Tisza szabályozás

Kopátsy Sándor                  EA                  2012-07-04

TISZA SZABÁLYOZÁS

A történelemszemléletet jól jellemzi, ahogyan az 1848-49-es Szabadságharcot és a Tisza szabályozást súlyozzuk. Százszor annyit hallunk a Szabadságharcról, mint a Tisza szabályozásról. Pedig az utóbbi jelentősége százszor fontosabb.

A Szabadságharcnak alig volt negatív gazdasági következménye. A politikai pedig inkább negatív, hiszen táperőt adott a magyar nacionalizmus számára. Márpedig a Szabadságharcot követő, Trianont megelőző hetven évben, és az utána következőben a nacionalizmusból a minél kevesebb lett volna az annál jobb. Ezzel szemben a Tisza szabályozása

A történelemoktatásunk említést sem tesz arról, hogy a Tisza szabályozásnak köszönhetően az ország mezőgazdaságilag hasznos területe, szántója, gyümölcsöse, kertje negyedével, ötödével nagyobb lett. A korabeli sajtó ezt úgy értékelte, hogy négy megyével nagyobb lett az ország. Ha nem is területben, de termőterületben közel annyival gyarapodtunk, mint a két Bécsi Döntésnek köszönhetően. Azok csak a háború alatti időre szóltak, a Tisza árterületeinek felszabadítása azonban örökre megmaradt. Ez esettben is ezerszer többre értékeltük a néhány évre visszakapott területet, mint az ország határain belül szerzettet.

De nemcsak a termőterület növelését kellene történelmi eseménynek tartani, hanem az ország gazdasági egyesítését is. A Tisza szabályozása előtt az országot a Tiszai áradások a tavaszi három hónapban gyakorlatilag kettéosztották. Még az egységes közút és vasút hálózat sem épülhetett volna ki. Még nem hallottam, hogy valaki rámutatott volna arra a tényre, hogy a Tisza szabályozásának köszönhetjük, hogy gazdasági egység lehetett az ország.

Széchenyinek és Vásárhelyinek köszönhetjük hogy az országunk a határain belül ötödével nagyobb lehetett. Minden volt ártári területei településen nekik szobor járna.

Mint tervhivatali dolgozó mérhettem fel Vásárhelyi Pál teljesítményét. Széchenyitől kilenc napot kapott arra, hogy készítse el a Tisza szabályozási tevét. Az akkori viszonyok, adatok birtokában ez inkább kilenc éves munka lett volna. Mai fejjel azt sem értem, hogyan lehetett épkézláb tervet készíteni. Az ugyan bebizonyosodott, hogy nem voltak reálisak a Tisza medrének felére rövidítésével, és az ártereken visszatartott víz késleltetésével járó árvízi maximumok. Ebben Vásárhelyei optimistának bizonyult, de tette ennek ellenére zseniális. Mint földmérő elképzelem, hogy a Tisza bizonyos szakaszain, és a mellékfolyókon használt szintek között méteres eltérések voltak. El sem tudom képzelni, hogyan sikerült mégis mindent végül összehozni.

Nem kételkedem, hogy Széchenyi és Vásárhelyi nélkül is, néhány évtizeddel később megvalósult volna a Tisza-völgy rendezése, de ez sem csökkeneti az érdemüket. Hollandia körülbelül akkora területet hódított el a tengertől, mint ők a Tiszától. Előbb, és sokszorta nagyobb költséggel, de ez köztudott az egész világon. Nálunk erről szinte semmit nem tud a közvélemény.

A Tisza szabályozás többel növelte a gabonatermő területet, mint amennyit valaha exportáltunk.

Itt is van történelmi mondanivalóm.

