Kopátsy Sándor                  EE                  2017 02 13

Az első feladat a minőségi embertermelés.

(Rövid mondanivalóm a 95. születésnapomon)

Egy fajt a kontraszelekciójánál nagyobb csapás nem érheti. Márpedig jelenleg a világ minden társadalma kontraszelekcióval szaporodik, mert minél jobbak a felnevelés feltételei, annál kevesebb, és minél kedvezőtlenebbek annál több gyermeket vállalnak. Pedig a gyermeknevelés elsősorban a szülők, mindenekelőtt az anyák iskolázottságától függ. Ezzel szemben nem találtam olyan országot, ahol a diplomás nők gyermekvállalása elérné az 1.5 termékenységi szintet. Ezzel szemben olyan ország sincs, ahol a legkevésbé iskolázott anyák gyermekvállalása nem haladja meg a 3-at. A diplomás anyák arányuknál sokkal kevesebb, az alacsonyan iskolázottak pedig sokkal több gyermeket vállalnak.

Ez a kontraszelekció csak azért nem okoz feltűnést, mert az állam és a munkaerőpiac gyorsan emeli az oktatási színvonalat. Az átlagos iskolázottsági szint a kontraszelekció ellenére emelkedik. Arra pedig nem elég figyelmet fordítanak a kormányok, hogy az oktatás minősége miért romlik. Pedig ennek az elsődleges oka, hogy a gyerekek mögött csökken a családi háttér. Számos országban, Elsősorban az Egyesült Államokban folyamatosan nyilvántartják az iskolai eredményeknek nem csak a szülők anyagi és iskolázottsági szintjétől függését. Ez különösen fontos információ volna a cigány és a nem cigány etnikum összevetésében. Ezt azonban a magyar kormányzat is szigorúan titokban tartja, a pedagógusok pedig nem merik hangsúlyozni. A szülők talán a valóságnál is tragikusabbnak tartják. Pedig a PISA felmérések alapján romló helyünknek az az elsődleges oka.

Az Egyesült Államokban folyamatosan közlik a rájuk jellemző négy etnikum, a távol-keletiek, a protestánsok, a latin amerikaiak és az afrikai feketék, gyermekvállalási és oktatási eredményeit. Óriásiak a különbségek. A legjobban tanulók a kelet-ázsiai, konfuciánusok, őket követik a protestánsok, az átlag alatt vannak a latin-amerikaiak és nálunk is sokkal gyengébben szerepelnek a feketék. Ezek az adatok meggyőzően bizonyítják a tényt, hogy miért van az Egyesült Államok az ENSZ rangsorában csak a tízedik helyen, hat kis protestáns európai és a másik három volt angolszász ország, Kanada, Új-Zéland és Ausztrália mögött, annak ellenére, hogy a másik kilenc összegénél nagyobb a népessége, a gazdasága, a tudományos és katonai ereje. Azért, mert a két lemaradó etnikuma sokkal nagyobb visszahúzó súlyt képvisel. A távol-keletiek és a protestánsok ugyan az Egyesült Államokban gazdagabbak és iskolázottabbak, mint az előtte álló kilenc országban, de visszahúzza őket a két fejlődésre kevésbé alkalmas etnikumuk nagyobb súlya.

A liberális erők ugyan hisztérikusan hangoztatják, hogy az etnikai és kulturális tarkaság előny, pedig elviselhetetlen hátrány, ha az idegen etnikum az államalkotó többség mögött van, és jelentős a súlya. A liberálisok politikai erejét mutatja az is, hogy a felfogásukat cáfoló adatokat titokban tartják. A PISA rangsor szinte azonos az államok homogenitásával. Az európai országok között Finnország az első, ahol lényegében a finnek mellett az egyetlen jelentős etnikum a svéd, akik ott az átlagnál jobban teljesítenek. A múltjukban olyan szerepet játszottak, mint Magyarországon a kiegyezés és az első világháború között a zsidók. Azzal a különbséggel, hogy Finnországban szeretik a sédeket, Magyarországon üldözték és irtották a zsidókat.

