2017. február 23., csütörtök

Az osztálytársadalmak három sikere és utána a feladat

Kopátsy Sándor                  EE                  2017 02 14

Az osztálytársadalmak három sikere és utána a feladat


Az osztálytársadalmak történetének három legnagyobb sikeréből kettő a gyermekvállalás korlátozásának, a harmadik pedig a Nyugat életterének megtízszereződésének köszönhető. A negyedik a jövőre vár, az alapja a következő generáció minőségi szelekciója. Ez azt bizonyítja, hogy a társadalom elsődleges feladat mindig az életterünk eltartó képességéhez történő igazodás mennyisége és minősége.
I.

A nyugat-európai kiscsaládos jobbágytársadalom.

Az időszámításunk első ezer évének végén Nyugat-Európában a természetes csapadékra épülő szántóföldi földművelés kiscsaládos jobbágyrendszere lett. Előtte ötezer évig főleg öntözéses gabonát termeltek a télmentes éghajlaton Kelet-Ázsiában, Dél-Ázsiában és a Közel-Keleten, a nagy folyamok síkságain.
Az európai történészek sem hangsúlyozzák, hogy a görög és a római kultúra kenyerét Egyiptomban és Mezopotámiában, azaz a Közel-Keleten, öntözötten termelték. A Mediterrán Európában ritkaságnak számított a kis folyók öntözhető völgyeiben termelt gabona. Már az időszámításunk előtt ezeket a görög gabonatermelő gyarmatokat is elnéptelenítette a szúnyogok által terjesztett a malária, ami ellen az indoeurópai lakosságnak nem volt immunitása. Ezért a görög és a római kultúra teljesen kenyér és urbanizáció nélkül maradt. Csak a Római Birodalom bukása és a sörtét középkor után, a Frank Birodalomban kezdődik el a télállóvá szelektálódott búza és árpa természetes csapadékra épülő termelése. Ezzel válik Európa területének az Alpoktól északra fekvő nagyobb része a magas-kultúra számára nélkülözhetetlen urbanizációt is eltartani képes feudális agrártársadalommá. A nyugat-európai feudális társadalom lett az első olyan gabonatermelő feudális társadalom, amelyik már nem önözéses, hanem a természetes csapadékon megtermő, a fagyos teleket elviselő gabonát termelő társadalom. Az ugyan vitathatatlan, hogy az melegebb éghajlaton önözéssel nagyobb termésátlagok vannak, ami nagyobb lakosságot tart el, de a nyugat-európai gabonatermelés volt az első, amelyik a négy évszakos klímában is kiépülhetett. Márpedig az ilyen terület mintegy tízszer nagyobbak, mint telet nem ismerő, önözhető síkságok.
Korábban, mintegy ötezer éven keresztül csak az enyhe telű, melegebb éghajlatú öntözéses szántóföldi gabonatermelés tartott el magas-kultúrát. Ez is csak ott, ahol volt olyan igásállat, amelyik az ember fizikai erejét többszörösen meghaladta, és elvégezte a talajművelést, és a szárazfölön szükséges szállítási feladatokat. Meg kell azonban jegyezni, hogy minden igazi magas-kultúrában a szállítási feladatok nagy többsége a lassú folyamokon és az állóvizű csatornákon történt.
