Miért fordultam a liberalizmus ellen

Kopátsy Sándor                EG                    2012-05-21

MIÉRT FORDULTAM A LIBERALIZMUS ELLEN

Történészként világosan láttam, hogy Európa, illetve ma Nyugat, mi alatt egyre inkább csak a puritán Északnyugat Európát és a négy volt angol gyarmatot kell érteni, többek között azért emelkedhetett a többi osztálytársadalom fölé, mert azoknál liberálisabb volt. A többek között nem azt értem, hogy elsősorban, hanem azért is.

A Nyugat 500 éves fölényét elsősorban annak köszönhette, hogy a legkevésbé érte a túlnépesedési nyomás.

Ennek három alapja volt.

1. A természetes csapadékra épülő földművelés középutat jelentett a krónikusan túlnépesedett önözéses növénytermelés és az eleve nagyon alacsony lakosságot eltartani képes pásztorkodás között.

2. Az egetlen olyan feudális társadalom volt, amelyikben a kiscsaládos jobbágyrendszer felére csökkentette a gyermekvállalást.

3. A két Amerika és Ausztrália benépesítése a túlnépesedési nyomás jórészét levezette, a gyarmatok kizsákmányolása pedig külső jövedelemforrást jelentett.

Elsősorban e három adottság lehetővé tette, hogy a feudális társadalma elérhette az óceánok legyőzését, megszülhette az ipari forradalmat, létrehozva ezzel az össznépi társadalom létrejöttének feltételeit.

A történészek nem szentelnek elég figyelmet annak a ténynek, hogy minden osztálytársadalom önerőből képtelen volt változtatni azon a termelési módon, ezért azon a társadalmi formán, amit születése során létrehozott. Minden eredeti magas-kultúra vagy elpusztult, vagy változatlanul maradt, vagy csak külső, a Nyugat hatására változott. Ez alól egetlen kivételt a középkor derekán létrejött nyugat-európai feudális társadalom volt kivétel.

A nyugat-európai agrártechnikai forradalom szülte nyugati feudális társadalom mintegy ötszáz év után meghódította az óceánokat, és ezt követő háromszáz évre megszülte az ipari forradalmat. Hatása ezzel ráült az összes többi kultúrára, háromszáz év alatt kialakította az emberiség óriási többségét jelentő világgazdaságot. Ami a 20. század óta történik, azt a Nyugat motiválja.

Az ötszáz éve egyre inkább az emberiség egészének sorsát alakító Nyugat az egyetlen kultúra volt, amiben viszonylag nagy volt az egyének, a részek mozgásszabadsága. Erre mondjuk, hogy az ipari forradalomra épült Nyugat volt az egetlen viszonylag liberális kultúra. Ezt a Nyugaton felül úgy is fogalmazhatjuk, hogy a társadalmi lemaradás a liberalizmusban jelentkező lemaradással volt arányos.

Ezért minden kevésbé fejlett társadalomban a liberalizmus hiánya volt jellemző.

Ez fokozottan igaz volt a Nyugathoz való felzárkózást igénylő Magyarországra is. A magyar történelmet folyamatosan a liberalizmus hiánya, a feudális konzervativizmus ereje jellemezte. Ezért mindig örömmel fogadtam, ha a magyar liberális erők növekedhettek.

A magyar liberalizmus erejétől csak a rendszerváltás után kezdtem távolodni. Először azon csodálkoztam, hogy a hidegháború után váratlanul erős lett a liberális SZDSZ. Húsz éven keresztül lényegében ennek a liberális pártnak a befolyása minden várakozást felülmúló volt.

Először a konzervatív Antall József vezetése alá került Demokrata Fórummal kötöttek paktumot.

Ennek bukása után azonnal az MSZP-el kötöttek koalíciót, és alakították annak politikáját.

A volt marxistáknak és a liberálisoknak ez a szövetsége aztán 2010-ig megmaradt. A Fidesz négy éves kormányzása alatt ellenzékben, utána nyolc évig kormányban.

Azt nagyon hamar felismertem, hogy a nagyrészt bolsevikokból lett liberálisoknak van ugyan a legnagyobb intellektuális erejük, és a legerősebb nyugati támogatottságuk, de a legszűkebb hazai támogatottságuk. A szavazótáboruknál sokszorta nagyobb politikai szerephez jutottak, ugyanakkor kezdettől fogva a közvélemény által a legjobban elutasítottak maradtak. Ezt, bármennyire egyértelmű volt, nem vették tudomásul. Általános jelenség a magyar politikában, hogy csak a pártok szavazói támogatását kísérik figyelemmel, az általános elutasítottságukat nem. A pártok politikai ereje és elutasítottsága közt nagy különbség csak az SZDSZ esetében volt. Erre a legkevésbé éppen az SZDSZ vezetői voltak figyelemmel. Márpedig ebből fakadt, hogy a szavazások során veszett, sőt elbukott az a párt, amelyik az SZDSZ kiszolgálójának bizonyult. A második választáson elbukott a Demokrata Fórum, az utána következőkön pedig egyre gyengült az MSZP támogatottsága. 2010 után aztán minden reménye elveszett arra, hogy kormányra kerülhessen. Az SZDSZ-el való szövetségen csak a Fidesz nyert, 2010-ben már kétharmados többséget, és a szélsőjobb került az erős harmadik párt pozíciójába.