A Távol-Keleten az országok lakossága Európában elképzelhetetlenül homogén, ott a mandarin rendszernek, vagyis az oktatásban szelektáltak társadalmi rangjának évezredes múltja van, ott a szülők a gyermekeik iskolázását szülői foglalkoztatással és anyagiakkal támogatják. Az Egyesült Államokban élő dél-koreai szülők küldik a legnagyobb arányban a gyermekeiket kiváló külföldi egyetemekre, a képzésüket segítő tanfolyamokra, maguk is segítik a házi feladatok elkészítését. E téren jelentősen megelőzik még a protestánsokat is, nemhogy a latinokat és a feketéket.

A kontraszelekciót a nyugati államok erősítik fel.

Húsz éve hirdetem, hogy a kontraszelekció elsődleges oka a nyugdíjrendszer. Sajnos, megértésre nem találok. A nyugdíjrendszerek még a tőkés osztálytársadalom maradványai. Az öregkori ellátás nagysága ugyanis az életkeresettől függ. Ez megfelelt a tőkésosztály érdekének. A nyugdíjak fedezetét ugyanis munkások béréből vonták le, és a megtakarítást a tőkepiacra vitték, azzal felverték az értékpapírok keresletét és árát. A liberális közgazdások azt igyekezték elhallgatni. De nem is ez volt a kártékony, hanem az, hogy a nagyobb nyugdíjra törekevés ellene volt a gyermekvállalásnak.

A gyermekvállalás ugyanis sérti a minél nagyobb kereset elérhetőségét, vagyis minél többet áldoznak a szülők a gyermeknevelésre, annál nagyobb kereset lesz a nyugdíj alapja. Ez különösen sérti a kereső feleségeket. A gyermekvállalás ugyanis alig sérti a férjek által elérhető keresetet, de nagyon sérti a magasan iskolázott nőkét. Ezért aztán a diplomás nők egyre később és egyre kevesebb gyermeket vállalnak. Ez azért okoz a következő generáció értékében nagy veszteséget, mert a legsikeresebb felnevelés éppen a diplomás anyákon múlik.

Ezt felismerve húsz éve hangsúlyozom, hogy a társadalom távlati érdeke, a minél jobb minőségű generáció felnevelése érdekében az öregkori ellátást nem az életkeresettől, hanem a gyermeknevelés eredményétől kell függővé tenni. A jelenleg dolgozók ellátásának nem a bérből történő megtakarítás, hanem a következő generáció által termelt jövedelem lesz a fedezete. A jelenleg dolgozók öregkori álltása nem a jelenlegi tőkebefektetéstől, hanem a következő generáció értéktől függ.

Ezért nem a minél több születést kell a társadalomnak jutalmazni, hanem a minél eredményesebb felnevelést. Ideje volna tudomásul venni, hogy egy diplomás életteljesítménye, állami forrásképzése nagyobb lesz, mint hat képzetlen munkaerőé. Ezért egy diplomás gyermek után nagyobb öregkori ellátás járjon, mint hat képzetlen után.

A gyermeknevelési támogatás.

Felméréseket kellene készíteni arról, hogy milyen jövedelem és képzettség után mennyi gyermek nevelése volna a társadalom érdeke. Vagyis minden családra meg kellene állapítani a kívánatos gyermekvállalást.

A családok mintegy húszada még nem vált képessé a hatékony gyermekvállalásra. Ezek gyermek nélkül is kapjanak egy gyermek utáni pótlékot, tehát érdekük, hogy várjanak az első gyermekkel.

A családok következő alsó tizede csak egy gyermek után kapjon családi pótlékot. Ha kettőt vállal, akkor is csak egy után kapjon.

A családok további alsó fele két gyermek után kapjon családi pótlékot.

A családok harmadik negyede már három gyermek vállalásában legyen érdekelt.

