Alépítmény – Felépítmény

Kopátsy Sándor                EE                    2015 03 19

Társadalomszemléletem

Alépítmény – Felépítmény

(Kézirat)

Számomra Marxnak a felismerése, hogy a társadalom a politikai struktúráját az alépítménye határozza meg, társadalomtudományi pályámon iránytűm lett. Ezt ma már finomabban határoznám meg. Csak az a társadalmi felépítmény működhet hatékonyan, ami az alépítményével összhangban van. A világpolitikai környezet, esetleg a belpolitikai erők ugyan képesek átmenetileg, erőszakkal kialakítani olyan felépítményt, ami ellentmondásban van az alépítménnyel. Ez lecsökkenti a tejesítő képességet, de idővel kialakul a megfelelő felépítmény. Ezt Marx is elismerte, amikor azt állapította meg, hogy győzhet ott is a szocializmus megcélzó forradalom, ahol ennek az alépítménye meg nem jött létre, de ott idővel visszaáll a régi szemét. Ha ezt a véleményét a bolsevik forradalomban győztes marxisták nem hagyják figyelmen kívül, nem állíthatták volna, hogy az elmaradt Oroszország egyedül is építheti a szocialista társadalmat.

Ennek tudatában kezeltem úgy a bolsevik rendszer ránk kényszerítését, mint időleges kényszerhelyzetet, mert a magyar társadalom felépítményigénye, nem változik attól, hogy egy másik kultúra diktatúrája, mit kényszerít ránk. Ebben a felfogásomban sem csalódtam. Nemcsak a csatlós helyzet, de a Szovjetunión belüli élet sem változtatott az érintett népek kultúráján, erkölcsén, viselkedésén.

Az ortodox keresztény szlávok viselkedése a cárizmusban, a bolsevik diktatúrában és annak összeomlása után is ugyanaz maradt.

A balti népek államai is lehetettek független állam, szovjet tagköztársaság, és újra független állam, nemcsak baltiak maradtak, de még a köztük a korábbi különbség is megmaradtak.

A közép-ázsiai muzulmán népek kultúrája, viselkedése is változatlan maradt.

A több etnikumú Jugoszlávia népei ma már külön államokban élnek, de a köztük kialakult történelmi különbségek fennmaradtak.

De ezt élhetjük ár a Kárpát Medencében is. Az itt élő etnikumok karaktere alig változott. Az erdélyi románok román módon, a szászok germánok, a magyarok magyar módon éltek. Baranyában elég volt a háború előtt egy magyar, sváb és rác faluba lépni, nyilvánvaló volt, hogy melyikbe érkeztünk.

A csehek viselkedése ma is jobban hasonlít a németekére, mint a keletnémeteké, akik a viselkedésükben poroszok maradtak.

A fenti tények alapján még elfogadható az eredeti marxi meghatározás, hogy a felépítmény az alépítmény által determinált.

A két Korea háború utáni története azonban ezt cáfolni látszik. Azzal, hogy a hidegháború során az ország –északi fele a szocialista táborhoz, a déli pedig a demokráciákhoz tartozott, a két felépítményben előre elképzelhetetlen különbségek alakultak ki.

Nem ismerem annyira Korea történetét, hogy fel tudjam mérni, mekkora különbség volt az ország északi és déli fele között a koreai háború előtt, de nem lehetett közel akkora, ami mára kialakult.

Azt Olaszországban megélhettem, hogy az ország északi és déli fele közti kulturális és gazdasági különbség az ország egyesítése óta eltelt százötven év alatt sem csökkent. Becslésem szerint, az északi olaszok életszínvonala, egy főre jutó jövedelme csupán még egyszer olyan magas, mint a délieké. Ha ledobnának az ország ismeretlen helyén hamar meg tudnám mondani, hogy hova estem. Ez a nagyon feltűnő különbség azonban eltörpül a két Koreában kialakulthoz képest.

Az elképesztő, szinte megérthetetlen különbség az egy lakosra jutó nemzeti jövedelemben van. Az északon 1.200 dollár/fő, délen pedig 26.200 dollár/fő ez a mutató. Az arány 1:23 Észak-Korea ezzel a mutatóval Ázsiában az utolsó, Dél-Korea pedig a harmadik Ázsiában. Ez már akkora különbség, ami elképzelhetetlen feladatot jelentene az egyesüléskor. Németország keleti felén a fal ledöntése idején a különbség maximálisan 1:3 volt.

Ugyanakkor, a kedvenc mutatómban, a testmagasságban csupán 9 centi a különbség. A várható életkorban pedig 11 év. Ezek is megdöbbentően nagy különbségek, de a jövedelmekhez viszonyítva kicsik.

Fogalmam sincs arról, hogyan kerülhet a két Korea azonos színvonalra, pedig meg fog történni. Ezt mindennél jobban Kína történelmének az elmúlt hetven éve bizonyítja. 1990-ig a kínai viszonyok nagyon hasonlók voltak a dél-koreaihoz. Az óta azonban a világ leggyorsabban növekvő országa. Akkor senkinek nem volt fogalma arról, mi várható a két reform, a gazdaság piacosítása és a gyermekvállalás csökkentése után. Aztán kiderült, hogy a világtörténelem legnagyobb csodája. Az elmúlt 24 év átlagában az egy lakosra vetített jövedelem évi 10 százaléknál gyorsabban növekedett. Két éve azonban „lelassult”, csak 7 százalék. Ez azonban még mindig az EU ötszöröse!

Az nem elképzelhetetlen, hogy Észak-Korea egyszer tanul a kínai példából, és még elképesztőbb fejlődést ér el. Erre azonban csak Észak-Korea lehet képes, mert a lakosság viselkedési kultúrája olyan, mint a többi konfuciánus népé. Erre is van példa. Japán a második világháború során 4 millió koreait telepített be az országba, mint a harcoló katonákat pótló munkaerőt. Ezek többsége a két Koreába haza települt, és mindkettőbe beépült. Délen gazdag, északon szegény tagja lett a társadalomnak.

A Távol-Keleten csak két ország lehet képes a csodára, Vietnám és Észak-Korea. Nagyobb siker várható az utóbbi országban, mert annak a lakossága olyan, mint Dél-Koreáé. Vietnámban az ország kulturálisan nem homogén. Az északiak olyanok, mint a kínaiak, a déliek pedig inkább, mint a többi dél-kelet ázsiai nép. Ugyanakkor Szibéria, mivel a lakossága orosz, kelet-európai, eleve alkalmatlan a távol-keleti csodára.

A fentiek alapján látom, hogy a tudományos és technikai forradalom olyan felépítményt kíván, amiben a gazdaságot a piac szabályozza, és nem szaporodik gyorsan a lakosság. Ezt a két követelményt csak a Nyugat puritán, és a Távol-Kelet konfuciánus népei képesek teljesíteni. Egyelőre semmi jele nincs annak, hogy a belátható jövőben csak a puritánok és a konfuciánusok lesznek gazdagok, iskolázottak és sokáig élők.