Az öntözéses rizstermelésnek volt egy másik formája is, főleg már az egyenlítő közelében. Itt hegyoldalak kiépített teraszain a visszatartott bőséges csapadékkal öntözték a termést. Valójában ez is öntözéses rizstermelés, aminek a legyőzhetetlen hátránya a vízi utak hiánya volt. A meredek emelkedőkön és lejtőkön csak málhás állatokkal lehetett szállítani. Ezek tartási költsége a termés jelentős hányadának elfogyasztását, a munkaerőnek jelentős hányadát vonta el a termeléstől. A lassú folyamok hiányában nagyobb és tartós politikai egységek, birodalmak sem jöhettek létre.
Amíg csak az öntözött szántóföldi gabonatermelés tarthatott el magas-kultúrát, vagyis egészen az időszámításunk első évezredének végéig, az emberiség öthatoda Kelet-Ázsiában, Dél-Ázsiában és a Közel-Keleten, a szárazföld alig huszadán élt.
Amerikában ugyan kialakult két kapáskultúra, de igavonó állat hiányában nem léphettek át szántóföldi magas-kultúrává.
Az időszámításunk előtti utolsó évezred közepén a Földközi Tenger északi partjain is megjelent a közel-keleti magas-kultúra görög és római, tehát európai változata. Ezek azonban a közel-keleti magas-kultúra szerves részeiként működtek. Az élelmezésük az egyiptomi és a mezopotámiai gabona importjára épült. Az időszámításunk utáni első századokban azonban a megnövekedett gabonaimport olyan fertőzési kitettséget jelentett, amit elpusztította a mediterrán városok lakosságát, ezzel ennek a magas-kultúrának az alapját. Összeomlott a Nyugatrómai Birodalom. Becslésem szerint, az első évezred közepén Európában szinte megszűnt az urbanizáció. Az Alpoktól délre kipusztult, északra pedig még nem is volt.
A kenyérbe belekóstolt Európa kenyér utáni vágya azonban megmaradt. A mintegy ezer éves próbálkozások eredményeképpen a búza és az árpa fagyállóvá szelektálódott, és kialakultak az Alpoktól északra elterülő szántóföldi gazdálkodást biztosító technikai eszközök is. Bekövetkezett a nyugat-európai agrártechnikai forradalom.
A búza és az árpa elviselte a téli fagyot, mellettük kiszelektálódott a még télállóbb rozs is.
Kifejlesztették a talajforgató ekét. Erre a párásabb viszonyok közti talajforgatás okán volt szükség.
Patkót kaptak a lovak, amelyek patája a vízben, hóban, sárban felpuhul, igavonásra alkalmatlanná válik az igavonásra a sárban, hóban, jégen, a nedves főben, a lejtőkön és az emelkedőkön. A lovak azonban a marháknál gyorsabban járnak, ezzel felgyorsítják a talajmunkát, a szállítást, a közlekedést. A patkolt lovak az igazi forradalmat azonban a hadviselésben jelentettek. Ha nincs patkó, nincs lovagkor, Európa katonai ereje gyenge marad. Ez az alapja annak, hogy az európai kultúrában a patkó a szerencse szimbóluma lett.