Máig nem vált világossá, miért lett a jelentós intellektuális fölénye ellenére a legelutasítottabb párt az SZDSZ. Azért, mert sokkal több liberalizálását akart annál, amit a konzervatív magyar társadalom hajlandó volt befogadni. Ezt viszonylag korán felismertem, és megjósoltam, hogy el fogják veszteni befolyásukat.

Arra azonban csak újabban jöttem rá, hogy mi volt az oka annak, hogy a liberalizmus az egész Nyugaton megbukik.

Ami Magyarországon történt, lényegében jó tíz évvel korábban elindult a fejlett Nyugaton, ezáltal az egész világgazdaságban. Egyre liberálisabb eszközök váltak általánossá a fejlett Nyugaton. Az állam gazdaságirányító szerepe csökkent, a pénzpiacé pedig nőtt. Általánossá vált a nézet, hogy minél kevesebb az állam szerepe annál jobb. Ez ugyan azzal nem járt, hogy az állam részesedése a nemzeti jövedelem újraelosztásban csökkent volna, de a piac irányításában annál inkább. Olyan gazdaságpolitika vált uralkodóvá, amiben a szabad pénzpiac volt az elsődleges.

Az, hogy a pénzügyi szektor elsődlegessége nem lehet eredményes, érdekes módon, először Japánban okozott válságot. Ott az ingatlanok ára szabadult el, és okozott máig tartó válságot. Máig tartót, mert alig egy évtizeddel később, ugyancsak az ingatlanárak robbantottak ki vállságot az Egyesült Államokban. Majd, jórészt ennek hatására pénzügyi vállság tört ki Európa Nyugati felén, az EU államaiban, azon belül is, az euró övezet fél-perifériáján, elsősorban a mediterrán államokban.

Egyelőre jele sincs annak, hogy ez a vállság megoldódhat, mert még az okát sem ismerték fel.

Az EU országait sújtó vállság oka ugyan egyértelmű, de a vezetés nem hajlandó tudomásul venni.

A jelenlegi pénzügyi vállság alapvető oka, hogy a jelentősen eltérő kultúrájú, és gazdasági fejlettségű országoknak számára közös, liberális pénzügyi felépítményét hozták létre.

Ez a marxi kategóriákkal kifejezve azt jelenti, hogy a nagyon eltérő alépítményre közös felépítményt raktak. Ez olyan, amikor nagyon eltérő teherbírású talajra óriási építményt raknak.

Jellemző módon a nyugati marxisták sem vették észre, hogy Marx is következetlen volt, amikor a különböző kultúrájú, és gazdasági fejlettségű társadalmakra erőszakkal azonos politikai felépítményt javasolt.

A marxizmus Nyugaton azért bukott meg, mert az első feladatának nem a megfelelő alépítmény létrehozását, hanem az ideálisnak tartott felépítmény erőszakos létrehozását tekintették. Abban maga Marx is tévedett, amikor elképzelhetőnek tartotta, hogy az eszméi nem ott győznek, ahol létrejött az össznépi társadalom alépítménye, hanem esetleg ott, ahol a leggyengébb a társadalom. Aztán az élet úgy hozta, hogy a tőkés táradalom nem ott tört össze, ahol megértek az új társadalom feltételei, hanem ott, ahol még létre sem jöttek.

Egészen más politikai célok érdekében, de ugyanezt a hibát követte el a liberalizmus. Először éppen a nem a nyugati kultúrához tartozó Japánban, majd a legfejlettebb nyugti szuperhatalomban, az Egyesült Államokban, és ez robbant ki majd 2011-ben a fejlett Nyugat-Európában.

Számomra végre világossá vált, hogy a nyugat liberális politikusai és közgazdászai ugyanazt a hibát követték el, mint Marx. A marxi logikát a feje tetejére állították. Minden figyelmüket a felépítményre vetették. Egyaránt idealisták lettek. Elszakadtak a társadalom formáját, felépítését, működését meghatározótól, és ennek adottságaitól függetlenül építkeztek.

