Foglakoztatás

Kopátsy Sándor                 PF                  2014-06-10

Foglakoztatás

Második kísérlet

Mivel most nem találok fontosabb teendőt, mint a foglalkoztatás sürgős megoldása, újra végig megyek a témán.

Mivel a tudományos és technikai forradalom minőségében más társadalmi alépítmény jött létre. A megelőző hatezer évben minden osztálytársadalomban a társadalom több és jobb munkaerőt termelt újra, mint amennyit és amilyent a társadalom igényelt, illetve foglalkoztatni tudott, hogyan felépítmények, olyan osztálytársadalmak jöttek létre, amelyek fokozták a halálozást, és üldözték a tudást.

A társadalomtudományok máig nem tárták fel, hogy minden osztálytársadalom, függetlenül attól, kikből állt az uralkodó osztály, szervezetten növelte a halálozást és üldözte a tudást. Mindkét funkció inkább ösztönös volt, mint tudatos, de egyértelmű.

Elég arra gondolni, hogyan alakult volna az emberiség létszáma, ha kisebb a nyomor, és nincsenek háborúk.

Arra pedig senki sem gondolt, hogy miért üldözte minden osztálytársadalom az ember természetes tudásvágyát, miért ez volt az eredendő bűn.

Miért volt minden osztálytársadalom kegyetlen és tudásüldöző?

Azért mert védekezni kellett a túlszaporodás ellen.

A 20. század második felében azonban a tudományos és technikai forradalom a világ fejlett hatodában spontán leállt a túlnépesedés, és a minőségi munkaerővel szemben kielégíthetetlen igény támadt.

Ez a változás azonban csak az emberiség puritán, fejlett hatodát érintette. A másik öthatodban, éppen a tudományos és technikai forradalom vívmányainak köszönhetően, sokszorosára nőtt a népszaporulat, ezzel az osztálytársadalom objektív szükségessége.

A fejlett Nyugat számára a változás azonban nem tudatosult. A korábbinál sokszorosan gyorsabban szaporodó társadalmakban is azt a felépítményt erőlteti, ami nála, ahol már nincs túlnépesedés, bevált.

Azt, hogy a jelenkor tudományos és technikai alapjára csak a nem túlnépesedő társadalom építhet, az elmaradt Kínában ismerték fel. Ugyanakkor azt is látták, hogy már létrejöttek a túlszaporodás elleni védekezés technikai eszközei, mindenek előtt a fogamzásgátlás. Ennek köszönhetően, már nemcsak a halálozás fokozásával lehet fékezni a túlnépesedést, hanem a gyermekvállalás csökkenésével is. Ezen a módon sikerült Kínában a népesség növekedését lefékezni. Ennek köszönhetően jelenleg az emberiség közel fele már nem túlnépesedő.

Az emberiség nagyobb fele azonban továbbra is az elviselhetőnél tízszer gyorsabban szaporodik annak ellenére, hogy a fogamzásgátlás terjedésének köszönhetően, csökken a gyermekvállalás. Ugyanakkor a nagyobb létszám és a várható életkor okán a létszámnövekedés alig változik.

Mivel a világ nagyobb, szegényebb, iskolázatlanabb felén nagyobb a túlnépesedési nyomás, mint volt az osztálytársadalmak történetében, ott a halálozás fokozása indokoltabb, mint valaha. Ez csak akkor lesz kiküszöbölhető, ha a gyermekvállalás lecsökken a kívánt szintre. Ez a belátható jövőben aligha várható.

Tudomásul kell tehát venni, hogy fajunk jelenleg két alapvetően eltérő társadalmi alépítményen él, ezért alapvetően más felépítményre is szorul. Ezért a nem szaporodó, puritán társadalmak felépítménye szükségszerűen más, mint a túlszaporodóké.

Foglalkoztatás a nem túlnépesedő társadalmakban.

A közgazdaságtan nem vette kellő módon figyelembe, hogy előzőleg minden társadalom azért volt osztálytársadalom, mert a lakosság túlszaporodott, több és jobb munkaerőt termelt, mint amennyit a társadalom képes volt hasznosítani.

Ezzel szemben a tudományos és technikai forradalom olyan társadalmat hozott létre, amiben megszűnt a túlnépesedés, ezzel a munkaerő túlkínálata, ugyanakkor a munkaerő minőségével szemben kielégíthetetlen kereslet jelentkezett. Ezzel az elsődleges társadalmi igénnyé emelkedett a minél jobb munkaerő újratermelése. A jó munkaerőből soha nem lehet elég, Ugyanakkor a gyenge minőségű munkaerő kereslete szinte megszűnt. Ehhez az új munkaerőigényhez kell a társadalomnak igazodni.

Bármennyire egyértelmű, hogy a piac számára nem elég a jó, és sok a gyenge minőségű munkaerő, minden fejlett társadalom ezzel ellentétes irányban termeli újra a munkaerejét.

Minden társadalom a családokat nem a minél eredményesebb, hanem a minél több gyermek nevelésében teszi érdekeltté. Az úgy nevezett családi pótlék nagysága a gyermekek számától függ. A felnevelés minőségét tekintetben sem veszi. Ez azt eredményezi, hogy a gyermekvállalás a szülők alkalmasságával fordítottan arányos. Minél kevésbé megfelelő a családi háttér, annál több a gyermek, és minél jobb annál kevesebb. Vagyis minden társadalomban az érekével ellentétes a gyermekvállalások mögötti családi háttér.