II.

A kiscsaládos jobbágytársadalom.

Az európai gabonatermelő feudális társadalom az igazi társadalmi forradalmat azzal hozott, hogy ez lett az emberiség történetében az első kiscsaládra épülő kultúra. A történészek annyira természetesnek vették, hogy az ember eddigi életében mindig nagycsaládokban élt, hogy fel sem ismerték a kiscsalád megjelenésének forradalmi szerepét. Pedig Nyugat-Európa azért emelkedhetett a következő ezer évben a többi magas-kultúra fölé, mert kiscsaládos volt.
Ez először az első egyházszakadáskor vált világossá. A nagycsaládos kelet-európai és balkáni népeknek konzervatívabb kereszténységre volt szükségük, mint a kiscsaládos nyugat-európaiaknak. Ez már középiskolás koromban feltűnt, hogy a kiscsalád az újra érzékenyebb társadalmi sejt, mint a nagycsalád. Ezért nem maradhatott tartós a közös kereszténységük.
Az egyházszakadást követően a reneszánsz, a reformáció, a felvilágosodás, az ipari forradalom, a liberalizmus, a tudományos és technikai forradalom csak a kiscsaládos Nyugat-Európában verhetett gyökeret.
A vallás tudatformáló, illetve a tudathoz alkalmazkodó szerepét először a múlt század elején Max Weber fogalmazta meg. „A tudományos és technikai forradalom olyan társadalmi alépítményt hozott létre, aminek a felépítményét csak a protestáns népek képesek hatékonyan működtetni.”
Amennyire egyértelmű, hogy a földesurak számára előnyös megoldás volt a földjük kiscsaládos jobbágyok közti felosztása, annyira nyoma sem található annak, kik és mikor kezdeményezték ezt a megoldást, és még inkább rejtett maradt, hogy a római katolikus vallás mikor, és miért kötötte a házasság szentségének kiszolgálását ahhoz, hogy a házasulóknak jobbágytelkük legyen. A történészek pedig máig nem ismerték fel, hogy ez a megkötés tulajdonképpen a gyermekvállalás korlátozását jelentette.
Azzal, hogy a jobbágyok gyermekei csak akkor köthettek házasságot, ha a földesuruk számukra már telket biztosított, vagyis a nagyon lassan növő jobbágytelkek számához kötötték a gyermekvállalást, ezzel azt közel a felére korlátozták. Az emberiség történetében először a nyugat-európai kiscsaládos jobbágyrendszer állított korlátot a gyermekvállalás elé. Nem a gyermekvállalást korlátozta, hanem a gyermeket vállalható családok számát. Ennek következtében a jobbágyok gyermekei egyre később házasodtak. Ez a házasságok nyilvántartásából derült ki. Amíg a nagycsaládos társadalmakban a házasságokat a nemi érettség idején, gyakran előtte kötötték, ezzel a gyermekvállalás a nemi érettséggel elkezdődhetett. A nyugat-európai jobbágyok gyermekei azonban csak akkor házasodtak, amikor telket kaptak. A gyermeket vállalható családok számát korlátozták. Ahogyan nőtt a jobbágyság, de alig változott a jobbágytelkek száma, egyre jobban kitolódott a házasulhatók kora. A 13. században a nők nagy többsége csak 25 éves kora után lehetett gyermeket vállalható asszony. A vőlegények kora pedig közel a 30-hoz volt. Ezzel a nyugat-európai feudális társadalomban a gyermekvállalhatás jó tíz évvel a nemi érettség utánra tolódott, aminek következtében az első 2-4 szülés kimaradt.
A gyermekvállalásnak a kitolódását a történészek meg sem említik. Pedig ez volt az oka annak, hogy a nyugat-európai feudális társadalmakban lényegesen kisebb lett a népszaporulat, ezért kisebb az adózással növelt nyomor, az életet és vagyont pusztító háborúzás és enyhébb a tudásvágy üldözése.
A keresztes háborúk nyílt célja a jobbágytelekre hiába váró férfiak elpusztítása volt. A keresztes háborúkat szervező egyház máig lapít arról, hogy a keresztes háborúkba a jobbágyok első fiai nem mehettek, a telekre hiába vágyó később született fiukat azonban elvitték olyan háborúba, a miből a visszatérés reménye nagyon kicsi volt.
A szerzetesek és apácák kivonása a gyermekvállalásból.
Még nem írta le senki, hogy miért volt olyan sok jelentkező szerzetesnek és apácának. A családalapításra reménytelenek mentek papnak, szerzetesnek, apácának.

III.

Nyugat-Európa óriási életteret kapott.