A családok felső negyedében már akárhány gyermeket vállalnak, támogassa őket a társadalom.

Egy ilyen gyermektámogatás mellett a következő generáció értéke még egyszer annyi lenne.

Mitől függ a következő generáció értéke.

Azt már a finnek nyolcvan éve felismerték, hogy a magzati kihordás minősége kihat az életteljesítményre. Az óta mérik és nyomon követik az életteljesítményüket. Kiderült, hogy a magzatok életteljesítménye jelentősen függ, a kihordás minőségétől. Három adat, a testsúly, a testhossz és a koponya körmérete alapján a felső tized az átlagnál négy évvel tovább jár iskolába, és ötven éves korában háromszor több adót fizet. Ezért a jól kihordott magzat után jutalmazni kellene. Azt ugyan belátom, hogy a koraszülötteket is meg kell menteni, de az társadalmi ostobaság, ezek megmentésére százszor annyit fordítani, mint a példásan kihordott magzat után jutalmazni.

Tizenöt éve az Egyesült Államokban mérik a négy éves gyerekek szókincsét. Már vannak eredmények. A négyéves szókincs lényegében az agy kapacitásának a mércéje. Ezért törvényben kötelezik a két éves kor utáni minimális óvodai részvételt. Ezt a jelenlegi kormány is tudomásul vette, és gyorsan növeli a bölcsődei és óvoda helyek számát.

Az adtok alapján az agykutatók megállapították, hogy az újszülöttek agya a fogamzás után mintegy öt évig fejlődik. Tehát az agy kapacitása, vagyis későbbi tanulásképessége ekkora alakul ki. Vagyis az emberi agy egy olyan számítógép, aminek a kapacitása már az iskolakezdés előtt kialakult, az oktatáson már elsősorban az múlik, hogyan dolgozza fel az agy a megszerzett ismereteket. Sajnos ezt a pedagógia nem hajlandó tudomásul venni, az agy kapacitását csak akkor kezdi el ismeretekkel feltölteni, amikor már a kapacitása kialakult.

A két példamutató oktatási ág.

Történészkésem során azt kellett megállapítani, hogy két szakmát már az osztálytársadalmak is modernül oktattak. Ez a két szakma a sport és a művészet. Ebben mi, magyarok a világszínvonal élvonalába tartozunk. Ennek a módszereit kellene minden szakmában alkalmazni.

Minél korábban legyen a képesség felismerése.

Ennek klasszikus példája az úszás. Ma már a néhány hónapos gyerekek úszásoktatása tered a világon. Kiderült, hogy a magzatvízben élés ösztöne még a születés után hónapokig fennmarad. Tehát, aki néhány hónaposan meg tanulja az úszást, egy éltre otthon van a vízben.

Az is közismert, hogy a labdaérzék, az egyensúly érzék, a tapintás, a térérzék órák alatt gyermekkorban megtanulható.

Ez a két oktatási tárgyat az is jellemzi, hogy mindenkit képesség azonos tanulócsoportokban képzik. Tehát nem képesség vegyes tanulócsoportokkal kínlódnak, hanem mindenkit arra tanítanak, amire képessége van.

Ugyan nem számíthatunk arra, hogy ezt a módszert Magyarországon vezetik be, de az viszont biztos, hogy száz éven belül a minőségre koncentrált gyermekvállalás általános lesz. Kínában ugyanis ezt vezetik be, fokozatosan. A második gyermeket már a családok felső fele megkapja. Ezen az úton eljutnak odáig, hogy a felső ötödnél nem is lesz korlátozás. Kína másoknál lényegesen gyorsabb fejlődését pedig a világpolitika nem nézheti tétlenül. Követni fogják a sikeres példáját.

Az öregkori ellátás átalakítása a keresetarányosról a gyermeknevelés arányossá pedig a demokráciákban is népszerű lesz.

A legnagyobb ellenállás azonban a népszerűségét fokozatosan vesztő katolikus egyház lesz.