A világgazdaság struktúrája

Kopátsy Sándor                 EG                   2015 07 01

A világgazdaság struktúrája

A világtörténelmet kontinensek történeteként dolgozza fel a történelemtudomány. Ezen belül természetesnek vették, hogy Európa is kontinens. Ezt addig természetesnek lehetett kezelni, amíg a világtörténelmet úgy fogták fel, hogy Európa centrikus. Ennek azonban egészen az ipari forradalomig, nem volt tudományos alapja. Addig Ázsiában élt az emberiség négyötöde, és a megelőző mintegy öt és félezer évvel öregebb társadalmi kulturális és gazdasági múltjuk volt.

A görög kultúra európaisága vitatható, hiszen a egy balkáni félsziget csücskében néhány kereskedő városállam volt, ahol a kor emberiségnek legfeljebb egyetlen ezreléke, Európa lakosságának egyetlen százaléka sem lakott.

Az is magyarázatra szorulna, hogy Nagy Sándor az egész Közel-Keletet meghódította, de ezen belül még saját balkáni hazájába sem tért vissza.

Ötszáz évvel később a Római Birodalom ugyan már világbirodalom volt, de sokkal inkább közel-keleti, mint európai. Ezt jól bizonyítja, hogy a kettős császárság idején az erősebb jelölt mindig a birodalom keleti felét választotta.

Azt sem hangsúlyozzuk, hogy Európa vallása a közel-keleti zsidó vallásból indult.

Európa ugyan joggal büszke a görög kulturális örökségére, de elfelejti hangsúlyozni, hogy ezt az örökséget Európa jó ezer évre elfelejtette, és az araboknak köszönhetjük, hogy megmentették.

A Közel-Kelet esetében is hangsúlyozni kellene, hogy ez mindig magában foglalta, és foglalja ma is, a Szaharától északra lévő Afrikát is. Ezért a kereszténységet is csak a mohamedán vallás előtt tekinthetjük Európai vallásnak. Ezt megelőzően lényegesen több keresztény élt a Közel-Keleten, mint Európában.

Európa csak akkor lett önálló kultúra, amikor az első évezred végén képessé vált arra, hogy megtermelje a saját kenyerét. Azt megelőzően, csak a közel-keleti gabonából lehetett kenyere. Európa először azzal hozott a világgazdaság számára újat, hogy kifejlesztette a természetes csapadékra épülő, az állattartással párosuló, hatékony gabonatermelést. Ezt folytatta azzal, hogy szántóföldi kultúrnövénnyé fejlesztette a kukorica és a burgonya termelését. Az ázsiai kultúrák egyetlen növénye maradt alapélelem a rizs. Az volt ugyan mintegy ötezer éven keresztül a legnagyobb népességet eltartó, legolcsóbb gabona, de annak termelésében nem történt olyan technikai forradalom, mint a Nyugat szántóföldi gabonáiban és a burgonyában.

A nagyon alacsonyan benépesült Amerika és Ausztrália benépesítése tette a Nyugatot először a két legnagyobb ázsiai kultúra versenytársává. Annak ellenére, hogy európai népek történelme Amerika betelepítése nélkül nem lehetett volna ilyen sikeres, ennek a jelentőségét alig említi a történelemtudomány.

A 20. században aztán olyan agrártechnikai és biológiai forradalom zajlott le az Egyesült Államokban vezető szerepe mellett, aminek köszönhetően ma az emberiség mintegy harmadának adott táplálékot. Elsősorban ennek köszönhető, hogy ma 7.5 milliárd ember, negyede ma élelemhez juthat. Még nem találkoztam annak hangsúlyozásával, hogy a megtörtént túlnépesedést az 20. század agrártechnikai forradalma tette lehetővé.

Az emberiség megjelenése óta mindig alultáplált volt. Jelenleg az egyötöde, döntően az indoeurópai népek túlsúlyosak. Ez abból fakad, hogy a jövedelmükhöz képest olcsó lett a táplálkozásuk.

Az elmúlt száz év első felében csak a puritán Nyugat fejlődött gyorsan és csak ott lassult le a túlnépesedési nyomás. Az utóbbi ötven, illetve huszonöt évben a távol-keleti népek is erre az útra léptek.

Jelenleg csak két kultúrában növekszik gyorsan az egy lakosra jutó jövedelem, a protestáns Nyugaton, és a konfuciánus Távol-Keleten. A fentieket azért írtam le, hogy bizonyítsam, csak ez a két kultúra fejlődik továbbra is gyorsan.

Ezeken túl csak Latin-Amerika, Dél-Ázsia, a Közel-Kelet és a Szahara alatti Afrika kezelhető viszonylag homogén egységként. Ezek nagy többségének közös vonása ugyan a fejlettekhez viszonyított gyorsa lemaradásuk, az elviselhetetlen túlnépesedésük és kulturális alkalmatlanságuk. Ezért egyikük sem lehet a két puritán kultúrával versenyképes, de a lemaradásuk tempója különböző okokból jelentősen eltérő. A felsorolásuk sorrendje lényegében annak mértékét jelentős sorrendet is jelzi. A felsoroltak közül a latin népek lemaradása lesz a leglassabb, és Dél-Afrikáé a leggyorsabb.

A világgazdaság növekedését, a nemzetközi tőkeáramlást ezek bontásában kellene ábrázolni.

Helyette az ezt ábrázoló kimutatások, statisztikák értelmetlen hármas bontást adnak. Fejlett, fejlődő és a volt szocialista országok.

A fejlettekre és fejlődőkre való bontás közel száz éve divatos, pedig nagyon ostoba.

A fejlettek nemcsak fejlettek, hanem nagyobb felüket jelentő Kína a leggyorsabban fejlődő.

A fejlődők között csak Kína fejlődő, méghozzá példátlanul gyorsan fejlődő. A többiek gyorsan lemaradók. Száz éve egyre gyorsabban lemaradóknak lehetne ezeket nevezni.

A volt szocialista országok kategória nemcsak értelmetlen, de jelentéktelen súlyú is. Néhány kisebb ország kivételével, nyugodtan be lehet sorolni ezeket is a lemaradók közé.

A fejlődők és a lemaradók bontás is elegendő volna.

A részletesebb értékelés számára kívánatos volna, ha a bontás az egy lakosra jutó jövedelem és a lakosság számának növekedését adná meg az Alábbi bontásban.

Puritánok összesen.

Ezen belül: Nyugati és távol-keleti puritánok bontás.

Nem puritánok összesen.

Ezen belül. Latin népek, Dél-Ázsia, Közel-Kelet, Dél-Afrika.

Egy ilyen felmérésből világossá válna, hogy az emberiség mintegy kétötödét kitevő puritánok népessége viszonylag stabil, megengedhető módon mozog. Ugyanakkor az emberiség háromötödében gyorsan nő a lakosság és az egy főre jutó jövedelemben egyre jobban lemarad.

A jelenleg készített statisztikák ezzel szemben nem árulnak el semmit.