A jobbágyrendszerrel együtt megszűnt a házasság korlátozása.
Ez a falvak túlnépesedésére vezetett. Mint földosztó 1945-ben azt kellett látnom, hogy a magyar falvakban többször annyian akartak, kényszerültek a mezőgazdaságból megélni, mint amennyi elégséges lenne a határ földjeinek megműveléséhez.
A városok közüzemesítésének és az egészségügyi forradalomnak köszönhetően a történelemben először történt meg, hogy a jobb egészségügyi ellátásnak köszönhetően a városik lakosság várható életkora meghaladta a vidéken élőkét. Az urbanizált magas-kultúrákban is felgyorsult a túlnépesedés.
A jobbágyrendszerrel megszűnt a vidéken élők a házasságának a késleltetése. Miért nem okozott ez az az ipari forradalom után azonnal túlnépesedési nyomást?
A vasút századának végéig az urbanizáció növelte a halandóságot.
Ahogyan a jobbágyokból ipari munkás, proletár lett, megszűntek a viszonylag késleltetett házasságok, a proletárok korán házasodtak, gyermeket vállaltak. Ezzel szemben a városokban sokkal magasabb volt a halálozás. A 19. század végéig a városok sokkal egészségtelenebb életteret jelentettek, mint a falvak és puszták. Erről az angol testmagassági adatok győztek meg. A jobbágyok magasabbak voltak, mint a proletárok. Ez csak a 20. században fordult meg a sorrend.
Az európai államoknak, különösen a gyarmatosítóknak, javultak a lakosságuk az életviszonyai, ennek köszönhetően nőtt a várható életkor és a népszaporulat. A nyugat-európai népeknek szűk lett az életterük. Ebbe az állapotba robbant be Amerika és Óceánia felfedezése. Ezzel Nyugat-Európa 50 millió négyzetkilométernyi viszonylag lakatlan, többségében az európai négy évszakos agrártermelésre alkalmas élettérhez jutott. Az 5 millió négyzetkilométeres Nyugat-Európa élettere megtízszereződött.
Ezzel szemben a többi magas-kultúra élettere nem változott. A Nyugat lett az egyetlen magas-kultúra, aminek a lakossága szabadon gyarapodhatott. Ötszáz év után már több indoeurópai ember él az új kontinenseken, mint Európában.
Ehhez járult, hogy Nyugat-Európa az ipari forradalomnak köszönhetően óriási komparatív előnyt élvezett az emberiség kilenctizedével szemben. Az iparosodott, tőkés osztálytársadalommá vált államok az egyre jobban lemaradókat gyarmatosíthatták, vagy befolyási övezetükké tehették, tehát kizsákmányolhatták. Ekkor történt először, hogy az iparosodott gyarmattartó államokban az egy lakosra jutó jövedelem, vagyon, a katonai erő, a várható életkor és iskolázottság jelentősen az ősi magas-kultúrák szintje fölé emelkedett.

IV.

