Kopátsy Sándor                  PD                  2017 01 28

Az oktatás jelentősége.

A tudományos és technikai forradalom nemcsak megállította a túlnépesedést, de a jó munkaerő igénye kielégíthetetlen, a gyenge pedig használhatatlan lett. Ebben az új helyzetben a klasszikus közgazdaságtan elavult tudomány lett. Az új alépítménynek teljesen más, új felépítményre lett szüksége.

A klasszikus közgazdaságtan a tőkés osztálytársadalom alépítményére épült, amit a munkaerő mennyiségi és minőségi bősége jellemzett. A 20. század végére a tudományos és technikai forradalom olyan alépítményt hozott létre, amiben a lakosság és a munkaerő mennyiségének növekedése a fejlett társadalmakban leállt, és minősége pedig nem elégíti ki a társadalom igényét. Ez pedig egy egészen más felépítményt kíván.

A jelenkori fejlett, puritán társadalmakban csökken a lakosság, és nincs túlnépesedés, ugyanakkor a minőségi munkaerőben kielégíthetetlen hiány van. Ezekben a társadalmakban nincs többé szükség a halálozás fokozására és a tudásvágy elfojtására. Ezekben a társadalmakban az elsődleges feladat az élet hosszabbítása és a képességek kibontakoztatása. Ezt jól jelzi a tény, hogy a jelenkori fejlett társadalmakban sokszorosára ugrott az egészségvédelem és az oktatás állami vállalására fordított összeg.

Elég volna megnézni, a jelenkori társadalmakban mekkora volt száz éve és most az egészségügy és az oktatás támogatása, és ugyanakkor hogyan változott a hadikiadások aránya.

Az oktatást az állam semmivel nem támogatta. Aki tanulni akart, ha papnak vagy katonának szegődött, a vallás és haderő támogatta, ha nem saját költségére tehette.

Az egészségvédelem a család magánügye volt. A kórházak pedig csak a betegek külső fertőzését korlátozták, de belül inkább a halálozást fokozták. A kórházba kerülés gyakorlatilag inkább az elhalálozást, mint a gyógyulást jelentette. Ugyanez jellemezte a menhelyeket is. Ma a fejlett társadalmak legnagyobb kiadása az öregekről történő gondoskodás.

A jelenkori fejlett államok többször annyit fordítanak egészségvédelemre, mint halálozást fokozó hadseregre. Ez minden osztálytársadalomban fordított volt.

Ezek az alapvető társadalmi változások abból fakadnak, hogy az elsődleges társadalmi érdek lett a minél jobb munkaerő újratermelése.

A legnagyobb társadalmi előnyt a kiváló munkaerő képzése, a legnagyobb veszteséget pedig a jó munkaerő korai halála jelenti. Évtizedek óta a jelmondatom: Ha a következő nemzedék akkora hányada a családok felső harmadából kerülne ki, mint jelenleg az alsó harmadból, és fordítva, az alsóból csak annyi, mint a felsőből, a következő nemzedék sokkal értékesebb, hatékonyabb lenne, mint amire a jó politika képes. Ez pedig azt jelenti, hogy a társadalom jövője jobban függ a gyermekvállalás társadalmi befolyásolásától, mint a politikától. Ennek ellenére a politika még annak a feltárását is tiltja, hogy a következő generáció értéke mennyire függ a családi háttértől.

Ennek bizonyítását jól szolgálja a közelmúltban az OECD országok oktatási rendszernek PISA minősítése. Ez is csak megerősítette a jó száz éves Max Weber felismerését. A jelenkor társadalmait csak a protestáns népek képesek hatékonyan működtetni. Ő még csak a Nyugat protestáns népeit tekintette puritánnak, de az elmúlt ötven év megmutatta, hogy a Távol-Kelet konfuciánus népe még a protestánsoknál is puritánabbak. Ez a jelentés ugyan csak az OECD 40 államát rangsorolja, de ez is fényesen igazolja Weber felismerését. Ez különösen akkor egyértelmű, ha protestáns helyett puritánt mondunk, mert az Alpokban élő népek, vagy a katolikus germánok, és a katolikus írek is puritánok.

Az említett PISA jelentés csak az OECD 40 tagországát rangsorolja, és ezekből csak 3 nem a keresztény nyugati. A két távol-keleti, Japán és Dél-Korea, valamint a mohamedán Törökország a kivétel. Ebből egyértelművé válik, hogy az Alpoktól északra élő és nem latin keresztények is puritánok. Az alpi népek között bőven vannak katolikusok, de az életvitelük azonos a protestánsokéval.

