éppen ekkor fogott össze, hogy számukra közös Európát szervezzenek. Most pedig csodálkoznak, hogy az Európa Unió nem működik.

Tudomásul kellene venni, hogy a nemzeti államok nem lehetnek egységet alkotók, csak akkor, ha közös a kultúrájuk, és hasonló a gazdaságuk fejlettsége.

Nagyon leegyszerűsítve: Európa három kultúráját három nagyobb egységbe lehet integrálni.

1. A puritán népek közössége. Ezt is kétszintűen kell elindítani. A fejlettekre és a felzárkózni akarókra.

- Fejlettek a germán, az angolszász, és a skandináv országok. Ahol az egy lakosra jutó jövedelem meghaladja a 20 ezer eurót. Ezeknek lehet közös valutájuk. Ezek elsősorban a négy volt angolszász gyarmat államaival alkossanak minél szorosabb kapcsolatot.

- Felzárkózók a csehek, a szlovének, a lengyelek a magyarok, a szlovákok a horvátok és a három balti ország. Ezeknek csak az áru és a turistaforgalmuk közös. A tőke és a munkaerő áramlás esetén csak szerződésekben korlátozott forgalmuk lehet. Például, a diplomások befogadása esetén meg kell téríteni a képzési költséget. A tőkeforgalomban is lehet bizonyos ágazatok számára védelmet biztosítani. Közös valutájuk azonban nem lehet.

2. A latin népek közössége, amiben Franciaország legyen a vezető szerep, de lényegében az áruforgalomra és a turisztikára legyen korlátozva a piacszabadság. Ezeknek elsősorban a latin-amerikai országokkal kell építeni a kapcsolatukat.

3. A pravoszlávok közössége egyelőre csak kéttagú, de ezek körét bátran lehet bővíteni. A közösség az előzőn él is alacsonyabb színvonalú. Körükből a munkaerő áramlást a fejlettek felé erősen korlátozni kell.

A három szintnek külön költségvetése legyen. Fel kell adni azt a hiú ábrándot, hogy a lemaradást alamizsnákkal kell csökkenteni.