A puritán kultúrákban leállt a túlnépesedés

A 20. század derekára a tudományos és technikai forradalom leállította a már gazdag, puritán kultúrájú társadalmakban a spontán túlnépesedést. Fajunk előző mintegy ötezer évében minden termelő társadalomra jellemző volt az elviselhetetlen túlnépesedési nyomás. Ez most, az emberiség már gazdag és puritán ötödében leállt. Ha ezt a társadalomtudományok felismerték volna, megértik, hogy miért volt minden termelő társadalom osztálytársadalom. Azért mert elvislhetetlenné vált a túlnépesedésük, amit csak a halálokozással lehetett még elviselhető szintre leszorítani. Ezt szolgálta volt a többség nyomorának fokozása, az egymás közti háborúzás, és a tudásvágy üldözése. Marx logikájával, minden termelő társadalom alépítménye túlnépesedést okoz, ami ellen csak a halálozást fokozó felépítményre képes elviselhető szintre leszorítani. Az osztálytársadalom lecserélése érdekében egyetlen előfeltétel a túlnépesedés lassítása volt. Ezt kellett volna Marxnak is először javasolni.
A születések korlátozhatóságának az elő feltételei.
A fogamzásgátlás megoldása. E nélkül nincs megoldás. De ez ma már szinte minden társadalomban elérhető. Erőszakkal csak a puritánokat lehet erre kényszeríteni.
Legyen gazdag és iskolázott a társadalom. Erre is egyelőre csak a puritán népek képesek.
Ma már a gazdag és iskolázott társadalmakban leállt a túlnépesedés, sőt állami forrásokból kell támogatni a létszámot tartó gyermekvállalást.
Egyetlen puritán nép, a kínai, ezek azonban maguk jelentik a puritán népek felét, mivel még szegény és iskolázatlan volt, erőszakkal korlátozta a gyermekvállalást. Ennek köszönhetően példátlanul gyorsan zárkózik fel.
A fejlett, gazdag és iskolázott társadalmakban annyira csökkent a gyermekvállalás, hogy a társadalmaknak kell támogatni a gyermekvállalást. Ennek köszönhetően ma már gazdag puritán népek társadalmai spontán, erőszak nélkül minőségileg átalakultak. Ez akkor válik érthetővé, ha tudomásul vesszük, hogy az osztálytársadalmak azért voltak nyomort teremtők, hadakozók, a tudásvágyat üldözők, mert a túlnépesedést kellett megfékezni. Egyetlen forradalmár, még a materialista Marx sem ismerte fel, hogy azért volt hatezer éven keresztül minden osztálytársadalom azért volt kénytelen a túlnépesedés ellen védekezni, mert túlnépesedett volna. Ez volt az a társadalmi alépítmény, amire csak olyan felépítmény épülhet, amelyik a halálozást nyomorral és fegyverrel fokozza, valamint üldözi az ember természetes tudáságyát. Az osztálytársadalom addig szükségszerű felépítmény, amíg a népesség évente nem a még elviselhető néhány ezrelékkel, hanem néhány százalékkal növekedne. Az osztálytársadalmon csak ott lehet túllépni, ahol a népesség spontán növekedése 1-2 ezrelék fölé nem emelkedne. Az osztálytársadalom lecseréléséhez tehát nem politikai erőszakra van szükség, hanem a népesség lassú növekedésére. De nemcsak arra.
Mikor áll le a népesség spontán növekedése?
Ha megoldott a fogamzásgátlás. Az ember olyan faj, amelyik szexuális vágyának kielégítése annyi fogamzással jár, amennyire a 25 év várható életkor mellett van szükség. Ha az ember ennél tovább él, egyre gyorsabban szaporodik. Az emberi faj sem képes elviselni 1-2 ezreléknél gyorsabb népszaporulatot. Amikor a spontán népszaporulat 1-2 ezreléknél gyorsabb, a fajnak magának kell olyan önpusztítóvá válni, amivel elviselhető szintre csökken a szaporulata. Ez az állatvilágban is megjelenik a csúcsragadozóknál. Az oroszlán, a tigris, a jegesmedve, néhány bagoly öli a szaporulatát.
Az ember olyan faj, amelyik 25 évnél hosszabb várható életkor mellett túlnépesedik, ekkor önpusztítóvá válik. A magát a munkájával, a termeléssel eltartó ember olyan életfeltételeket teremt, ami ennél hosszabb várható életkort biztosít, ezért önpusztítóvá kellett válnia. Az emberi faj ösztöne csak ott nem jelent túlnépesedést, ahol vagy 25 év körüli a várható életkor, vagy biztosítható a szexuális vágyának fogamzásmentes kielégítése.
Az egy lakosra jutó jövedelem meghaladja a 20 ezer dollárt.
Ez csak utólag bizonyosodott be. Egyelőre nem ismerünk olyan társadalmat, amiben ennél alacsonyabb jövedelem mellett leállt a túlnépesedése. Tehát csak a viszonylag jó módú társadalomban állhat le a túlnépesedés. Ez kényszerítette a kínai vezetést arra, hogy erőszakkal kényszerítse ki az egyetlen gyermek vállalását.
Ezt nem értik meg azok, a vallások, és liberális politikusok, akik Kínát a gyermekvállalás korlátozása miatt elítélik. Kína az egyetlen gyermekvállalás kikényszerítésével elérte, hogy az egy lakosra vetített eredményei elérhetetlenek lettek volna a korábban jellemző éves 2-3 százalékos népességnövekedés mellett.
Az iskolázottság átlaga haladja meg a 12 évet.
Ezt is csak azért tudjuk, mert a tapasztalat bizonyítja. A túlnépesedést csak ott sikerült lefékezni, ahol az iskolázottság elérte ezt a szintet. Az is kiderült, hogy a diplomás nők termékenysége mindenütt 1.5 alatt van. Vagyis magas iskolázottság mellett a létszám sem tartható. Ezért a fejlett társadalmakban minőségi kontraszelekció történik. A magasan képzett anyák kevés gyermekvállalását anyagilag megkülönböztetett támogatásban kell részesíteni.