A marxizmus megbukott Nyugaton, mert a felépítmény elsődlegességét hirdette. Kiderült, hogy a fél-periféria még olyan alépítmény, amire csak osztálytársadalom épülhet. Ugyanakkor virágzik a Távol-Keleten, mert ott felismerték a marxisták, hogy egyelőre csak a gazdaság épülhet, a politikai hatalom még csak diktatúra lehet. Először meg kell állítani a népesség gyors növekedését, létre kell hozni az anyagi gazdagságot, és a magas képzettséget, csak ennek elérése után térhetnek a politikai demokráciára. Ezen az elvi alapon Kína ugyan a történelemben páratlan mértékű növekedést ért el, a Nyugat azonban a politikai demokrácia hiányát, és a népszaporulat leállítása felett botránkozik.

A politikai és gazdasági liberalizmus válságba került a Nyugaton, mert nem az alépítményt, hanem a minél szabadabban működő felépítményt tartja elsődlegesnek. Ez elsőször vállságot okozott Japánban, mert a piac az ingatlanhiány miatt bekövetkezett áremelkedést értéknövekedésként kezelte.

A vállság Nyugaton két okból következett be.

1. Az ingatlanárak emelkedését a pénzpiac ugyancsak értéknövekedésnek tekintette, és az ingatlanárak emelkedése arányában lehetővé tette a hitelek kiáramlását. Hitelfedezetnek tekintete a piac a magasabb ingatlanok áremelkedését, aminek nem volt fedezete. Ez a vállság még hasonló volt a japán vállsághoz.

2. Ez a fejezet lényegesen bővebb kifejtést igényel.

A Távol-Kelet, és mindenek előtt Kína gyors növekedése versenyképtelenné tette a gazdag, magas bérű Nyugton a tömegtermelést, ezzel a gyenge minőségű munkaerő hazai foglalkoztatását. Felborult Nyugaton a munkaerőpiac, mert a jó minőségű munkaerőben egyébként is kielégíthetetlen keresletet tovább növelte a távol-keleti exportot ellentételező export magas minőségtű munkaerőigénye. Ezzel szemben a gyenge minőségű munkaerő drága lett ahhoz, hogy a távol-keleti importtal versenyképes lehessen.

A távol-keleti országok valutáinak viszonylagos leértékeltsége csak fokozta a tömegtermékek versenyképességét. A Nyugat általában, annak a fél-perifériái pedig különösen eladósodtak mind a Távol-Kelet, mind a saját országuk felé. Ennek az eladósodásnak a megfékezésére nem alkalmas a piac. Ezért aztán beállt az általános eladósodás.

Összefoglalva.

A fejlett Nyugaton olyan pénzügyi és munkaügyi feszültségek merültek fel, amelyek kezelésére a piac nem lehet alkalmas. A liberális politika azonban nem volt hajlandó az állami beavatkozásokra.

Speciális okai is vannak az EU vállságának. A kulturálisan és gazdasági tekintetben is nagyon heterogén Európából megpróbáltak politikai és gazdasági egységet teremteni. Vagyis ugyanazt akarták, mint a hidegháborúban a bolsevikvezetés, megfelelő alépítmény nélkül szilárd közösséget teremteni. Vagyis Európa nyugati felének közös felépítményt teremteni. Méghozzá nem is erőszakkal, hanem alamizsnával.

Az első fázisban megelégedtek azzal, hogy a kevésbé fejlett, az egyenlő feltételek melletti versenyre képtelen tagországokat dotációkkal, segélyekkel támogatni, vagyis a tagságban anyagilag érdekeltté tenni.

Ezt megkoronázták azzal, hogy a fejlettek és a sokkal kevésbé fejletlenek számára közös pénzt hoztak létre. Ennél klasszikusabb példát ritkán kínál az élet annak illusztrálására, hogy a társadalom, vagyis az alépítmény milyenségét figyelembe sem vége hoznak létre egy fontos felépítményi elemet, a közös pénzt. Ez bármekkora abszurd, még mindig ragaszkodnak hozzá.

Csak abban reménykedhetünk, hogy a sok keserű tapasztalat meg fogja győzni a liberális Nyugatot arról, hogy a politikai demokrácia, a szabadjára engedett piac csak felépítmény, a társadalom alépítményének két alapja van: a kultúra és a gazdaág. Csak ezekkel összhangba hozott politikai és piaci szabadság lehet hatékony.

A felépítmény elsődlegességéből már kigyógyult a politikai jelentőségét vesztett baloldaliság, a bolsevik rendszer. Talán a jelenkor kudarcai a Nyugaton a liberális politikát és a liberális közgazdaságtan is kijózaníthatják.