Mekkora célt tűzzünk magunk elé?

Kopátsy Sándor                    PP                2014-03-11

Mekkora célt tűzzünk magunk elé?

Tegnap egy újságíró megkérdezte, mit várok az ország jövőjétől. Most a választások előtt ugyanis tele van ígéretekkel a padlás. Azt válaszoltam nem sokat. De ennél több nem is reális.

A jó politikus az, aki elérhető célokért harcol. A politikust is az minősíti, hogy mit ért el, nem az, hogy mi a célja. Vagyis a jó politikust nem a célja, hanem az eredménye minősíti. Nem a cél szentesíti az eszközt, hanem az eredmény szentesíti a célt.

Most a választás előtt már látom az eredményt, ami minősíteni fogja a magyar politikusok céljait. Nem azt a politikust értékelem, aki nagy célokat tűzött ki, hanem azt, amelyik elérte a célját. Csak az a jó cél, ami elérhető.

Azt már diákkoromban felismertem, hogy nem Kossuth volt a jó politikus, hanem Széchenyi. A magyar történelem szinte csak azokat minősíti nagyoknak, akiknek irreális céljuk volt. Fel sem merül, hogy az irreális célok bukása azzal jár, hogy annak bukásával hátrébb kerülünk, mint amit elérhettünk volna.

Napóleon, Hitler, Sztálin azzal okoztak népüknek kárt, hogy irreális célokba hajszolták őket.

De nemcsak a túlzott előrelépni akarók károsak, hanem azok még nagyobb károkozók, akik visszafelé húznak. Az irreális célok megszállottai ugyan súlyos bukásokat okoznak, de megmaradhat a népben az illúzió, hogy megpróbáltuk. Engem erről győzött meg a német és a japán imperializmus második világháborús veresége. Ez a két nép ért el gazdasági csodát, megelőzték azokat a győzteseket, akik az időt akarták megállítani.

Országunknak a második világháborút követő történetének két nagy politikusa van. Kádár János és Orbán Viktor. Nagyon ellentétes egyéniségek, de az ország adott helyzetének ők feleltek meg a legjobban.

Kádár azért volt nagy politikus, mert nem akart az lenni. Nála kedvezőtlenebb helyzetből induló politikust nem ismer a történelmünk. Úgy került a hatalomra, hogy szinte mindenki árulónak tartotta. A nagy többség azért, mert behívta a szovjet hadsereget. A hívő kommunisták pedig az ért, mert elfogadta a több pártrendszert, elárulta a vallásukat. Végül a közvélemény nagy többsége tudomásul vette, hogy nála mindenki sokkal rosszabb lett volna. A sajt pártja pedig azért, mert megszilárdította a hatalmukat. Az utókor pedig tiszteli azért, mert mi lehettünk a legvidámabb barakk.

Orbán azért lett a rendszerváltás utáni legsikeresebb, sőt az egyetlen sikeres politikus, mert nem a népet akarta magához idomítani, hanem maga lett olyanná, amilyen politikust a lakosság nagy többsége a magáénak érez. Felismerte, hogy a magyar társadalom közép-jobb és nem liberális, tehát a liberális pártját közép-jobb párttá alakította át.

A magyar társadalom egy hatoda szélső-jobb, és egy húszada szélső bal. Ezek egyike sem lehet képes, hogy táborát ennél jobban kiszélesítse. Ez a két szélső szárny.

Egy húszad a liberális tábor is, de ennek a minősége a legjobb. Ez képes volt ennél sokkal nagyobb támogatást is maga mögé szervezni. Ott hibáztak, hogy a táboruk megtartása érdekében nem lazítottak liberalizmusokon, hanem a táborukat igyekeztek a maguk igényéhez kényszeríteni. Ennek aztán két következménye lett. Egyrészt ők lettek a közvélemény számára a legjobban elutasított párt, másrészt az őket támogató langyosan liberálisok cserbenhagyták őket.

A nyugat-európai szociáldemokraták vonalára állt baloldal a választói ötödre számíthat. A legerősebb ellenzéki erő.

Tekintettel arra, hogy a középé-jobb Fidesznek az ellenzéke két oldalon, egymással szemben áll, nem kell félni, hogy az ellenzék összefog. A kétharmados többsége belátható időre biztosított.

A pár hét múlva tartandó választáson az is ki fog derülni, hogy a nagyon heterogén szoclib tábor közös listán kevesebb szavazatot kap, mint amennyit külön-külön kapnának. A szociáldemokrata szociáldemokraták között sok a liberális ellenes.

Magam ugyan a Fidesztől lényegesen balra állok, de tudom, hogy az országom nagy többsége tőlem jobbra áll. Engem tehát nem követnének. Megelégszem azzal, ha csak akkorát lépnek, amekkorát hajlandók. Az a fontos, hogy jó irányban változik a magyar társadalom, és pár évtized múlva reális lehet az is, amit én most szeretnék.

Csalódottak, és eredménytelenek maradnak azok, akik a reálisnál többet várnak. Az életem során mindig kevesebb történt, mint szerettem volna, de az életem végére mégis sokkal több történt, mint bármikor remélhettem.