V.

A kontraszelekció legyőzése.


Egy fajt a kontraszelekciójánál nagyobb csapás nem érheti. Márpedig jelenleg a világ minden társadalma kontraszelekcióval szaporodik, mert minél jobbak a felnevelés feltételei, annál kevesebb, és minél kedvezőtlenebbek annál több gyermeket vállalnak. Pedig a gyermeknevelés elsősorban a szülők, mindenekelőtt az anyák iskolázottságától függ. Ezzel szemben nem találtam olyan országot, ahol a diplomás nők gyermekvállalása elérné az 1.5 termékenységi szintet. Ezzel szemben olyan ország sincs, ahol a legkevésbé iskolázott anyák gyermekvállalása nem haladja meg a 3-at. A diplomás anyák arányuknál sokkal kevesebb, az alacsonyan iskolázottak pedig sokkal több gyermeket vállalnak.
Ez a kontraszelekció csak azért nem okoz feltűnést, mert az állam és a munkaerőpiac gyorsan emeli az oktatási színvonalat. Az átlagos iskolázottsági szint a kontraszelekció ellenére emelkedik. Arra pedig nem elég figyelmet fordítanak a kormányok, hogy az oktatás minősége miért romlik. Pedig ennek az elsődleges oka, hogy a gyerekek mögött csökken a családi háttér. Számos országban, Elsősorban az Egyesült Államokban folyamatosan nyilvántartják az iskolai eredményeknek nem csak a szülők anyagi és iskolázottsági szintjétől függését. Ez különösen fontos információ volna a cigány és a nem cigány etnikum összevetésében. Ezt azonban a magyar kormányzat is szigorúan titokban tartja, a pedagógusok pedig nem merik hangsúlyozni. A szülők talán a valóságnál is tragikusabbnak tartják. Pedig a PISA felmérések alapján romló helyünknek az az elsődleges oka.
Az Egyesült Államokban folyamatosan közlik a rájuk jellemző négy etnikum, a távol-keletiek, a protestánsok, a latin amerikaiak és az afrikai feketék, gyermekvállalási és oktatási eredményeit. Óriásiak a különbségek. A legjobban tanulók a kelet-ázsiai, konfuciánusok, őket követik a protestánsok, az átlag alatt vannak a latin-amerikaiak és nálunk is sokkal gyengébben szerepelnek a feketék. Ezek az adatok meggyőzően bizonyítják a tényt, hogy miért van az Egyesült Államok az ENSZ rangsorában csak a tízedik helyen, hat kis protestáns európai és a másik három volt angolszász ország, Kanada, Új-Zéland és Ausztrália mögött, annak ellenére, hogy a másik kilenc összegénél nagyobb a népessége, a gazdasága, a tudományos és katonai ereje. Azért, mert a két lemaradó etnikuma sokkal nagyobb visszahúzó súlyt képvisel. A távol-keletiek és a protestánsok ugyan az Egyesült Államokban gazdagabbak és iskolázottabbak, mint az előtte álló kilenc országban, de visszahúzza őket a két fejlődésre kevésbé alkalmas etnikumuk nagyobb súlya.
A liberális erők ugyan hisztérikusan hangoztatják, hogy az etnikai és kulturális tarkaság előny, pedig elviselhetetlen hátrány, ha az idegen etnikum az államalkotó többség mögött van, és jelentős a súlya. A liberálisok politikai erejét mutatja az is, hogy a felfogásukat cáfoló adatokat titokban tartják. A PISA rangsor szinte azonos az államok homogenitásával. Az európai országok között Finnország az első, ahol lényegében a finnek mellett az egyetlen jelentős etnikum a svéd, akik ott az átlagnál jobban teljesítenek. A múltjukban olyan szerepet játszottak, mint Magyarországon a kiegyezés és az első világháború között a zsidók. Azzal a különbséggel, hogy Finnországban szeretik a sédeket, Magyarországon üldözték és irtották a zsidókat.
A Távol-Keleten az országok lakossága Európában elképzelhetetlenül homogén, ott a mandarin rendszernek, vagyis az oktatásban szelektáltak társadalmi rangjának évezredes múltja van, ott a szülők a gyermekeik iskolázását szülői foglalkoztatással és anyagiakkal támogatják. Az Egyesült Államokban élő dél-koreai szülők küldik a legnagyobb arányban a gyermekeiket kiváló külföldi egyetemekre, a képzésüket segítő tanfolyamokra, maguk is segítik a házi feladatok elkészítését. E téren jelentősen megelőzik még a protestánsokat is, nemhogy a latinokat és a feketéket.