Bármennyire a közvélemény számára köztudott, hogy a gyermeknevelés hatékonysága elsősorban a családi háttértől függ, a gyermekvállalás ezzel fordítottan arányos. Ha végeznénk olyan felméréseket, amelyek megmutatják, milyen szülői háttérben milyen sikeres a nevelés, és milyen nagy a családi ráfordítás, egyértelművé válna, hogy az állami támogatás fordítottan arányos a társadalom érekével.

Ez a társadalmi érdekkel ellentétes érdekeltség ott tesz kevesebb kárt, ahol a szülők gyermeknevelési és iskoláztatási érdekeltsége nagy, például a Távol-Keleten, vagy ahol az állam az iskolázottsággal járó minden költséget vállal, például Finnországban. Ebből következik aztán, hogy az oktatási rendszerek nemzetközi rangsorában a távol-kelet és a skandináv államok vannak az élen.

Az államok oktatáspolitikájának annál jobban kellene az iskolázási eredményéhez igazítani a támogatást, minél kisebb a szülők nevelési igyekezete.

A szülők nevelési igyekezetét két módszerrel lehet serkenteni.

1. A családi pótlékot nem a gyermekszámhoz, hanem annak eredményességéhez kell igazítani. Mivel százszor nagyobb társadalmai érek egyetlen diplomás felnevelése, mint hat iskolázatlan, egy diplomás után nagyobb támogatást kell adni, mint hat iskolázatlan gyermek után.

Az anyagiak mellé kell tenni az erkölcsi elismerést is. Jutalmazni kell az iskolázatlan és tartósan munkanélküli szülőket akkor, ha egyetlen gyermekük diplomás lett.

2. Az öregkori ellátást egyre inkább át kell vezetni abban az irányban, hogy a nagysága a gyermekneveléssel legyen arányos. Azt kellene belátni, hogy a jövő öregkori ellátásának sokkal inkább fedezetét jelenti a munkaerő jobb minősége, mint a bérből félretett összeg. A közgazdászok ma is azt számolják, hogy a nyugdíjalapok mekkora fedezetet jelentenek, illette harminc év múlva, hány nyugdíjas jut egy dolgozóra. Pedig az igazi fedezetet az jelenti, hogy mennyi értéket fog termelni akkor egy dolgozó. Ez pedig elsősorban azok minőségétől függ.

A foglalkoztatási feltételek.

Minden társadalomnak olyan foglalkoztatási feltételeket kell megállapítani, ami a dolgozót nagyobb teljesítményre, a munkaadót a jövedelme maximalizálására ösztönzi.

Az osztálytársadalmakban a béreket a munkaadó, azaz a v állakkozó és a munkavállaló, azaz a szakszervezet vitájára lehetett bízni. Ezen az sem okozott zavart, ha esetleg az állam vállalta a betegbiztosítást és a nyugdíjat.

Ebben az alkuban a szakszervezetek csak a munkavállalók érdekét védték, a munkanélküliekről való g gondoskodást nem vállalta. Ez a szakszervezeti érdekvédelem csak attól kedve okozott problémát, hogy a munkanélküliekről való gondoskodás állami, társadalmi feladattá vált. Ettől kedve a foglalkoztatás háromszereplős problémává vált.

Ahogy a képzetlen munkaerő tartós munkátlansága ellenére fontos gyermeknevelővé vált, és a tartós munkátlanság okán ezek a gyerekek nem válnak keresett munkaerővé, valamint a közbiztonság is leromlik, a foglalkoztatás magas szintje elsődleges a társadalmi érdekké vált. Nem lehet hatékony az a társadalom, amiben a foglalkoztatás alacsony, és a munkátlanság tartós.

A társadalomnak kell a magas foglalkoztatást biztosítani. Ennek érdekében elkerülhetetlen a társadalmi beavatkozás. Ezt az állam csak azon keresztül gyakorolhatja, hogy a bérjárulékokat ehhez igazítja. A munkavállaló számára ugyanis nemcsak a munkás bére, hanem a bérjáruléka is foglakoztatással járó költség. Ez az egyetlen olyan foglalkoztatási költség, ami a munkavállalót nem, de a munkaadót érinti.

A tények azt bizonyítják, hogy a foglalkoztatás sem szakmai, sem képzettségi, sem területi tekintetben nagyon szóródik. A legsúlyosabb foglalkoztatási torzulás a képzetlen munkaerő alacsony foglalkoztatása, ezen belül krónikus ezek tartós munkanélkülisége.

Mivel a munkaerőpiacon a bérek arányát a munkavégzés hatékonysága alakítja, az alacsony foglalkoztatás azt jelenti, hogy a képzetlen munkaerő a hatékonyságához viszonyítva drága. Ugyanakkor a képzetlen munkaerő tartós munkanélkülisége nagy erkölcsi veszteséget okoz mind a viselkedésben, mind a gyermeknevelésben. Ezért fontos társadalmi érdek a képzetlenek foglalkoztatása.

Ez a legkevesebb kárral úgy oldható meg, hogy a képzetlen munkaerő árát az állam olcsóbbá teszi. Ennek megoldása, hogy a képzetlen, tartósan munkanélküliek foglalkoztatását, meghatározott időre, bérjárulék mentessé teszi. Ez nem jelent költségvetési veszteséget, mert a munkanélküli segély viszont elmarad. A pozitív következmények pedig azonnal jelentkeznek.

Lényegben ugyanezt a módszert kell alkalmazni a pályakezdők esetében is.

A bárjárulék költségvetési bevételének összegét nem változtatva úgy kell a kulcsát variálni, hogy a foglalkoztatási ráták között minimális egyen a különbség.