A Magyarország természeti adottsága a gabonatermelésre kiváló, és viszonylag közel van a nyugat-európai piacokhoz. De a szállítási költségek tekintetében elviselhetetlenül távol. Ezt is tanítani kellene a magyar történelemben. Magyarország térképen mérve nagyon közel van a nyugat-európai piacokhoz, de a szállítási költségben nagyon távol. A vasút előtt csak a színes fémek szállítása volt elviselhető. No meg az olyan állat, amelyik elment a lábán.

Katus Lászlót idézem. „Az 1860-as évek elején Dél-Magyarországon egy mérő búza fél forinttal olcsóbb volt Odesszában. De még az orosz búza szállítása Odesszából Triesztig vagy Fiuméig egy forintba került mérőnként, addig a magyar búzát Szegedről 2.7 forintért vitték Fiuméig (onnan Londonig már csak 0.9 forint volt a szállítási költség), így érthető a magyar gabona az adriai kikötőben sem tudott versenyezni az orosz búzával.”

A magyar gabona behozhatatlan hátránya abból fakadt, hogy a versenytársakkal szemben, a magyar búzamezőnek nincs kapcsolata a tengerrel. Tegyük hozzá, hogy nemcsak Ukrajna, de Lengyelország és az óceánokon túli gabonakereskedők szállítási költsége harmada volt a magyar vasútinak. A vasút előtt pedig szó sem lehetett a gabona exportjáról.

A magyar történészek, ha egyáltalán írtak a gabonaexportról, akkor azon siránkoztak, hogy az osztrák és cseh piacra kellett eladni a magyar gabonát. Ezzel szemben a szerencsénk, hogy ott legalább versenyképesek voltunk, mert hozzájuk mi voltunk költségen is, a legközelebb. Még nem találkoztam olyan történésszel, aki örömmel közölte volna, hogy a Monarchiában legalább volt versenyképes piacunk.

Az is fontos történelmi adat nemcsak Nyugat-Európa, de különösen Magyarország történelme számára, hogy az óceánjáró gőzhajózás hatására 30 százalékkal csökkent a búza ára az atlanti kikötőkben. Ezzel Nyugat-Európa óriási összeget nyert, Magyarország pedig a nyugati piacokat végérvényesen elvesztette. A gőzhajózás a Kárpát-medence agrárértékének jelentős hányadát elvesztette. De nemcsak mi, hanem még a tengerparti Lengyelország, a balti államok és Oroszország is.

Elég volna megnézni, mennyi gabonát adtunk el, a vasút előtt és után, a Monarchián belül az osztrák és cseh piacokon a szabadságharc előtti évtizedben átlagosan 230 ezer tonna ment ki Ausztriába, az első világháború előtti években 1.416 ezer tonna. Még az is tudni kell, hogy az első szám mögött lényegében a Bécshez közeli nagybirtokról menet ki, az utóbbi nagyrészt az Alföldről, és a Dél-vidékről. Ugyanezen években a liszt forgalma 4 ezer tonnáról 719 ezer tonnára nőtt. Ausztrián kívül csak ennek a mennyiségeknek a húszada ment Nyugatra. Ezzel szemben azt tanítjuk, hogy számukra kedvezőtlen volt a Monarchiában a helyzetünk. Nem tudom elképzelni, hogy honnan szedték a történészek a Monarchián belül tartozásunk negatív megítélését. A kulturális összetartozásról nem is beszélek. Elég lett volna megnézni a magyar statisztikai adatokat. A legfejlettebb megyéink a Bécshez közeliek, és a Bécsi Hadügy alá tartozó Határőrvidéken voltak.

Másutt már többször leírtam, hogy Amerika felfedezése a burgonyával hatott a legjobban az Alpoktól északi Európa további történelmére. Most azt teszem hozzá, hogy a gőzhajóknak köszönhetően Európa nyugati fele olcsó kenyérhez jutott, és leértékelte a kontinens keleti felének mezőgazdaságát. Aki ezt a tényt említés nélkül hagyja, nem értetheti meg a kontinens keleti felének lemaradását. Nem ez volt az egyetlen ok, de egy a legfontosabbak között.