A kontraszelekciót a nyugati államok erősítik fel.

Húsz éve hirdetem, hogy a kontraszelekció elsődleges oka a nyugdíjrendszer. Sajnos, megértésre nem találok. A nyugdíjrendszerek még a tőkés osztálytársadalom maradványai. Az öregkori ellátás nagysága ugyanis az életkeresettől függ. Ez megfelelt a tőkésosztály érdekének. A nyugdíjak fedezetét ugyanis munkások béréből vonták le, és a megtakarítást a tőkepiacra vitték, azzal felverték az értékpapírok keresletét és árát. A liberális közgazdások azt igyekezték elhallgatni. De nem is ez volt a kártékony, hanem az, hogy a nagyobb nyugdíjra törekevés ellene volt a gyermekvállalásnak.
A gyermekvállalás ugyanis sérti a minél nagyobb kereset elérhetőségét, vagyis minél többet áldoznak a szülők a gyermeknevelésre, annál nagyobb kereset lesz a nyugdíj alapja. Ez különösen sérti a kereső feleségeket. A gyermekvállalás ugyanis alig sérti a férjek által elérhető keresetet, de nagyon sérti a magasan iskolázott nőkét. Ezért aztán a diplomás nők egyre később és egyre kevesebb gyermeket vállalnak. Ez azért okoz a következő generáció értékében nagy veszteséget, mert a legsikeresebb felnevelés éppen a diplomás anyákon múlik.
Ezt felismerve húsz éve hangsúlyozom, hogy a társadalom távlati érdeke, a minél jobb minőségű generáció felnevelése érdekében az öregkori ellátást nem az életkeresettől, hanem a gyermeknevelés eredményétől kell függővé tenni. A jelenleg dolgozók ellátásának nem a bérből történő megtakarítás, hanem a következő generáció által termelt jövedelem lesz a fedezete. A jelenleg dolgozók öregkori álltása nem a jelenlegi tőkebefektetéstől, hanem a következő generáció értéktől függ.
Ezért nem a minél több születést kell a társadalomnak jutalmazni, hanem a minél eredményesebb felnevelést. Ideje volna tudomásul venni, hogy egy diplomás életteljesítménye, állami forrásképzése nagyobb lesz, mint hat képzetlen munkaerőé. Ezért egy diplomás gyermek után nagyobb öregkori ellátás járjon, mint hat képzetlen után.

A gyermeknevelési támogatás.

Felméréseket kellene készíteni arról, hogy milyen jövedelem és képzettség után mennyi gyermek nevelése volna a társadalom érdeke. Vagyis minden családra meg kellene állapítani a kívánatos gyermekvállalást.
A családok mintegy húszada még nem vált képessé a hatékony gyermekvállalásra. Ezek gyermek nélkül is kapjanak egy gyermek utáni pótlékot, tehát érdekük, hogy várjanak az első gyermekkel.
A családok következő alsó tizede csak egy gyermek után kapjon családi pótlékot. Ha kettőt vállal, akkor is csak egy után kapjon.
A családok további alsó fele két gyermek után kapjon családi pótlékot.
A családok harmadik negyede már három gyermek vállalásában legyen érdekelt.
A családok felső negyedében már akárhány gyermeket vállalnak, támogassa őket a társadalom.
Egy ilyen gyermektámogatás mellett a következő generáció értéke még egyszer annyi lenne.