Néhány ország oktatási minősítése magyarázatra szorul.

Észtországnak az élvonal kerülése nagyon feltűnő. Az, hogy Finnország az első Európában közel száz éve tudott. Pedig a cári Oroszország egyik szegény nagyhercegsége volt. De ez már az első világháború után kimaradt a Szovjetunióból. Észtország azonban csak a Szovjetunió szétesése után szabadult, és ma az oktatási rendszere megelőzi a skandináv országokét. Még nyugdíjazásom előtt került a kezembe egy statisztikai kiadvány a Szovjetunió állami gazdaságairól. Ebben meglepetéssel olvastam, hogy az észtországi állami gazdaságok bére 30 százalékkal magasabb volt, mint az oroszországiaké. Aztán barátaimtól hallottam, hogy a Szovjetunióban ritka karriernek számít, ha valaki észttel házasodik. Az orosz kisebbség máig sem hagyja el Észtországot. Vagyis a kultúra ellenáll a politikai elnyomásnak is.

Lengyelország is kiemelkedően vizsgázik. A volt csatlós országok között az egyetlen, ami a jobbak közé tartozik. Ez nekünk jelzi, hogy szégyellhetjük magunkat, mert kulturálisan mi vagyunk a lengyelekhez a legközelebb. De még abban is, hogy mi ketten vesztettünk aránylag a legnagyobb zsidó etnikumot is.

Írország ugyan keményen katolikus ország, de az oktatási rendszere az angolokéval azonos. Ennek magyarázatát abban látom, hogy elvesztették a nyelvűket, angolul beszélnek. Ennek köszönhetően a lakosságuk kilencven százaléka a négy óceánokon túli angolszász országban ír maradt, és angolszász módon viselkedik. Ennek alapján tételezem fel, hogy II. József korában mi magyarok, ha átvesszük a német nyelvet, ahogyan azt az írek tették az angollal, az osztrákok és a csehek szintjére kerülünk és maradunk. Mi büszkén hirdetjük, hogy ragaszkodtunk a nyelvünkhöz, nem úgy, mint a csehek. Ehhez mániákusan teszem hozzá, hogy nekünk az államalapításkor a Német Római Császársághoz kellett volna csatlakoznunk, akárcsak a cseheknek. Ráadásul, a csehek a nyelvüket sem vesztették el, de kulturálisan germánok maradtak. Azt sem merjük leírni, hogy a vasút századának elején Csehországban százszor annyi cseh polgár volt, mint Magyarországon magyar polgár.

Izrael nagyon gyenge, Magyarországénál is rosszabb, oktatási teljesítménye, némi magyarázatra szorul. Izraelt Európa élvonalába sorolnánk, annak ellenére, hogy a Közel-Keleten, a mohamedán világ közepében van. Ezért természetesnek vesszük, hogy az OECD tagországa. A teljesítménye mégis alig jobb, mint Törökországé. Ha Izraelben külön mérnénk az európai, modern és a közel-keleti, ortodox zsidók oktatási eredményét, kiderülne, hogy az európai kultúra élvonalába tartoznak, a közel-keleti, ortodox zsidóság pedig azok színvonalán sem volna.

Az Egyesült Államok oktatási rendszere az európai országok mögött van. Ennek az oka nyilvánvalóvá válik, ha a diákok tanulási eredményeit négy etnikumra sorolnánk. A viszonylag kevés kelet-ázsiai gyerekek eredménye a japánokéval és a dél-koreaiakkal együtt a világ élvonalában van. A protestáns, azaz puritán eredetű gyerekek az európai és kanadai hittestvéreikkel azonos. A latin-amerikai bevándorlók útódainak a gyerekei alig jobbak a latin-amerikaiaknál. Az afrikai lakosság gyermekei pedig jelentősen az átlag alatt szerepelnek. Mivel a latinok és az afrikaiak teszik ki a lakosság harmadát, alacsony az átlag. Ez a magyarázata annak, hogy a másik három óceánokon túli angolszász ország oktatása eredményesebb, mint az Egyesült Államoké.

Csille és Mexikó az OECD tagja a latin-amerikai országok közül, de ezek Törökországgal az utolsó három helyen osztozkodnak.

Az OECD tagsága túlságosan a nyugati kultúrkörre koncentrálódik. A távol-keleti két tagországa alig tizede a konfuciánus kultúrához tartozó embereknek. Már ma is, de e század közepére, anakronizmus lesz, hogy Kína ki van rekesztve a fejlett országok családjából.