Mitől függ a következő generáció értéke.

Azt már a finnek nyolcvan éve felismerték, hogy a magzati kihordás minősége kihat az életteljesítményre. Az óta mérik és nyomon követik az életteljesítményüket. Kiderült, hogy a magzatok életteljesítménye jelentősen függ, a kihordás minőségétől. Három adat, a testsúly, a testhossz és a koponya körmérete alapján a felső tized az átlagnál négy évvel tovább jár iskolába, és ötven éves korában háromszor több adót fizet. Ezért a jól kihordott magzat után jutalmazni kellene. Azt ugyan belátom, hogy a koraszülötteket is meg kell menteni, de az társadalmi ostobaság, ezek megmentésére százszor annyit fordítani, mint a példásan kihordott magzat után jutalmazni.
Tizenöt éve az Egyesült Államokban mérik a négy éves gyerekek szókincsét. Már vannak eredmények. A négyéves szókincs lényegében az agy kapacitásának a mércéje. Ezért törvényben kötelezik a két éves kor utáni minimális óvodai részvételt. Ezt a jelenlegi kormány is tudomásul vette, és gyorsan növeli a bölcsődei és óvoda helyek számát.
Az adtok alapján az agykutatók megállapították, hogy az újszülöttek agya a fogamzás után mintegy öt évig fejlődik. Tehát az agy kapacitása, vagyis későbbi tanulásképessége ekkora alakul ki. Vagyis az emberi agy egy olyan számítógép, aminek a kapacitása már az iskolakezdés előtt kialakult, az oktatáson már elsősorban az múlik, hogyan dolgozza fel az agy a megszerzett ismereteket. Sajnos ezt a pedagógia nem hajlandó tudomásul venni, az agy kapacitását csak akkor kezdi el ismeretekkel feltölteni, amikor már a kapacitása kialakult.

A két példamutató oktatási ág.

Történészkésem során azt kellett megállapítani, hogy két szakmát már az osztálytársadalmak is modernül oktattak. Ez a két szakma a sport és a művészet. Ebben mi, magyarok a világszínvonal élvonalába tartozunk. Ennek a módszereit kellene minden szakmában alkalmazni.
Minél korábban legyen a képesség felismerése.
Ennek klasszikus példája az úszás. Ma már a néhány hónapos gyerekek úszásoktatása tered a világon. Kiderült, hogy a magzatvízben élés ösztöne még a születés után hónapokig fennmarad. Tehát, aki néhány hónaposan meg tanulja az úszást, egy éltre otthon van a vízben.
Az is közismert, hogy a labdaérzék, az egyensúly érzék, a tapintás, a térérzék órák alatt gyermekkorban megtanulható.
Ez a két oktatási tárgyat az is jellemzi, hogy mindenkit képesség azonos tanulócsoportokban képzik. Tehát nem képesség vegyes tanulócsoportokkal kínlódnak, hanem mindenkit arra tanítanak, amire képessége van.
Ugyan nem számíthatunk arra, hogy ezt a módszert Magyarországon vezetik be, de az viszont biztos, hogy száz éven belül a minőségre koncentrált gyermekvállalás általános lesz. Kínában ugyanis ezt vezetik be, fokozatosan. A második gyermeket már a családok felső fele megkapja. Ezen az úton eljutnak odáig, hogy a felső ötödnél nem is lesz korlátozás. Kína másoknál lényegesen gyorsabb fejlődését pedig a világpolitika nem nézheti tétlenül. Követni fogják a sikeres példáját.
Az öregkori ellátás átalakítását a keresetarányosról a gyermeknevelés eredményével arányossá pedig a verseny fogja kikényszeríteni. Aki nem áll át reménytelenül lemarad.
A legnagyobb ellenállás azonban a népszerűségét fokozatosan vesztő katolikus egyháztól várható. Mivel a vallás is csak felépítmény, fennmaradása érdekében kénytelen lesz az alépítményhez igazodni.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése